7/10
Semprini 2013 aug. 22. - 12:50:58 7/10
(497/777)
Igen, tudom, ahogy az is igaz, h van még néhány (Di Capriónál NAGYSÁGRENDELKKEL JOBB) színész akinek nincs Oscarja, és olyan is aki csak sokadjára kapra meg, vagy csak mellékszereplõként, pedig fõszerepet játszott. De mivel azt emlegetik, h igazán kaphatna már Oscart de valahogy mégse kap, erre írtam, h nyilván mások is úgy gondolják, h nem akkora durranás a fickó.
-csengõzoli-- 2013 aug. 22. - 12:48:03
(496/777)
Én nem védem Capriot, de az Oscar sosem a minõség fokmérõje volt.
7/10
Semprini 2013 aug. 22. - 12:45:32 7/10
(495/777)
Attól, mert kritikátlanul istenítitek Di Capriót, még nem fogjátok velem megkedveltetni. Lehet, h ti nem hallottatok még ilyenrõl, de létezik olyan, hogy valaki nem bír egy (esetleg több) színészt és ha csak lehet, kerüli a filmjeit,. Én nem bírom, nem tehetek róla, és Di Caprio ELLENÉRE néztem meg a Djangót, nem is mondtam, hogy elfogadhatatlan volt benne, sõt ehhez a tenyérbemászó szerephez pont illett is, de ettõl még a továbbiakban ugyanúgy nem fogom nagyra tartani, és ezzel sztem nem vagyok egyedül. Egyébként a Titanicon kívül is láttam más filmjét is, igaz, nem túl sokat. (Egyébként érdekes módon valahogy akármennyire a legjobbnak tartjátok, Oscar bácsi csak nem akar jönni, még jelölve se volt túl sokszor...)
1/10
offtopic
cellasto 2013 aug. 22. - 12:33:23 1/10
(494/777)
basszus,nem olvastam végig...bocs,nem hagytad ki :DD
1/10
offtopic
cellasto 2013 aug. 22. - 12:32:38 1/10
(493/777)
a véres gyémántot kihagytad szerintem..az az alakítás sem semmi szvsz :)
8/10
offtopic
convar 2013 aug. 22. - 10:33:04 8/10
(492/777)
"Nekem mondjuk az Eredet,Viharsziget, Aviator (kivalo alakitasa) Gilpert Greap es a Tegla jut eszembe a neve hallatan."

Aztán ott van a Teljes napfogyatkozás (ebben egy meleg költõt alakít, de ezt sem akármilyen szakmai alázattal), a Marvin szobája (csak epizódszereplõ volt, de ez nem akadályozta meg abban hogy ezen a filmen is "otthagyja a névjegyét"), a New York bandái (ha jól tudom az elsõ, máris igen emlékezetes közös munkája Scorsesével), a Kapj el ha tudsz (rabló-pandúr játék Tom Hanksszel, ugye erre is emlékszik mindenki), a Véres gyémánt (az egyik legnagyobb alakítása sztem, mellette még az egyébként igen tehetséges és szép Jennifer Connelly is gyaklag észrevehetetlen volt), A szabadság útjai (egy fajsúlyos dráma Sam Mendes rendezésében, ebben újra együtt játszik - egyébként jóbarátjával - Kat Winslettel), stb. stb. stb. stb.


Úgyhogy aki még ezek után is csak a Titanic hõsszerelmesét látja benne - az már azthiszem menthetetlen.
1/10
cellasto 2013 aug. 21. - 12:36:23 1/10
(491/777)
9/10
Keló Scofield 2013 aug. 21. - 12:31:13 9/10
(490/777)
OFF

DeNiro és Leo egy filmben? Na ez érdekel!
1/10
offtopic
cellasto 2013 aug. 21. - 11:51:02 1/10
(489/777)
feltétlen nézd meg!!
mjuk ott de niro aki viszi a filmet,de az ifjú di caprio elõtt is le a kalappal :)
9/10
Keló Scofield 2013 aug. 21. - 11:50:20 9/10
(488/777)
Nem láttam, pótolom:)
1/10
cellasto 2013 aug. 21. - 11:37:15 1/10 Előzmény Keló Scofield
(487/777)
vagy említhetnénk az 1993-as "ez a fiúk sorsa"címû filmet is :)
sznúp 2013 aug. 21. - 04:20:09
(486/777)
SPOILER
Írd már oda!
9/10
Keló Scofield 2013 aug. 18. - 20:38:02 9/10 Előzmény Semprini
(485/777)
Pedig békélj meg, mert DiCaprio jelenleg a legjobb színész.
A Titanic rendezése mellett eltörpültek a szereplõk. Már 16 évesen is bizonyított "Egy kosaras naplója".
9/10
Keló Scofield 2013 aug. 18. - 20:29:04 9/10
(484/777)
Feláldozta az életét a "niggerekért". Tudta, hogy a házból nem jöhet ki élve, "Fehér tortát"?
9/10
offtopic
_Freddy_ 2013 aug. 18. - 19:52:03 9/10
(483/777)
ez én is nagyon érdekesnek találom...emiatt adtam 9 pontot, talán az egyetlen válasz az az lehet, hogy meg akart halni...
mert amúgy simán túlélhette volna
Sz Peter 2013 aug. 18. - 08:15:18
(482/777)
Te kezet fogtál volna? Egy olyan emberrel? ;)
7/10
Viktor6665 2013 aug. 18. - 00:12:34 7/10
(481/777)
Én csak egy valamit nem értek:
Miért nem lehetett kezet fogni Dicaprioval? xD
El Fary 2013 aug. 15. - 16:17:10 Előzmény Semprini
(480/777)
"Hozzájuk képes sokkal haloványabb a címszereplõ Jamie Foxx játéka, akinek a Ray-ben nyújtott alakítása után kicsit többet vártam, de nem volt rossz azért. A feleségét játszó Kerry Washingtont nem ismertem korábban, itt meggyõzõ volt, bár kicsit lehetett volna életrevalóbb a figurája, túl passzív volt."

Pedig a Ray-ben is a feleségét játszotta. ;-)
8/10
convar 2013 aug. 15. - 10:27:12 8/10
(479/777)
Tarantino most sem okozott csalódást, de a szitu uaz mint a Kill Billek óta minden filmjénél: bármilyen jók a Jackie Brown után forgatottak is, akkor is a gengszerfilmjeit sírom vissza. Tehát ha viszont még ezután is egy történelmi köntösbe bújtatott mozival rukkol elõ akkor már fog :D

8/10
10/10
ssppaann 2013 aug. 10. - 12:21:09 10/10
(478/777)
Nagyon tetszett. Kétszer néztem meg eddig, második alkalommal is ugyanakkora élmény volt, mint elõször. Remek történet, kiváló megvalósítás, TÖKÉLETES SZEREPOSZTÁS. Ahogy azt már elõttem többen elmondták, Christoph Waltz nyújta (magasan) a legjobb játékot, talán DiCaprio az, aki felveszi vele a versenyt, mindketten pazar színészek ( Leonardonak is kijárna már egy díjféleség...). Egy szó mint száz, simán többször nézõs film, csak ajánlani tudom. 10/10.