Koncert

Pál Dániel Levente / PIM az A38 Hajón

Online nézhető ONLINE
2021. január 19. (kedd) 20:00
Ingyenes

Az Petőfi Irodalmi Múzeum és az A38 Hajó közös zenei-irodalmi sorozatának első idei estjén Pál Dániel Levente alkotói világába nyerhetünk betekintést.


Pál Dániel Levente íróként, költőként, műfordítóként tevékenykedik, emellett a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgja. 2006-ban többedmagával létrehozta az ismert prae.hu művészeti portált, amit azóta főszerkesztő-helyettesként gazdagít.
2017-ben jelent meg Az Úr nyolcadik kerülete című novelláskötete, aminek lírai párjaként Álmaink piros sportladája címmel adott ki verseskötetet ugyanebben az évben. A novelláskötet a hírhedt nyolcadik kerület párbeszédeit és szórakoztató, vagy éppen szívszaggató történeteit eleveníti meg. A könyv eredetileg képregénynek indult, de már készült belőle stand-up est, rádiójáték, illetve Vida Péter főszereplésével monodrámaként színpadra is került. Egy ember nyolcadik kerülete címmel jelent meg két évvel később a kötet folytatása, amiben szintén szívbemarkoló emberi történetek kerülnek a felszínre.
Az est során a szerzővel Horváth László Imre beszélget, a vizuálról Dj Lee n'gum, a zenei aláfestésről a crossover sorozat rezidens zenekara, az ATMO gondoskodik.


A zenekar tagjai: Usztics Péter (gitár), Antal Gábor (billentyű), Gyarmati Gábor (basszusgitár), Baki József (dobok)