Az EiLEMA a világ második rhythm’n’grunge zenekara. Az első még 2016 végén alakult Amáliák néven, először csak a magunk szórakoztatására csörömpöltünk, aztán egyszer csak elkezdtünk saját dalokat írni. Szabó Dávid barátunk a Slowmeshből nevezte el rhythm’n’grunge-nak azt, amit csinálunk és ez annyira megtetszett, hogy rajtunk maradt. Ugyanis a zene ízig-vérig 90- es évek: mi ebben nőttünk fel, ezeket a zenéket szeretjük és ezzel az őszinteséggel és alázattal is állunk a zenéléshez. De van benne bőven önirónia is, mégis milyen dolog már 40 évesen zenekart alapítani!
Az ICENAP 2019-es év nyarán állt össze, mikor Kádár Robi gitáros a Dolor nevű hardcore zenekarába keresett újabb tagokat. Farkas Zsombor dobos (Red Swamp), Dési Kristóf basszusgitáros és Tóth Martin énekes/gitáros érdeklődő megjelenése után viszont már a legelső próbák során rá kellett jönniük, hogy a másabb hangszerelési irány a nu-metalos és egyéb, a hardcore-tól inkább a metal felé tolódó hatások miatt is egy új zenekart indokol. Így született meg végül az Icenap. A zenekar első koncertszezonjában olyan zenekarok társaságában lépett fel, mint a Shell Beach, a Téveszme, vagy a Watch My Dying, ezen kívül az Analog Music Hall által rendezett rock/metál tehetségkutatón a zsűri és közönség szavazatai alapján is az elődöntőjébe jutottak.