Kökény Attila és Rakonczai Viktor nagyszabású koncertre készül Kökény Attila 50. születésnapja alkalmából az MVM Dome-ban.
Kökény Attila, Szenes Iván díjas előadóművész, és Rakonczai Viktor, ARTISJUS és EMeRTon-díjas zeneszerző, zenei producer és zongorista az év egyik legnagyobb zenei eseményére készülnek. A két kiváló művész, akik már évek óta sikeresen dolgoznak együtt, 2025. április 12-én nagyszabású koncerttel ünneplik Kökény Attila 50. születésnapját az MVM Dome-ban „Kökény 50” címmel.
Több mint egy évtizede szerves együttműködésben áll Kökény Attila és Rakonczai Viktor. Az általuk létrehozott csodálatos szinergia nemcsak művészi, de emberi szinten is példaértékű. A két tehetséges művész 2011 óta dolgozik együtt, azóta számos slágert és emlékezetes zenei élményt szereztek közönségüknek.
Az Ébredés turné keretén belül egy 14 tagú zenekar kíséretében varázsoltak felejthetetlen zenei élményt a közönségnek. Az elmúlt év során az ország számos pontján megfordultak és elkápráztatták hallgatóságukat.
A Kökény 50 koncertet már most érdemes bejelölni a naptárban, mert ez az esemény igazán különleges lesz. A két kiváló előadó olyan vendégeket hív meg közös zenélésre, akik Attila zenei karrierje során meghatározó partnerek voltak, így ez a koncert kötelező program a minőségi magyar zene kedvelőinek!
Kökény Attila előadó
Rakonczai Viktor előadó