Erkel Ferenc: Palotás
Rózsavolgyi Márk: 3 csárdás
Erkel Ferenc: Brankovics György – Kolo
Lajtha László: 10. vonósnégyes - I. tétel
Weiner Leó: Divertimento - II. és V. tétel
A Budapesti Vonósok kamarazenekar ezúttal a népi hangszereken játszó Góbé zenekarral párban mutatja meg az iskolásoknak, hogy a klasszikus zene és a népzene valójában milyen közel is állnak egymáshoz: a zeneszerzők folyamatosan merítettek a népi dallamokból, a hangszeres megoldásokból. Különösen igaz ez a nemzeti zenekultúra kinyílását hozó 19. századra, amikor nemcsak a legnagyobbak – Liszt és Erkel –, de a saját korukban nagyon népszerű, ma már kevéssé ismert szerzők – Csermák, Lavotta, Rózsavölgyi és társaik – is rendszeresen és tudatosan emelték be a műzenébe a népi dallamokat.
Ezek a népi vagy népies dallamok nagyon gyakran táncok voltak. A verbunkos stílus például a 19. század közepére nemcsak a magyar zenei központokban hódított, de számos európai zeneszerző figyelmét is elnyerte. Az egységes magyar műzenei stílus alapjaként hangszeres művek (köztük zongora-, kamara- és szimfonikus művek), dalok, operák és színpadi kísérőzenék komponálását inspirálta. Hasonló hatást gyakorolt a magyar zeneszerzésre a csárdás, mely a 19. század népszerű társasági táncaként és tánczenéjeként az 1850-es évektől élte a virágkorát. Ezek a nemzeti táncok a legváltozatosabb társadalmi körökben váltak népszerűvé, és gyakran jutott nekik szerep a korabeli politikai és kulturális mozgalmakban is. Számtalan amatőr és profi muzsikus és zeneszerző foglalkozott tánczenék komponálásával, és rengeteg zenekedvelő vásárolta meg gyűjteményeiket, melyek címlapjain gyakran tűntek fel olykor hitelesebb, máskor inkább a készítők fantáziáját tükröző táncképek.
A 19. század zenekultúrájában a legkülönbözőbb forrásból származó népi és népies dallamok hatottak egymásra és éltek egymás mellett, és ennek megfelelően a klasszikus zeneszerzők is a legkülönbözőbb forrásokból merítettek magyaros műveikhez ihletet. Ehhez hasonló nyitottság és sokszínűség jellemzi a Góbé zenekar felfogását is, akik merészen és kísérletező kedvvel nyúlnak az autentikus zenéhez. Akusztikus hangszereken népdalokat játszanak, könnyűzenei stílusok között kalandoznak, és olyan „népi popzenét” is képesek alkotni, amely szórakoztató és kortárs, miközben megőrzi tradicionális gyökereit. A Góbé zenekar tagjait klasszikus zenei előképzettségükből adódóan régóta foglalkoztatja a népzene és a műzene kapcsolata. Szívügyük a fiatalok zenei nevelése, számtalan pörgős és lendületes koncertet és rendhagyó énekórát tartottak már különböző intézményekben.
„A zene szeretete, az alkotás létrejöttének izgalma és szenvedése tartotta és tartja a mai napig össze a Budapesti Vonósokat, ami, ha nem szerencse, akkor az egyik legnagyobb eredmény, amire érdemes büszkének lennünk.” Alapítójuk, Botvay Károly fogalmazott így az együttesről, melynek zenészei egytől egyig a szólistákra jellemző lelkesedéssel és intenzitással játszanak. A Budapesti Vonósokat koncertmesterként Pilz János irányítja majd, az est házigazdája pedig a klasszikus és népzenei világban egyaránt otthonosan mozgó Mona Dániel lesz. Az előadásra elsősorban a 8–14 éves korosztályt várják a zenészek.
