A melegek gyakran bizonygatják, hogy a homoszexualitás ugyanolyan természetes, mint a hetero lét, de pont erre cáfolnak rá az egyébként sokakat bosszantó coming out-ok. Ami természetes, annak nem adunk hangot. Ráadásul, ha az lenne, akkor tudnának szaporodni...Szabad társadalomban élünk-hála az égnek-, úgyis mindenki úgy és azzal él, ahogy és akivel akar, teljesen szükségtelen ezt reklámozni.
Szerintem inkább arról kéne egy tanulmányt írni, hogy mennyi atrocitás érte hazánkban a melegeket a meleglobbi elõtti és az azóta eltelt idõszakban. De ezt Olahmiki remekül megfogalmazta.
Az igazi problémák szerintem a melegházasság engedélyezésével kezdõdnek. Érdemes utánanézni, hogy az USA-ban ez milyen feszültségeket szül, egészen elképesztõ, hogy pl. milyen akadályokba ütközik az a szülõ, aki a gyerekét egy konzervatív értékrend szerint szeretné nevelni...

"Hadd tisztázzak valamit: én büszke vagyok arra, hogy meleg vagyok, és a szexuális orientációmra úgy tekintek, mint az Istentõl kapott egyik legnagyobb adományra" -

Erre most mit mondjak?
"Szégyellem, hogy hetero vagyok és a szexuális orientációmra úgy tekintek, mint az Istentõl kapott egyik legnagyobb büntetésre".

Gondolom így logikus.

Alapvetõen a stílusával nincs semmi gond, társadalomtudományos szakszöveg, egy tanulmány, vagy annak részlete, nyilván nem készülhet köznapi nyelvezettel. Persze nehéz anyag, itt a porton nem jellemzõ az elõfordulása, de miért is ne? Nekem is sikerült elolvasnom, értelmeznem, reflektáltam is rá, gondolom más is meg tudja ezt tenni.
A probléma maga a tartalma, amit akkurátusan szét is szedtem. A szerzõ elég egyértelmûen prekoncepciózus (elnézést, hogy én is használok ilyen szavakat) alapról indul, így nem is juthatott más végeredményre, mint ami. A szöveg logikai értelemben bukfencezik, nem stilisztikailag.

Kedves Perry!

Azt hiszem, most már bevallhatom.
Nem kell tovább keresgélni, kutatni, hogy vajon ki lehetett, nem kell titkosszolgálati módszereket alkalmazni, hogy megtalálják a tettest, mert önként és dalolva, leleplezem magam, comingoutolok, és vallomást teszek.
Én voltam.
Én voltam az, aki elejétõl végig elolvastam ezt az általad beidézett tanulmányt, - átrágtam magam rajta, mint kisegér a sajton, - néhányszor már-már feladtam, abba akartam hagyni, de aztán mégis erõt vettem magamon, és tovább olvastam, egészen a végéig.

Néhány perce fejeztem be az olvasást, és még mindig nem hiszem el, hogy ez valóban megtörtént velem.
Te szentséges atyaúristen!
Aki el tudja mondani, hogy mi volt ez az idegen kifejezésektõl hemzsegõ, nyakatekert, lilagõzös elmélkedésekkel teli, bõ lére eresztett, teljesen követhetetlen õrület, amihez még csak hasonlót sem olvastam eddig a Porton, annak fizetek egy komolyabb összeget.
Meggyõzõdésem, hogy aki nem tud közérthetõen, egyszerû, világos, a lényegre szorítkozó mondatokban fogalmazni, az más gazemberségekre is képes - kézcsókom Takács Judit kolléganõnek, a "gazemberség" kifejezést természetesen csak képletesen értettem...:)
Kedves Perry, te komolyan gondoltad, hogy ezzel a belinkelt írással egy hajszálnyival, vagy egy jottányival is közelebb jutunk a megoldáshoz, illetve, hogy bármilyen csekély mértékben, de segítesz az "ügynek"?...:)
Ezzel???

Érthetetlen, emészthetetlen, követhetetlen szózuhatag, minden mondatát kétszer kell elolvasni, mire megérti az ember.
És nincs a végén egy világos konklúzió, egy néhány mondatos összefoglaló, nem jut el valahonnan valahová a mondanivalója, az ember abban a pillanatban felejti el az egészet, amikor az utolsó szavát is elolvasta ennek az írásnak is nehezen nevezhetõ katyvasznak.

Elég hosszú idõbe telik, amíg az ember kiheveri ennek az élménynek a viszontagságait...:)

Személyes megjegyzés:
Sokkal jobban örültem volna, - és biztosan nem csak én, kedves Perry, - ha egy idegen tanulmány, egy másvalaki által írt írás helyett a SAJÁT gondolataidat osztod meg velünk.:D

Lényegesen egyszerûsítem a gondolatmenetet, de mintegy keretes szerkezetbe helyezve magában a keretben, az idézett szöveg elején és végén található a veleje.

Egyfajta védelmi reflexként jellemzi, és egy ellenpólusra felépített identitásként értelmezi a homoszexuális önazonosságot. Ami egyszerûen nem igaz, illetve részigazság. Ez a meghatározás egyébként találkozik Edmond utolsó hozzászólásában felvázolt követendõ általános viselkedésformával, úgyhogy térjünk ki erre is egy pillanatra, hiába volt az egyébként szintén csak egy védelmi reflex, kísérlet a sofi_72 által feltett kérdések megkerülésére.
A "magunkfajta/magukfajta" politikai botrány emlékezetes eset, morálisan védhetetlen elszólás volt, egy gond van vele jelen kontextusban, hogy tévútra viszi a témát. Egybemossa az identitásokat, függetlenül attól, hogy eltérõ természetûek, vegyük csak azt az egyáltalán nem elhanyagolható szempontot, hogy örökölt vagy vállalt, esetleg részben vállalt identitásról van szó (vallásról, származásról, illetve nemi identitásról beszélünk). Ezen identitások, vagy inkább identitásösszetevõk különbözõ természetûek, ebbõl fakadóan különféle bánásmódot is igényelnek, jobban mondva elkerülhetetlen a velük kapcsolatos viszonyrendszert differenciáltan kezelni.
Nyilván egy tisztán emberi jogi csõlátás, mint Edmondé, nem ezt teszi, és sulykolja a maga elvi meggyõzõdését. Ami, mondanom sem kell, nem mûködik a gyakorlatban.

A (vállalt) homoszexualitás jelentõs megkülönböztetõ jegy, nem lehet semmibe venni és neutralizálni a hozzá való viszonyunkat. Neked, vagy Edmondnak sikerült, nekem, sofi_72-nek, és még egy rakás embernek nem. Azért lehetetlen küldetés, mert egy olyan alapvetõ rendszert akarsz szabályozni, kontroll alatt tartani, amihez a rációnak csak korlátozott hozzáférése van, ez a korlátozottság pedig kimerül abban, hogy elfogadunk egy általános társadalmi normát, toleráljuk a létezésüket, elismerjük ennek a párhuzamos világnak a létjogosultságát (most nem a szélsõséges véleményekrõl beszélek, az, ahogy már korábban is említettem, nagyrészt pont a különféle polgárjogi túlkapások, a szivárványszínû mozgalmak túlbuzgóságának eredménye). Párhuzamos világ, ne találkozzon az enyémmel, mert ahogy egy heteroszexuális magánélet is falak közé való, egy homoszexuális ugyanígy, csak a vonalakat még szûkebben kell meghúzni. A korlátozott hozzáférés ugyanis azt jelenti, hogy hiába adod ki parancsba, hogy ne undorodjak a spenótfõzeléktõl, attól még rosszul leszek, amikor elém teszik. Hiába érvelsz, hogy jót tesz az emésztésnek, meg húsz évvel tovább élek, ha megeszem, nem fogom megszeretni. Ilyenek vagyunk mi, emberek, érzelmi alapon, ízlésünk és ösztönös beágyazottságunk alapján döntünk el egy csomó kérdést.
Ezt is.

A tanulmány vezérgondolatára rátérve: bármely identitás úgy épül fel, hogy a meglévõ, örökölt paraméterek mellett figyelembe veszi a körülötte lévõ világot, merít abból, viszonyul hozzá. Nincs teljes identitás a születés pillanatában, Pamela Anderson sem a köldökzsinór elvágása közben határozta el magát, hogy megnagyobbítattja a melleit, és egy lotyó lesz belõle. Teljesen temészetes, hogy a homoszexuális önazonosság kialakulási folyamatában részt vesznek társadalmi tényezõk is. Ez több, fentebb kitárgyalt okból kifolyólag lesz "fenyegetett identitás". A cél pedig nem lehet más, mint hogy ennek a szóösszetételnek eltûnjön a jelzõje, ehhez pedig az elsõ lépés pont annak fel- és beismerése lenne, hogy a homoszexuális identitás szerzõ által elérni kívánt megszûnése valójában egy
utópia, hiszen ez csak kétféleképpen lehetséges: vagy egy a homoszexualitással kapcsolatos viszonyrendszerében abszolút sterilizált társadalom létrejötte (az általam kifejtettekbõl következõen ez már nem lenne emberi társadalomnak nevezhetõ), vagy pedig a biológiai értelemben vett homoszexuális populáció (figyelem, irónia!) utód nélküli kihalása.

Kedves Mindenki!

Mivel ezen a fórumon már volt szerencsém találkozni olyan "megszólalóval" aki per simán leb*zizott néhány olyan film miatt
melyekrõl volt merszem kritikát írni, így gondoltam megszólalok, de nem is magamat idéznem, hanem kedves kolléganõm Takács Judit PhD következtetését.

" A homoszexualitást tehát fenyegetett identitásként közelítettem meg, melynek kialakulásához nagymértékben hozzájárult a homoszexualitás szociális reprezentációja. Vizsgálataim alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a homoszexualitás társadalmi kategóriája identitáskonstruáló erejét fõként a homoszexualitás szociális reprezentációjának negatív tartalmaiból nyeri, melyek az érintettek számára identitásfenyegetésként jelentek meg.

A rendelkezésemre álló minta 49 személy beszámolóiból állt össze, melyek – meghatározott kérdésekre koncentráló – tematikus vizsgálata alapján vonhattam le következtetéseket. A kvalitatív interjúelemzési módszerek szabályszerûségeinek megfelelõen vizsgálatom nem egy általános érvényû helyzetjelentés, hanem sokkal inkább – az eddigi nemzetközi kutatási tapasztalatok alapján – „tipikusnak” tekinthetõ esetek, attitûdök, viselkedési mintázatok rekonstruálásának kísérlete.

Elemzésemet segítette Kassai Melinda 1983-ban – 49 homoszexuális férfi közremûködésével – végzett kvalitatív vizsgálata, mely alapján felvázolhatóvá vált a magyar társadalom közel húsz évvel ezelõtti homoszexualitásképe. Így lehetõségem nyílt a rendszerváltást megelõzõ és az azt követõ idõszak bizonyos fokú összehasonlítására is, mely alapján a homoszexualitás 1980-as évek eleji szociális reprezentációja a maihoz képest sokkal negatívabbnak értékelhetõ. Az 1983-as „homoszexuális helyzet” jellemzésére a következõ egymással szorosan összefüggõ fogalmak tûntek központi jelentõségûnek: a homoszexualitás társadalmi felvállalhatatlanságából adódóan az önazonosság titkolása, a kényszerpályaként megjelenõ látszatnormalitás, a mindehhez kapcsolódó öngyûlölet és az esetleges menekülési lehetõségek (külföldre távozás, névházasság, öngyilkosság).

Saját vizsgálódásaimat a homoszexuálisok által használt nyelvi önmeghatározási készlet áttekintésével kezdtem. A terminológiai vizsgálat alapján az mondható, hogy az azonos nemûek közötti kapcsolatok társadalmi reprezentációs tere a korábbi idõszakhoz képest kitágult: a meleg és a homoszexuális szavak fokozódó jelentéselkülönülése, illetve a „buzi” szó átfogóan negatív tartalmának hatástalanítására tett kísérletek a szabadabb önmeghatározási igény erõsödésének jeleként értelmezhetõ az azonos nemûekhez vonzódó magyar férfiak körében. A válaszadóim által leginkább preferált meleg szó „elõnye” a homoszexuálishoz képest elsõsorban a szó viszonylagos tartalmi lezáratlanságából és szélesebbnek érzett jelentésbeli spektrumából adódott. A homoszexuális kifejezés – eredeti antidiszkriminációs kontextusának elhomályosulásával – a kívülrõl való tulajdonítottsággal került tartalmi összefüggésbe. Ezen kívül fontosnak tûnt az a tény is, hogy a meleg szó köznyelvi elismertetéséért az 1990-es évek közepén – a Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért nevû szervezet megalakítása idején – az önmagukat hangsúlyozottan melegként meghatározó aktivistáknak meg kellett küzdeniük.

A homoszexualitás szociális reprezentációjának identitásfenyegetésként való megközelítését támasztották alá a mai Magyarországon élõ azonos nemûekhez vonzódó férfiak saját társadalmi helyzetértékelésére vonatkozó beszámolók, melyek kiegészültek a családi és munkahelyi környezetben is érvényesülõ félelmekre, illetve negatív tapasztalatokra való utalásokkal. Mindebbõl az derült ki, hogy az önazonosság meglelését és kiteljesítését válaszadóim számára leginkább a társadalom elutasító légköre akadályozta. A társadalmi elutasítás gyökerei a homoszexuális és a heteroszexuális kategóriák merev elkülöníthetõségébe vetett hitben és ezzel összefüggésben a heteroszexuálisokat és a homoszexuálisokat egymástól jól megkülönböztethetõ – és egyes konkrét szabályok által megkülönböztetett – társadalmi csoportokként kezelõ megközelítésig nyúlnak. Ennek az értelmezésnek az érvényessége hangsúlyozódott azok által, akiknek a válaszain végigvonult a heteroszexualitással ellenpontozott homoszexualitás fogalmi egységével, illetve a társadalomban élõ homoszexualitáskép homogenizáltságával kapcsolatos feltételezések megkérdõjelezése. Ennek alapján az mondható, hogy a szexuális tapasztalatok nem önmagukban – nem önmaguktól – válnak identitásteremtõ kapacitássá, hanem a hozzájuk tapadó társadalmi jelentésektõl.

A homoszexualitás társadalmi reprezentációjában az 1980-as évekbeli helyzettel összehasonlítva több ponton is jelentõs változást tapasztaltam. Egyrészt a mostani beszámolókban helyet kaptak az 1983-ban még teljesen hiányzó pozitívumok: a homoszexuális lét lehetséges pozitív aspektusai társadalmi szinten – a társadalmi nemi szereprendszer kontextusában – a némileg sztereotipikusan megközelített klasszikus heteroszexuális férfiszerep kritikájának, csoportközi szinten a közösségteremtés igényének, személyes szinten pedig az önelemzés szükségletének kifejezõdéseiként jelentek meg. Másrészt a „homoszexuális infrastruktúra” egyre jobb kiépülésével, a társadalmi láthatóság fokozódásával a homoszexualitás társadalmi reprezentációs tere is tágabbá és tagoltabbá vált: például a meleg szervezetek már nyíltan felléphetnek a melegek érdekében és a meleg bárok kulturáltabb szórakozási, ismerkedési lehetõségeket kínálnak, mint a homoszexuális élet korábbi titkos színterei. A családi és munkahelyi környezetben azonban továbbra is jelen voltak – bár valamennyire kisebb mértékben – a korábban is jellemzõ titkolózás-leleplezõdés dinamikájában megragadható identitásfenyegetések.

A homoszexualitás, illetve a melegség fogalmának válaszadóim által adott meghatározásaiban nagy hangsúlyt kapott az azonos nemûek közötti vonzalmak érzelmi, lelki, emberi aspektusai, amibõl arra lehetett következtetni, hogy az önazonosság kialakításának folyamataiban a szexuális gyakorlatok mellett ez az emberi dimenzió is nagy jelentõséggel bír. A szexuális magatartás kizárólagos vagy döntõ jelentõségû identitásmeghatározó tényezõként való feltüntetésének elégtelenségére utaltak válaszadóimnak a biszexualitást létezõ szexuális gyakorlatként, de nemlétezõ identitásként tételezõ nézetei. Mindez nem azért válik fontossá, hogy eldönthessük, létezik-e biszexuális identitás, hanem mert akár a homoszexualitás – szexuális gyakorlatokra koncentráló, „szexorientált” – szociális reprezentációjának korrigálására tett kísérletként is értelmezhetõ. Hiszen a homoszexualitás felvállalását nagyban hátráltathatja az azonos nemûek közötti kapcsolatok egydimenziós, szexuális gyakorlatokra lecsupaszított megközelítése.

Ezen a fogalmi szinten valóban fontossá válhat a homoszexualitás biológiai eredetének hangsúlyozása: ha az azonos nemûek kapcsolatát a biológiai jelenségként felfogott szexualitásra redukáljuk, ehhez a biológiai eredet magyarázata is kijár. Ha viszont olyan társadalmi jelenségként tekintünk a homoszexualitásra, mely jelentéseit társadalmi interakciók során nyeri, akkor a jelenség „eredete” – legyen az biológiai vagy nem biológiai meghatározottságú – tulajdonképpen lényegtelenné válik. Válaszadóim majdnem mindegyike rendelkezett a homoszexualitás eredetével kapcsolatos elképzeléssel: többségük válaszában szerepelt a biológiai meghatározottságra való utalás. Ami azonban ennél lényegibb információnak tekinthetõ, hogy – egy kivétellel – szinte senki nem vetette fel, hogy vajon az eredetkérdés mitõl válik körülbelül annyira érdekfeszítõ kérdéssé, mint a homoszexuálisok számának firtatása. (Itt szeretném röviden megjegyezni, hogy bizonyos nézetek szerint a biológiai meghatározottság bizonyítása fontos szerepet kaphat a homoszexuálisok „önvédelmében”. Ennek azonban ellentmondani látszik az egyes testükkel – például bõrszínükkel – megjelölt etnikai kisebbségi csoportokat érintõ társadalmi elutasítás, akikkel kapcsolatban már többször bebizonyosodott a történelem során, hogy a másság biológia meghatározottságára vonatkozó érvek nem feltétlenül vezetnek egy kisebbség társadalmi helyzetének vagy megítélésnek javulásához.)

Végül arra szeretnék utalni, hogy a homoszexuális identitás fenyegetett identitásként való értelmezése és a homoszexualitás szociális reprezentációiban tükrözõdõ identitásfenyegetések vizsgálata arra irányíthatja a figyelmet, hogy e fenyegetettség nélkül talán nem is létezne homoszexuális identitás. Ilyen értelemben a homoszexuális identitás sokkal inkább értelmezhetõ a társadalmi elkülönítés és megkülönböztetés által életrehívott társadalmi fikcióként, mint az egyéni önazonosság megteremtésének egyik alappilléreként."

Látod, pontosan errõl írtam lentebb.
Nem fogjuk tudni egymást meggyõzni, - sajnos, - pedig - ennyire hadd legyek szerénytelen - mindkettõnket az értelmesebb vitatkozók közé sorolom.
Mi nem acsarkodunk egymásra, nem személyeskedünk - maximum az ironikus csipkelõdésig megyünk el, az meg belefér, - de valamiféle sündisznóállás, a másik érveinek szándékos meg nem hallása kitapintható ebben a levélváltás-folyamban, nálad többé, nálam kevésbé - biztos vagyok benne, hogy te pont ellenkezõleg látod.
Kissé eklektikusnak ható, pontokba szedett ellenérveid igazából egyik korábbi érvemet, példámat sem cáfolták meg érdemben, Amerikát, az emberjogi kérdéseket, Milk példáját NEM ÉN hoztam be a beszélgetésünkbe, én csak rámutattam a két ország, a két hagyomány összehasonlításának értelmetlenségére, groteszk mivoltára.
Amit változatlanul fenntartok.
Tudod, azt szokták mondani a matematikusok, hogy ha egy egyenlet megoldásánál már az elején hibázik valaki, akkor a végeredmény biztosan rossz lesz.

Azt, hogy meleg mivolta miatt nálunk senkit sem öltek meg az utóbbi néhány évtizedben, változatlanul fenntartom, mégpedig egy nagyon egyszerû oknál fogva - ha más a véleményed, konkrét hírt, újságcikket, dátumot kérek tõled, akkor elismerem, hogy tévedtem - mert országos botrány, hír, szenzáció lett volna belõle, amire mindnyájan emlékeznénk - lásd a "romagyilkosságok" ügyét, több mint 7 éve történt, ma is téma újságokban, tv-ben, rádióban, még film is készült, vagy készül belõle, ha jól tudom.
Hatásvadász mondatokat könnyû leírni, csak amikor ez túl megy egy bizonyos határon, akkor már tessék bizonyítani...
Anélkül üres vagdalkozás lesz a dologból.:D - mint írtam, a köztörvényes bûncselekmények ügye, az teljesen más dolog.
Az meg, hogy én állandóan az USA-val jönnék?...
Lehet, csak éppen annak is oka van.
Tudod, úgy kezdõdött, - mint a klasszikus viccben, - hogy visszaütöttem... (hihihi)
Kétségtelen, hogy a 60-as évek óta rengeteget léptek elõre az emberi jogok terén, már ami a feketéket illeti, bár az, hogy - kis túlzással - manapság az amerikai rendõrök hetenként lõnek le fegyvertelen fekete tinédzsereket, (gondolom, te is a napi hírekbõl tájékozódsz, tehát nem mondok vele újat), némileg mintha árnyalná ezt a képet.
Mintha bizonyos indulatok ugyanúgy meglennének, mint régen, csak éppen a felszín alá vannak rejtve-fojtva, és idõnként egy-egy szerencsétlen eset alkalmával kitörnek...
Úgyhogy van még dolgunk - Hofi után szabadon...:)

Viszont a "néger" szó általad említett, új, borzasztó változatát nem ismerem - nem irónia, most valóban nem tudom, mire gondolsz, aztán ha látom, lehet, hogy egybõl beugrik, - úgyhogy ha megírnád nekem privátban, - hogy ne szennyezzük vele a topikot, - azt megköszönném.

Még annyi személyes dolgot engedj meg, hogy miután nem szeretném, ha a levélváltás köztünk is parttalanná válna, - 1200 hozzászólás, láthatólag minden eredmény és konszenzus nélkül, nem elfelejteni!... - bár veled mindig szívesen beszélgetek, de lassan szedelõzködöm, és nemsokára - legalábbis innen - lelépek, és átadom a helyem a valódi indulatból írók népes társaságának...:)
Hogy azokat hogy fogod meggyõzni, arra magam is kíváncsi leszek...:)
Üdv: Miki