Egy idõ után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás, és az önfeláldozás között... És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, és a társaság a biztonsággal... És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, és a bók nem esküszó... És hozzászoksz, hogy emelt fõvel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: a felnõtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével... És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez... ...egy idõ után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér... Mûveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet, ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked... És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz... hogy valóban erõs vagy... és valóban értékes.

Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel. Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belõlük.

Ennek a mondanivalónak jobban át kellett volna jönnie a filmen. Azért még jó volt, abból a szempontból, hogy igény lenne több Márai filmesítésre is...

Szerintem nem sikerült rosszul,de csak egyszernézhetõ,közepes film (számomra).A közepén egy kicsit már unatkoztam is.Pedig én, nem vagyok a magyar filmek ellen!
Kár,hogy ez a látványt zavarja:

-Végig, egy ruhában van mindenki,egy nap alatt játszódik le,egy helyszín van.

-A Balaton szép táj,csak nekem már nincs sok benne.

-Ez úgy lenne,hogy ha nem a fiatal sztárjaink,akkor a nagy öreg színészeinknek kell a fõszerepet játszania?
Nekem nincs ezzel bajom,csak megírom.:)

-Nagy- Kálózy Eszter nem tudta nekem megmutatni,hogy ki az,az Eszer (a szerepe természetesen).Õt én kicsit semmilyennek találtam.Hangoskönyvben már mondta az Eszert hagyatékát,én abba csak belehallgattam,de nem sokáig hallgattam,valahogy monoton, egyhangon csinálta.Nem is illik a hangja hangoskönyvhöz,szerintem.

-Cserhalmi,tudom Lajos az idegesítõ,unszimpatikus,de ahogy elõadja engem az, zavart.Ugrándozva (fõleg a film végén),idegesítõ arccal.Nála biztos,ez nagyszerû alakítás volt.

-Eperjes visszafogott,nem az a túlélén szóval, jól játszik.

-Törõcsik se tudta nekem megmutatni,hogy ki az a Nunu.Volt az elején egy mondata,amibõl valamelyest selytettem,hogy mit akar játszani,de.

-Udvaros,nem is tudom mit mondjak (én nem akarom leszólni a nagy öregeinket!).Õ kit játszott?

-Én inkább a fiatalokról beszélnék,szerintem megállták a helyüket.Hámori,Kolovratnik,Simon (van még valalaki?).
Szinte nem is volt szövegük,még is szerintem, jók voltak.

Én nagy várakozással ültem le,elõször azért voltam kiváncsi,mert új film,beharangozták.Aztán,mert Hámori Gabi az egyik kedvenc színészem és kiváncsi voltam,hogy hogyan játszik.Szerintem jól játszott.
Ennél a filmnél is úgy vagyok,hogy én,nem nézem meg újra,de azért örülök,hogy egyszer láttam. A fényképezés szép.

Lehet, hogy nem szólnék neki.. ;)
Bár nemtom, mi rossz van egy közös kis filmnézõsdiben.. (?) Valahogy úgy érzem, Veled órákig tudnék vitatkozni.. - csak vita és más semmi (..)

Hadd jegyezzek meg egy bakit a filmben. Amikor megérkeznek Lajosék, az egyik jelenetben látszik a badacsonyi kikötõ, és ott egy katamarán hajó. Nos, a 30-as években még nem létezett ilyen hajó a Balatonon.

Azt hiszem nekem Veled együtt kellett volna megnéznem ezt a filmet.. Én közben meséltem volna Neked Márairól, Te pedig tartottad volna bennem a lelket, hogy ez a feldolgozás jobban sikerült, mint egy B-kategóriás 80-as évek-beli tévéjáték.. ;)

Ez kb. olyan lépés tõle, a fölismerésnek olyan döbbenete, mint amikor Oidipusz kiszúrta a szemeit. Talán mégis rokonítható a regény egy görög sorstragédiával: és Eszter tette rokonítható Oidipusz végsõ, pusztítva megmentõ rádöbbenésével, önmagára ismerésével.

Se Márait, se Szentkuthyt nem ismerem.
De nem olyan bonyolult ez. Nem bonyolultabb, mint egy gyerekmese. Gondolj Arielle-re, aki mindent feladott a semmiért. Hacsak számodra Andersen is nem túléretten dekadens.
Ha irritálnak a túlérett dekadens polgári végtermékek, ajánlom figyelmedbe a szovjet partizánfilmeket vagy Leni Riefenstahlt.
Ha pedig a bonyolult jellemek zavarnak, úgy neked készült a 9 és 1/2 randi.


Egyébként gondolkoztam még - és úgy hiszem, Eszter a végén mindent megértett. Nem bénult hipnózissal, felelõtlen vergõdéssel szabadul meg a kúriától. Nem menekül és nem akar senkit megmenteni. Csak ad. Azt, amit kérnek tõle.

az eszter hagyatékát én is láttam nemrég, én biztos nem vesztegettem volna annyit szót rá. nekem ez tipikusan egy túlérett dekadens polgári végtermék, túlbonyolított karakterekkel valószerûtlen öncélú témaválasztással (lásd még a gyertyák csonkig égnek) az egész olyan íróasztal ízû nekem, semmi köze az élethez. ha már dekadencia sokkal közelebb áll hozzám szentkuthy miklós.

Igen, elhangzik: "Nem tehetünk semmit". Eszter valóban képtelen okosabban dönteni; csak egy nagyobb, külsõ erõ tudná megvédeni az önpusztító elhatározástól. Azt azért látni kell: a sorstragédia valójában jellemtragédia. Vagyis Esztert és Lajost a jellemhibáik sodorják végzetesen, lépésrõl lépésre a teljes bukás felé. Ahhoz, hogy ebbõl visszafordulhassanak, csak nagyon kemény önvizsgálat árán volna lehetséges. Ha egyáltalán lehetséges. De általában mindenki megszokta önmagát olyannak, amilyen, és szinte képtelenség, hogy változzon, úgy Eszter és Lajos sem változik. Képtelenek szembenézni önmagukkal. Mert az esetleg olyan rémületes volna, mint a klasszikus görög sorstragédia hõsének, Oidipusznak, akinek iszonytató volt fölismernie valódi önmagát.

:) Köszi. Mivel nem olvastam Márait, nem tudom, õ mit gondolt Eszterrõl. Nem biztos, hogy pozitív hõsnek látta. És hát egy biztos: ez a helyzet semmiképpen sem volt egészséges. Mármint ahogyan írtam: ha Eszter szereti Lajost, nem segíti a további erkölcsi süllyedését, és megtagadja tõle a vagyonát. De ehhez az kellett volna, hogy Eszter ne legyen olyan hihetetlenül elhagyatott, magányos, hogy még a szerelem árnyéka is megérjen neki minden árat. Ha lett volna egy pici érzelmi hátországa, az tartást adott volna neki. Ha Lajosnál jobbat is tapasztalt volna, nem érzett volna bûntudatot. Nem csak a józan, anyagias, számító gondolkodás szerint ostoba Eszter. Bármennyire is elutasította Lajosnak az erkölcsi megmentésre utaló szövegét (Nem lehet valaki egy életen át jellem-dajka) - a végén mégiscsak önmagát tekinti bûnösnek, akinek bûnhõdnie kell. Elfogadja Lajos vádját: nem szerette õt bátran. Holott Lajosnak is egy egész élet állt a rendelkezésére, hogy igazán meghódítsa Esztert; és amint látható a történetbõl, ahhoz, hogy Eszter lángra gyúljon, elég lett volna egyetlen pici gyufa is. Ahogyan most nem kellett Lajosnak sokat vergõdnie Eszterrel, eddig sem kellett volna. Ha Eszter a magasabb törvényre hivatkozik - hát azt Lajos sem tartotta be, sõt: õ aztán biztosan nem tartotta be. Hiszen sem Vilmát, sem Olgát nem szerette, mindenkinek csalódást és kiábrándulást okozott. A saját lányát is eladta, gyakorlatilag.

És az nem úgy megy (ez szintén Fromm, csak most nem idézem szó szerint), hogy valaki csak egyetlen embert szeret, senki mást nem. Ez csak páros önzés; így a két ember valójában egymást sem szereti, összetartásuk csupán páros magány. Aki szeret, az minden embert tud szeretni. (Nyilván nem erotikusan). De Lajos mindenkinek keserûséget okozott, Eszter pedig fütyült arra, hogy valójában mások pénzét játssza át Lajosnak. Egy csöppet sem hatódott meg Endre és Károly nagylelkûségétõl, és Nunura sem hallgatott, akivel pedig kvázi megosztotta az életét. Eszter a szerelem nevében cselekedett - de ebben mennyi volt a valódi szeretet? Legalább miért nem köszönte meg Endrének, amit tett?
Sajnos nagyon úgy tûnik, Eszternek Lajos inkább a rögeszméje volt, mint a szerelme. És bármennyire is úgy tûnik, ragaszkodott hozzá, valójában mindent megtett, hogy elkerülje a Lajossal való igazi INTIMITÁST. Mind testi, mind lelki értelemben. Egyszerûbb volt engedni neki, mint valójában segíteni rajta, valójában erkölcsi "dadájának" lenni, valójában felvállalni vele akár durva konfliktust is, amibõl viszont katarzis, megtisztulás származhatott volna Lajos számára. Mert csak abból származhatott volna. (Ld. pl. Szonja a Bûn és bûnhõdésbõl, aki a felelõsség felvállalására szólította föl Raszkolnyikovot).
Ráadásul Lajos egyértelmûen viselkedett: abszolút nyilvánvalóvá tette, hogy nem szereti Esztert. Egy pici vágyódás, gyöngédség sem volt a megszólalásaiban ('Valamit szeretnék kérdezni - tehermentes még a ház?')
Kettejük kapcsolatát illetõen is csak vádaskodott, Eszter szemére hányta annak gyávaságát, õrá hárította a felelõsséget. De hát - Eszter volna a férfi?

Eszter sajnos azért nem bírt józanul dönteni, mert valóban nem volt józan. Ezt hívják függõ kapcsolatnak, aminek semmi köze a valódi szeretethez - illetve annak helyettesítésére szolgál.
Láttam, hogy írtál a Nyugalomhoz is - nos, az anya és a fiú közti Oidipusz-kapcsolat, összezárt szimbiózis szintén függõ kapcsolat, a valódi szeretet, valódi intimitás helyettesítõje.
És ahogyan a Nyugalomban egyértelmû volt,hogy az egy rettenetesen pusztító kötelék, szerintem Márai nyilvánvalóvá tette - Eszternek Lajostól való függése is romboló. Senkit sem épített, erõsített, a találkozás után mindenki még gyorsabban haladt a pusztulás felé.

És ez tényleg nagyon becsapós, bonyolult, összetett és fájdalmas kérdés. Hiszen a szeretet ugyebár önzetlen, nem vár viszonzást; a szeretet ad, és Eszter azt tette. De mit okozott a tettével, mi lett annak a következménye, gyümölcse? Tényleg Lajosra gondolt, annak a javát akarta? Hát nem, mert akkor felvállalt volna egy nagyon erõs összeütközést. Ráadásul tényleg Lajossal akart volna lenni, együtt vele, nem tõle külön.
Sokkal inkább a saját bûntudatától akart megszabadulni. Amire még csak oka sem volt.
Mintha Eszter nem a valódi Lajost szerette volna. Inkább csak a tudatot, hogy õ szerelmes. Ennyi is elég volt neki. A gondolat, ami valamiféle kellemes, lebegõ érzést adott neki - így nem kellett a valódi problémákkal, Lajos valódi jellemtelenségével megküzdenie. És neki sem kellett valóban odaadnia önmagát.

Férfiaknak és a nõknek VALÓBAN szükségük van egymásra. A valóságban, valójában, igazán, valódi kapcsolatban. De ez a történet egy valódi kapcsolat elkerülésérõl szólt. Sem Lajosnak Eszterre, sem Eszternek Lajosra nem volt valójában szüksége, igazából nem kellettek egymásnak. Kölcsönösen nem, noha mindkettõ meg volt arról gyõzõdve, hogy számára a másik a minden, a másik az egyedüli szerelem.

Kedves ribizliszörp,
magam biztosan nem kezdtem volna bele ilyen hosszú fejtegetésbe, legalábbis itt nem, de a tiédet elolvastam, és megdöbbentem, mennyire azonos azzal, amit gondolok a történetrõl, sõt Eszter személyiségérõl. Nem jellemzõ a mai gondolkodásra, hogy ezt megértse... A legjobb esetben is Esztert ma baleknak, totális csõdtömegnek gondolná/gondolja a nézõ.
És köszönöm a Fromm idézetet, újra megerõsítést nyertem, ezen kívül arra ösztönöz, hogy olvassak tõle.
Szóval szerintem jól látod a szeretet lényegét.
Ja, és a történetben csupán azért válik "ostobasággá", mert olyan embert talált meg, aki nem tud élni vele, nem érdemli... Abba pedig most nem megyek bele, miért nem tud élni vele.

;)
nem piszkálni akartalak..

Hosszú és kimerítõ a kritikád.. De végigszenvedtem.. Csakúgy, mint a filmet..
Két dolog jutott eszembe:
- Hogy lehet valakinek ideje és energiája az év utolsó napján reggel fél 8 elõtt, hogy ilyen hosszadalmas sorokkal ajándékozza meg a PortPontHut? (Sok helyen ennél rosszabb kritikákért még fizetnek is..;)
- Ha valaki még sosem olvasott Márait, mi alapján von le ily messzemenõ következtetéseket (például az író eredeti szándékaival kapcsolatosan) a film apropóján?

Nem olvastál még Márait? Áááá, az meg hogy lehet? :-) Nekem kedvenc íróm. X-)

A könyvet nagyon szeretem. De mivel a filmrõl csak rossz kritikákat olvastam, nem mertem megnézni... :-)

Nem zavart a film eltúlzott irodalmiassága. Mivel ahhoz a kritikus tömeghez tartozom (szerény véleményem szerint ez legalább kilencmillió kilencszázezer magyar ember lehet) akik nem olvastak még Márait…így a film „kulturális missziót” teljesít felém, amit én megköszönök, és nem kritizálok. (Mellesleg a BBC Pride and prejudice sorozatában Ms. Bennet olyan cirkalmas körmondatokban kosarazta ki Mr.Darcyt, ami nyilvánvalóan teljességgel életszerûtlen, mégsem zavart senkit…)

Ez a film csupán egy õs-Kaméleon? (…ld. Hámori Gabit, mint összekötõt…)
Vagy inkább másról szól?

Nagyon erõs a párhuzam a két történet között: Lajos gazember, Eszter pedig egy jómódú, magányos és nem valami eszes hölgy, akit az ex-udvarló sikeresen megfoszt minden vagyonától. És Eszter valóban önként, önmagát becsapva lesz áldozat; Lajosnak még annyit sem kell erõlködnie, hazudnia és színlelnie, mint Goda Kriszta hõsének.

Lajos nyilvánvalóan aljas, a szerelmes levelei ellenére is: hiszen már a fiatal Esztert is választhatta volna, vagy legalább Vilma halála után elvehette volna; és természetesen most sem jutna eszébe kifosztani és tönkretenni, ha valóban szeretné.
Eszter ráadásul már nem is a sajátjából ad, hisz Lajos húsz éve egyszer elverte a kúria árát, Károly és Endre vásárolták vissza. Eszter gyakorlatilag ezen férfiak pénzét ajándékozza Lajosnak, és ez semmiképpen sem tiszta játék…

De Márai mégis másra futatja ki a végsõ tanulságot: „Én Lajosnak és Évának adósa vagyok. Mert van egy magasabb törvény” – magyarázza Eszter a film végén.
Az összetartozás, a szerelem törvényét Ákos "dalban mondta el":
Gyönyörû törvény,
Hogy a szerelem örvény.
Az alkalom itt van,
Hát hódolj be halkan!
Százezer éve
Mindig ez a vége.
Mindegy a színhely,
Nem kell, hogy színlelj,
Szeress vagy vess meg,
Én birtokba veszlek!
(Ez a filmben persze csak lelki síkon jelenik meg: a szerelmes Eszter természetesen enged Lajosnak, aki természetesen veszi õt birtokba.)

A szerelem ezen törvényén felül több tanulság is rejlik a sztoriban:
Az egyik a Lajos által megfogalmazott igény, hogy Eszter valamiféle „personal Jesus”, erkölcsileg eleven váltólevél legyen. Eszter ezt visszautasítja – és valóban, aki azt hiszi, önnön jóságával, önfeláldozásával megválthat egy másik embert, az a hübrisz bûnébe esik, tragikomikus Isten-clownná válva. Lajosnak különben esze ágában sincs jó útra térni. Eszter kihízelgett vagyonát is ugyanolyan gyorsan elherdálja majd, mint bármi mást addigi életében.
Sõt – a megszerzett kúria Lajost csak még mélyebbre süllyeszti a fertõben, a hazudozásban és élõsködésben. Eszter éppen a szeretet nevében jogosan tagadhatna meg mindent Lajostól, hogy ezzel megállítsa a férfi ámokfutását, felelõsség elõli menekülését. A vagyona ráíratása ellenben igazolja a férfi galádságait.

A másik tanulság, minden józan és kiábrándító, keserû körülménytõl függetlenül, Eszter tettének egy másfajta értelmezése. Ami túlmegy a szerelemben való önkéntes behódolás, vagy a másik megmentésének gesztusán.
Erre Eszter már a film közepén is utalt, amikor azt mondja Lajosnak: „Te tudod, hogy nem fukarkodtam az érzésekkel.”
A szeretet mégiscsak az adásban nyilvánul meg.
„A szeretet tevékenység, nem passzív érzelem; nem beleesünk, hanem helytállunk benne. Legáltalánosabban úgy írhatjuk le a szeretet cselekvõ jellegét, hogy szeretni elsõsorban annyi, mint adni, nem pedig kapni.
Mi az, hogy adni? Egyszerûnek látszik a felelet erre a kérdésre, pedig valójában tele van kétértelmûséggel és bonyolultsággal. A legelterjedtebb félreértés szerint aki ad, az „felad” valamit, megfosztja magát valamitõl, áldozatot hoz. Az olyan ember, akinek jelleme megrekedt a befogadó, kihasználó, felhalmozó beállítottság szintjén, az csakugyan ezt érzi, amikor ad. A piacra orientált karakter szívesen ad, de csakis cserébe; ha csak ad és nem kap is, úgy érzi, becsapták. A nem alkotó ember szemében adni egyenlõ a tönkremenéssel. Legtöbbjük éppen ezért nem is ad. Némelyek viszont erényt kovácsolnak az adakozásból: áldozatot hoznak. Úgy érzik, hogy mivel adni fájdalmas dolog, ezért muszáj; adni az õ szemükben attól erény, hogy átérzik az áldozat súlyát. Nekik a norma, miszerint adni jobb, mint kapni, azt jelenti, hogy hiányt szenvedni jobb, mint örömöt átélni.
Az alkotó személyiség számára adni egészen mást jelent. Ez a hatóerõ legnagyobb mérvû kifejezõdése. Amikor adok, ebben a tettben átélem erõmet, értékemet, hatalmamat. A felfokozott vitalitásnak és hatóerõnek ez az élménye örömmel tölt el. Túláradónak, bõkezûnek, elevennek és ezért örömtelinek élem meg önmagamat. Adni nem azért nagyobb öröm, mint kapni, mert veszteség, hanem mert tulajdon elevenségem fejezõdik ki benne.
Könnyû belátni ennek az elvnek az érvényességét, ha különbözõ sajátos jelenségekre alkalmazzuk. A legelemibb példa a nemiség szférájában található…
Nem az a gazdag, akinek sok van, hanem aki sokat ad... Úgy éli meg önmagát, mint olyan valakit, aki önnön gazdagságából másoknak is juttat…
Az adás legfontosabb szférája azonban nem az anyagi dolgok világa. Mit ad egyik ember a másiknak? Önmagát… nekiadja azt, ami õbenne eleven: az örömét, az érdeklõdését, az értelmét, a tudását, a jókedvét, a bánatát. Életét így odaadva gazdagítja a másik személyt, fokozza elevenségérzetét a saját elevenségérzetének fokozásával. Nem azért ad, hogy kapjon; adni önmagában tökéletes öröm. De azzal, hogy ad, óhatatlanul életre kelt valamit a másik személyben, és az visszasugárzik rá; ha õszintén ad, abban óhatatlanul benne foglaltatik a viszonzás. Aki ad, az adakozóvá teszi a másik személyt is, és mindketten részesülnek az örömbõl, amit létrehoztak…
Aligha szükséges hangsúlyozni, hogy az adakozó szeretet képessége a jellem fejlettségétõl függ. Feltételezi, hogy az illetõ személy eljutott az elsõdlegesen alkotó beállítottsághoz: úrrá lett a függõségen, a nárcisztikus önimádaton, mások kihasználásának és a harácsolásnak a vágyán, megtanult hinni a saját emberi erõiben, és van bátorsága rájuk hagyatkozni céljai elérésében. Amilyen mértékben hiányoznak belõle ezek a tulajdonságok, annyira fél tõle, hogy odaadja magát – azazhogy szeressen.”(Fromm)


Eszter jelképezi ezt az eleven, tiszta erõt. Adakozása tehát bölcsesség is.
Kár, hogy valójában mégis ostobasággá válik, hiszen Lajos nem tart igényt Eszter legbecsesebb részére – azaz Eszterre önmagára, Eszter emberi megnyilvánulásaira. A szerelmébõl, szerelmes behódolásából sem kér, hiába érzi Eszter azt, hogy ez mindenekfelett való törvény.
Eszternek semmilyen más úton nem nyílik lehetõsége a szeretete kinyilvánítására, mint az öröksége feláldozásával. Ebbe is belemegy, ezzel is megalkuszik. Mintha csak Bridget Fonda lenne a Facérokból: „Már azzal is megelégednék, ha valaki azt mondaná: ’Gesundheit’”.
De megmarad a nyugtalanító kérdés: mivel Eszter más férfiak közeledését soha nem volt képes viszonozni, csak Lajos vélt/valós érzéseit dédelgette magában; és Lajoson úgy „segít”, hogy ezzel végleg bebetonozza a férfi élethazugságát - vajon nem azért teszi ezt, hogy ezzel saját maga is végképp belesüppedhessen önnön élethazugságába? Vajon szereti egyáltalán Lajost, vagy csak elhiteti magával, és csak önnön fantáziájába szerelmes, nem a hús-vér férfiba? Nem csak azért szereti Lajost, mert az nincs is jelen? Nem ez az oka annak, hogy évtizedek óta könnyedén elviselte a „szeretett” Lajos hiányát és könnyedén visszapattintott magáról minden valódi közeledést, minden megvalósulható testi kapcsolatot?
Amit Lajos erkölcsi tartásnak vél – nem csupán üresség, érzéketlenség-e?
Hisz nem harcol egy szóval sem Olga ellen, nem követeli a maga helyét Lajos mellett. És amint kiderül az Évával folytatott beszélgetésbõl – amikor egy ideig Lajossal lakott, az élete egyik legnyomasztóbb élményeként maradt meg benne.
De a valódi Lajosból való kiábrándulás mégsem zavarta abban, hogy a távoli Lajosra „szerelmeseként” gondoljon. Ahogy Ady írta: „Meg akarlak õrizni téged – ezért választom õrödül a megszépítõ messzeséget.”
És egyáltalán – miért pont a svihák, senkiházi, hazudós Lajos a vágy titokzatos tárgya, ha évtizedek óta sokkal különb férfiak vették körül szeretettel és vonzalommal?
Lehet, hogy Eszterre inkább ez a kritika érvényes?
„Hiszen úgyis az a veleje minden áldozatnak, hogy az ember lemond valamirõl, ami tulajdonképpen sosem kellett neki. Értitek, nem? Folyton ezt csinálják. Feladják a karrierjüket, mondjuk – vagy a meggyõzõdésüket – vagy a nemi életüket. És mindenki álmélkodik rajtuk: csodálatos, hogy erre képesek voltak. Bárcsak én is meg tudnám tenni! Holott a dolog úgy áll, hogy csak bolonddá teszik magukat, és bolonddá tesznek titeket. Nem kell olyan szörnyûséges lelkierõ ahhoz, hogy lemondjanak valamirõl, amit soha életükben nem voltak képesek igazán kívánni. Ne bámuljuk õket. Inkább sajnáljuk õket.” (Osborne)

A történetben, azt hiszem, az a szép, hogy mindezek az értelmezések egyszerre lehetnek érvényesek. Mind igaz, attól függõen, ki nézi és mit lát meg benne…sokféle, egymásnak ellentmondó és egymást kizáró, mégis egyszerre érvényes üzeneteket tartalmaz.

Eszteren kívül a többi nõ – jobb választás? Vilma, aki minden álnokságra képes volt, csakhogy megkaparintsa magának Lajost? Olga, aki elviseli, de lenézi férjét (ez a viszonyulás kölcsönös) – és kizárólag a fia iránt rajong? Éva, aki eltanulta apjától a hazudozást és manipulációt? Nunu, aki mindenkit kizárt az életébõl? Bármelyikük is elviselhetõ hosszú távon?
És ha nem, akkor mégis mi az, amire Eszter hivatkozik a film végén: ’El kellett volna vele mennem, hogy betöltsem a törvényt. Igen, ezzel a szélhámos, senkiházi alakkal. Mert van egy erõsebb törvény…’
Miért vonzódnak egymáshoz ellenállhatatlanul férfiak és nõk, ha hosszú távon kibírhatatlanok egymás számára? Márai is tudja: hiába minden kritika, minden elviselhetetlen jellemhiba - ez a törvény erõsebb, felülír minden mást. És megér minden áldozatot, mert enélkül egyáltalán nem lehet élni...

És ezzel a kör bezárul. Megéri három szerelmes levélért mindent eldobni? Nem éri meg. De megéri.