Kétség sem fér hozzá, hogy a Szalai és Valter alkotta, egyre nagyobb népszerűségre szert tevő Ibbigang duó a hazai trap szcéna egyik legütősebb, egyben legminőségibb társulása, szeptember 26-án pedig be is bizonyítják ezt nekünk, ugyanis készen állnak arra, hogy az Akvárium falai közt mutassák meg magukat, és szeptember 12-én megjelenő, garantált áttörést eredményező, 1331-re keresztelt dedbütalbumukat a nagyközönségnek. A lemezbemutató koncert kiadójuk, az eseménysorozatként is működő On The Low jubileumi 20. bulijának keretein belül valósul meg; ez pedig a hazánk trap tehetségeit tömörítő label számára is nagy mérföldkő, tekintve, hogy számos kisebb, földalatti klub, rengeteg vidéki szórakozóhely és a Dürer Kert megtöltése után most az Akva Kishalljában várhatják a lelkes trapfogyasztókat, akik az Ibbigang mellett olyan OTL eliterők bangereire pogózhatják majd szét a táncteret, mint Gyuris, Shybalenci, vagy éppen Filo. Mögöttük a lemezjátszóknál egész éjszakán át a csapat három állandó DJ-je, Slowgod, Gozth és Pachee gondoskodik majd a hibátlan hangulatról, ami a VOLT Lokálban folytatódó afterpartynak hála hajnalig biztosan ki fog tartani.
19:00 pachee x slowgod | warmup
20:00 filo
20:20 shybalenci
20:40 gyuris
21:00 ibbigang
22:00 dj gozth | afterparty @ VOLT Lokál