Ma láttam a filmet. Nehéz róla véleményt formálni. Azért, mert amit láttam, az egy magyar, 70-es évekbeli mikromilliőben mutat be diszfunkciós embereket.

Diszfunkciós (talán ez a legjobb szó rá), az após, a férj, a nő, vagyis a három legfontosabb szereplő.

Tarr Béla, a rendező biztosan ismerte azokat a diszfunkciókat, amikről filmet akart forgatni. Nem tudná az alkoholista alkoholizmusát és következményeit megjeleníteni, ha nem ismerné ennyire. Nem tudná az apósnak a nőkhöz való erőszakos közeledését bemutatni, ha nem ismerné jól ezt a dinamikát. Mesterien megírt jelenet az, ahogy a kocsmában Valikához közeledni akar! Azért mesteri, mert szinte nem látni rajta, hogy színészi a játék. A jelenet megírása is kiváló és az eljátszása is hihetetlenül precíz.
Tarr, és a színész ezt az apóskaraktert valahonnan nagyon pontosan ismerte. Annyira jól ki van dolgozva. Az otthoni viselkedése is. Hihetetlenül életszagú.

De nem tudom, hogy mi volt Tarr Béla alapmeglátása:
- az volt e, hogy van nagyon sok diszfunkciós ember és ezt betetézi a lakásprobléma, tehát mindkettő nagyon sok embert érint és nagy átlagban ez a működés és ez a lakásprobléma az átlag az országban
- vagy hogy van egy általános sokakat érintő lakásprobléma, amit bizony még be tud tetézni egy-egy személyekben előforduló diszfunkció is

Az biztos, hogy lakásprobléma volt és óriási volt és mindenkit érintett. De az nem mindegy, hogy ez a fajta diszfunkcionálás átlagban érintett nagyon sok embert, jelentős számban volt jelen, vagy előfordulhatott ilyen felállás is. Mindegyik szörnyű, ne értsetek félre, egyetlen szenvedés és szörnyű, de ha Tarr Béla úgy látta, hogy nagy átlagban ilyenek az emberek, az sokkal másabb, mintha azt látta volna esetleg, hogy sajnos bizony ilyen is megeshet.

Ezt nagyon hiányolom, hogy nem derül ki a filmből!!!

A film eleje egy kiírással kezdődik:
"Ez a film valódi,
nem a filmben szereplő
emberekkel történt meg,
de velük is megtörténhetett volna."

Ez aláigazolja, hogy Tarr pontosan tudta mit akar leforgatni, és hogy ezt az eseménysort és a szereplőit pontosan és nagyon alaposan ismerte ("ez a film valódi..."). Ezért tudta ilyen pontosan megjeleníteni őket. És a kiírás, hogy "de velük is megtörténhetett volna" arra utalhat, hogy Tarr szerint legalábbis sok ilyen diszfunkciós lehetett (a kis előfordulás talán kizárható), de hogy a szerző szerint nagy átlag volt e ez, vagy "csak" nagy gyakoriságú, azt ebből nem lehet megállapítani.

Mindenesetre iszonyatosan erős metszet ez abból a korból. Én is ismerek olyan férfit, aki a fia barátnőjével bizony így (vagy nagyon hasonlóan) viselkedett. Méghozzá nagyon közelről ismerem, úgyhogy tudom, hogy nagyon éles és pontos a kép :(

Ami még biztosan megállapítható, hogy mivel a kép ennyire éles és ilyen alapos és a szerző is bevallja, ez bizony megtörtént eset. De, ha ez megtörtént eset, és annyira éles a kép és pontos az ábrázolás, mint ahogy látjuk, akkor ez így is történt meg. És ha így történt meg, ahogy látjuk akkor az pontosan mutatja, hogy a 70-es években élt elődeink is pontosan ugyanúgy éltek együtt a diszfunkcióikkal és pontosan ugyanúgy kínozták meg egymást, ahogy ma is megtesszük (nem mi, hanem mint a társadalomban egyesek). Mert ennek a viselkedésnek pl. az apósviselkedésnek a tükörképét láttam én magam is megnyilvánulni egy másik ember esetében.
De ha ez igaz, akkor az azt jelenti, hogy a 70-es években élt emberek cseppet sem voltak tompultabbak, mint azok akik utánuk következtek...

Ez nagyon nagy pofon nekem, én azt hittem, hogy kevés kivételtől eltekintve az emberek jóval alacsonyabb lélektani nívón éltek és sokkal nagyobb volt a sötétség. Már úgy értve, hogy ennyire nem volt kidolgozott, részletgazdag az egymásnak való ártás légköre. Hogy ennek nem volt ilyen sok eleme. Azt hittem, hogy ha ártottak is egymásnak, az konkrétabban, primitívebben ment végbe, nem ilyen lélektani gyilkolással. Azt hittem későbbi korokra jellemző ez. És kiderül, hogy cseppet sem! A 70-es években, 50 évvel ezelőtt pont ugyanúgy történt minden. Az emberek nem voltak másak, ha a rossz oldalukat nézzük. Pontosan ugyanolyan részletgazdag egy akkori diszfunkció és pontosan ugyanannyi és ugyanolyan megnyilvánulásokat produkál, mint egy mai. És ez döbbenet! Mert ha ez így van, akkor elődeinknek pontosan ugyanolyan mennyiségű, mélységű, alaposságú, felkészültségű terápiákra lett volna szükségük, mint amilyennek a ma emberének kell, hogy fel tudja dolgozni, ami van benne. És azt viszont tudom, hogy az akkori pszichológia és pszichiátria nem tartott ott, ahol a mai. Édesem Istenem, szegények! Pont ugyanúgy szenvedtek, ahogy ma mi is, és nekik nem volt lehetőség hogy ebből kijöjjenek. Ez szörnyű!

Amit szegények át kellett éljenek! A lakásprobléma csak az egyik... de szegények még azt sem tudták, hogy baj van a lelkükben! Mindegyik a lakásra hivatkozik, hogy ha az meglenne, más lenne minden... de a férfi ugyanúgy alkoholista lenne, a nő ugyanúgy elköltené az összes pénzt és semmi se lenne elég, a gyerek nevelését elhanyagolnák, és hát az após ugyanúgy erőszakoskodna a nőkkel és bujtogatná a fiát...

A filmből és a vallomásokból tökéletes rálátást kapunk, hogy a szereplők nincsenek is tudatában (vagy csak alig) saját diszfunkcióiknak és következményeinek, hogy ezzel ártanak másoknak, maguknak és a családi életüknek. Tudjátok nekem ez a legszörnyűbb! Pedig erre nem is akart talán rámutatni a film, de közvetve ez is tökéletesen kirajzolódik belőle.

Hogy a nagy lakástalanságban, és diszfunkciós emberek körében mennyire rossz, de ezt tetézi még, hogy nincs is rálátásuk, de ha lett volna rálátásuk, olyan modern orvosi segítséget nem kaphattak volna, amivel tudnak gyógyulni, javulni belőle. Ezt bizton mondom. Ide Magyarországra csak jóval később áramlott be nyugatról az, amiből komplexebb viszonyulást és gyógyításokat lehetett kidolgozni, és az egészségtudatosság, ami révén a szenvedő maga is megpróbálhat segíteni önmagán...

Végkövetkeztetésben: elődeink jóval többet és jóval jobban szenvedtek és szenvedésük szűnése sokkal esélytelenebb volt, mint ahogy én azt valaha is feltételeztem. Isten nyugasztalja mindegyiküket!

Igazi szenvedéspornó.

Tarr Bélának fogalma sincs a vidéki munkás házaspár család életéről. Hamis "film".

Férgek nem csak a szegény emberek közt vannak. De tény, hogy ők 5 Ft-ért is hamarabb mennének gyilokra, mint tehetősebb társaik.
Nézd meg a Hotel Magnezit-et, ott választ kapsz a kérdésedre.

"Ami engem foglalkoztat: vajon a lakáskörülmények teszi ilyen primitívvé és önzővé az embereket vagy maguktól ilyenek és a lakáshelyzet csak konzerválja pitiánerségüket."

Inkább az utóbbi. Látod, még vérségi rokonságban lévők sem férnek meg egymás mellett, nem hogy vadidegenek. Állatok vagyunk.

A film egészen kitűnő dacára a zavaros hangnak. Ami engem foglalkoztat: vajon a lakáskörülmények teszi ilyen primitívvé és önzővé az embereket vagy maguktól ilyenek és a lakáshelyzet csak konzerválja pitiánerségüket. Emlékezetet Ivan Passer: Intim megvilágításban című feledhetetlen csehszlovák filmjére.

A 70-es évek nyomoránál [sic!], bugris, primitív, ostoba és undorító prolijainál egy dolog biztosan rémesebb: az ilyen magadfajta mai „kultúrlények” visszataszító korlátoltsága és szellemi nyomora. Tudod, Kuttyánszki, ezek a szalvéta nélküli bugrisék voltak azok, akik a háború után komplettre felépítettek egy működő, kulturált országot, amelyben a proli anyuka, a primitív após, de még a pici lány is olyan választékosan és értelmesen beszélt magyarul, hogy ahhoz képest a te kifogástalan pedigréjű, szalvétahasználó, sokdiplomás új nemzedéked már csak artikulálatlanul röfög az anyanyelvén.

Hihetetlenül bugris és primitív család, élükön a borzasztóan ostoba fiatalasszonnyal, aki hülyeségre neveli a gyereket is. Undorító, ahogy ujjakat nyalogatva falnak, szalvéta ismeretlen... Még a 70-es évek nyomorában is meg tudták volna oldani az életüket, ha tényleg komolyan szeretik egymást és felelősséggel állnak az élethez, a gyerekhez. 6 pont

A megerőszakolós jelenet nem passzol a filmbe, és rosszul is van koreografálva.

Komoly egy film, és ez még talán nem is annyira depresszív mint a késõbbi Tarr-filmek. Ennek a filmnek a végén még pislákolt egy kis reménysugár, de úgy tûnik most, hogy olvasom mi történt már az sincs.


7/10

nagyon durván ott van az egész.
kb a 80-as évek közepén láttam elõször,azóta egyben tegnap.
2éve körül vmi multi polcon ott hagytam ,pedig olcsó volt,utána sajnáltam a dolgot.

Pontosítanám a dolgokat!
A szereplõk amatõrök voltak, kizárólag a szülõket és a Horváth Laci testvérét játszották mások.
Nemrég szereztem meg a filmet a Lacinak, aki elmondta az egész történetet, hogy a feleségével akkoriban valóban megromlott a viszonya, aki valóban félrekefélt - a forgatás után el is váltak!
A kislány is a valódi lányuk, a Krisztike ma már nagy, felnõtt, neki szánta az apja a filmet.
A Laci ma munkanélküli piás, aki a testvérénél húzza meg magát, a exnejét és a lányát gyakorlatilag alig látja...

Másik szörnyûség, hogy a helyszín, a Tripolisz, már nem sokáig állt, nemsokára lebontották és a neten gyakorlatilag egyetlen fotó, videó nem lelhetõ fel errõl a hírhedt teleprõl.

Nagyszerû látlelet ez a mozi a szocializmus "fénykoráról".
A filmben szereplõ Kovács család az átlagembereket képviseli, akik a 70-es évekre olyanok lettek, amilyeneknek itt megmutatkoznak. A TV-ben csak villanásnyira látható fõelvtársak "munkája" nem volt hiábavaló. '56 és '68 után, kicsivel a 80-81-es lengyel válság elõtt a "legvidámabb barakk" lakói isznak, dohányoznak, erõszakot tesznek, egymást fúrják, marakodnak az anyagiakon, gyermekeiket félrenevelik és a segítséget életük megjavításához föntrõl várják. Mivel semmiben sem hisznek, így ez a várakozás a film által rögzített pillanatban üres és reménytelen... fõleg azért, mert a kádári apparátus aknamunkája miatt már senki nem bízik senkiben és nem vállal közösséget a másikkal. Nem véletlen, hogy ekkoriban Lengyelországban a Szolidaritás nevû szakszervezet a változások mozgatórugója...

A 10 évvel késõbbi Kárhozattal szemben ez még egy optimista darab, ami egyszerûen és dinamikusan sarkallja arra a nézõt, hogy nézzen magába és bízzon végre a másikban.

Tarr megmutatja - a diktatúra és a hatalom mûködése helyett (lásd Jancsó Miklós mûveit) - a hétköznapi áldozatok arcát.

A filmben látott és a többi, akkori kisgyerek ma felnõttként "szépen" produkálja azokat a tüneteket, amiket akkor szüleik beléjük neveltek.

A filmet vetíteni kellene a középiskolai történelemórákon, annyira találó és lényegre törõ ábrázolás a 70-es évekrõl. A lakásprobléma csak egy ablak, amin keresztülnézve ráláthatunk az igazán mély, és az élet minden területére kiterjedõ torzulásokra.

Tarr depresszív, és aki már látott tõle legalább egy filmet, az tudja ezt a nagy igazságot. Ez a mû nem a legjobbja, de nem is
elhanyagolható alkotás. Nagyon jól és fájdalmasan bemutatja, hogy sok ember mennyire képtelen békességben meglenni
egy fedél alatt, ha a kényszer alakítja a sorsukat, még akkor is, ha egy családról van szó, és nem idegenekrõl.
7/10