Weöres Sándor egy levelében így ír a Rongyszőnyegről: „Olyan segítséget kap ezáltal a gyermeki ős-formavilág, ős-tisztaság, hogy (ha a körülmények csak egy kicsit is segítőek), az illető mindig meg tudja őrizni lelkének gyermeki szabadságát, s nem lesz belőle sáros féreg, aki a mindennapokból soha ki sem lát és csak a vegetatív dolgok közt kecmereg.”

Bár a művek egy része, az idő során gyerekversként vált közismertté, a szerző nem kizárólag annak szánta őket, sokkal inkább szabad költői kísérletezésnek.
Előadásunk egy szabad színházi kísérlet, minden alkalommal összesen két nézőnek játszunk. Versekből és dalokból szőtt Rongyszőnyeg mellett egy kézzelfogható Rongyszőnyeggel is gazdagodnak a nézők.

Egy szövőkeret, öt gombolyag, két néző, két színész, két hangszer, két óra.
Minden gombolyaghoz tartozik egy-egy tematikus verscsokor, amelyekben szereplő verseket szabad asszociációs lánc fűz össze.

A nézők választhatják ki a színek és ezzel a versek sorrendjét, így ők tervezhetik meg a szőnyeg és egyben az előadás mintázatát. A színészek pedig a választások alapján „verssel szövik meg” a rongyszőnyeget.

A gombolyagok valóban rongyokból készülnek. Régi, elhasznált pólókból, törölközőkből, lepedőkből egyszerű technikával kiszabhatók és újrahasznosíthatók. Ha előzetesen egyeztetünk, akár a nézők kidobásra ítélt ruhadarabjaiból is szőhetünk.

A ciklusban szereplő versek, dalok, epigrammák és ütem-próbák némelyike megzenésítve hangzik el. Mivel Weöres Sándor Kodály Zoltánnal együtt kísérletezett a művek ritmusán és dallamán, az ő dallammotívumai jelennek meg.