Ki ne vágyna arra, hogy a legszebb mese valósággá váljon? A gőgös mostohatestvérei által szolgasorban tartott Hamupipőkének életkortól függetlenül mindenki egyformán drukkol, hogy annyi megpróbáltatás után végre révbe érjen az élete. A mesebeli Ramiro herceg és Angelina, vagyis az angyali Hamupipőke útjai a szükséges kitérők és zsákutcák után végre összekapcsolódnak, és az opera alcíme - A jóság diadala - is fényes értelmet kap. Mert végül mindenki bocsánatot nyer, még az is, aki nem érdemli meg.

Gyakorlatilag nincs olyan művészeti ág, amely ne részletezte volna kedvvel és ihletetten a klasszikus mesei alapszituációt, amelyben a gazdag és jóképű herceg szerelemre lobban a szegény leány iránt. Az egyes társadalmi csoportok között húzódó falak áthághatóságáról is szól Hamupipőke romantikus története, ugyanakkor Rossininak az 1817 óta az operarepertoár állandó részét képező műve számos realisztikus részlettel és megfigyeléssel gazdagította a cselekményt. A szereplők nem papírmasé figurák, hanem lélektanilag hiteles motívumokkal, valódi érzelmekkel rendelkező alakok. A fülbemászó melódiákban gazdag vígopera ennek köszönhetően is vált Rossini másik nagy komikus operája, A sevillai borbély komoly kihívójává, már ami a népszerűséget illeti. A beavató előadáson biztos kezekben lesznek a fiatalok: Oberfrank Péter vezényli a Sinfonietta Eruditát, Gábor Sylvie pedig rendezőként gondoskodik arról, hogy a történet igazán közel kerüljön a mai gondolatokhoz és érzésekhez.