Km.: Budafoki Dohnányi Zenekar, Ránki Fülöp (zongora), vezényel: Guido Mancusió

Haydn: 60. (C-dúr) szimfónia, (Il distratto), Hob. I:60
Beethoven: 1. (C-dúr) zongoraverseny, Op.15

Schubert: VI. szimfónia ("kis" C-dúr), D.589

Két évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal indítota útjára a szerencsi Rákóczi-vár udvarán tartandó nyáresti szabadtéri hangversenyeit a Budafoki Dohnányi Zenekar. Idén a koncertet a zenekar első vendég karmestere, az osztrák Guido Mancusi vezényli, aki a bécsi klasszicizmusból, illetve a kora romantikus érából állította össze az est műsorát.

Elsőként az „Il Distratto” — a.m. szétszórt — névvel is illetett 60. szimfóniát hallhatják. Haydn százegynéhány szimfóniája óriási formai változatosságot mutat, a 60-as számú C-dúr azonban a maga hat tételével, számos különleges szerkezeti megoldásával és jónéhány zenei idézetével még e repertoáron belül is egészen kivételesnek mondható. Jóllehet a mű Haydn idejében szimfóniaként vált széles körben ismertté, a mű eredendően Jean-François Regnard Le distrait című színpadi művének német fordításához (Der Zerstreute) szánt kísérőzeneként született meg. A mű korabeli kéziratos másolatain gyakran feltűnik az olasz Il Distratto kifejezés, így nyilvánvaló, hogy a zeneszerző a színdarabhoz írott kísérőzenéjét hasznosította újra egy szimfónia formájában. (Forrás.. Magyar Zene, Mikusi Balázs: Haydn Il Distratto kísérőzenéje és a "színházi szimfónia" esztétikája — Tanulmány)

Az ezt követő zongoraverseny szólistája az ifjú kora ellenére elismert és népszerű Ránki Fülöp. A neves zongoraművész-házaspár, Klukon Edit és Ránki Dezső gyermeke már igen fiatalon közönség elé lépett, és ma már a Zeneakadémia oktatója is.

Beethoven a szóban forgó művét 1796-1797-ben írta, s bemutatója Prágában volt 1798-ban; a zongoraszólót természetesen maga a zeneszerző játszotta. A versenyművet magas főúri pártfogójának, Odescalchi-Keglevich hercegasszonynak ajánlotta. Annak ellenére, hogy a darab az első zongoraversenyként vonult be a köztudatba, valójában a szerző harmadikként komponált zongoraversenye. Néhány évvel korábban Bonnban Beethoven próbálkozott már a műfajjal, de e sohasem publikált Esz-dúr versenyműnek csak a zongoraszólama maradt ránk (No.0. zongoraverseny). Ugyanakkor a No.2-es, op.19-es jegyzékszámon nyilvántartott B-dúr zongoraversenyt Beethoven saját kijelentése szerint 1794–95-ben írta, tehát az időrendiséget tekintve az volt az első zongoraversenye. (A szövegrész wikiwand.com cikke alapján készült.)

A szünet után, utolsóként Schubert: VI. szimfónia csendül fel. Nyilvános bemutatója — mivel a „nagy” C-dúr szimfónia túlságosan nehéznek bizonyult, és ezért ezt vették elő helyette — egy hónappal a zeneszerző halála után zajlott le Bécsben, a Zenebarátok Társasága hangversenyén, 1828 decemberében.

A mű ezúttal kevésbé utal Mozart és Beethoven hatására: inkább az akkoriban divatos Rossini-féle nyitányok stílusát követi. A „kis” C-dúr szimfónia könnyen megszerethető darab: olaszos lendület, vidám kedély, felhőtlen játékosság uralja. Időnként mindazonáltal mégis megelőlegez valamennyit abból a félreismerhetetlen schuberti hangból, amely oly sok későbbi kompozíciónak, köztük a „nagy” C-dúr szimfóniának is sajátja. (Forrás.. Pándi Marianne: Hangversenykalauz)