Téma: A besúgó

9/10
nick2005 2023 ápr. 07. - 15:04:21 9/10 Előzmény Sz. Péter
(433/433)
A zenékre próbáltam figyelni, és pont olyan gondolattal, hogy ez vajon mehetett-e 1985-ben vagy sem. Persze lehet, hogy ezt az ember nem tudja pontosan, mert lehet, hogy egy szám 1986-ban jelent meg és elsiklunk fölötte. Nekem nem tűnt fel, hogy lett volna későbbi szám. Most már nem is emlékszem, hogy mik voltak, de a Life is life az mintha lett volna. Annak nem kellett utánanéznem, mert emlékeztem rá, hogy 1985 tavaszán voltam diákcsere programon Ausztriában és amikor a fogadó család család Mercijében utaztunk ez a szám szólt a rádióban. Addigra már mi magyarok is jól ismertük, mert világsláger volt. Az osztrák srác pedig nagyon büszke volt rá, hogy az Opus egy osztrák együttes. És érdeklődött, hogy mi ismerjük-e. Persze, hogy ismertük. Én akkoriban sokszor hallgattam a Petőfi rádióban hétfőnként a 2-től 5-ig című műsort, mert abban a kívánság műsorban nem dumáltak bele a számokba, fel lehetett venni kazettára. És ott mindent játszottak, amit kértek az emberek, az aktuális világslágerek mentek.
Sz. Péter 2023 ápr. 06. - 19:50:43 Előzmény nick2005
(432/433)
A Ryan közlegény megmentése - szerintem - azért nem jó példa, mert ott egy konkrét történelmi esemény (normandiai partraszállás) idején, helyén játszódik.
Ebben a sorozatban ilyen nincs. Csak kiírják az elején, hogy 1985.

A "Franciaország területén lovagló indiánok csatáztak" analógia pedig simán sarkítás.
Ilyen éles képzavar nincs a sorozatban. Ha pl. Ladák helyett Lamborghini Huracán-nal furikáztak volna, na az az lenne.

Egyébként vannak logikai hibái a történetvezetésnek, a dramaturgiának vagy pl. anakronizmus mikor egy olyan zeneszámot hallgatnak amit akkor még nem is játszottak. De ezeken fennakadni szerintem csak szőrszálhasogatás.


9/10
nick2005 2023 ápr. 06. - 19:11:44 9/10 Előzmény Sz. Péter
(431/433)
Szerintem te tévesen értelmezed azt, hogy mit jelent a fikciós történet. Egy példán keresztül talán be tudom mutatni. A Ryan közlegény megmentése egy eléggé ismert film. A történet a II. világháborúban játszódik. A történet teljes egészében kitaláció, de a II. világháború megtörtént, azokon a helyszíneken, azokkal a fegyverekkel, amik a filmben is szerepelnek. Tehát minden hiteles, csak maga a sztori nem. De - ahogy írod - akár meg is történhetett volna.
Ha a filmben Franciaország területén lovagló indiánok csatáztak volna nyilakkal, akkor már nem mondhatnánk, hogy akár meg is történhetett volna. Vagy ha azt mondják, hogy II. világháború, de a csata Dél-Amerika területén zajlik. Az sem történhetett volna meg.
Vagy ha mondjuk az Apolló 13 című filmben a szereplők iPhone-on hívnák egymást. Az sem történhetett volna meg.
10/10
lurdba 2023 márc. 30. - 22:08:01 10/10
(430/433)
Remélem, lesz második évad...
6/10
janderka 2023 márc. 29. - 21:22:04 6/10 Előzmény Sz. Péter
(429/433)
Valahol korábban ezt már leírtam - kerestem is, hogy ne vádolhassanak önismétléssel, meg mert most nem nlzem már emiatt újra a sorozatot, csak sehogy se találtam. De azokra a hibákra gondolok én is, amiket többen is felrónak neki újra. Hogy rendőrségileg, beszervezésileg és államvédelmileg 1985 az már nem 1955 volt, de még csak nem is 1965. Ugyanakkor nem is '89, ahogy pl a tábori vitaestet ábrázolták. Aki már élt és látott akkoriban, vagy akár csak utánaolvasott, az ezt tudja jól. Az írógyerek nem tartozott ezek közé az utánaolvasók közé sajnos. Vagy nem érdekelte.
Sz. Péter 2023 márc. 29. - 21:03:43 Előzmény janderka
(428/433)
"könnyen buktatható módon történt"?

Ezt kifejthetnéd.
6/10
janderka 2023 márc. 29. - 19:43:16 6/10 Előzmény Sz. Péter
(427/433)
Azért ennyire ne menjünk szint alá! Jó, hogy nem egyenesen mesefilmnek mondod. :)))
Mert lehetséges, hogy az alkotók valóban ezt akarták (egy másként nem eladható ifjúsági kaland- és szerelmi történetet belehelyezni egy blikkfangos érába), de ez épp hogy nem erénye a műnek, hanem a hibaforrása. Mivel érzékelhetően könnyen buktatható módón történt ez a "belehelyezés".
Sz. Péter 2023 márc. 29. - 18:38:29
(426/433)
"nem nagyon állja meg a helyét"

Egy fikciós történet hol nem állja meg a helyét? :)
Az a baj, hogy nem tudsz elvonatkoztatni a valóságtól, a történelemtől.
Ez egy egyszerű játékfilm, még csak nem is korrajz.
9/10
nick2005 2023 márc. 28. - 20:18:57 9/10 Előzmény Sz. Péter
(425/433)
Éppen az a baj, hogy az "akár így is történhetett volna" ami nem nagyon állja meg a helyét. Azt írod, hogy "belehelyezték a sztorit abba az érába", de ez így nem teljesen igaz, mert az egyetemisták és minden más valóban a 80-as években van, de a rendőrség meg valahol az 50-es, legfeljebb a 60-es években.
Sz. Péter 2023 márc. 28. - 17:48:04 Előzmény nick2005
(424/433)
"Szerintem ez a 80-as években már nagyon nem így volt. "

Azt kellene már mindenkinek megértenie, hogy ez csak egy kitalált történet!
Belehelyezték a sztorit abba az érába, hogy akkor ez, akár így is történhetett volna.
Nem állít semmit a sorozat, hogy pontosan minden így volt.

Ez nem a Blokád. :)
9/10
nick2005 2023 márc. 28. - 12:36:51 9/10
(423/433)
Én csak most láttam ezt a sorozatot, amikor felkerült a Skyshowtime-ra. Eddig valahogy nem is hallottam róla. Én a 80-as években voltam fiatal, szóval mindig megérintenek ezek a filmek, újra feltűnnek az elfeledett tárgyak, élethelyzetek. A most középiskolás gyerekeimnek ezek nem mondanak semmit, sokszor a poénokat sem értik (nem csak ebben, hanem más hasonló korban játszódó filmekben sem).
A környezet, tárgyak, abszolút hitelesek. A sztoriban erős túlzások vannak. A film úgy állítja be, hogy mindenki zsarolható valamivel. Szerintem ez a 80-as években már nagyon nem így volt. Olyanokat biztos, hogy nem intézett el a párt és az állam, hogy ki kerüljön be a kézilabda válogatottba. Ennél azért sokkal élhetőbb volt az az időszak. Magam is sportoltam, az került be a válogatottba aki jó volt az adott sportágban, aki megnyerte a bajnokságot. Talán annyi volt, hogy Bp.-ről könnyebb volt bekerülni, mint vidékről, de más megkülönböztetés biztosan nem volt. Akkoriban már jártunk Ausztriába versenyekre. Egyik srác bátyja pár évvel korábban disszidált. Neki mindig kicsit lassabban ment az útlevéligénylés, de mindig megkapta, minden versenyen résztvehetett. Ráadásul ő volt köztünk a legjobb, ifjúsági válogatott lett. Soha semmiben nem akadályozták amiatt, hogy a bátyja illegálisan hagyta el az országot.
A film mindezek ellenére tetszett. A legjobb karakter szerintem Máté volt, nagyon jól hozta a korabeli seftes srácot. Kicsit olyan érzésem volt - talán a kiszőkített haja miatt - mintha éppen az Első Emelet együttes akkori lemezborítójáról lépett volna le. Szász Júlia pedig mindig csodaszép és ahogy nézni tud a szép szemeivel, azonnal végem van :)
1/10
Lajos Katona 2023 márc. 17. - 15:16:25 1/10
(422/433)
A kommunistáknak dicsőség, nektek pedig kivégzés!
7/10
InteriorLulu 2023 jan. 16. - 22:26:16 7/10 Előzmény Sz. Péter
(421/433)
Nem a pontos korrajzot kérem számon, hanem éppen azt, amit te magad is idézel tőlem: a valóságosságot (=/= valóság!), a hitelességet és azt, hogy a látottak akár meg is történhettek volna.
A szórakoztatás mellett ezek szerintem bele kell, hogy férjenek.
Sz. Péter 2023 jan. 16. - 17:25:15 Előzmény InteriorLulu
(420/433)
"attól, hogy maga a sztori kitalált, attól még nem kell elrugaszkodnia a valóságostól. Attól, hogy a történet fikció, attól még lehet hiteles; olyan, amelyik az ábrázolt módon akár valóban meg is történhetett volna"

Az alkotókat semmi nem kötelezi, hogy ne rugaszkodhatnának el a régmúlt eseményeitől.
Szerintem csak szórakoztatni akartak, nem pontos korrajzot adni.
7/10
Lámai Dala 2023 jan. 16. - 16:00:02 7/10
(419/433)
7/10
InteriorLulu 2022 okt. 26. - 12:14:03 7/10
(418/433)
Ahogy erre történészek és korabeli ellenzékiek megszólalásaikban rámutatnak, a sorozat tele van kisebb-nagyobb hitelességi problémával (aztán hogy ki hogyan viszonyul ezekhez, és innentől magához az egész sorozathoz, az már persze egyénfüggő).
A kifogásolt dolgok többsége már a kritikák megismerése előtt nekem is szemet szúrt, viszont érdekesmód a szerintem legdurvább hibát illetően nem találkoztam kritikával. Lehet azért, mert ez már az utolsó részben volt, és sokan addigra már egyszerűen abbahagyták a sorozatot.
SPOILER
Az egész sorozat bizonyos szempontból csúcspontján a négy-öt srác konkrétan üti-vágja, gumibotozza, sőt autóval elüti a rájuk törő rendőröket (az egész jelenet egyébként magyar produkciótól igencsak szokatlanul hitelesre sikerült, végre valóban igazinak tűnő erőszakkal), szóval jól elverik azt a pár rendőrt, aztán hová is menekülnének máshová, mint a koleszos klubhelyiségükbe, ahol nyilván azonnal rájuk is talál a hatóság. És ahelyett, hogy ez a pár egyetemista onnantól minimum fél-egy évre rács mögé kerülne, és persze azután sem folytathatnák tanulmányaikat, mindössze egy bemondásra azonnal elhitt információ fejében simán elengedik őket úgy, hogy későbbi retorziókról sem tudunk.
Szóval itt azért már tényleg fogtam a fejem, hogy ezt tényleg meg akarják velünk etetni?...
SPOILER OFF
Itt is alapvetően arról van szó, mint annyi más olyan film/sorozat esetében, melyek sztorija bár fikciós, mégis reális alapokon, közelmúltbeli, deklaráltan (!) valós történéseken, történelmi tényeken nyugszik: attól, hogy maga a sztori kitalált, attól még nem kell elrugaszkodnia a valóságostól. Attól, hogy a történet fikció, attól még lehet hiteles; olyan, amelyik az ábrázolt módon akár valóban meg is történhetett volna. Szigorúan ideértve olyan körülményeket is, melyek a sztorinak mintegy sarokkövei - mint mondjuk annak a konkrét következménye, amikor a két szembenálló fél egyre csak növekvő ellentéte fizikai összecsapásban csúcsosodik ki. Például.
FfffFff 2022 aug. 20. - 03:51:14
(417/433)
Valoban ökörseg ilyeneken fennakadni
10/10
M41 2150 2022 júl. 20. - 13:26:33 10/10
(416/433)
Nagyon jó és izgalmas sorozat!!! 🙂 Egy perc unalmas rész sem volt benne a számomra, végig lekötötte a figyelmem! Az összes színész a fiataloktól kezdve az idősebb korosztályig mind remekül játszottak!!!
Gratulálok az alkotóknak!!!
10/10!!!
Sau Dade 2022 júl. 08. - 17:29:33 Előzmény guess.who
(415/433)
"Ahogy néztem, a lekerült amerikai sorozatok külső gyártások voltak, és az is elég látványos, hogy az eltűnt szériák zöme HBO Europe, illetve HBO Max Europe gyártás, szóval feltételezhető, hogy helyi produkciós cégeknek fizettek a licencelésükért annak ellenére, hogy Originalok voltak. (Csak tippelek, de igazából csak az tűnik logikusnak számomra, hogy szemben a több éves szerződésre előre kifizetett pénzzel, itt folyamatosan, kisebb időközönként megy a kiadás a tartalmakra, hiszen csak ebben az esetben, a pénzcsap elzárásával lehet egyértelműen spórolni “sok kicsi, sokat ér”-alapon. Ami persze aggasztó, mert akkor más hasonló szerződések is megszűnhetnek ilyen alapon, azaz csak a saját-saját sorozatok lesznek biztonságban, ha vannak ilyenek.)"

Idezet a mar beszurt sorozatjunkie-s cikkbol, amibol en is vettem, mert meg annyira sem ertek hozza, mint ok. Ellenben el tudom kepzelni, hogy vannak olyan produkcio finanszirozasi modok, jogi kacskaringok, amik elottem, mint nezo elott nem ismertek.
A konkluzio ugyanaz: szvsz egyetlen fejes kirugasa a warner brosnal nagyobb megtakaritast eredmenyezne, mint a MAR LEGYARTOTT sorozatok levetele kinalatbol, koztuk a frissen bemutatottak is. A presztizsveszteseget, amit ez a kisopres okoz, nem is szamolva. De komolyan: a hvg-n talan most volt fenn egy cikk, ami kvazi TEMETI az HBO-ot...
Eddig en azt hittem, hogy a helyi gyartasok kicsit marketing eszkozok is uj elofizetok szerzesere, mert az nyilvanvalo, hogy egy magyar vagy sved, roman, cseh gyartas kis erdeklodesre tart igenyt, meg a sajat teruletenek tobbi orszagaban sem igazan tud nagyot szolni. Ezert gindoktam, hogy nagy beveteleket nyilvan nem hoz, de hogy annyit vinne a mar kesz, eppen bemutatott darab, higy monsjuk egy evet ne erje meg otthagyni a tarban, azt nem hittem volna.
De kell, hogy legyen ra eszszeru magyarazat, ami nem az, hogy a nehai ugynokok megfurtak "Feltek"! Muhaha, egyreszt ettol felni???? Masreszt ugye csomo masik sorival, filmmel egyutt tunt el, es mondjuk egy sved vigjatektol aligha feltek a nehai magyar beszervezettek....
Ertem, h nem velem vitazol, de nem engem kell meggyozni, sot tkp ugyanazt mondjuk.

Ahogy a talan valaha tervezett folytatassal is. Igen, bena volt a vege, de en mintha ereznem benne a szandekot a cliff hangerre vagy legalabb arra, hogy nem varrjanak el teljesen a szalakat, mert ezeket talan fel lehet (lehetett volna) csippenteni, ha megint jon ra penz, paripa, fegyver.
Minden rosszban van valami jo alapon, talan ez a jo abban, ami ma az HBO korul tortenik, mert en sem hiszem, hogy ezekkel az alkotokkal kellett volna nekunk meg egy (vagy tobb???? Atya isten, micsoda kilatasok!) evad.
offtopic
guess.who 2022 júl. 08. - 08:04:01 Előzmény Sau Dade
(414/433)
Csak röviden:
- Jogdíjat? Egy saját gyártású tartalomért? Mégis kinek? Saját maguknak? De oké, tegyük fel, hogy egy külsős tartalomgyártó cégnek fizetnek jogdíjat. Mi után fizetik? A lejátszások után, amikből nekik maguknak van elsősorban bevételük, és annak bizonyos részét utalják tovább.

- Folytatás lehetősége? Szerintem semmilyen cliffhanger nem volt, az egész utolsó rész túlzottan összecsapott, zsúfolt és túlpörgetett volt, a végére odabiggyesztett utolsó jelenet meg egyáltalán nem illett hozzá (ez egyébként több magyar gyártású sorozatban is előfordult már, ti. hogy a készítők, nem tudván értelmesen fel/megoldani pár saját maguk írta konfliktust, inkább kiírják, hogy "5 hónap múlva", és odatesznek egy jelenetet, ami szerint minden rendben megoldódott, de a megoldásokat mégsem kellett kitalálniuk hozzá, a néző meg menjen a fenébe a meghökkenésével).
Egyszóval nem: ez így egy lezárt, keretezett izé volt, még akkor is, ha olyan, amilyen. Bárhogy folytatni hülyeség lenne - bár nyilván a nézőknél minden hasonló esetben van egy természetes igény rá, hogy az előtte hetekig-hónapokig-évekig a nappalijukba tolakodó és ismeretlenül is ismerőssé változó fantázialények továbbra is ott hédereljenek abban a nappaliban, de hát...