Koncert

Élő hagyományok ünnepe a Fonóban: Tükrös Zenekar és Papp László

Tükrös zenekar előadó
Fonó Budai Zeneház
2024. november 29. (péntek) 18:00

Helyszín:

Fonó Budai Zeneház
1116 Budapest, XI. kerület, Sztregova utca 3.

18:00-18:30 Műhelybeszélgetés  - Élő stream közvetítés!
20:30-21:00 Műhelykoncert  - Élő stream közvetítés!
A Tükrös zenekar azzal a céllal alakult 1986-ban Budapesten, hogy minél hitelesebben tolmácsolja a magyar nyelvterületek népzenéjét. Személyes találkozások, erdélyi utak, az ekkor még elő népi kultúra megismerése egy életre elkötelezte a városi, komolyzenei háttérből érkező fiúkat a népi hagyomány mellett. Pédaképeik a régi falusi bandák, ahol összeszokott kamarazenélés és a muzsikusok táncot szolgáló szerepe jellemző. 1996 óta megjelenő lemezeinek sajátos vonása, hogy egy-egy tájegységre koncentrálnak. Kitüntetett helyen szerepelt köztük a 2000-ben megjelent Szatmári népzene az 1900-as évekből, mellyel elnyerték a Magyar Művészeti Akadémia arany oklevelét. A mi Mezőségünk 2008-ban látott napvilágot, a legjobb mezőségi (magyarpalatkai, magyarszováti, széki, bonchidai, nagysajói, visai, kolozsi) cigánybandák előtt hajtva fejet. A zenekar ennek a hagyománynak a továbbadását tűzte ki céljául - és ezt valósította meg közel harmincéves pályafutása során.

A zenekar vendége ezen az estén Papp László, szűrkészítő, akivel szoros kapcsolatot ápol a zenekar, számos hanglemezük énekes közreműködője. A zenekar tagjai: Halmos Attila – hegedű, Koncz Gergely – hegedű, Árendás Péter – brácsa, Liber Endre – cimbalom, Lelkes András – bőgő. Vendég: Papp László – ének

Jegyár elővételben 1500 Ft, az esemény napján 2000 Ft, mely a táncházba is érvényes