Az etno-jazzt és kortárs kamarazenét játszó, különleges hangszer-összeállítású Trió Squelini zenészei különböző felállásban (Tin Tin Q, Ektar Szőke Quartet stb.) évek óta muzsikálnak együtt s számtalan lemezen szerepeltek már közösen. Az eleinte alkalmilag fellépő Trio Squelini formációjukkal 2014-ben Campiello/Terecske címmel lemezt készítettek, s ennek megjelenése óta rendszeresen koncertező csapattá váltak. 2016-ban jelent meg Furioso című lemezük, melyen a kitűnő csellista, Rohmann Ditta működött közre.
A trió szívesen hív egy-egy koncertjére vendéget is, így műsoruk minden alkalommal más-más árnyalatokban tárul elénk, változnak a hangsúlyok, színek és arányok, akár Monet híres sorozatán a roueni katedráliséi. Ezúttal a kitűnő gitáros, Csókás Zsolt az, aki karakteres gitárjátékával gondoskodik a trió mindig megújuló koloritjáról.
Trio Squelini előadó
Csókás Zsolt előadó