2024. november 10. (vasárnap) 18:30 Turbina Kulturális Központ 1082 Budapest, VIII. kerület, Vajdahunyad utca 4
METZ előadó
+ 2 kép
2024. november 10. (vasárnap) 18:30 Turbina Kulturális Központ 1082 Budapest, VIII. kerület, Vajdahunyad utca 4
METZ előadó

A METZ először koncertezik Magyarországon.
Sokak régi kívánsága válik valóra, hiszen a 2007 óta aktív kanadai zaj-rock, punk trió először játszik Magyarországon, ráadásul áprilisban érkező új, Up On Gravity Hill című nagylemezüket mutatják be november 10-én, a Turbinában.


Idővel megértjük, hogyan tükröződik a kapcsolódás öröme a veszteség ürességében, hogy a szeretet állandósága csak az élet múlandóságával áll párban, az egyszerű gondolat pedig, hogy nem tudnánk fényt teremteni a sötétség kockázata nélkül – hiszen nélküle soha nem lenne rá szükségünk. Így van ez a METZ esetében is, akik arról voltak ismertek, hogy örömteli dühöngő dalaikkal szétrobbantják az ember dobhártyát, azonban legutóbbi lemezeiken elkezdték felfedezni, hogyan lehet a durvaságot atmoszférává alakítani. A hangzásuk fejlődése nem csak a zenekar érését tükrözi, hanem egy megváltozott világot is, amely árnyalatokat és együttérzést követel a megértéshez és a túléléshez. Ez az utazás már megfigyelhető volt a 2020-as Atlas Vending című albumukon is, de teljesen új magaslatokat ér el az április 12-én megjelenő Up On Gravity Hill című lemezükön, ahol a kanadai trió egy kaleidoszkópikus hangzásvilágot teremt, amely éppoly gyengéd, mint amennyire sötét.
A lemez munkálataiban ismét Seth Manchester (Mdou Moctar, Lingua Ignota, Battles, The Body) hangmérnök segédkezett. Mély, részletes és megingathatatlanul személyes. A zenekar elmondása szerint ez nem csak a METZ eddigi legerősebb lemeze, hanem a legszebb is. A METZ azonban még mindig három ontariói punk, a gitáros és énekes Alex Edkins, a dobos Hayden Menzies és a basszusgitáros Chris Slorach személyében. A zenekar filmesebb hangulatú dalait részben Edkins filmes és tévés zeneszerzői munkája, valamint popos irányultságú szólóprojektje, a Weird Nightmare inspirálták, ahol elmondása szerint megtanult intuitívabban írni, hagyva, hogy az érzelmei vezessék: „A lírai tartalom sokkal szívhez szólóbb, mint amennyit valaha is megengedtem magamnak" - mondja. - "Próbáltam közvetlen lenni a szavaimmal, ezt a lemezt nagy lépésnek éreztem.” De félreértés ne essék: az Up On Gravity Hill egy teljes zenekari munka, három zenész munkája, akik több mint egy évtizede játszanak együtt, az ezzel járó bizalommal együtt. „Most vagyunk azon a ponton, ahol zenekarként és zenészként igazán erősnek érezzük magunkat, és nem kételkedünk a közös ösztöneinkben. Megengedjük magunknak, hogy kicsit kalandozzunk és más zenészekkel dolgozzunk, áldás volt, és továbbra is emlékeztet minket arra, hogy ami köztünk van, a zenei kötelékünk, az nagyon ritka és igazán különleges." - Mondja Edkins.
Az Up On Gravity Hill a zenekar ötödik nagylemeze lesz. A kanadai csapat sajátos, metszően nyers zenéjéről ismert, a punk ősenergiáival dolgoznak, megfejelve azt káosszal és zajjal. Első stúdióalbumukat 2012-ben adták ki a híres indie kiadónál, a Sub Popnál és olyan magazinok dicsérték, mint az NME és a Pitchfork, a bandát pedig a The Sonicshoz és a Nirvánához hasonlították. A METZ eddigi karrierje során nem játszott még Magyarországon, így most itt a kihagyhatatlan alkalom november 10-én, a Turbinában, hogy élőben is átadjuk magukat a zenekar által nyújtott édes káosznak.