Kiállítás

Vető Orsolya Lia: Olvadó mintázatok

Virág Judit Galéria és Aukciósház
2024. május 31. (péntek) 10:00 - 2024. július 12. (péntek) 18:00

Helyszín:

Virág Judit Galéria és Aukciósház
1055 Budapest, V. kerület, Falk Miksa utca 30.

Vásárral egybekötött kiállítás a Viltin Galériával közös szervezésben


Vető Orsolya Lia a Magyar Képzőművészeti Egyetemen szerzett festőművész és képzőművész-tanár diplomát, majd elvégezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem művészettörténet mesterképzés szakát. 2018-tól a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Doktori Iskolájában folytatta tanulmányait, ahol 2024-ben sikeresen megvédte doktori értekezését, melynek címe: A mozdulat memóriája – Adalékok a kortárs gesztusalapú festészet értelmezéséhez. 2016-tól 2022-ig óraadóként dolgozott a MKE Művészettörténeti Tanszékén.
Munkáival számos csoportos és egyéni kiállításon találkozhatott már a közönség. 2019-ben a Hegyvidék Galéria, 2023-ban a VILTIN Galéria, valamint a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum mutatta be műveit önálló tárlatok keretein belül. Szakmai elismerései között tudható, hogy 2022-ben elnyerte a Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjat, 2023-ban pedig a Maticska Jenő-díjat. Magángyűjtemények mellett művei a Magyar Nemzeti Bank kortárs gyűjteményében is megtalálhatók.

Művészetét áthatja a dinamikusság, ösztönösen és vakmerően használja és manipulálja a színeket, formákat, dimenziókat. Nagy léptékű gesztusalapú festményein erőteljesen örvénylenek a biomorf, csavarodó, hömpölygő és hullámzó formák, fluid alakzatok. Szinte visszafejthetetlen rétegeiben egy organikus ihletettségű képi világ tárul elénk, mely olykor a digitalitás vizuális hatásait is megidézi. Alkotásaira jellemzők a maximalizmus stílusjegyei és az absztrakció szabadsága, mozgalmassága. Képeinek minden négyzetcentiméterén történik valami, képzettársítások sokaságát rendeli egymás mellé.

Nyitvatartás:
A kiállítás 2024. május 31. és június 29. között, hétfőtől péntekig 10 és 18 óra között, szombaton 10-től 13 óráig, július 1. és 12. között csak hétköznapokon, 10-től 18 óráig látogatható.

Ajánlók és kritikák:


Hozzászólások