Téma: A Kelet

7/10
cinemad 2023 aug. 21. - 00:56:43 7/10
(22/22)
Mindenképpen jó film. Alapvetően szerintem egy izgalmas krimi, korrekt színészekkel és megvalósítással, ami ráadásul egy érdekes, napjainkban pláne felkapott témát jár körbe, amiről nem készült még több tucat film. Szóval jó a téma felvetése, érdekes közösséget mutat be. Ugyanakkor én ezzel (ez a film értékéből nem von le semmit, sőt), picit sem tudok azonosulni. Mindig, minden témában a szélsősége(se)kkel van a baj. Ezek azok, akik szándékosan eltúlzott és provokatív tevékenységükkel sokszor többet ártanak egy ügynek. Teljesen mindegy, hogy politikai, kisebbségi, gender, faji, környezetvédelmi bármilyen témáról van szó. A túltolt PC, a túltolt környezetvédelem és így tovább az ami nem hogy nem használ, de inkább káros. Ha valaki csövesként akar élni, nyugodtan tegye meg, engem nem zavar, sőt. De ugyanígy elvárom, hogy senki ne nézzen rám rosszallóan, ha megeszek egy dupla hamburgert, sorry a piacon szerzem be az almát, igen beülök az autóba, ha éppen az a leghatékonyabb közlekedési forma az úticélomhoz, igen lezuhanyozok minden nap, igen egy nagy tv-n néztem meg ezt a filmet is, igen veszek új ruhát akkor is, ha nem szakadt szét még teljesen az egyetlen nadrágom (és azt sem a turkálóban), stb-stb. Nem élek pazarló életet, és igyekszem megtenni amit lehet, hogy ne hagyjak túl nagy lábnyomot magam után, de nagyon nem bírom amikor ezt a szélsőséges propagandát akarják ráerőltetni az emberekre, hogy igen, költözzél be egy barlangba, különben egy sz@r gyilkos, állatkínzó, stb. vagy aki elveszi az élet lehetőségét a jövő generációitól. Ez visszataszít roppant mód. Nyilván mint mindig itt is a kettő között van az igazság a "gonosz kapitalista" multik és az ellenük hadjáratot folytató hippik között. Engem az utóbbiak nem hogy nem győznek meg, de még kontraproduktívnak is tartom amit csinálnak a módszereik miatt. Előbbiek nélkül pedig lássuk be például 40 évnél nem élnének nagyon többet az emberek és kábé minden 3.-4. gyerek érné meg a felnőttkort, szóval azért ez a gyűlöljük a fejlődést és minden egyebet, ami a kényelmet és az élet minimális élvezetét szolgálja hozzáálást talán még jobban utálom. A film szerencsére nem foglal nagyon határozottan állást, hanem szintén lavírozik a két szélsőség között, ezért sem áll végül távol tőlem. (Ellen Page pedig ezúttal is meg kell állapítsam egy helyes, bájos színésznő volt, sajnálom hogy többet nem láthatjuk.)
1/10
Szegényanyád 2023 júl. 23. - 20:33:38 1/10
(21/22)
Szívből utálom a multikat, de ez a film, sajnos egy hatalmas szemét. Röviden, ennyi lenne.
tvhangya 2022 jan. 11. - 16:18:37
(20/22)
A hangmérnököt megdobálnám néhány nehéz tárggyal. Hogy felébredjen. És, hogy észrevegye, hogy pöszmögnek a színészek, ahelyett, hogy normális hangerővel beszélnének. Persze a zene van, ahol +35 decibellel üvölt. Gratula!
6/10
pihes 2020 febr. 26. - 14:54:59 6/10
(19/22)
A pocséklás, a mértéktelen szennyezés, a pusztítás megakadályozására hívja fel a figyelmet ez a film.
Nem mondom, hogy a legjobbat hozták ki ebből!

6/10
stampo 2016 ápr. 09. - 23:03:09
(18/22)
Én az ökoanarchistákkal vagyok!
PauloGergo 2015 ápr. 29. - 00:52:27
(17/22)
Nekem tetszett a film. Bár a módszerekkel nem teljesen értek egyet, át tudom érezni a szereplõk helyzetét, és valamelyest tudok azonosulni a hozzáállásukkal.

Olvasgatva az eddigi hozzászólásokat, szerintem van itt egy pár félreértés, furcsa értelmezés. Leírom az enyémet...

Az egymást etetõs jelenet szerintem nem a deviancia megnyilvánulása. Az egy példa statuálása arra, hogy mennyire nem gondolunk arra, hogy egymáson tudunk/kell segíteni. Szinte ugyanez, vagyis egy nagyon hasonló mondanivalójú történet járta/járja be a netet:
http://www.staff.u-szeged.hu/~csiszi/szemelyes/tortenet/mennyespokol.html

A szarvast azért ették meg - ez el is hangzik - hogy legalább ne vesszen kárba, ha már valaki szórakozásból megölte.

Többen felhoztátok, hogy nem élnek tökéletesen "ökologikusan", mert használnak autót, borotvahabot, gyógyszereket, stb. Szerintem senki sem tud teljesen kiszakadni és függetlenedni az õt körülvevõ világtól. De ezeket a dolgokat (amik ahhoz képest apróságok, hogy ezek az emberek miket vállalnak azért, hogy jobbá tegyék a világot) a szemükre hányni, és képmutatónak nevezni õket, szerintem minimum igazságtalan. Fõleg annak tükrében, hogy az átlag ember a füle botját sem mozdítja, ha nem a saját anyagi gyarapodásáról van szó...

Nem volt köztük csúnya? A dagi lányt és a homoszexuális fiút én éppen nem nevezném klasszikus szépségnek.

Az üvegezõs játéknál az a fiú-fiú csók szerintem belefért. Elhiszem, hogy ez valakinek visszataszító. De itt arról egyáltalán nem volt szó, hogy a fõszereplõ Benji homoszexuális lett volna. A másik fiú nyilván az volt, és ezért a Benji hajlandó volt megcsókolni. Na bumm. Aki e miatt kikapcsol egy filmet, az kevés filmet nézhet végig :).

A csapat devianciája, amivel a lány nem tudott azonosulni?? Én úgy láttam, hogy a lány egyre inkább megszerette õket, és egyre inkább tudott velük (és azzal, amit képviselnek) azonosulni. Elég ha például a kukából evésre gondolunk. Elõször milyen finnyás volt, aztán a végén õ mutatta a fõnökasszonynak a kidobott almát, hogy még ehetõ. Szerintem egyetlen dologgal nem tudott azonosulni, ami a végén a "szakítást" eredményezte: az az erõszak "felvállalása". Ebben egyébként a lánnyal értek egyet.

A lányról ketten tudták, hogy beépített ember. Szerintem azért nem buktatták le sokáig, mert látták, hogy talán "átáll" hozzájuk. Bíztak benne, és nem is teljesen hiába...

Charles Manson-hoz hasonlítani itt bárkit elég elvetemült gondolat...
zetorka 2014 nov. 03. - 16:38:00
(16/22)
SPOILER is van benne!

Nagyon fontosnak tartom a környezetvédelmet, a saját életemben is próbálok minél jobban odafigyelni rá.
Szóval tetszett, hogy errõl szól a film és várakozással ültem neki, de van egy-két dolog ami nagyon irritált ebben a filmben:
- nyilván minden környezetvédõ öko-terrorista szép arcú, csúnya még véletlenül sincs köztük
- ha egy süket lány eltûnik akkor kiabálunk neki hátha meghallja
- a fõszereplõ lány 9 hónapig tanulmányozta a radikális környezetvédõ csoportokat és ez az idõ nem volt neki elég, hogy rájöjjön inkább hippik mint terroristák, de aztán találkoznak és minden megváltozik
- eleve milyen indokokkal nyugtatta magát, hogy ott dolgozzon ahol, ha ennyire jó érzésû?
- nem forgalmaznak olyan gyógyszereket amik azonnal kifejtik a káros hatásaikat, mert akkor lebuknának, ha 10-20 év után van a gond, akkor már nem lehet semmit bizonyítani, szóval ez az egész vezetõség mérgezõs dolog nagyon gyenge lábakon áll
- megeszik a szarvast amikor a legtöbb öko-terrorista, radikális állat- és környezetvédõ vegetáriánus/vegan, a freeganok is (õk azok akik elvi okokból esznek a kukából)
- nyilván a többi ügynök is olyan marha, hogy elhiszi, hogy ezek az emberek megérdemelnek 25 évet, de amikor jön a kedves Jane akkor hirtelen felnyílik majd a szemük, még véletlenül sem úgy vannak vele, mint a lakosság jelentõs része, hogy leszarják a "sötétzöldeket", hippiknek, agyalágyultaknak tartják õket, akik feleslegesen kárognak és azt kompenzálják, hogy nem telik nekik nagy autóra és ettõl irigyek
- nem derül ki honnan tudják, hogy a csaj ügynök és azt se érteni tulajdonképpen minek várja meg azt a pontot a srác amikorra már elég adatot szolgáltatott ahhoz, hogy lebukjanak?
hirtelen ennyi

SPOILER VÉGE

Amúgy meg az "öko-terroristák" nem terroristák!
Ezt csak az amerikai állam húzza rájuk, mert így olyan büntetéseket lehet rájuk mérni, hogy a többiek háromszor is meggondolják belefognak-e bármibe.
Nekem senki se mondja, hogy egy üres génlabor felgyújtásáért, korrekt 25 év börtönt adni! (Ugyanis volt itt egyszer egy amcsi zenekar és az énekesnõjük mesélte, hogy egy nagyon jó barátnõje ennyit kapott.)
Szeptember 11 óta minden nekik nem tetszõ véleményre rásütik, hogy terrorista és így hallgattatják el a radikális állat- , környezetvédõ és anarchista csoportokat, ahelyett, hogy tennének valamit a bolygó pusztítása ellen.
Annyira csak a cégek érdekeit nézik, hogy több mint elkeserítõ a globális helyzet.
Láttam olyan dokumentumfilmet ahol a nõ nem merte megnevezni melyik cégeket bojkottálja a vásárlásai során, mert nem akart pert!!!!

Ez az igazán durva és akkor végre itt egy film az õ szemszögükbõl és tele van hülyeséggel!
1/10
benvenuto1 2014 okt. 28. - 23:56:58 1/10
(15/22)
A film nagyon didaktikus. Alig akadt pillanata, amikor meg tudtam feledkezni erkölcsi és ökológiai oktatószándékáról.
5/10
bj029 2014 máj. 14. - 00:24:49 5/10
(14/22)
Eléggé unalmas. Igazából semmi nem történik benne, amire az ember felkapná a fejét. Ismét egy teljesen közepes film. Kicsit zavaró, hogy ha már ilyen témát dolgoz fel, vagy a szennyezést, vagy a csoport életét, vagy az akciókat jobban, látványosabban, érdekesebben is kidolgozhatták volna. Eseménytelen... 10/5.
6/10
Rahar 2014 febr. 02. - 01:50:33 6/10
(13/22)
Furcsa egy film. Hasznosnak tartottam a megtekintését, mert így a nézõ némi betekintést nyerhet abba, hogy az elit magánnyomozó irodák, az FBI vagy akár a CIA magányos emberei hogyan dolgoznak terepen. Az anarchista csoport életvitelét többen is kritizálták, egyetértek velük. Hacsak nem vonul el az ember teljesen civilizációtól mentes terepre némi nemû kapcsolata és függõsége mindenképpen lesz a civilizációval. A fõszereplõnõnek az alkotás végi módszere legfeljebb így filmben vagy papíron mûködne, az emberek jelentõs részét ennél kapzsibbnak tartom. Akit érdekel a téma az tegyen vele egy próbát.
8/10
r0t0 2013 dec. 14. - 17:23:25 8/10 Előzmény magicvoice
(12/22)
SPOILER

Benji viszont nem szerette, csak eszközként akarta használni. Szerencsére Sarah erre rá is érzett. Egyébként sok lehetõséget kihasználatlanul hagyott a film és az, hogy a csoportot afféle hippiként és anarchistaként ábrázolták elég vicces volt. Talán a laikusokat megfogták ezzel a Harcosok klubja-szerû romantikus szubkulti feelinggel, de ezek a csoportok a valóságban biztosan nem így élnek és "dolgoznak".
Viszont Brit Marling elég szépet játszott, a maga szegényes gesztus és mimika készletével is jó volt.
7/10
bamba 2013 nov. 14. - 21:42:31 7/10
(11/22)
Nem egy pörgõs akció film - aki arra vágyik lehet, hogy csalódik. Biztos lehetne rövidebb is. Azonban nem rossz kis film.
10/7 nálam is.
8/10
evetke11 2013 okt. 17. - 10:44:53 8/10
(10/22)
Nagyon tetszett a film... 1 óra 51 percig: tízbõl majdnem tízes. DE ami utána következett, az a negédes amerikai happyend, nálam az verte ki a biztosítékot. Ott kellett volna befejezni, amikor a fõszereplõ lány a tükörbe nézve elmondja a saját kis imáját.
7/10
Viktor6665 2013 okt. 16. - 22:07:10 7/10
(9/22)
Döcögõsen indult, de a végére már egész jó lett, mondanivalója is van. Azért csak 10/7, mert sok benne a logikátlanság.
Heisenberg 2013 okt. 14. - 18:57:33
(8/22)
Azért használtak õk is kocsit, pedig hányan halnak meg az utakon, mekkora szmogot, üvegházhatást csinál, az olajkitermelés mekkora környezetszennyezéssel jár.
Áramot is használtak és igen gyógyszereket is használtak, amiknek mellékhatása lehet, képmutató az egész csapat.
magicvoice 2013 szept. 22. - 12:36:51
(7/22)
Ezeket a jeleneteket szerintem a csapat devianciájának az érzékeltetésére tették bele, amivel Sarah nem is tudott azonosulni, annak ellenére, hogy a céljukkal egyetértett, és ez teljesen meg is változtatta az életét. A csoport devianciája az akcióik módszereiben is megnyilvánult, akár nevezhetjük terroizmusnak is, amivel ugyanúgy nem tudott azonosulni a lány, és a búcsújelenetben ezt ki is mondta. Szerintem nagyon érzékletes volt, hogy hiába szerette Benji-t, el kellett hagynia. A film utolsó képei pedig már azt mutatják, hogyan képzeli õ a megoldást.
3/10
TNT84 2013 szept. 22. - 08:42:49 3/10 Előzmény magicvoice
(6/22)
Nekem maga a témája se jött be, fõleg azon a részen akadtam fel (elõször) amikor a nagy ökocsapat pancsizott a tóban. Ezzel gondolom azt akarta mutatni a film hogy ezek aztán nagyon komolyan veszik ezt a dolgot, viszont amikor a csaj borotválta a hónalját remélem nem vegyszeres borotvahabot használt, hanem teljesen természetes anyagút. Nem emlékszem rá hogy erre utaltak volna, de lehet én voltam a figyelmetlen. Meg az elõzõekben írta valaki hogy az üvegezõs rész betette nála a kaput, én is így voltam ezzel. Kicsit olyan hú de szeretjük egymást és még a homokozástól sem riadunk vissza üzenete volt. De a kényszerzubbonyos egymás etetése se volt semmi. Az amit eddig láttam belõle olyan mintha Charles Mansont és csapatát akarták volna bemutatni.
magicvoice 2013 szept. 21. - 17:54:20
(5/22)
Nagyon örültem, hogy a Felettünk a Föld után újra viszontláthatom Brit Marlingot. Az ottani játéka nagyon megérintett, ahogy a film témája is, ami az emberi lét olyan fontos kulcskérdéseit boncolgatta, hogy jóvátehetõ-e a jóvátehetetlen, megbocsátható-e a megbocsáthatatlan, megváltoztatható-e a megváltoztathatatlan. A Kelet-nek szintén õ volt a forgatókönyvírója is, ezért nem meglepõ, hogy hasonlóan komoly témával - a környezetet felelõtlenül pusztító multinacionális vállalatokkal - foglalkozik. Jó volt látni, hogy pont ugyanazok a kérdések foglalkoztatják, és szinte teljesen egyformán látjuk a világot. Kevés olyan nõvel találkoztam életemben, akirõl ugyanezt el tudnám mondani.
Ez a film sokkal direktebben közvetíti a mondanivalóját, mint a Felettünk a Föld, ami egy csodálatos allegórián keresztül fejti ki azt, itt egybõl egy tengeri olajkatasztrófával sokkol bennünket, és egy izgalmas thrillerbe ágyazza az üzenetét. A mûfajválasztás nem lehet véletlen, mert azt kapjuk, amit várunk, míg a Felettünk a Föld esetében többeket meglepett, hogy nem sci-fit látnak.
Remélem, sokat hallunk még errõl a tehetséges lányról, és a filmjeivel segít majd felnyitni az emberek szemét az emberi lét fontos kérdéseire, és a világ valódi problémáira.
k11zoltan 2013 szept. 21. - 04:41:43
(4/22)
Tetszett, bár sejthetõ a vége.
jooasszony 2013 szept. 21. - 00:16:34
(3/22)
Nekem tetszett a film . ...ismét megerõsítette, hogy a fontos kérdésekre nemcsak egy válasz a jó és sokszor átfedés van a helyes és a rossz út esetében. Doki zongorázása ütött, a szereplõk nagyon jók voltak.

Ajánlom mindenkinek aki nemcsak Bud Spencerre vágyik..