1973 tavaszán három fiatalember, a matematikus Sípos Mihály, a geofizikus Hamar Dániel és az akkor még diák ifj. Csoóri Sándor elhatározta, hogy zenekart alapít a régi magyar paraszt-vonószenekarok mintájára, amelyekben a szólóhegedű mellett brácsa és bőgő adta a kíséretet. „Faluhelyen ezeket a zenészeket muzsikásoknak hívták. Ez adta az ötletet, hogy zenekarunknak a Muzsikás nevet adjuk.” 1978-ban az akkor öt éve működő együttes tagjai így nyilatkoztak: „Zenénkben azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy lehetőleg minél kevésbé különbözzék a muzsikások játékától, tekintve, hogy korábban ez a szín teljesen hiányzott. Ezt a zenét igyekszünk terjeszteni, megismertetni.” Az ötvenedik évhez érkezve úgy tűnik, elegendő feladatot találtak maguknak. A jubileumi koncert a fél évszádos út majd’ minden állomását igyekszik felidézni.
Koncert
Muzsikás 50
Ha hiányosságot találsz, vagy valamihez van valamilyen érdekes hozzászólásod, írd meg nekünk!
Küldés
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Muzsikás előadó
Helyszín:

Linkek:
- Bartók Tavasz - Nemzetközi Művészeti Hetek április 10. - hétfő 20:00