Magyar és közép-európai reneszánsz lantmuzsika

„Hallod-e pendítsd az lantot, hadd járjam szépen az táncot” (Vásárhelyi-daloskönyv, 1672 k.)

Ez a műsor egy zenei körutazást tesz a 15-17. századi közép-európai reneszánsz városokban, valamint a Kárpát-medence királyi és fejedelmi udvaraiban, kastélyokban, templomokban és kúriákban egy szál lanttal. A lanttal kísért szólóének hagyománya egészen a középkorig nyúlik vissza, hiszen a hangszert már a 13. századi Anonymus Gestája az egyik legfontosabb hangszertípusként említi úgy, mint a chytara (a pengetős hangszerek gyűjtőneve a középkorban). A lantot a reneszánsz korban – az énekhang után – a hangszerek között a legnagyobb elismerés övezte. "Regina Omnium Instrumentorum musicorum"-nak, a ”hangszerek királynőjének” nevezték. A többszólamú játékmódra éppúgy alkalmas szólóhangszer volt, mint dalok és más hangszerek kíséretére. A lantok említése a 15. században Magyarországon is ugrásszerűen megszaporodott a többi hangszerhez képest. Az udvari zenében a királyi, fejedelmi székhelyeken, és szakrális zene helyszínein folyamatosan foglalkoztatnak lantosokat. Ezen túl találunk városok alkalmazásában lévő, főúri udvaroknál szolgáló, valamint független hivatásos lantjátékosokat is.
Bakfar Bálint mellett szintén nemzetközileg is ismert lantkomponistánk Hans Newsidler (1504 k.–1563) Pozsonyban született és nőtt fel, 1530 körül vándorolt ki és telepedett meg Nürnbergben, s később a német reneszánsz egyik legjelentősebb lant-komponistája lett. A teljes 16. század és a 17. század első felének lantra írott magyar tánczenéjének többsége osztrák, német, olasz, lengyel és cseh forrásokból került elő, így a műsorban felcsendülnek még magyar elnevezésű vagy magyar típusú táncok a következő komponistáktól: Stephan Craus, Hans Judenkünig, Wolff Heckel, Nicolaus Schmall, Adalbert Dlugoraj, Fabritio Caroso, Lublini János, Jacques Polonis, Matthias Waissel, valamint külföldi kéziratokban fennmaradt magyar vonatkozású anonym táncok (ungaresca, passamezzo ongaro, hajdútánc, chorea stb.)