Ennyi szenvedést akkor láttam utoljára, amikor Bajnai Gordon arcát néztem, miközben énekelte az Internacionálét...

Arra ott van a NatGeo. ;)

színészek nélkül jobb lett volna. a tájképek zseniálisak.
egy kiszámítható cselekmény köré raktak egy baszott jó természetfilmet.

Ki nem álhatom ezt a di caprio gyereket de ez hatalmas volt. Az operatõri munka páratlan a hangefektek zseniálisak. A helyszín, a táj elképesztõen jól ki lett választva. Nagyon nagy mozi. Igazi éjszakai mozicsemege. A rengeteg fanyalgó forumozók miatt alig mertem belevágni de nem bántam meg mert minden másodperce lekötött.

Simán leírod a végét, és eszedbe sem jut eléírni , hogy spoiler? Jó fej vagy, köszi, gratulálunk!

basszus, hosszan halogattam, hogy megnézzem, féltem tõle, ez az a klasszikus eset, aminél minden egyben szokott lenni, csak ilyen rendezõ, operatõr, szereplõgárda, a nagy sztori, meg mégis valami tisztátalanság elõérzete. Most rászántam magam, és .... nem tetszett. Nagyra értékelem, hatalmas munka, de egyáltalán nem tudott magával ragadni, és alapvetõen a lényeget nagyon jól kifejezte a végsõ dialógus, hogy "jó kis bosszú volt, de a fiadat nem fogja föltámasztani", mire szerencsétlen revenant di caprio: "ja, tényleg". A bajok ott kezdõdnek, amikor durva alakok gyilkos fegyverekkel szar helyre mennek, nagy hideg, vad állatok, vad emberek, és a nagy fene férfiasságnak valahol az aljasságban, vérben, mocsokban kell végzõdnie.

Nagyon jó film BÁR többet vártam tõle valami világmegváltó film alkotásra számítotam ehelyett kaptam 1filmet a sok millió közzûl. Nem mondhatom azt hogy rossz film mert akkor hazudnék egyszerûen nem nagy szám nem értem hogy Leo ezért hogy kaphatott dijat amikor voltak ennél jobb alakitásai is amiért nem kapott. Tull hosszú és tull sok benne a felesleges jelenet de azért a 7/10 jár érte.

Mert ez afféle életmû Oscar. A film egyszer nézhetõ. Igen, elhiszem, hogy technikailag nagy kihívás volt a film, de ahhoz képest, hogy 2,5 óra alig történik valami a vásznon. Egyszer nézhetõ alkotás szép tájképekkel.

Azt mondjuk én em értem, miért pont ezért kapta az oscart.
Voltak ennél sokkal jobb alakításai is, amiért járt volna a szobor.
Bár nagyban függ attól is, milyen "mezõnyben" indul egy film az oscar gálákon.

A film egyébként 7-8 pontos, de a belerakott munka és a forgatási körülmények miatt simán 10/10!

Nagyon kitartó vagy ! Én talán 50 percig, vagy esetleg egy óráig bírtam ezt a kínlódást, szerencsétlenkedést, ami a filmen történik, azután abbahagytam, és bosszankodtam, hogy erre az ügyefogyott,hatásvadász unalomra ennyi idõt pazaroltam.Az meg egyszerûen érthetetlen, hogy DiCaprio miért éppen ezért kapott Oscar-díjat, mert megelõlegezem, hogy a szenvedésen kívül mást nem kellett játszania a film többi részében sem, magyarán nem összetett szerep, amit annyira kellene díjazni.

hááát, nem vagyok egy nagy oscar rajongó, valamit azért mégis vártam. kaptam is. rettenetet. rettenetesen rossz film. miután megnézek egy filmet, elgondolkozom azon, hogy érdemes megtartani, vagy töröljem. nos, itt 1 másodpercet sem kellett gondolkoznim.

nem tetszet, nagy csalodás volt a film

A visszatérõ szinte biztosan az év elsõ nagy durranása lesz. Akik látták, olyan rajongva írnak róla, ahogy rég nem beszéltek kritikusok és kollégák egy filmrõl.

Mindezt csak fokozza, hogy legendásan nehéz körülmények között készült a film. A fõszereplõ – a halálból visszatérõ prémvadászt alakító Leonardo DiCaprio is élete legnehezebb munkájának nevezi Alejandro Gonzalez Iñárritu filmjét.dicaprio_therevenanat_0

"Forgatás közben minden rossz megtörtént velünk, ami megtörténhetett. Kizárólag a szabadban dolgoztunk. Egyik nap -40 fok volt: a kamera alkatrészei befagytak, abba kellett hagynunk a munkát. A felvételek során kétszer történt meg, hogy kétméteres hó olvad el egyetlen nap alatt: pedig ebben a filmben mindig minden havas. Három hetet kellett várnunk, hogy újra fehér legyen a táj. Végül Kanadából Argentínába utaztunk havat keresve. Amit hónapokon keresztül próbáltunk a forgatás elõtt, azt a körülmények mind felborították… de megérte." – nyilatkozta a színész.

A visszatérõ – Kulisszák



A visszatérõ megtörtént események alapján készült film egy férfi küzdelmérõl és legyõzhetetlen élni akarásáról. Hugh Glassra (Leonardo DiCaprio), a legendás felfedezõre a feltérképezetlen amerikai vadonban grizzly medve támad. A férfi borzalmas sérüléseket szenved, és társai, akik halottnak hiszik, magára hagyják, John Fitzgerald (Tom Hardy) pedig szándékosan tagadja meg tõle a segítséget. A félig szétmarcangolt Glass azonban nem adja meg magát sorsának: a könyörtelen hideggel dacolva átverekszi magát az erdõségeken és a jeges hómezõkön, hogy bosszút álljon Fitzgeraldon, és hazatérjen a családjához.



A PRODUKCIÓRÓL

A 21 gramm, a Bábel és az Oscar-díjas Birdman rendezõjének ez az elsõ történelmi filmje. A visszatérõben Alejandro González Iñárritu a 19. századi vadnyugat egyik legnagyszerûbb históriáját kelti életre: Hugh Glass emberfölötti küzdelmét az életben maradásért és az igazságért. Iñárritu szépítés nélkül ábrázolja az 1800-as évek amerikai határvidékének mostoha viszonyait. A kanadai és argentínai forgatás maga is embertelenül nehéz körülmények között zajlott, de a rendezõ tudatosan vállalt minden nehézséget, hogy õszinte és igaz filmet készíthessen a 19. századi trapperek zord életérõl.

Iñárritu legfontosabb munkatársa a Golden Globe-gyõztes és Oscar-jelölt színész, Leonardo DiCaprio volt, aki lenyûgözõ alakításával vállán viszi a filmet. Méltó partnere a BAFTA-gyõztes Tom Hardy, valamint a mellékszerepekben Domhnall Gleeson és Will Poulter. Iñárritu operatõre ezúttal is az Oscar-díjas Emmanuel “Chivo” Lubezki.

Glass története 1823-ban kezdõdik, amikor a férfi prémvadásznak állt. Sok ezren vágtak ekkoriban az érintetlen vadonnak: csábította õket a kaland és a remélt profit. Rengeteg lemondás és veszély várt rájuk, s nem csak a természettel kellett megküzdeniük, hanem az indiánokkal is, akik betolakodónak tekintették a trappereket. Az ismeretlen föld meghódítása sok névtelen áldozatot követelt, a halálból visszatérõ Glass nevét azonban feljegyezték a krónikák. Glass legelõször is azzal vívta ki kortársai bámulatát, hogy megküzdött egy grizzlyvel – és túlélte! De az igazán csodálatra méltó tettek csak azután következtek. A súlyosan megsebesült Glasst ugyanis egyik társa elárulta, és cserben hagyta – õ azonban nekivágott a vadonnak, hogy visszaküzdje magát a civilizációba. Hajtotta a bosszúvágy, és a remény, hogy találkozhat családjával. Így lett belõle visszatérõ – az ember, aki megtért a halálból.

„Glass története több kérdést is megfogalmaz – magyarázza Iñárritu – Mi marad belõlünk, ha megfosztanak mindenünktõl? Mire vagyunk képesek, ha csak önmagunkra számíthatunk?”

„A visszatérõ egy hihetetlen utazás története a 19. századi Amerika ismeretlen tájain – veszi át a szót Leonardo DiCaprio. – Az emberi lélek erejérõl szól. Azt kutatja, mi az, amibõl erõt meríthetünk, amikor minden összeesküdött ellenünk, hol húzódnak az emberi tûrõképesség végsõ határai, és hogyan változtat meg bennünket a túlélésért folytatott harc.”

Iñárritu számára a film gyökeres fordulatot jelentett a Birdmanhez képest. Az Oscar-díjakkal elhalmozott alkotás modern korunk neurózisairól szólt, A visszatérõ viszont a múltba tekint, és egy nagy ívû történetet mesél el az emberi lélek legmélyebb hajtóerõirõl.

HUGH GLASS LEGENDÁJA

Hugh Glass története két évszázada tanít arra, hogy a legkétségbeejtõbb körülmények között sem szabad feladni a reményt. Az 1773-ban, Philadelphiában született férfi ifjúkoráról keveset tudunk, állítólag még a kalózkodásba is belekóstolt. Harmincas éveiben vándorolt Nyugatra, és 1823-ban csatlakozott Andrew Henry kapitány expedíciójához, amely a Missouri folyó vidékének felkutatására indult. A mai Lemmon környékén jártak, amikor Glasst megtámadta egy grizzly, és társai, akik azt hitték róla, hogy a végét járja, magára hagyták a vadonban.

Glass nem hagyott hátra feljegyzéseket, kálváriáját visszatérése után újságírók örökítették meg. Azóta számos életrajz és regény született róla, a legutóbbi 2002-ban: Michael Punke tollából „A The Revenant: A Novel of Revenge” (A visszatérõ: Egy bosszú története). A könyvre felfigyelt az Anonymous Content három producere: Steve Golin, Keith Redmon és David Kanter, és úgy vélte, érdemes lenne belevágni a megfilmesítésébe.

A forgatókönyv elkészítésére Mark L. Smitht kérték fel, aki azonnal megérezte a sztoriban rejlõ óriási lehetõséget. „Ma már elképzelni is nehéz, milyen magányos volt az, akit 1820-ban egyedült hagytak a vadonban – magyarázza Smith. – Nem voltak országutak a közelben, nem volt semmi, amivel segítséget hívhatott volna. Glass vízeséseken kelt át, farkasokkal vívott élethalálharcot, mire valahogy hazavergõdött. Ilyen elképesztõ kalandokat ritkán látni mozivásznon.”

„Alejandro korábbi munkáit ismerve meglepõdtem, hogy érdekli a téma – vallja be a forgatókönyvíró. – De amikor elkezdtünk dolgozni a könyvön, kiderült, mennyire szívügye ez a film. Teli volt energiával, ötletekkel.”

DiCaprio szerint a forgatókönyvön erõteljesen érezhetõ volt Iñárritu keze nyoma. „Az alaptörténet a puszta túlélésrõl szólt – magyarázza a színész. – Alejandro azonban olyan részletekkel gazdagította, amitõl a sztori megemelkedett.”

Bár Iñárritu és Smith a forgatókönyv kimunkálásakor gazdagon támaszkodott a képzeletére, a kulturális hitelességhez mindvégig ragaszkodott. „Felkutattunk minden létezõ anyagot az egykori pionírokról – állítja Smith. – A lehetõ legnagyobb pontossággal akartuk bemutatni ezt a komor világot.”

Iñárritu a forgatás elsõ napján felsorakoztatta a stábot a Bow River partján, ott, ahol a színészeknek nem sokkal késõbb a jeges vízbe kellett gázolniuk egy mozgalmas akciójelenetben. Mindenki egy szál vörös rózsát tartott a kezében, a produkció feketeláb törzshöz tartozó kulturális tanácsadója pedig õseihez fohászkodott, hogy áldják meg a filmet és a benne résztvevõket. Ezután a háromszáz ember csöndben a vízhez lépett, és a beleszórta a virágszirmokat.

A KÉT NAGY ELLENFÉL

Leonardo DiCaprio több évtizedes pályája alatt sokfajta karaktert megformált, de Hugh Glass figurája számára is új kihívást jelentett. A szerep nem csak fizikailag volt iszonyatosan megterhelõ, de színészi eszköztárát is csupán korlátozottan használhatta, ugyanis a film nagy részében szavak nélkül kellett játszania.

DiCapriót lenyûgözte Iñárritu elképzelése, hogy eredeti nyerseségében varázsolja vászonra a nyugati határvidék zord életét a telepesek és a cowboyok érkezése elõtt. „Nem voltak települések, nem voltak szabályok – magyarázza a színész. – Az Európából és a keleti partról érkezett trappereknek ugyanúgy meg kellett tanulniuk az életben maradás mûvészetét, mint egy vadállatnak a rengetegben.”

Iñárritu csodálattal figyelte, ahogy DiCaprio szinte eggyé válik Glass-szal. „Leo fantasztikus – áradozik a rendezõ. – Mindent megfigyel, mindent észrevesz, és zseniálisan kapja el a figura legapróbb részleteit is. Emellett kiváló munkatárs, aki türelemmel viselte a mostoha viszonyokat, a hosszú sminkelések napi gyötrelmét és a rettenetes idõjárási körülményeket. Alakításának ereje döbbenetes.”

DiCaprio hasonló lelkesedéssel beszél a rendezõrõl. „Régi vágású filmes, aki még hisz abban, hogy a mozi értelme: valami újat létrehozni – mondja a színész. – Kívülálló, aki jól ismeri a rendszert, de nem része annak. Azon kevesek egyike, aki nem hagyta, hogy Hollywood bedarálja.”

DiCaprio rengeteg olyan feladatot is magára vállalt, amit máskülönben kaszkadõrök végeznek. A fagyos földbe ásták, a jeges vízben gázolt meztelenül, egyszóval fizikailag is átélte Glass szenvedéseit, hogy a nézõket közelebb hozza a karakterhez.

MINÉL ROSSZABB, ANNÁL JOBB – A DÍSZLETEK

A film látványvilágának megteremtéséhez Iñárritu az Oscar-díjra jelölt díszlettervezõt, Jack Fisket hívta segítségül. Fisk nem ez volt az elsõ nagyformátumú munkája – korábban dolgozott többek közt Paul Thomas Anderson Vérzõ olajában, és Terence Malick filmjében, Az élet fájában is –, de ezt az idõszakot nem ismerte. Fisket lenyûgözte a korszak primitivitása. „Az élet tárgyi feltételei hihetetlenül szegényesek voltak – magyarázza a díszlettervezõ. – A trapperek mostoha körülmények között éltek, fürdõnek hónapokig a nyomát sem látták hónapokig, viszont kilószám ették a húst. Ez azt jelenti, hogy mindent piszkoltunk, koptattunk, öregítettünk.”

A tervezés korai fázisában Iñárritu elküldte Fisknek DVD-n Tarkovszkij Andrej Rubljovját, hogy megmutassa, miféle nyers, darabos egyszerûséget álmodott A visszatérõhöz. „A díszletek tervezésénél azzal is kalkulálnom kellett, hogy csakis természetes fénynél akar forgatni – meséli Fisk. – Ezt az épületek tájolásánál és az ablakok elhelyezésénél is figyelembe vettem.” A film egyik legjellegzetesebb díszlete Fort Kiowa települése, amelyet egy régi sóderbányában húztak fel az albertai Canmore mellett. Építéséhez csupa olyan anyagot használtak, ami az 1820-as években is fellelhetõ volt.

„Nem valami romantikus pionír-tanyát akartunk létrehozni, hanem egy olyan települést, ahol durva, faragatlan emberek élnek – magyarázza Fisk. – Ezek a fickók nem értettek az ácsmunkákhoz, csak összebarmolták a dolgokat, úgyhogy mi is hasonlóra törekedtünk. A jelszavunk ez volt: minél rosszabb, annál jobb.”

Néhány épületet két példányban húztak fel: az egyik keletre nézett, hogy befogadja a kelõ nap fényét, a másik nyugatra, hogy délután is forgatni lehessen benne. A póni indiánok faluját egy Los Angeles-i stúdióban építették meg eredeti anyagokból, autentikus indián technikákkal. A film való világában megjelenõ díszleteknél Fisk szigorúan ragaszkodott a korabeli megoldásokhoz, az álomjeleneteknél viszont szabadjára engedte a fantáziáját. Leghatásosabb alkotásai közé tartozik a bölénykoponyák égbe nyúló halma, és a csontváz szerû templomrom. Fisk nagyon büszke a film elején látható dereglyére is, amelyen az indián-támadás után a trapperek elmenekülnek. Ez is teljesen hiteles – kivéve azt az apróságot, hogy Fiskék egy 450 lóerõs hajómotort is elrejtettek a gyomrában…

DURVA ÉS PISZKOS – A JELMEZEK

A hegyi ember mára amerikai ikonná vált, de az Oscar-díjra jelölt jelmeztervezõ Jacqueline West túl akart lépni a közhelyeken.

„Régóta ismertem Hugh Glass történetét, mert van egy ranchom Dél-Dakotában, és õ arrafelé mitikus hõsnek számít – meséli West. – A forgatókönyv mégis hatalmas meglepetést okozott. Olyan pszichológiai mélységekbe hatolt, hogy úgy éreztem, mintha valami Tolsztoj- vagy Dosztojevszkij-regényt olvasnék.”

A tervezésnél West régi festõk mûveibõl merített. Az amerikai Alfred Jacob Diving a 19. században bejárta a Rocky Mountanst, és számos képen örökítette meg a korabeli életet, a svájci Karl Bodmer pedig indiánokról készített portrékat.

Leonardo DiCaprio jelmezét is egy festmény ihlette. „Egy vadászt ábrázolt egyszerû, csuklyás köpenyben – magyarázza West. – Mikor megmutattam Alejandrónak, rögtön beleszeretett: tetszett neki a ruha puritánsága, és a csuklya, ami szerzetesi jelleget kölcsönzött viselõjének. Glass inge szintén praktikus és igénytelen, durva vászonból készült, amit helyi piacon vásároltam. Persze erõteljesen öregítettük és piszkoltuk, de ez a filmben megjelenõ összes ruhadarabra igaz.

Alejandro azt találta ki, hogy miután társai magára hagyták, Leo kanyarítsa magára a medvebundát – folytatja a jelmeztervezõ. – Ennek jelképes értelme is van: az állat, amelyik csaknem megölte, késõbb megmenti az életét. Melegen tartja, védelmezi, és a jeges folyóban, mint valami mentõmellény, a felszínen tartja.”

VÉRES SEBEK ÉS RENGETEG SZÕR – A FRIZURÁK ÉS A SMINKEK

Sian Grigg sminkes a Titanic óta, vagyis 20 éve dolgozik Leonardo DiCaprióval, de ilyen nehéz feladata még nem volt. A medvetámadás ugyanis teljesen átszabja Glass fizimiskáját. „Olyan súlyos sérüléseket szenved, hogy egyetlen társa sem bízik a felépülésében – mondja Grigg. – Ahhoz, hogy a ez a nézõ számára hiteles legyen, nagyon meg kellett dolgoznunk Leót.”

Elõször is szakértõkkel áttanulmányozták, milyen kárt tesz az emberi testben egy medvetámadás, és ezt reprodukálták a színészen. Azután következett a nehezebbik rész, a gyógyulás folyamatának lekövetése, ami a millió seb és zúzódás állandó változtatását igényelte. „Minden, ami Glass-szal történik, megjelenik a vásznon – magyarázza Grigg. – És mivel idõrendben haladt a forgatás, minden nap folyamatosan változtattunk a sminken.”

DiCaprio már a medvetámadás elõtt igazi erdei emberré alakult át, aki tükör és fürdõszoba nélkül éli életét. Bozontos szakállat növesztett, és arcát, testét, körmeit minden nap istenesen összekoszolták. Késõbb a medvetámadás nyomait õrzõ testkiegészítéseket kapott: minden sérülést külön formáztak meg, festettek ki, és láttak el szõrszálakkal.

„Ritkaság, hogy a smink ennyire szerves részét képezi egy történetnek – magyarázza Grigg. – Hatalmas munka volt ez a film, de szakmai szempontból csodálatos ajándék.” Amikor Grigg végzett, DiCaprio hajstylistja, Kathy Blondell látott munkához, aki egy glicerinbõl és porból álló speciális keveréket dolgozott ki, amit minden nap a színész hajára kent. A fodrászok munkáját Robert Pandini irányította, aki ügyelt rá, hogy minden trapper egyéni megjelenést kapjon. A rendezõ valamennyiükrõl részletes háttérsztorival szolgált Pandiniéknek: volt, akiknek lõpor égette le a haját, mások a tetvek miatt foltokban kivakarták a hajukat.

TÚLÉLNI A VISSZATÉRÕT

A forgatás Kanadában és Argentínában zajlott, hóban, jeges szélben, sokszor nagy magasságban, úgyhogy a színészek és a stáb átélte mindazokat a kínokat, amiket A visszatérõ hõsei. Iñárritu ezt eredetileg is így tervezte, mert úgy érezte, hogy a csapat csak úgy tudja hitelesen közvetíteni Glass felemelõ történetét, ha osztozik sorsában.

„Napjainkra szinte teljesen elvesztettük kapcsolatunkat a természettel – magyarázza rendezõ. – De a vadon ott él bennünk, és ezek a csodás tájak arra emlékeztetnek, akik valaha voltunk. Azonban nem csak mi változtunk meg, hanem a világ is körülöttünk. Iszonyatosan nehéz volt a forgatáshoz az 1823-as Nyugatéhoz hasonlóan érintetlen, vad tájakat találni. Csak a helyszínkereséssel évek teltek el!”

A stáb sokféle veszélynek volt kitéve. Legnagyobb ellenségük, akárcsak Hugh Glassnak, a szélsõséges idõjárás volt. Megesett, hogy a hõmérõ higanyszála -27 fokra csökkent, és a stábtagoknak folyamatosan figyelniük kellett egymást, nem jelenik-e meg bármelyikükön fagyási sérülés. Az idõjárás azonban más módon is borsot tört az orruk alá. A farkasordító hideget váratlanul felmelegedés követte, ami vészes hóolvadáshoz vezetett, úgyhogy nemsokára már helikopterrel keresték a hóborította helyeket, hogy folytatni tudják a forgatást. Amikor már semmi sem segített, a produkció átköltözött a Dél-Amerika legdélibb csücskén fekvõ Tierra Del Fuegóba, ahol tökéletes feltételeket találtak a film befejezéséhez.

Díjak és jelölések:
BAFTA-díj (2016) - Legjobb film: Alejandro González Inárritu, Arnon Milchan, Steve Golin
BAFTA-díj (2016) - Legjobb rendezõ: Alejandro González Inárritu
BAFTA-díj (2016) - Legjobb operatõr: Emmanuel Lubezki
BAFTA-díj (2016) - Legjobb hang
BAFTA-díj (2016) - Legjobb férfi alakítás: Leonardo DiCaprio

Golden Globe-díj (2016) - Legjobb rendezõ: Alejandro González Inárritu
Golden Globe-díj (2016) - Legjobb színész - drámai kategória: Leonardo DiCaprio
Golden Globe-díj (2016) - Legjobb film - drámai kategória

Oscar-díj (2016) - Legjobb rendezõ: Alejandro González Inárritu
Oscar-díj (2016) - Legjobb operatõr: Emmanuel Lubezki
Oscar-díj (2016) - Legjobb férfi alakítás: Leonardo DiCaprio

BAFTA-díj (2016) - Legjobb vágás jelölés: Stephen Mirrione
BAFTA-díj (2016) - Legjobb smink és maszk jelölés
BAFTA-díj (2016) - Legjobb filmzene jelölés: Carsten Nicolai, Ryuichi Sakamoto

Golden Globe-díj (2016) - Legjobb filmzene jelölés: Carsten Nicolai, Ryuichi Sakamoto
Oscar-díj (2016) - Legjobb film jelölés
Oscar-díj (2016) - Legjobb férfi mellékszereplõ jelölés: Tom Hardy
Oscar-díj (2016) - Legjobb jelmeztervezés jelölés
Oscar-díj (2016) - Legjobb látványtervezés jelölés
Oscar-díj (2016) - Legjobb vizuális effektusok jelölés
Oscar-díj (2016) - Legjobb vágás jelölés: Stephen Mirrione
Oscar-díj (2016) - Legjobb smink és maszk jelölés
Oscar-díj (2016) - Legjobb hangvágás jelölés
Oscar-díj (2016) - Legjobb hangkeverés jelölés

Így készült A visszatérõ


Az év legambiciózusabb filmjét már rögtön januárban láthatjuk, és jó esély van rá, hogy A visszatérõ komoly tényezõ lesz a februári Oscar-gálán is. De vajon hogyan készült el ez a méregdrága, XIX. századi túlélõtörténet?




A visszatérõ: megküzdött a stáb az elemekkel, de megérte

10. A prémvadász Hugh Glass sztorija igaz történeten alapul, amit ráadásul egyszer már meg is filmesítettek. A Richard Harris fõszereplésével – ott a karaktert átnevezték Zach Bassra – készült 1971-es film címe Man in the Wilderness volt.


9. Leonardo DiCaprio eredetileg Steve Jobsot alakította volna – a szintén a héten mozikba kerülõ filmben –, de annyira megtetszett neki a vadonban forgatás lehetõsége, hogy az utolsó pillanatban inkább ehhez a filmhez szerzõdött le.

8. Az eredeti terv szerint a filmet 80 nap alatt forgatták volna le, amibõl végül 9 hónap (!!!) lett. Ez nagyrészt annak volt köszönhetõ, hogy Emmanuel Lubezki operatõr és Alejandro González Iñárritu rendezõ eldöntötték, hogy a történetet kronológiai sorrendben veszik fel, és csak természetes fényviszonyok között forgatnak, és emiatt minden nap nagyjából egy-két órányi hasznos forgatási idõ állt csak rendelkezésükre.

7. A késés miatt az eredetileg tervezett 90 millió dolláros költségvetés 135 millió dollárossá növekedett. A legdrasztikusabb növekedést az okozta, hogy a munkák elhúzódása miatt a forgatási helyszíneken elolvadt a hó, így a stábnak új téli helyszínekért kellett körbeutaznia a világot.

6. A film csúszása miatt Tom Hardynak le kellett mondania a Suicide Squad egyik fõszerepérõl, mivel a két film forgatása váratlanul egybecsúszott.


5. Tom Hardy – aki egyébként az utolsó pillanatban kilépõ Sean Penn helyére érkezett – az egyik jelenet forgatását túl veszélyesnek gondolta, és a híradások szerint csúnyán összeveszett Alejandro González Iñárritu rendezõvel, akit amúgy is a fél stáb utált az elviselhetetlen körülmények miatt, amit a vadonban történõ forgatáson át kellett élniük.

4. Leonardo DiCaprio valóban nyers bivalymájat evett az egyik jelenet kedvéért. Ez már önmagában is elismerésre méltó elhivatottságra vall, annak tudatában meg különösen, hogy a színész egyébként vegán életmódot folytat.

3. A következõ dolgokat kellett megtanulnia DiCapriónak A visszatérõ fõszerepe kedvéért: két õsi indián nyelv helyes kiejtése, a régi muskéták használata, tûzrakás a vadonban és természetben is bevethetõ gyógytechnikák használata.


2. Sokáig titokban tartották, hogyan sikerült felvenni a medvetámadás jelenetét, de nemrég kiderült, hogy a stábban Judynak nevezett anyamedvét CGI-animációval készítették, DiCapriót pedig a forgatáson egy kaszkadõr rángatta teljes erejével, akit aztán a trükkmesterek eltûntettek a filmbõl.

1. Bár Emmanuel Lubezki operatõr sokáig azon gondolkodott, hogy régimódi 35 mm-es vagy 65 mm-es filmtekercsre forgasson, végül a 6.5 k-s ARRI 65 digitális csúcskamerát választotta, így ez lett az elsõ mozifilm, amit ezzel a kameratípussal forgattak.

egy remek kritika:

Alejandro González Iñárritu nem tud kicsiben gondolkodni, ha õ filmet csinál, az mindig valami egészen egyedi és figyelemre méltó, mozijait senki nem tudná utána csinálni. Különösebb nehézség nélkül ugyan, de õ is hordozza a szerzõi filmesek keresztjét: a szakma tiszteletét és a blockbusterekhez képest mérsékelt számú nézõt – akik azért kellõ kultusszal veszik körbe a mexikói rendezõt, aki mindeközben szögegyenesen megy elõre a maga által kijelölt irányba. Legfrissebb mozijában is fõleg DiCaprio neve miatt van komolyabb bevételi potenciál, ne legyünk naivak, se képregény-szuperhõs, se young adult disztópia, egy havas tájban túlélésért küzdõ vérszomjas fõszereplõre nem igazán ugrana a moziközönség, ha nem Leo játszaná. Így azonban van rá esély, hogy A visszatérõnek szabad szemmel is jól látható nézõszáma lesz, azaz viszonylag sok ember fog látni egy olyan filmet, amiért nagyjából feltalálták a mozgóképet. Aztán egy részük nem fogja szeretni, de addigra már – insert sátáni kacaj here – filmmûvészetet fogyasztottak, és ezt már nem lehet visszacsinálni.

A történet, ezt minden elragadtatásom ellenére is el kell ismernem, legalábbis a felszínen, piszkafa-egyszerûségû, ráadásul ellenállhatatlanul sok alkalmat ad a gonosz poénokon alapuló „Foglald össze fél mondatban A visszatérõ sztoriját” játékra. Én – ha már a cím nem ez lett, legalább álljon itt – „A medve nem játék”-kal neveztem, de egy ismerõsöm csúnyán ráemelt, amikor emígyen maxolta ki a témát: „egymásra elég dühös férfiak nyers húsokat esznek, és közben nagyon hideg van”. Nagyjából tényleg ennyi a helyzet.


Az 1800-as évek legelején járunk, amikor az észak-amerikai kontinensen az õslakosság és kolonizálóik között még nem zárultak le a konfliktusok, értsd a bevándorló európaiak még nem mészároltak le elegendõ indiánt ahhoz, hogy rezervátumokba zárhassák és folklórlátványosságként mutogathassák a kisszámú megmaradtakat. Nem, itt még az úgynevezett vadember bizony visszaüt, sõt, támad is a beste, vagy épp segítséget nyújt, egyáltalán, mindenféle humán viselkedésmintákat követ, egyes elfajzott honfitársak ráadásul nem átallnak össze is állni, urambocsá gyereket nemzeni velük, hát mik nem vannak. Összességében az élet kontinens-szerte életveszélyes hazárdjáték, az amerikai álom még sehol, ha csak azt nem nevezzük annak, hogy kellõ gátlástalansággal túlélhetõek a napok, néha szesz, jobbféle étel vagy asszony is akad.

Ebben a karcos világban járunk, nem véletlenül, Iñárritu imádja a szimbolikus tereket, filmjeinek valósága rendszerint valóság és mítosz határán táncol, az indián törzsi kultúra meg bõven kínál alapanyagot mindehhez, még akkor is, ha „csak” sztori kulisszáinak tónusait alapozza meg vele a rendezõ. Egy csapat prémvadászt követünk a tél és a semmi közepén, akik munkájuk végeztével már épp hazafelé készülõdnek, amikor rájuk ront egy ellenséges indián törzs, és komoly ember- és prémáldozatot hátrahagyva menekülésre kényszeríti a csapatot. A nehezebb úton, de biztos kézben haladnak tovább Hugh Glass vezetésével, aki a tenyerénél is jobban ismeri a vadont, ám ez sem segít rajta, amikor szembe találja magát egy pár száz kilós grizzlyvel, amelyet bár sikerül megölnie, de elõtte a mackó azért alaposan megcsócsálja hõsünket.


Glass csodával határos módon életben marad, félvér indián fia gyógyító suttogásai és halott asszonyát idézõ látomások éltetik, a csapat hordágyon cipeli magával a mozgás- és beszédképtelen, lázálomban révedezõ férfit. Legalábbis addig, amíg a terep túl nehézre nem fordul, ekkor a kapitány némi anyagi juttatást felajánlva két embert hagy hátra, hogy ápolják Glasst, amíg lehet, aztán temessék el tisztességgel. Sajnos Glass fián kívül társainak egyike sem éppen ideális õrzõ, egyikük tapasztalatlan újonc, másikuk meg éppenséggel az a Fitzgerald, akivel a kezdetektõl zsigerbõl rühellték egymást. Fitzgerald pusztán a pénzért marad, és meg is találja a módját, hogy annak megszerzését könnyebbé tegye, a részleteket nem spoilerezném el, a lényeg, hogy egy ponton hátrahagyják Glasst, akinek innentõl megkezdõdik a túlélésért folyó emberfeletti, véres, életveszélyes kálváriája.

Egyetlen célja innentõl a bosszú. Minden kínlódó vergõdése, járni tanulása, ehetõ dolgok felkutatása, minden tette a bosszú felé lökdösi hõsünket, útja hosszú, nehéz, változatos, és önnön amortizált testén kívül csupán a cseppet sem emberbarát anyatermészettel, és az útját olykor keresztezõ, szintén inkább ellenséges embercsapatokkal. Ezt az utat követjük végig, ami események szintjén kevés is, sok is – nem történik más, mint hogy emberünk megy, de azért azt elég eseménydúsan teszi, sós kútba tesznek, onnan is kivesznek, meg amit akartok. A mozi lánctalpa, hömpölygése kétségtelenül sok lehet a sodróbb tempót kedvelõ nézõnek, ahogy a vér és erõszak, a szenvedés végtelensége is visszatetszõ lehet, de õszintén, ez már annyira személyes ízlés dolga, mint hogy véresen vagy átsütve szereti-e az ember a húst. Ez esetben fõleg, ugye, nyersen.


A történet testét körülölelik Iñárritu látomásszerû, formalista, a furcsához vonzódó nyelvének elemei Emmanuel Lubezki grandiózus képein. Minden arc beszél, hosszan és mélyen, a legkisebb, szótlan karakterek arca is, a fõszereplõk pedig mindannyian fürdõznek az átgondolt rendezés és a gazdagon megírt karakterek adta lehetõségekben, hogy hõseiknek igazi élete, személyiségüknek mélysége, történetüknek rejtett oldala is van. Leonardo DiCaprio nagyon nagyot játszik, bár meg kell adni, hogy ekkora gesztusokat, ekkora szenvedést, a hörgõ haláltusát „könnyebb” eljátszani, mint mikrorezdülésnyi árnyalatokat. Tekintsünk most el a forgatás ismert nehézségeitõl fagyoskodástól állattetemekig, az emberi akarat, pláne némi rendíthetetlen közlésvággyal párosítva szült már emberfeletti teljesítményeket, elismerendõ az is, nem is kicsinyítem. Tom Hardy hasonlóképpen szerencsés, sõt, minthogy rohadékot mindig látványosabban lehet láttatni, ebbõl is fakad az érzés, hogy Hardy „lejátszotta” DiCapriót a filmben – én ezt így nem állítanám, mert almát körtével minek hasonlítanék össze. Mindketten ugyanabban a briliánsan kivitelezett vízióban mozognak a rájuk ható erõk ritmusára, ezt az erõt pedig Alejandro González Iñárritunak hívják, aki láthatólag csontjaiig átitatódott a latin-amerikai mûvészet – Márquez! – semmivel össze nem hasonlítható látásmódjával. Iñárritu nem fél homályban hagyni részeket, nem kényszeríti magát szimbólumainak feloldására, nem magyarázkodik, sõt, még üzenni sem feltétlenül vágyik, csak teremt, és ez – nagy szavak – nagyjából a mûvészet maga.

A színek megefelelõek, hiszen köztudott:

nem használtak mesterséges fényt,csak természetes fényben dolgoztak az alkotók


10/10!!

Folyt köv:

Remek 10 pontos film egyébként,DiCaprio és Hardy játéka fenomenális
A fényképezés és a rendezés csillagos ötös!

10/10

Alapjában véve a sztori jó, a színészek is teljesen jól hozzák a karaktereket, fõleg a két fõszereplõ. De az a baj, hogy ez a történet nem elég ahhoz, hogy 2,5 óráig nézzük. Sok volt az elnyújtott, már-már felesleges merengõs jelenet. Kb másfél órában bõven elég lett volna tálalni az eseményeket. Akkor nem lett volna néha ilyen unalmas. 6/10.