Újra, most Budán, a Városmajorin. Még erõsebb, még keményebb, összeértek az energiák.
Szabó Irén parádés, Zayon Zsolt, az új szolgabíró igazi Jobbikos Bunkó: nagyszerû!
Szõcs Artúr érzékenyebb lett, hibátlan, Lovas Rozi elképsztõ magaságokba szárnyal,
rengeteg friss színnel, gyönyörû gesztussal gazdagodott. Kocsis Pál már nem lehetett jobb, egyszerûen abszolút csúcs!!!
Nagy öröm, Torokszorító Katarzis, elõre a posztra, ám õsszel a Tháliában még egyszer megnézzük...

FeHér ElepHánt Kulturális Ajánló Portál www.toptipp.hu
A TANÍTÓNÕ  Rusznyák Gábor Miskolci Nemzeti Színház
A játékteret üvegfalú magtár határolja, a kukoricacsövek tömege, a belógó csülkök, oldalasok a magyar falu, eszem-iszomba süppedt, úri mocsarát jelképezi: esetlenül kivitelezett, ám szellemes ötlet. A csordanépek álmos csöndjébe robban be az új tanítónõ, a jó partira
nyomuló, rókavadász lovaglóruhába bújt Marcz Fruzsiná-tól elsõ kézbõl kapja a férfiakkal kapcsolatban követendõ viselkedés-kódot.
Az acélos hajlékonyságú, energikus lendületû Lovas Rozi azonban, szerelmi tapasztalatlansága ellenére nemcsak nádszálkarcsú, de öntudatosságában "gondolkodó nádszál" is: keményen elutasítja a hevesen támadó férfihadat. Kosarat kap a pompás megjelenésû, igencsak nõk kedvence Szõcs Artúr is, hiába dobja be szokott praktikáit ez a kudarchoz nem szokott, pusztai dandy. A vagyonos apjából élõ, kicsapongó ficsúrnak még komornyik-dresszbe bújtatott lovászra is futja, Ódor Kristóf remek humorral, ékes tájszólással leplezi le az álangol falusi legényt. A szép tanító nõ a nép egyszerû gyermekeinek szívét is megbizsergeti, a postás Dénes Viktor még az italról is hajlandó leszokni, ikes igeragozásának gyarlósága azonban lehetetlenné teszi a közeledést.
Bródy Sándor nehézkes, közhelyes nyelvezetére ráfért volna egy kis kozmetikázás, sok a szöveg, meg sokszor nevetséges is a mai fülnek. A "búzavirágkékszemû" /jaj!!!/ kisiskolások nevetgélve szótagolják a az állampolgári ismereteket, ("Mi a nép? - Nép az, aki adót fizet"),
de hogyan is került az alkotmány, - már akkor is! -, az asztalra?!?
Nagyszerû együttes a bosszút esküdõ urak iskolaszéke. A Nemzeti Színház nemrégi elõadásában az indokolatlanul feldicsért társulat védhetetlen gyengeségei mutatkoztak meg. Szereposztási megalkuvások: (ifj.Nagy, idõs Nagy, Káplán...) mellett, az egész kompánia pehelysúlyúnak bizonyult. Rusznyák Gábor rendezésében mindenki a helyén van, a Járásorvos Harsányi Attila, a sunyi Szolgabíró Gyuriska János, az öreg Nagy szerepében a hagyományos iskola legszebb erényeit reprezentáló, nagyszerû Szegedi Dezsõ. A jelenet fókuszában Kocsis Pál elementáris szuggesztivitású, félelmetes deklamációjú Káplánja áll, a címszereplõ Lovas Rozi még ennek a démoni erõnek is képes volt, konok elszántsággal ellentartani. Néha kicsit túl sok a fejmozgás, a kitörés hevületében torzul a hang, de alakításának ereje, az átélés sugárzó energiájával, így is lenyûgözõ.
Pásztor Pál, a tanító kissé háttérbe szorított figurájában, felsugárzó mosolyával emlékezetes, Simonfi Adrienn parasztlánya, a szelíd aurájú Simkó Katalin Ilony-ja hitelesen egészíti ki az iskolai körképet. A végre újra nagyszínpadon látható Nádasy Erika olyan gonosz, olyan gyûlöletes, amilyen csak egy nagy karakterszínésznõ lehet.
A rendezés csak igen finom félre-jelekkel aktualizál, mégis végig érezzük a vidéki Magyarország oligarcháinak, újuracsainak mérhetetlen bunkóságát. Mit törõdnek õk a néppel, az oktatással, bezzeg, mint mindent, a pacalpörköltet, pálinkát, konyakos kávét egyöntetûen
megszavazzák... Az egész szörnyû panoptikumban csak két emberi arc világít. Az öreg falusi Pap, a simogató orgánumú Bõsze György jóságos tekintete és Szabó Irén sürgõ-forgó kántor-kisasszonyának, mindenkit boldogságba etetni vágyó, végtelen humánumú mosolya.
A befejezésben Rusznyák Gábor imponáló bátorsággal mutatja meg a drámai megoldás lehetõségeit. Az elsõ a verista, a szimpla valóság, a rideg hétköznap kegyetlensége. A szín elsötétül, a szereplõk visszaállnak a kezdeti pozícióba, az ismétlésben a giccs idillje diadalmaskodik. A végsõ változat Rendezõi Remeklés! A reflektorfényben Lovas Rozi, immár a katarzis gyönyörû hangján mondja ki a Nem!-et. A kukoricahegyek leomlanak, a tágranyíló ablakokon besugárzik a fény, mennyei kórus szól, a jövõ homályos fényû ajtókeretében önfeledten játszanak a Tanítónõ jövendõ tanítványai.