Koncert

Dés László koncert, vendég Básti Juli, Tóth Vera, Wunderlich József

Dés László előadó
Tóth Vera előadó
Básti Juli előadó
Művészetek Völgye (Cirque du Tókert)
2024. július 22. (hétfő) 21:00

A Dés. Évtizedek óta fogalom a magyar zenei életben. Musicalek, filmzenék, nagy slágerek és dzsessz lemezek sora fűződik a nevéhez. Ki ne ismerné az olyan nagy Dés slágereket, mint a Nagy utazás, Vigyázz rám, Olyan szépek voltunk, A zene az kell, Legyen úgy!, Mi vagyunk a grund!.…. és még sorolhatnánk. Ezen a koncerten eddigi turnéiból válogatja a legnépszerűbb dalokat, de persze elhangzanak dalok az Éjféli járat című legutóbbi lemezéről is. Amióta
kilépett a nyilvánosság elé a saját magának írt dalaival, leült a zongorához, és énekelni kezdte az új és a már régóta ismert számokat, több teltházas országos turné áll mögötte.


Ezúttal a koncertre három vendéget hívott: Básti Julit, Tóth Verát és Wunderlich Józsefet. A csodálatos színésznővel, Básti Julival a múltban nagyon sokat dolgozott már együtt. Kezdődött a Hallgass kicsit lemezzel 1987-ben, de koncerteztek több alkalommal közösen, legutóbb az Így öten! produkció országos turnéján. A kiváló énekesnőt, Tóth Verát is köszönthetjük majd, akivel szintén sokat dolgoztak már együtt, ezúttal a neki írt dalokon kívül duettekben is hallhatjuk. Wunderlich József a Vígszínház rendkívül tehetséges fiatal színésze, ő Boka a hatalmas sikerű Pál utcai fiúk előadásban. Rendkívüli muzikalitásáról és remek hangjáról ezúttal is meggyőződhetünk majd szóló és duett dalokban egyaránt.


Dés Lászlót ezúttal is kiváló zenekar kíséri, nagyszerű muzsikus társai a legjobb
koncertzenészek közül valók. Ismét nem mindennapi zenei élmény várható!