Beethoven: Egmont-nyitány, op. 84
R. Strauss: D-dúr oboaverseny
R. Strauss: Hősi élet, op. 40
Állítólag a vészterhes napokban ez az egy klasszikus zenei lemez volt kéznél a stúdióban. Akárhogy is történt, tény, hogy a Magyar Rádió 1956 őszén újra és újra az Egmont-nyitányt játszotta le, Nagy Imre drámai szavai mellé („csapataink harcban állnak”). Keresve sem találhattak volna az alkalomhoz jobban illő muzsikát. Komor, hősi hang, küzdelem, a győzelem reménye – minden benne van Beethoven zenéjében. A hangverseny második fele is a hősiesség jegyében fogant. A 20. század elején Richard Strauss zenéje valósággal megbabonázta az új iránt érzékeny fiatalokat. Bartók Béla ámulva hallgatta 1902-ben az Imígyen szóla Zarathustra budapesti előadását, lelkesedésében azonnal megszerezte a Hősi élet című szimfonikus költemény partitúráját, s megtanulta kívülről. Úgy zongorázta el a hihetetlenül nehéz darabot, hogy annak még Bécsben is híre ment. Aztán telt-múlt az idő, kissé megkopott a straussi varázs – maga Strauss is másféle utakat kezdett követni, főleg A rózsalovag után… Hogy merre vezetett ez az út, azt most megtapasztalhatja a koncert közönsége. A két hősi mű közt ugyanis az Oboaverseny szólal meg, egy igen kései, 1945-ből való Strauss-alkotás. Mintha nem is ugyanaz a zeneszerző írta volna, aki a Hősi életet. Reménytelenül konzervatív későromantika? Vagy a posztmodern korszak látnoki megsejtése?
Kobayashi bérlet 3.