A Galaxisok az elmúlt évtized egyik leglátványosabb sikertörténete a magyar popzenében, olyan generációs zenekar, amely, bár igen jellemzően ragadta meg a huszonévesek élethelyzeteit, az idősebb és fiatalabb korosztályokat is megszólította általános érvényű dalaival. Meg azzal, hogy hangzásvilága sokszínűvé vált az évek során: mindig képes valamilyen váratlan húzásra, így téve kíváncsivá rajongótáborát. Ezúttal a Galaxisok kedvenc saját dalait játssza.

Szabó Benedek énekes-dalszerző, akit korábban a Zombie Girlfriendből is ismerhettünk, 2013-ban indította a Galaxisokat, akkor még Szabó Benedek és a Galaxisok néven. Eddig hat nagylemezt adtak ki, amelyek zenei világa az évek során a Cseh Tamás ihlette sikálós slágerektől a fülbemászó gitárpopon és a zongorára hangszerelt világvége-balladákon át egészen a dél-amerikai és afrikai hatású dalokig merészkedett, folyton változó, kiszámíthatatlan konglomerátumot alkotva. Milyen zenét játszanak? Közérzeti polbeatet? Csilingelős gitárpopot? Álomszerű zongorás balladákat? A lassan tízéves zenekar kacskaringós repertoárja mindenkinek mást jelent, attól függően, hogy milyen életkorban, helyzetben, meghatározó pillanatban hallotta őket először. De mi jelenti a közönséggel amúgy is erős kapcsolatot ápoló formáció számára a Galaxisok esszenciáját? Lehet, hogy a frontember fejében gyökeresen eltérő kép él a zenekarról, mint a gitároséban, akihez képest viszont a dobos gondol teljesen mást - és ki tudja, milyen alternatív termést képzelt el a basszusgitáros? Minderre választ kaphatunk a Müpa színpadán, amikor a Galaxisok a kedvenc számait játssza.