"Sajnos, nem minden gyerek értette meg, hogy ez nem olyan iskola, mint a többi. Pedig Németh Sándor már az elsõ tanári értekezleten felvázolta a jövõt. „Magunk között vagyunk? — kérdezte. — Akkor beszéljünk nyíltan. A katolikusoknak is megvannak a maguk iskolái. Ott nevelik a jezsuitákat és az Opus Dei ügynökeit. Ennek az iskolának elkötelezett hiteseket kell nevelnie. Olyanok legyenek az innen kikerülõ gyerekek, mint a janicsárok. Karizmatikus janicsárokra van szükség. Õk a jövõ nemzedéke.” Ezt a felfogást tükrözte az iskola neve is: Bornemisza Péter annak idején szellemnek öltözve riogatta a temetõben imádkozó katolikusokat.
Z. Benjamin (9. osztály) — potenciális karizmatikus janicsár — az osztályteremben öltözött át testnevelés órára. Kovács Mónika keresztény tanárnõ már nem tudott idõben távozni, ezért Z. Benjamin ott állt elõtte egy szál gatyában. A tanárnõ azonnal jelentette a példátlan esetet. Nem sokkal késõbb ifjúsági összejövetel volt, ahol ugyanez a tanuló flegma arccal rágógumizott. Németh Sándorban felgerjedt az Úr tüze, és több ezer ember elõtt megfedte Z. Benjamint. Ne szépítsük a helyzetet: itt bizony a pokol, a kárhozat lehetõsége is felmerült.
Mûködésbe lépett az iskolai CIA. „Mondj el mindent, amit tudsz” — ezzel kezdték. „Mit mondjak?” — kérdezte a gyerek. „Tudod te azt. Mi is tudjuk.” A gyerek mondott valamit. „Nem elég. Még, tovább. Tudjuk, hogy nem mondtál el mindent.” „Mit?” „Tudod te.” A gyerek végül mindent bevallott. Az igazgató irodájába — felsõbb utasításra — futószalagon érkeztek a gyerekek. Nagy Iván csak azt kérte, hogy mielõtt beküldik, mondják meg neki: ezt a gyereket most ki kell rúgni, vagy fel kell venni?
Az ördög nem aludt. Egy nagyra nõtt leány a szünetekben flörtölt a fiúkkal. A tanári kar megfigyelés alatt tartotta (késõbb eltanácsolta az iskolából). A vezetõ lelkész — látva az ordító szükséget — tapasztalt szolgálókat bízott meg az erkölcsi állapotok felügyeletével. Azok a szünetekben fel-alá sétáltak az iskolában, nyelveken imádkoztak, és benéztek az osztályokba. Ellenõrizték a parázna démonok mozgását. Megfigyelés alatt tartották a hatodikos fiúkat, nem kezdenek-e ki az ötödikes lányokkal.
A 11. osztályban az egyik fiú magáévá tette az osztály egyik fejlett lánytanulóját („bevitte a sátorába, és ismeré õt”). Ha jól emlékszem, ez volt az a pillanat, amikor Németh Sándor azzal a gondolattal játszott, kiveszi a gyerekeit a gyülekezeti iskolából (de akkor meg minek az iskola?). A vezetõ lelkész azt az utasítást adta, hogy a parázna janicsárt rendeljék be. Várakoztassák háromnegyed óráig az ajtó elõtt, hogy féljen. Aztán rúgják ki.
Németh Sándornak a tanárok néha nagyobb gondot okoztak, mint a gyerekek. A biológiatanár év elején felmérést akart iratni Németh Szilárd osztályában. Joggal lett botrány belõle, mert a gyerekek nem azért járnak iskolába, hogy összetörjék a személyiségüket. Csikós Zsófia énektanárnak (édesapja a Mátyás templom karnagya) azt a képtelen ötletet adta az ördög, hogy ugyanabban az osztályban dolgozatot irasson zenetörténeti ismeretekbõl. „Dolgozatot énekbõl?” — ilyen még a világi skolákban sincs. Németh S. Judit másnap utasította az igazgatót, hogy azonnal állítsa le Csikós Zsófi varázslását.
A tanárokon meglátszott a világi iskolákban eltöltött idõ romboló hatása. Emiatt Németh Sándornak a félévi osztályzásba is be kellett segítenie. Telefonon kérte az igazgatót, hogy lánya barátnõjének hármas helyett négyest adjanak. A helyes értékrend helyreállítása érdekében más érdemjegyek is korrekcióra szorultak. De ez semmi ahhoz képest, amikor a tornatanár felelõtlen költekezésbe kezdett. Tanév elején Uzoni Simon hozta be a futball-labdáját: egy ideig az volt az iskolában az egyetlen sporteszköz. Decemberre elkészült a tornaterem, és a meggondolatlan testnevelõ (ezen felbuzdulva) sportszereket vásárolt. Az egész — bordásfalakkal és öltözõpadokkal együtt — 900 ezer forintba került. Amikor a vezetõ lelkész meghallotta, mennyi pénzt költöttek a gyülekezeti tagok gyerekeire, kifakadt: „Nem kell mindenbõl újat venni. Vannak használt labdák, amiket meg lehet varrni. Micsoda pazarlás. Ennyi pénzt kidobni feleslegesen!” A tanár nem merte megkérdezni, hol lehet lukas, használt labdákat kapni.
De késõbb is sok kárt okozott a tanári önfejûség. Egyesek azt gondolták, hogy az állami fejkvótán felül a szülõktõl beszedett évi 60 ezer forint arra való, hogy elverjék. Mintha mindenre elég lenne az a 40 millió forint, ami ebbõl befolyt. Németh Sándor ezért Petrõcz Leventével és Karika Gáborral személyesen álmodta meg az üres öltözõk berendezését: „Ide teszünk olcsó padokat — mondta Németh Sándor —, felül befúrunk a falba, teszünk rá aluminium fogasokat. Arra vetkõzhetnek a gyerekek.” A költekezõ tornatanár megszólalt: „Már megrendeltük az öltözõpadokat.” A vezetõ lelkész arca elborult: „Mit rendeltetek meg? A román testvérek megcsinálják negyedáron.” Akkor már épült Camp David, Németh Sándor nyaralója, ahol arany halak úszkáltak a hallban levõ szökõkútban. Csak a parkosítás 3 millió forintba került. Ezek meg hülyeségekre (öltözõpadokra) költik a drága pénzt... Németh Sándor azonnal intézkedett a pazarlások megfékezése végett. Megbízta legügyesebb sofõrjét, Karika Gábort a gazdasági igazgatói teendõk ellátásával. Mint mondta: „Senki sem tud úgy elintézni semmit, ahogy a Gabi.”
Nagy Iván éppen akkor jött a vámparancsnokságról, ahova az iskolabusz vámolása ügyében rendelték be. Ezt is „a Gabi” intézte. A vámosok a hamis és az igazi számlát is megtalálták a buszban. Pedig Karika Gabinak nagy gyakorlata volt a vámügyekben. Rendszeresen hoztak sérült Fordokat külföldrõl, amelyek a székház udvarán parkoltak, aztán eltûntek. Ez a márka került kenet alá.
Egy ízben a diákok megsértették Magyari tanár úr vallásszabadságát, amikor a magyaróra elsõ húsz percében „nyelveken” imádkozott. Nyilván Isten természetfeletti beavatkozását kérte a Csongor és Tünde feldolgozásához. A tanár úr éppen ott tartott, hogy „zbrskrindibiri krscsszcinedabi”, amikor Nagy Sándor vállalkozó fia (és néhány bûntársa) kinevette. A gyereknek már egyébként is volt a rovásán, mert korábban parázna vicceket mesélt az osztályban.
Egy alkalommal Pátkai András — ifjú nyelvtanár, volt ferences diák — elmondta, hogy a kirándulás lefújása mögött Németh S. Judit állt. Másnap fél 9 elõtt csörgött az igazgató telefonja. Németh S. Judit köszönés nélkül belevágott a mondanivalóba: „Mi ez a varázslás, ami az iskolában folyik? Azt mondta a Sándor, ha ezt a varázslást nem hagyják abba, akkor ha kell, a fél nevelõtestületet lecseréli.” (Meg van írva: „Minden a tiétek” I. Kor. 3,21.) Délutánra össze kellett hívni a nevelõtestületet. Megérkezett Németh Sándor, aki azt mondta: „Kezdjetek csak el beszélni, majd én figyelem, milyen szellem van közöttetek.” Felszabadult értekezlet volt.
Németh Sándor és felesége mindent megtett, hogy „keresztény” legyen az iskola. Ezt egyesek úgy érzékelték, mintha valóságos boszorkányüldözés kezdõdött volna. Mindenki mindenkit megfigyelt. Besúgórendszer alakult ki, koncepciós eljárások indultak. A gyerekek között árulások, hitszegések kezdõdtek. Lelkileg súlyosan gyötörték õket. Alsó tagozatos gyerekeket imádkoztattak, hogy kiszedjék belõlük, mi van a családjukban. Németh Sándor parancsba adta, hogy a tanulók nem barátkozhatnak. Délutáni foglalkozásokat nem engedélyeztek. A gyerekek között nem jöhetett létre közösség, mert az „gyengíti a szolgálati ajándék befolyását”.
Tóth Péter igazgatóhelyettes egyszer bizalmasan azt mondta: „Úgy érzem, mintha máglyán sütögetnék a lelkem. A feleségemmel azt vettük észre, hogy hetek óta suttogva beszélünk otthon egymással.” Nagy Iván igazgató idõnként védelmébe vette a gyerek és tanár „üldözötteket”. Németh Sándor olyankor hangot váltott: „Akkor hadd kezdjem intéssel. Te ne mondd nekem, hogy árnyaltabb a dolog ennél. A feleségem jobb pedagógus, mint ti (vö: Krupszkaja). Információink pedig vannak. Nem értetek ti ehhez. A ti feladatotok az, hogy elfogadjátok az irányítást. Az iskola nem lehet önálló érdekcsoport a gyülekezet vezetésével szemben. Vessetek véget a tanárok diktatúrájának!”
Az igazgató azt válaszolta, hogy a tanév végén felmond, és elhagyja a gyülekezetet. Nem az iskola miatt — mondta —, hanem azért, amit Németh Sándor a gyülekezetben prédikál (legutóbb már kiment, mert nem bírta hallgatni). Hack Péter próféta utólag úgy értékelte az igazgató munkáját, hogy nem csinált semmit, csak futószalagon vette fel a pénzt (Nagy Iván a többi tanárhoz hasonlóan a közalkalmazotti státusnak megfelelõ fizetést kapott, amelyhez a gyülekezet nem tett egy fillért se).
A tanév végén Mészáros Éva (Mészáros István felesége) odafordult Hack Mártihoz (Hack Péter feleségéhez) a Budapest Sportcsarnokban: „Márti, vannak jó képeink az évzáróról. Csak az a baj, hogy rajta van az Iván.” Hack Márti azt mondta: „Nem baj, szeretjük a Petõ Ivánt.” Mészáros Éva pontosított: „Nem a Petõ Iván van a képen, hanem a Nagy Iván.” „Nem baj — legyintett Hack Márti, és a Szentlélektõl nagyot ugrott. — A Nagy Ivánt majd kivágjuk ollóval.”"