Km.: Kelemen Barnabás (hegedű), Kokas Katalin (brácsa), Rohmann Ditta (cselló); Kolozsváry Marianna (látvány)

Három zeneszerző, három előadó, három vonós hangszer. Különbségek és hasonlóságok. Sorsok, amelyek eltérnek, vagy éppen érintkeznek a 20. századi mozgalmas történelem fénytöréseiben. Közös bennük a földrajzi-szellemi bölcső, a Kárpát-medence, ahonnan a magyar Dohnányi Ernő, a román George Enescu és a prágai Hans Krása elindult. Tipikus sorsok: napfényesek és sötétek. Egy estére megelevenednek a Zene Házában, zenében, szóban és festészetben. Különös hangulatú találkozás, szellemidézés. Új tér, új élmény.

Ritkán kerül egymás mellé ez a három zeneszerző. Pedig nemcsak, hogy kortársak voltak, hanem – Dohnányi és Enescu esetében – rendkívüli előadóművészek és rokon lelkek is. Két „Mozart” a 20. században. Hans Krása neve azért kevéssé ismert, mert a cseh zeneszerző életének fonalát pályája zenitjén vágták el könyörtelenül a párkák: Auschwitzban pusztult el, 1944-ben. A haláltáborban komponált, talán utolsó műve hangzik el, nehéz szívvel írott, szigorú, barokk formában: Passacaglia és fúga. A fekete örvényt a két múzsafi napfénye keretezi, Enescu bájos, romantikus darabja, az Aubade a búcsúzó 19. század szellemében (1899), és Dohnányi gondtalan Szerenádja az utolsó békeévekből (1912). A koncert konkrét rétege fölött általános kérdés magasodik: miért alkotunk, hallunk és látunk másként, itt a Kárpát-medencében? A szalon-jellegű, „beszélgetős” eseményre kiváló muzsikusok mellé a látványt - asszociációkat a festőművészetből - a múlt emlékeit jelen időbe emelő, avatott művészettörténész, Kolozsváry Marianna varázsolja.

A jelenleg érvényben lévő kormányrendelet alapján zenés-táncos rendezvényt kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező vendégek látogathatják.