OFF

Az USA (mint politikai állam) - függetlenül attól, hogy milyen háttéralkuk folytak még - felismerhette, hogy a belépés a háborúba egy "kihagyhatatlan" lehetõség a gazdasági, politikai és persze katonai nagyhatalmi hegemónia megteremtésére viszonylag kis véráldozat, de annál nagyobb gazdasági hasznon megszerzése árán (1917-re az európai államok már erõsen "leharcolták" egymást és magukat)! Ahogyan ezt már ekkorra megtették az amerikai kontinensen (és részben a Csendes-óceán térségében) sokkal gyengébb ellenfelek (mexikóiak, spanyolok) ellen. Hogy a társadalomnak ehhez milyen "meggyõzésre" volt szüksége, politikai "marketing" kérdése, ahogyan azt azóta is látjuk napjainkig...

Az új "Pax Americana" persze nem alakult ki teljesen az I. VH után, de a lehetséges európai "vetélytársak" megrogytak (Nagy-Britannia, Franciaország) vagy eltûntek (Oroszország, Németország). S, ha a gazdasági világválság nem következik be (bár a történelemben nincs "ha"), minden bizonnyal ez a státusz már a 30-as évek végére visszavonhatatlanul megerõsödött volna.

És nem szabad elfelejteni - bár ósdi "marxista" szövegnek tûnik -, de ugye ami jó a tõkének, az általában jó Amerikának...

A hiányos történelem tudás kiegészítése képpen. Az hogy hiányos, arról nem tehetünk. Arról tehetnek a "gyõztesek". Íme

http://www.youtube.com/watch?v=k_BPPvzUpD4&list=PLB0490F96EC3B7197&index=11

No, amirõl itt hosszasan lehet írni, azt röviden talán úgy lehet összefoglalni "csúnya kifejezéssel", hogy a háború "eszkalálódása". Ekkor már olyan szintet érnek el a harci cselekmények, hogy tulajdonképpen értelmetlen az egyes esetekben a felelõsséget vizsgálni és igyekszik mindkét fél egyre keményebben megtorolni a másik tetteit...

Természetesen a végén a mindenkori gyõztesek majd "eldöntik", hogy mi háborús bûntett és mi nem (lásd a VH után lefolytatott Lusitania-vizsgálat).

Azért Schweiger mégis "beleköpött" a levesbe, mert ez, sok más mellett, hatott az amerikai közvéleményre és persze a politikusokra is és majd közel két év múlva elvezet a tényleges belépéshez is. 1915-ben s józanul mérlegelve késõbb sem akarhatta ezt a német vezetés.

A kezdeti idõszakban az USA helyzete ("angolszász" volta mellett is) elég "kényelmes" és viszonylag "semleges" volt, mert mindkét hadviselõ szövetséggel fenntartotta a kapcsolatokat, ami azért egy ekkora konfliktus esetében jelentõs gazdasági érdekekkel és haszonnal járt...

Az is idetartozik, hogy az USA 1915 körül még nem volt eléggé "felkészülve" a háborúra (meg a közvélemény sem - "ez nem a mi háborúnk, hanem az európaiaké"). A gazdaság nem "hadi" alapon mûködött, a hadsereg/haditengerészet létszámban talán, de szervezetileg, mûködésében és részben technikailag is elmaradt az évtizedek óta fejlesztett európai seregektõl.

"A tengeri blokád, a kiéheztetés ugyanúgy az angol stratégia központi eleme volt"

Tengeri blokádot már Napóleon is bevezetett Angliával kapcsolatban (kontinentális zárlat), de ugyanígy blokád alatt tartották az uniós hajók a konföderációs kikötõket az amerikai polgárháborúban. Mindkettõ évtizedekkel megelõzte az angolok II. világháborús intézkedéseit.

Ha jól emlékszem, a németek tizedelték tengeralattjáróikkal az angolszász konvojokat az Északi-tengeren.

"Ami a légi hadviselést illeti, az angolok kezdték el a német városok bombázását"

Mondjuk a városok bombázását a németek kezdték 1939. szeptember 1-én. Anglia és Franciaország a lengyelek szövetségese volt, miért is ne viszonozhatták volna a náciknak a polgári lakossággal szembeni "kedvességét"....

A Sir James Bisset aki 1896-tól hajózott a tengereken, másodtisztként szolgált a Titanic túlélõit kimentõ Kárpátián, késõbb a Cunard társaság Komodore-ja lett és a Queen Elisabeth parncsnoka, a következõket írja 1800 oldalas önéletrajzában a Lusitaniáról:
- A hajón 1959 lélek volt, akik 702 fõ személyzet, 1257 utas. Ebbõl csak 150 amerikai állampolgár volt. Hírességek:Arthur Vanderbilt, Charles Frohmann, Elbert Hubbard
- A rakományban szerepelt élelmiszer; fémlemez, mint feltételes csempészárú; 4200 láda kézifegyver lõszer, és 100 láda robbanólövedék töltés nélkül, ezek mint teljes értékû csempészáru.
-Ezeket a rakományokat tételesen feltüntették, a New York-i kikötõhatóságnál letétbe helyezett rakományjegyzékben!
- A németek elõre figyelmeztettek újsághirdetésben, kifejezetten a Cunard hirdetések mellett. A német ellenblokád ekkor már 3 hónapja tartott.
- A haditengerészet azt hitte, képes a hajó sebessége miatt bármilyen háborús veszélyhelyzetbõl kimenekülni. Ez eleve naivitás volt. Üzemenyagtakarékoskodás miatt maximum csak 21 csomóval közlekedett, több kazánja nem is volt begyújtva.
- Május 7-én pénteken délután 2óra 10perckor 18 csomóra csökkentették a sebességet Old Head of Kinsale magasságában, így a Mersey torkolatában lévõ homokpadot pont dagálykor érte volna el. Ekkor 270 mérföld volt a célig.
- Ekkor a hajó 40 percig egyenesen haladt pontos iránylat vétel céljából, ami bevett gyakorlat volt azon a vidéken (90fok, és 45fokos iránylatok).
- Queenstownból egyetlen hadihajó sem jött kísérni az óriást, annak ellenére, hogy a szûk Ír-Brit szigetek közt az elõzõ hét napban 23 hajót süllyeszettek el az U-boat-ok. Ezt az információt titokban is tartották Will Turner Kapitány, elõtt is.
- Nem csak kiséretet nem kapott, hanem õrjáratozó hadihajók sem futottak ki egész álló nap. Azok a Bantry-öbölben, Queenstownban horgonyoztak, illetve ki voltak kötve.
- Az U-20 kapitány Walther Schweiger elsõ kaptányi útja volt, 3 hajót lõtt ki, és hazafelé tartott. 20 mérföldre Queenstowntól a FELSZÍNEN haladt, a fõ hajózási útvonal közepén!
- Két torpedója volt, és annyi disel, hogy hazaérjen. Ekkor vette észre távcsövön a Lusitaniát. Lemerült és a csökkentett sebességû, egyenesen haladó hajót egyszerüen kilõtte, középen, egyetlen torpedóval ~1800 m-rõl.
- A Schweiger nem ismerte fel a hajót elsõre, csak akkor, amikor periszkópról figyelve közeledett, és célzott. A hajónaplója szerint nem várta, és külön parancsa sem volt a kilövésre, csak véletlen meglátta, majd cserkészett, és kilõtte.
- A hajó második robbanása ami belül történt szétzúzta a belsõ válaszfalakat, így 20 perc alatt elsüllyedt.
- 761 túlélõ, és a 159 amerikaiból, 124 halt meg.
- Jogi és gyakorlati érv sem volt, lõszerszállítás ellen, mert senki nem gondolta komolyan, hogy figyelmeztetés nélkül kilövik.
- Innentõl kezdve már egyértelmû volt, a polgári lakosság számára is, hogy a háborúban mindent szabad, mindkét oldalról. (elõtte is voltak már jelek, mindkét oldalon.)
- Ez a háború 9. hónapja volt, és az USA csak 2 év 8 hónap után lépett be a háborúba.

A elsüllyedés fõ felelõse a Brit Admiralitás, aki nem vigyázott, még minimálisan sem.

Ezek a tények. Ezt mind leírja Sir James Bisset, akinek a Lusitania Másodtisztje bizalmas barátja volt.
A könyveit ajánlom mindenkinek.

A történelmet általában a "gyõztesek" írják - mégha az alapvetõen objektív dolog a történések miatt...

Ez a film is részben ennek a példája - hiszen a németek voltak a "gonoszak", a végsõ gyõztes angolszászok a "jók". Pedig ma már csak tanúlságokkal szolgálna, ha valóban kiderülne az igazság (más ügyekben is). A közvetlenül érintettek már nem élnek, de a politika még mindig erõsen rányomja a bélyegét az akkori események értékelésére.

Ugyanakkor - ha jól emlékszem - a háború elején (ahogyan a II. VH elején is) azért még jobban betartották a "játékszabályokat" és a tengeralattjárók a felszínen megállítva, átkutatás után (pl. hadianyag, zugáru) süllyeszették el az ellenséges hajókat, megbizonyosodva a legénység és az utasok biztonságos csónakba szállásáról.
Világos, hogy a háborúk elõrehaladásával és a harcok elmérgesedésével ez egyre inkább eltûnt a hadviselésbõl.

OFF

Pár éve Reims-ben jártam. A katedrálisban egy középkorú idegenvezetõ hölgy beszélt annak történetérõl, kincseirõl, építészeti remekeirõl és olyan szenvedélyesen ostorozta az I. VH. miatt a németeket - akik miatt sok kárt szenvedett az épület -, mintha csak tegnap vonultak volna ki onnan. Elég sok francia (személyes és hivatalos) kapcsolatom van az ország számos vidékérõl, de ilyenfajta megnyilvánulással még nemigen találkoztam.
A brit viszonyokat nem ismerem, de lehet, hogy a társadalom hasonló "érzékenysége" is közrejátszhat abban, hogy a Lusitania-féle "titkok" még mindig titkok maradnak...

„Sikerült kiválasztaniuk a legkevésbé lényeges kérdést az egész üggyel kapcsolatban, a lényeggel kapcsolatban meg közben szépen mindent a visszájára fordítottak.”

Tudniillik a film alapkérdése az volt, hogy mi okozta a második robbanást, míg a lényeg a felelõsség kérdése volt, és a film végén is ezt nyomatékosították, persze a valódi bûnösöket felmentve.

A bizonyosságot éppenséggel megadja a film, csak az nincs szinkronban a tényekkel, csupán a készítõk elõítéleteit tükrözi. Mivel a Lusitania esete mára már elég világos, a NatGeo-nál vagy rossz brossúrát vettek elõ, vagy szándékosan ferdítettek. Nem ez lenne az elsõ eset.

A film elején a következõ megállapítások hangzanak el:

- a civilizált világ szabályai 18 perc alatt felborultak
- a Lusitania tragédiája újraírta a hadviselés szabályait
- elsöpörte a jó és a rossz általánosan elfogadott fogalmát
- a civil szó értelmét vesztette
- jelentõsége csak szeptember 11-ével mérhetõ össze

Hangzatos megállapítások, csak épp nulla a valóságalapjuk. A Lusitania elsüllyesztése ugyanis az angol propaganda állításaival ellentétben nem a németek háborús bûncselekménye volt. Már korábban ismert volt a hajóroncsnál végzett kutatásokból, hogy a Lusitania nagy mennyiségû lõszert szállított - ez egyébként a filmben is elhangzik (négymillió töltény) -, tehát a hajó a német tengeralattjárók számára legális célpontnak számított. A német követség fizetett újsághirdetésekkel jó elõre figyelmeztette a leendõ utasokat, hogy ne szálljanak fel a hajóra, mert hadiövezetbe tart, és hadianyagot szállít. Az USA kormánya semmit sem tett, hogy lebeszélje állampolgárait a veszélyes útról.

A tények és az elemi logika ellen vétenek a film készítõi, amikor a film elején csalárd módon úgy teszik fel a kérdést, hogy valakinek el kellett követnie ezt az „elsõ háborús bûncselekményt”, tehát ha aluminiumpor vagy lõgyapot okozta a második robbanást, akkor lõszert szállítottak a hajón, és az angolok a felelõsek, ha viszont a szénpor vagy a kazán robbant be, akkor a németek. (Ha így teszik fel a kérdést, akkor a vájtfülû tévénézõ mindjárt tudja, hogy az utóbbi kettõ verzió közül kerül ki a gyõztes.)

Bizonyított tény, hogy volt lõszer a hajón, amit a németek tudtak, tehát jog szerint jártak el, és nem követtek el bûncselekményt, amikor a háborús zónában megtorpedóztak egy fegyverszállító hajót. Az angolok a felelõsek a tragédiáért, amiért civileket pakoltak a lõszerszállító hajójukra. A NatGeo által feltett kérdés tehát felesleges, a válasz ismert. Sikerült kiválasztaniuk a legkevésbé lényeges kérdést az egész üggyel kapcsolatban, a lényeggel kapcsolatban meg közben szépen mindent a visszájára fordítottak.

A filmben bemutatott expedíció semmiféle eredményt nem hozott. Kudarcba fulladt a rossz idõ miatt. A laboratóriumi vizsgálatok érdekesek voltak, de nem bizonyítottak semmit. Egy zárt kamrában végrehajtott robbantás nem pótolhatja a modellekkel végzett kísérletet. Ráadásul a kazánrobbanást ki sem próbálták. Nagy talány, hogy a bizonyító erejûnek vélt számítógépes szimulációt miért csak a kazánrobbanással végezték el, a többivel pedig nem. Fõleg hogy utána egybõl ezt a verziót kiáltották ki gyõztesnek. Külön „érdekes”, hogy kijelentik, hogy a kazánrobbanás nem okozhatott jelentõs sérülést a hajótestben, majd pár perccel késõbb megállapítják, hogy ezért süllyedt el olyan gyorsan a hajó, és ez volt a Lusitania Achilles-sarka. Csak nem elfelejtették kivágni az egyik robbantási szakértõ elméletükbe nem illõ mondatát?

Összegzésként (vagy inkább az elõre megfogalmazott üzenet ismételt besulykolásként), megállapítják, hogy a hadviselés szabályait szándékosan félresöpörték, és többé nem léteztek civilek, csak célpontok. Mindez igaz, csak épp nem a németekre, ahogy a film készítõi gondolják, hanem az angolokra! Az angolok élõ pajzsnak használták a saját és a semleges államok civiljeit. Ez súlyos háborús és emberiesség elleni bûncselekmény. Olyasmit tettek, amirõl ma azt tartják, hogy arra csak „fanatikus muszlim terroristák” vagy „õrül diktátorok” képesek. Háborús bûnt követtek el a civilek tudatos veszélyeztetésével, és most, amikor már kiderült a turpisságuk, mintha mi sem történt volna, ismét elõveszik a régi lemezt, és a németeket vádolják bûnökkel. Nagyon „elegáns”.

Egy másik dokumentumfilmben bemutatták egy elsõ világháborús angol matróz naplóját, amelyben leírta, hogy lõszert pakoltak fel egy sebesültszállító hajóra. Minden jel szerint napi rutin volt a vöröskeresztes hajók hadianyaggal való megpakolása, a sebesültek és ápolónõk mellett, persze. Csak hogy ne vesszen kárba az értékes szállítókapacitás. Angol pragmatizmus. Viszont a derék angol történészek a súlyos tényekkel szembesülve nem azt mondták, hogy 'Úristen, mit mûveltek a mi nagyszerûnek hitt vezetõink, hogyan engedhették ezt, és miért hazudtak nekünk végig?', hanem azt, hogy 'Úristen, hogyan írhatott le ilyet egy angol matróz, micsoda hihetetlen felelõtlenség!'. Ez jól megvilágítja az angol-amerikai mentalitást a háborús bûnökkel kapcsolatban.

Sajnos azt kell mondanom, hogy ennek a filmnek semmi köze sem a tudományhoz, sem az ismeretterjesztéshez. Propagandafilm a legsilányabb fajtából.

Valószínûleg nem sokakat érdekel a téma, de azért talán érdemes néhány szót ejteni az adásról.

Nem elsõsorban a tartalom, hanem az NGC egyik "érdekes" gyakorlata miatt.
Nevezetesen nem ez az elsõ filmjük, ami egyszerûen nincs befejezve. A közel két óra után sem kerültünk közelebb a rejtély megfejtéséhez - pedig sok eszközt próbáltak bevetni -, mint amit elõtte tudtunk. Hasonló tapasztalat volt pl. Nasca-vonalak rejtélye és más filmek esetében is.

Persze a tudományos kutatásoknál a "negatív eredmény is eredmény", de ez nem tudományos, hanem ismeretterjesztõ csatorna, ahol a nézõ valamilyen bizonyosságot vár egy-egy érdekes kérdésben...