Km.: Michiko Hill (billentyűs hangszerek), Peewee Hill (basszusgitár), John Staten (dob)

Négy év telt el. Már nem kell ecsetelnünk Judith Hill művészi értékeit, bizonygatnunk sztár mivoltát, hiszen átélhettük a varázslatot, amellyel 2019 áprilisában ajándékozott meg bennünket. Ismerjük a történeteit Michael Jacksonnal és Prince-szel, bepillantást nyerhettünk háttérénekesi karrierjébe a 20 Feet From Stardom című Grammy-díjas filmben. Immár a saját történetét meséli, a reflektorfényben állva. Egy bátor, minden nehézségen felülkerekedni képes nő teszi oda magát a Baby, I'm Hollywood című albumon - és most, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán.

Az egzotikus szépségű és lebilincselő tehetségű Judith Hill különleges kulturális örökséget tudhat magáénak. Hollywood északi részén született. Kiskorában sokszor bántották, csúfolták a haja miatt a színtiszta fehér iskolában. Japán édesanyja, Michiko Yoshimura zongorázott, afroamerikai édesapja, Robert Lee „Pee Wee” basszusgitározott. Chester Thompson dobos zenekarában ismerkedtek meg, mindketten a funk, az R'n'B és a soul bűvöletében éltek. A családi otthonban rendszeresen megfordult Billy Preston, aminek a kis Judith csak később fogta fel a jelentőségét. Ahogy cseperedett, a bántások elmaradtak, a számára rendelt út pedig egyre világosabban rajzolódott ki előtte. A középiskolában jazzt tanult, az egyetemen klasszikus zeneszerzést. Először Michel Polnareff vokalistája lett, majd jött Michael Jackson, Dave Stewart, Prince… Legújabb lemezén a legfényesebb csillagok árnyékából - és a pandémia okozta kényszerű elzártságból - kilépve végre megmutatja, kicsoda Judith Hill valójában. Nem egy Hollywood által gyártott, egyszer használatos, eldobható műanyag baba. Hollywood ő maga. Rockba, funkba és soulba mártott lemezén hőseit, Betty Davist, Janis Joplint, Sly Stone-t ünnepli - és saját magát, a valódi, lélekben szinte meztelen Judith Hillt.