A kortárs amerikai krimi-thriller nagymesterének csatlakozójáratát sajnos törölték, minden aznapi járattal együtt, emiatt annak ellenére, hogy J.D. Barker szerda éjjel elindult Budapestre, végül csak egy nap csúszással, pénteken késő este tud megérkezni magyar fővárosba, ami azt is jelenti, hogy az eredetileg pénteken 18 órára a Marczibányi Téri Művelődési Központba tervezett pódiumbeszélgetés időpontját és helyszínét muszáj átszervezni.
A szervezők semmiképpen se szerették volna, ha a magyar olvasók lemaradnak a szerzőről, aki ráadásul szintén nagyon készült a látogatásra, így mindent megtettek annak érdekében, hogy az esemény ne maradjon el.
J.D. Barkerrel így szeptember 28-án, szombaton, 14 órától találkozhattok a Három Hollóban (1052 Budapest, Piarista köz 1.) zajló pódiumbeszélgetésen, majd azt követően 15:30-tól a dedikáláson.
Azok számára, akik nem férnek be a terembe, a beszélgetést élőben kivetítik a Három Holló Kávézóban is.
J.D. Barker a kortárs thriller és krimi egyik legmenőbb alakja, aki a sci-fi és a horror műfajában is kipróbálta magát. A negyedik majmot és két további folytatását a hazai Moly is a legjobb krimik közé sorolja, de Barker azóta számos más regénnyel is bizonyított. Népszerűségét jól jelzi, hogy James Patterson imád együtt dolgozni vele (eddig már négy könyvet írtak együtt), és nem feledkezhetünk meg a Dacre Stokerrel közösen írt Dracul című művéről sem, amely Bram Stoker klasszikus regényének hivatalos előzményeként született, és hazánkban is rendkívüli népszerűségnek örvendett.