Arlen: Oz, a nagy varázsló – nyitány
Dukas: A bűvészinas
Saint-Saëns: Danse macabre
Strauss: Till Eulenspiegel vidám csínytevései
A BDZ-nap egy varázslatos esti programmal ér véget. A hangversenyre zenekarunk első vendégkarmestere, Guido Mancusi olyan műveket válogatott, melyek valamilyen módon kapcsolódnak a mágiához.
Mi mással is indulhatna egy varázslatos hangverseny, mint az Oz, a nagy varázsló című film zenéjének nyitányával, mely a film legemblematikusabb jeleneteihez kapcsolódó zenéket ötvözi, köztük a híres Over the Rainbow címen ismert nótát.
Hangversenyünk második darabja már az igazi mágiát idézi. Dukas Goethe balladájára írt szimfonikus költeményében a kis bűvészinas – mestere távollétében – elvarázsolja a seprűt, hogy az engedelmes szolgaként helyette elvégezze a házimunkát. Igen ám, de a varázslat olyan jól sikerül, hogy a seprű önálló életre kel, elszabadul, önállósítja magát. Inasunk hiába próbálja megállítani varázslattal, erővel, végül kénytelen egy baltával darabokra aprítani. És ekkor – akár egy horrorfilmben – a seprű darabjai egyesével életre kelnek, és járják tovább vad ámokfutásukat. A mester a legjobb pillanatban tér haza, és egy egyszerű varázsszóval véget vet a felfordulásnak.
Saint-Saëns Danse macabre című műve egy igazi fekete misét idéz. Halljuk, amint éjfélt üt az óra, felbukkan a sátán, felhangolja hegedűjét, majd egy ördögi táncba kezd, mely egyre vérpezsdítőbb, egyre magával ragadóbb, és láthatóan még a kakaskukorékolásra sem akar véget érni. Végül a hajnal kivirradtával az ördögi tánc is elcsendesül.
Till Eulenspiegel, a polgárpukkasztó csínytevő kalandjai elevenednek meg Strauss szimfonikus költeményében, mely híven követi hősünk útját a kalandokon keresztül elfogásáig, elítéléséig, majd az akasztófáig. A zene híven követi utolsó rándulásait az akasztófán, ám az ezt követő Till-motívum felcsendülése felteszi a kérdést: vajon tényleg sikeres volt az akasztás?