km.: Fassang László (orgona), Mácsai Pál (színművész)
Franck: Prelűd, fúga és variáció, op. 18
Franck: Final, op. 21
Franck: A-dúr fantázia
Franck: Cantabile
Franck: Hősi darab
Franck: E-dúr korál
Mivel a koncert dátuma április 1., talán egy-két mulatságos anekdota is elhangzik ezen az estén. Miért is ne, hiszen a régóta népszerű Orgona-sztorik lényege, hogy történetmesélős koncerteken hozza közel a közönséghez a zenét. És melyik komoly szerzőről ne ismernénk derűs históriákat? César Franck például a fiatal Debussyt is tanította a párizsi Conservatoire-on. „Moduláljon, moduláljon!” - nógatta. „Miért tenném, ha jól érzem magam ebben a hangnemben?” - lázadozott a későbbi impresszionizmus ifjú zsenije.
Aki szereti az orgonazenét, tudja, hogy a hangszer irodalmának vannak meghatározó irányzatai, „nemzeti dialektusai”. Frescobaldi itáliai stílusát aligha tévesztenénk össze Buxtehude északi zenéjével vagy Bach jellegzetesen német komolyságával. És a franciák? A gall orgonazene külön világ, aligha véletlenül, hiszen a francia orgonaépítészet is önálló, minden mástól különböző eredményeket ért el. A francia orgonazene halhatatlan mestere César Franck - tekintsünk el most nagyvonalúan attól a ténytől, hogy eredetileg nem francia volt, hanem belga (részben német felmenőkkel), de hát élete túlnyomó részét Párizsban töltötte, és ahogy mondani szokás, „betagozódott” a francia zeneéletbe. Átszellemült, emelkedett orgonaművei a hangszer irodalmának legbecsesebb kincsei közé tartoznak. Közülük játszik néhányat Fassang László, a kiváló orgonaművész, a Müpa orgonakoncertjeinek kísérletező nyitottságú szerkesztője, és szerzőjükről oszt meg velünk kötetlen stílusban „orgonasztorikat” régi beszélgetőtársa, Mácsai Pál.