Ujj Zsuzsi első egyéni kiállítását (Első kiállítás címen) 1987 novemberében, éppen 34 évvel ezelőtt rendezte a kísérletező/alternatív műfajoknak és képzőművészeti fotónak otthont adó Liget Galéria. A nyolcvanas évek első felében meghatározó „új hullám” jegyében, illetve az alkotó érdeklődését, tevékenységét jellemző módon ezt a bemutatót is az irodalom/költészet, a zene – Ujj Zsuzsi melankolikus-ironikus hangvételű szövegeire írt dalok – és a képzőművészet összekapcsolódása kísérte. Nem csupán a megnyitó- illetve záróeseményen rendezett koncertek tanúskodnak erről, hanem az a kiállítás alkalmából létrehozott szerzői kiadvány is, amely a művész saját válogatásában nyújt átfogó képet az 1987 végéig készült fotóiról, és a képek mellett verseket és kottákat tartalmaz.

A mostani kiállítás anyaga erre az Első füzet címen ismert kiadványra épül: a könyvmaketthez készült felvételekből, egykorú nagyításokból, illetve azokból a sorozatokból válogat további műveket, amelyeknek egy-egy tagja eredetileg bekerült a füzetbe. A füzet a nem-, vagy félhivatalos, DIY-kiadványok létrehozásának gyakorlatához hasonlóan, szerzői kiadásban készült. Grafikai megjelenése az Ujj Zsuzsi fotográfiáinak világát jellemző, grafikai hatást keltő jelleget erősíti. A kiállításon viszont ezúttal lágyabb, tónus-és részletgazdagabb felvételek láthatóak, amelyek a művész védjegyévé vált „elkeményített” daraboknak, és így az Első füzet lapjainak is kiindulópontjául szolgáltak.
Ujj Zsuzsi fotográfiai munkássága az 1985 és 1991 közötti években bontakozott ki. Ebben a rövid időszakban a magyar képzőművészeti fotóhasználat alapvető emberi tapasztalatokat, női létélményt, szereplehetőségeket és kliséket megfogalmazó és feldolgozó korpuszát hozta létre. A fotográfia kifejezési lehetőségeivel való kísérletezésre elsősorban az 1980-ban elhunyt Hajas Tibor radikális body art és performanszművészete és Vető János fotográfussal közösen létrehozott fotóperformanszai inspirálták. A megtervezett és beállított, saját, gyakran befestett, kellékekkel „ellátott” testét médiumként használó fekete-fehér fotói kapcsán – és egyúttal magyar alkotó műveivel is összefüggésben – John P. Jacob amerikai kurátor használta elsőként a „gender reprezentáció” fogalmát, az általa szervezett, és az Allan Memorial Art Museumban bemutatott Metamorphic Medium: New Photography from Hungary című kiállítás katalógus-esszéjében (1989). Ujj Zsuzsi szemléletmódjában az irodalom és a zene mellett kiemelkedő szerep jut a mozgóképes gondolkodásnak is, amely a történetmesélés módjában vagy a filmstillszerű beállítások használatában érhető tetten a műveiben. A nyolcvanas évek végén maga is foglalkozott mozgóképes alkotások létrehozásával, és dolgozott a kísérleti film központjának tekinthető Balázs Béla Stúdióban, Forgács Péter Privát Magyarország archívumában, valamint a Fekete Doboz Alapítványnál is. A fényképezőgépet szó szerint mikrofonra cserélve, Ujj Zsuzsi a kilencvenes évek elejétől a Csókolom zenekar alapító tagjaként, énekeseként és szövegírójaként a magyar alternatív zenei élet meghatározó alakjává vált. 2010 óta Darvas Kristóf zongoristával duóban is dolgozik. Képzőművészeti tevékenységének nemzetközi (újra)felfedezésében fordulópontot jelentett a Gender Check című kiállításon való szereplése (MUMOK, 2009), valamint a Bigger Splash: Painting After Performance Art (Tate Modern, 2012) című kiállításra való meghívása.
A kiállítás alkalmából az acb Galéria – a Hurrikan Press kivitelezésében – rizográffal nyomtatott, 100 számozott példányban készült reprintet jelentet meg az Első füzetről.

A kiállítás az acb Galéria közreműködésével és a MissionArt Galériával való együttműködéssel jött létre.