8/10
Pünkösdi Kató 2020 dec. 27. - 20:53:18 8/10
(17417/18017)
Nem voltam bugyuta poénok, sok poénon jót nevettem.
guess.who 2020 dec. 27. - 17:55:46 Előzmény Rojita
(17416/18017)
Várj! Most, a végén levő templomos jelenetből (Zsuzsánna, Jolán, Kálmán) az derült ki, hogy Jolán NEM találkozott Kálmánnal a "balesete" óta, ergo a második évad végén az Apátiban tett látogatásaikor NEM hozzá igyekezett Kálmán.
És tegyük hozzá: a mostani évad végén a szállodai jelenetek alapján eléggé egyértelműen úgy állították be, hogy Kálmánka az egy évet VÉGIG a szállodában töltötte, ki sem mozdult onnan. (Ha visszaemlékszel, valamikor az elején Marosi fel is hívott valami intézményt, ahol németül közölte, hogy az ügyfelével szeretne beszélni - ekkor került elő először az, hogy Kálmán esetleg él.)
7/10
Rojita 2020 dec. 27. - 15:19:40 7/10 Előzmény guess.who
(17415/18017)
Persze, az egész tele volt nézőcsalogató rejtéllyel, amit az utolsó 2 részben igyekeztek megmagyarázni., vagy sem. Gondoltam, h Gitta és Kálmán bá' egyik ekkori beszélgetésében elhangzott egy ezt magyarázó félmondat.
Akkor ezt a rejtélyt is a nézők fantáziájára bízták. (Sztem, az Öreg Jolikához ment és nem a paphoz, aki ugye nem ÖA-ban élt. Mivel Jolikával beszélhetett volna telefonon is, mindketten aktívan használták mobiljukat, - lényeges volt a személyes találkozó. Tehát: 1. Az Öreg annyira egyedül érezte magát, h muszáj volt , h élőben beszéljen vkivel az ismerősei közül. Erre az öreglány volt a legalkalmasabb, mert egyedül élt és tudott hallgatni. 2. Kálmán évtizedek óta használta Jolika vmelyik gyógynövény "csodaszerét", és bár ki tudta volna fizetni egy osztrák professzor vizitjét, Ő csak a falusi javasasszony főzetében bízott. Slussz.)

Nem szokás a tévécsatornáknál, h forgatás előtt vki 3. személy elolvassa a fk-et és észre is veszi a megoldatlan rejtélyeket és időben figyelmeztet?
offtopic
guess.who 2020 dec. 27. - 09:23:32 Előzmény kék szem
(17414/18017)
Akartam mondani: "Kálmán a férje". :)
kék szem 2020 dec. 27. - 09:21:58 Előzmény guess.who
(17413/18017)
"...mert ő Kálmán férje...." Hi-hi-hi!! Ki volt Kálmán férje?
offtopic
guess.who 2020 dec. 27. - 08:56:07 Előzmény luci87
(17412/18017)
Hát akkor nemigen fog tetszeni... Azokhoz képest túl durva. :)
guess.who 2020 dec. 27. - 08:55:25 Előzmény Rojita
(17411/18017)
Ó, hát erre egyszerű a válasz: CSAK!

Egyébként tényleg egyszerű: ha visszaemlékszel, az az évad utolsó részeiben volt, és minden évad végére tettek egy ilyen óóóóóóóóriási eseményt, hogy a nézők a következő évadot várják, amikor majd választ kapnak a kínzó kérdéseikre. Például az első évad úgy zárult le, hogy Marosi bejelentette: leköltözik a házba, mert ő Kálmán férje...
Kálmánnak akkor az a két feltűnése a faluban (Benedek látta meg éjjel és az öregek a buszon) semmi egyebet nem szolgált, csak ezt. Nyitva hagyott egy kérdést, amin lehetett izgulni. Az ún. "georadar" detto.
guess.who 2020 dec. 27. - 08:50:58 Előzmény Heatseeker
(17410/18017)
De, egyszer volt ott, amikor úgymond "lebukott" TTibiék előtt, hogy hallgatózik, és kidumálta magát, hogy a repülőtéri forgalmazást figyeli hobbiból.

Ettől persze még baromság az egész. :)
4/10
offtopic
luci87 2020 dec. 27. - 05:37:18 4/10 Előzmény guess.who
(17409/18017)
Egyszer leh h megnézem kiváncsiságbol,bár nem az én érdeklődési teruletem...Andersenen,Grimmen nőttem fel.,tegnap pl.megnéztuk a férjemmel a Fenyőfa c.Andersen mesét..csak úgy..:)!
9/10
amira_daaa 2020 dec. 26. - 22:54:41 9/10
(17408/18017)
Dr Bogdán Balatonovics főszereplésével? én ugyis szétoltom az ottani port forumot hogy Bogdán doktor :D
3/10
Heatseeker 2020 dec. 26. - 22:43:56 3/10 Előzmény Rojita
(17407/18017)
De a kincsek fogadás nélkül is kellettek volna Bogdannak és amikor színre lépett, azt se tudta, hogy létezik Szappanos Kálmán. Amikor először bement Marlenka nagyanyjához fenyegetőzni, még Olgán kereste a szobrokat, őt raboltatta el, meg azt hangoztatta, hogy Goran vitte magával a kincsek egy részét Amerikába. Úgyhogy ez is egy utólagos belemagyarázás. Először Gorantól kellett félni, nehogy rátaláljon a falura - Marosi szerint - aki már Rába Jenővé válása előtt évtizedekkel is tudta, hol van a falu. Aztán ,,találták ki", hogy nem is Goran a veszélyes, hanem Bogdan. Még az is eszembe jutott, hogy milyen sok értelme volt Rába Jenőnek elrabolni Tibit egy órácskára, hogy írja alá az építési engedélyhez a kérelmet, utána talán egyszer sem láttuk a telken, amit megvett. Bár HB biztos erre is tudna magyarázatot.
1/10
janderka 2020 dec. 26. - 22:37:23 1/10 Előzmény Heatseeker
(17406/18017)
Érdemes áttenni Növekvő-be a kommenteket és akkor előjön hogy már 2019 januárjában mennyi sületlen hülyeséget nem értettünk :))))
1/10
janderka 2020 dec. 26. - 22:34:26 1/10 Előzmény Rojita
(17405/18017)
És hogy ki volt az a surdakalapos kamufószer, akit átszalajsztottak előtte az éjszakai Főtéren?
7/10
Rojita 2020 dec. 26. - 22:27:47 7/10 Előzmény amira_daaa
(17404/18017)
Hát, Bogdán miatt, h ne ejtsen túszul egy Szappanost se, a kincsekért cserébe.

Nekem, most az ugrott be, h Kálmán bá' miért látogatott haza egy nyári este? Kihez ment? Miért ment? Mit nem tudott telefonon elintézni?
3/10
Heatseeker 2020 dec. 26. - 22:18:05 3/10
(17403/18017)
Három napja véget ért, de még mindig azt találgatjuk, miről is szólt ez a majd' 2 évig tartó sorozat :-)
1/10
janderka 2020 dec. 26. - 21:40:24 1/10 Előzmény amira_daaa
(17402/18017)
Ugyanazért amiért az első évadban még veszélyes volt a varázserdeji vörös zónába császkálni.
9/10
amira_daaa 2020 dec. 26. - 21:35:12 9/10 Előzmény janderka
(17401/18017)
amugy majd megmagyarázod hogy a család amugy miért volt veszélyben? egy fogadás miatt? mert et nem teljesen világos :D
1/10
janderka 2020 dec. 26. - 21:27:11 1/10 Előzmény Heatseeker
(17400/18017)
Az igaz, hogy Kálmán fater hirtelen pesti meghalása gyanús volt annak fényében, hogy épp előtte végrendelkezett. De akkor még hittük, hogy a gázolás igazi és nem tervezett volt. Legfeljebb pont kapóra jött ahhoz, hogy arra hivatkozva jobban lent lehessen tartani Ökörfoson a hálátlan családot.

Csak aztán haladva előre, egyre homályosabbá vált a kiinduló sztori, amit végül olyannyira tökélyre vittek, hogy szinte el is felejtették.
9/10
amira_daaa 2020 dec. 26. - 20:54:50 9/10
(17399/18017)
TT mostmár Tivadar Balkáni méretü pornos bajsza miatt n tuti nézni fogom a Keresztanyut :D
9/10
amira_daaa 2020 dec. 26. - 20:24:54 9/10 Előzmény Heatseeker
(17398/18017)
igen hogy visszatértek a halálbol adott egy bukét a sorozatnak, én a zsuzsára tuti ráboritottam volna az asztalt. amugy meg táncikálni akart abba a szüzmária jelmezben?