"Két madár látható Szilvásy Nándor egyik munkáján, széttárt szárnyakkal, kitátott csőrrel. Mintha azon tanakodnának, hogy merre röpüljenek az őszi Balaton víztükre vagy a Balaton-felvidék sárguló-vöröslő lombjai fölött. A madarak újra és újra visszatérnek a műveken, birtokukba veszik a légteret, a fák, bokrok ágait, de az emberi építményeket is.

Emberi magatartásformákat testesítenek meg maguk is, vagy éppen mintha arra ösztönöznének bennünket, a képek nézőit, hogy hozzájuk, a szárnyas lényekhez hasonlóan próbáljunk meg elszakadni attól a fizikai valóságtól, azoktól a szűkre szabott földrajzi koordinátáktól, amelyek megakadályoznak abban, hogy – amint azt József Attilánál olvashatjuk – a valóságnál jóval többet lássunk, az igazat…
Bár a madarak és az egyetemes művészet közötti kapcsolatban nem is kezdődött új korszak, amikor, a 80-as, 90-es évek fordulóján Szilvásy Nándor néhány évtizedes igen sikeres budapesti munkálkodás után gondolt egyet és Révfülöpre költözött, akár azt is gondolhatnánk, hogy az ő pályafutásában radikális váltás történt. Valójában azonban nem csak az ég madaraihoz kerülhetett közelebb a következő időszakban, de paradox módon ahhoz a gyermekkori tájhoz is, amely a családi hagyományokon túl a szabadság színes papírsárkányait is jelentette a számukra.” (P. Szabó Ernő)