offtopic
kovimari 2019 ápr. 14. - 19:41:53 Előzmény Fashion
(400/1660)
Köszönöm, hogy megerősítettél.

Én egy ideig nem néztem, engem idegesített amit ott a 3 kihívóval, különösen Petivel műveltek. Úgy, hogy úgy magamban a bajnokoknak szurkoltam, de az már embertelen volt. Peti viselkedésétől időnként hideglelésem van, bár tudom az a kamerának szól, hatáskeltés, de idegen tőlem .
Hannáról meg annyit, hogy miközben az éppen kiesett Dorka egy videóban azt nyilatkozza, az Exatlonban a Hanna megismerése volt az egyik legjobb dolog, Hanna itt egy kérdésre elmondja, neki Dorka azért volt jó, mert a párbajok során sok embert eltakarított előle a fődíjért vezető úton.
Aztán Hannánk kapott a rendezőktől egy gyomrost, visszahozták Katát.

Ezek után egyre inkább megerősödik bennem az az érzés, ez ugye nem sport műsor, mert sport értéke nincs.

Nem is szórakoztató, ha objektíven nézzük, mert mi történik. Esténként közel 2 órában ugyanaz a 16-8 ember/mikor mennyi / különféle színű kitömött műanyag csövekből, pocsolyákkal, vizes árokkal tarkított, végén valamilyen dobó játékkal kiegészített /még EU-s szabályok szerinti játszótérnek sem megfelelő/ pályán rohangál, és mi meg nézzük.

Ez inkább beillik egy pszihológiai kísérletnek.
Felnőtt emberek, neves sportolók személyisége hogyan változik meg, ha beígérünk nekik egy nagyobb összeg elnyerésének lehetőségét, és hosszabb időre összezárjuk, bizonytalanságban tartjuk őket. Esetleg itt-ott provokáljuk./ Tudom, hogy voltak ott külön összegek is, de azt most hagyjuk . Annyi nem lehetett, amennyiért ezt sokan pénzért csinálták volna./

Ecce homo.

Erre hány néző lesz kíváncsi.

És persze soknak kell lenni, mert a nézettséget bizony 3 hónapig hozni kell.
Tehát biztosra mentek.
Mint tudjuk cirkusz kell a népnek, és azt megkaptuk.

Hát vázlatokban talán ennyi.

Fashion 2019 ápr. 14. - 15:34:10 Előzmény kovimari
(399/1660)
Fóbia kizárva, nem érhet vád. Teljesen korrekten vázoltad fel a helyzetet.
Azt leszögezhetjük, hogy hibátlan ember nincs. Egy olimpikontól sem várható el a tökéletesség. De miért is lenne összefüggés, hogy a világ leggyorsabb futója az egyben tökéletes ember is? Rudi sem kivétel.
A sors úgy hozta, hogy a verseny során jött a Dorka baleset. Ott viszont Rudi emberileg is és sportszerűségből is csillagos ötöst szerzett. A barátnéra meg nem lehetett számítani - nem bírja a látványt szöveggel. (A gyerekének is ezt fogja mondani? Hasonlatos a nincs rá időmhöz, mind kettő nagyon hihető.) Egy ilyen helyzetben nem az a fontos nekem mi esik rosszul, hanem a bajba jutott barátomon hogyan segíthetek! Kilépek a barátomért a saját komfortzónámból!
De azóta történt egy s más, ami megmagyarázhatja a helyzetet. Ez az a tény, hogy Hanna a kiesése után elárulta, nem is Kata volt a legnagyobb ellenfele mint azt annyiszor hajtogatta, hanem Dorka! Hoppácska! Van egy ideillő mondás miszerint "Ha nem tudod legyőzni az ellenséged, tedd a barátoddá" ez mindjárt más színben tünteti fel a helyzetet. Ezek szerint nem történt más mint Rudinál, érdekből barátkozott. Ha az egyéb megnyilvánulásait is figyelembe vesszük - akár Máté lenézése (ahogyan lenézte) vagy azt, hogy a szeme előtt mindig is a fődíj (az mi is? 20millió ft) lebegett, amit csak az erősödő mezőny miatt kellet megváltoztatnia az egyéni játékba való bejutásra - egyértelműen kirajzolódik az egyénisége, ami csalódásra adhat okot egyeseknek.
kovimari 2019 ápr. 14. - 09:54:54
(398/1660)
Természetesen RUDI OLIMPIAI BAJNOK:
Sokat dolgozott érte, a címet megnyerte.
Az alábbiakat viszont fenntartom.
Az az emberről szól.
kovimari 2019 ápr. 14. - 08:48:41
(397/1660)
Akkor nézzük én ezt hogy látom: Rudi azt hiszem/volt időszak amikor nem néztem/ nem párbajozott.

A bajnokoknál Reni volt sokáig a legjobb statisztikás, evidens volt,hogy Rudi vele barátkozik. Vele beszélgetett taktikát, stb. Szegény Reni ezt komolyan vette, mint később mindenki, akivel ezt eljátszotta, mert milyen megtiszteltetés, hogy egy OLIMPIAI BAJNOK velük barátkozik.
Aztán megjött Patrik, akinek a legjobb lett a statisztikája. Mit ad a sors, Rudi vált, és most már Patrikkal beszél meg mindent, ő lett a kiválasztott, és szegény Reni nem érti mitől sértődött meg Rudi, ennek hangot is ad.

Azután volt még egy másik dolog ki-kinek szurkol témában.
Rudi Mátéval küzd, ha jól emlékszem medál játékban.
Rudi ekkor már dobta Renit, Máté a gyengébb a két lány úgy dönt egyikük az egyiknek, másikuk a másiknak szurkol, megy mellette a pályán, diktálja a játékot. Rudi felháborodik, letolja őket, mi az hogy Máténak segítenek ő ellene. Máté meg is jegyzi, nekem inkább ne szurkoljatok.

Másik: talán pont ebben a játékban Máté karikadobásban úgy ér el pont Rudi ellen, hogy a karika valahogy hátulról akad fent. Rudi dühös nem szereti a szerencse faktort. Dühösen morogva jön le a pályáról.j
Az olimpiai döntőben Paliktól hallottuk, pár tized másodperceccel lettek elsők. Ez kb egy evező csapás lehet. Na lehet, hogy kettőt. No komment.
Ugye nincs Rudi fóbiám ?
Fashion 2019 ápr. 13. - 18:52:00
(396/1660)
Most néztem a 75. részt.
Nos azok a lányok, akik rettentően felháborodtak azon, nekik ne mondja meg senki kinek szurkoljanak. Éppen arról cseverésznek, sutyorognak, hogy Katának kivel szabad és kivel nem szabad beszélgetnie.
A kék csapatban a kezdetektől kialakult egy három fős kemény mag. Lehetséges, hogy a pirosaknál Rudi ezt a fajta összetartást hiányolta és ennek adott hangot a maga módján. De ennek még a lehetősége is meghiúsult azzal, hogy újonnan egy barátnő érkezett hozzájuk.
Sőt tovább megyek. Lehetséges, hogy innentől lett mellőzve Reni részéről a Rudi féle barátság. Nem volt már szüksége a lelki támaszára, át pártolt Líviához. Innentől változott meg Rudi hozzáállása is.
vetélkedő 2019 ápr. 13. - 16:53:38 Előzmény Annamari 1986
(395/1660)
És hogy lehet az ilyent így leírni? Szégyen!
Fashion 2019 ápr. 13. - 16:09:46 Előzmény Monas
(394/1660)
Most megnéztem, jó helyre írok? Ez az exatlon hungary, vagy valami guinness rekordok fóruma?
Én maradnék a témánál.
A "bajnok" szó eredetileg nem csak az elért sikerre, hanem a sportban eltöltött hosszútávú múltra is utal. Maguk a bajnok csapat tagjai is így gondolják.
Hol írtam olyat, hogy a gyermekkorban kezdés egyenlő a sikerrel?
Azt írtam, hogy gyermekkorban, fiatalon kezdik a sportot és sikerre is viszik. A jó adottságú emberek természetesen könnyebben, hatékonyabban érnek el eredményeket. De mint látható a sete-suták is sok szorgalommal, kitartással és egy KIS szerencsével érhetnek el sikereket. Minden tiszteletem az övék!
De miről is beszélünk itt? Hiszen pont ebben a műsorban értelmeznek másként szavakat és írnak át szabályokat. Példának okáért, sport szóval illetik ezt a show műsort.
De ezzel sincs semmi baj, mert aki csalódott a műsorban az most nézi először és utoljára.
Monas 2019 ápr. 13. - 14:49:54 Előzmény Fashion
(393/1660)
- " A "bajnok" szó azt sugallja, hogy az illető személy gyermekkora óta űzi a sportágat, sikerekkel. " -
A gyermekkor óta az nem a sikeresség záloga. A legtöbb sportban nagy előny de nem minden sportágban
Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornásznő 17 évesen kezdett el tornázni ! Olyan sportágban ahol már alsó tagozatos gyermekek gyűrik a tornász szőnyeget.
És hogy extrémebb is legyen. Szőnyi Ferenc ultrafutó, ironman 40 évesen kezdte.
Fashion 2019 ápr. 13. - 14:19:52 Előzmény Monas
(392/1660)
A Péter ordításánál viszont zavaróbb volt, hogy a gyerek példaképe a bajnokok között. Ismeri őt személyesen. Ezért kezdte el nézni az adást.
Kikereste ki kicsoda, mit sportol. Melyik sportágban mit csinálnak. Erre benyomták Emesét.
Szerintetek mit dobott a gugli neki?
Ebből vita kerekedett a nézők között. Ki a hibás?
A "bajnok" szó azt sugallja, hogy az illető személy gyermekkora óta űzi a sportágat, sikerekkel. Az adott személy esetében nem erről volt szó. A hozzáértők számára pedig a testi adottságok is sokat mondóak voltak. A verseny során sajnos beigazolódott, hogy alkalmatlan. A statisztikákba nem is írták be azt a kettő pontot, amit a pályafutása során gyűjtött a csapatának.
Semmi képen nem Emese a hibás, ő egy áldozat.
(Az idézet wikipedia, továbbra is tartom a magyarok hagyománya a kalocsai hímzés, a lovas harc, a gulyás. Hogy voltak itt törökök, tatárok, rómaiak, attól az nem lett a mi hagyományunk.)
Monas 2019 ápr. 13. - 13:58:14
(391/1660)
OFF !
Igaz, hogy ez már nem ide tartozik de..
-"A hagyományőrzés sántít, mert "beleszületik az egyén az adott társadalomba és tovább viszi ősei hagyományait". Én ezzel az idézettel értek egyet. "-
Ezt azért elemezgesd még egy kicsit :)
Itt ezen részét le is zárnám részemről mert nem ide tartozik.
Fashion 2019 ápr. 13. - 13:44:45 Előzmény Monas
(390/1660)
Mennyi gondolat ébresztő egyszerre.
De a szubjektív dolgokat hagyjuk, szeretnék maradni a tényeknél.
A hagyományőrzés sántít, mert "beleszületik az egyén az adott társadalomba és tovább viszi ősei hagyományait". Én ezzel az idézettel értek egyet. Péternek az ősei nem voltak gladiátorok így nem lehet neki a hagyománya. Más szó illene rá. Számomra csak olyan, mint egy Star Wars rajongó, aki a fénykarjával csapkod. Magyarországon mondjuk pl. a bodzapuskázás lehetne egy ősi hagyomány.
Amúgy meg minden szituban másként kellene viselkedünk.
Az, hogy vannak olyan emberek akik önkívületi állapotban ordítanak, az igaz. Olyan is van aki az anyázásért öl is.
Az exatlon során több ember is volt, aki hozzá hasonlóan üvöltött, ez őket minősíti.
Vannak olyanok is, akik szerényebben adják elő, ez meg őket minősíti.
Én maradok annál, hogy számomra ez utóbbi a szimpatikus.
Monas 2019 ápr. 13. - 12:31:39 Előzmény Fashion
(389/1660)
Ezt már előrébb leírtuk páran, hogy értetlenül állunk bizonyos történések kapcsán és már akkor megfogalmazódott bennünk, hogy ez nem egy verseny hanem egy megrendezett TV show sportelemekkel fűszerezve.
Hisz a verseny arról szól hogy a versenyben résztvevők az előre lefektetett szabályok szerint küzdenek meg egymás ellen. Hát itt mi nézők sem, és ott a versenyzők sem ismerik a szabályokat !!
Monas 2019 ápr. 13. - 12:17:53 Előzmény Fashion
(388/1660)
- "Így örülnek az oké, de itt nem élet-halál van (megjegyzem a hagyomány őrzésénél sem) . "-
Persze nem szó szerint, de attól még a korhűség lemintázása ajánlott ilyen tevékenységeknél.
Más.
Volt olyan sporttársam (nehézatléta) aki minden sikeres nagy dobás után kiáltott egyet. És nem a dobáskor sokszor hallható nyögés, vagy felszakadó üvöltésről beszélek hanem már a dobópályát elhagyva. Van aki így vezeti le a feszültséget. Ha nem sikerült neki, azért soha nem bosszankodott kívülről láthatóan.
Peti ilyen megnyilvánulása számomra egyáltalán nem zavaró.
Fashion 2019 ápr. 13. - 11:55:21 Előzmény Monas
(387/1660)
Hát ja nem felejtem el.
Csak egy előző
"a gyerekeim félnek a Petitől.Hogy lehet ijen egy férfi.Szégyen"
mondatra reflektáltam, nem a "j" vagy "ly" szinten.
Így örülnek az oké, de itt nem élet-halál van (megjegyzem a hagyomány őrzésénél sem) . Ez csak egy családi nap az óvodában felnőtt változatban.
Eleinte azt hittem sport, de nem. Egy kieső vissza jöhet?
Azután azt hittem játékot nézek, de nem. A játékot is lefektetett szabályok mentén játsszák. Itt menet közben változik és még a résztvevők is találgatnak. Ezt meg is erősítik az adások végén, mert minden alkalommal az arcomba ordítja a nem gladiátor, hogy "itt minden megtörténhet, mert ilyen az exatlon" .
Ez valójában egy sportnak elhazudott valóságshow.
Fashion 2019 ápr. 13. - 11:05:02 Előzmény Vídia.
(386/1660)
Azt hiszem, hogy már a neve hallatán is nagyon bezavar a képbe az óvodai évekből ismerős Róka Rudi meséje.
Ennek az embernek nem kellett sokat tennie ahhoz, hogy az összes mesebeli róka jelzőjét ráaggassák.
Hannának elmondta, hogy kettő hónapon keresztül segítette a csapattársait. Azután az egyoldalúság miatt belefáradt. Azt sem érdemes elfelejteni, hogy ő is játékosként van ott és nem edzőként.
Hanna meg a kiesése után vallotta be magáról, hogy ő már az elejétől fogva egyéni játékosként nyomult.
Én inkább más kérdést tennék fel.
Ki a nagyobb színész? Ki tudja jobban eladni magát?
Monas 2019 ápr. 13. - 11:01:16 Előzmény Vídia.
(385/1660)
Csak nem valami olimpikonról beszélsz ? ;-)
Monas 2019 ápr. 13. - 11:00:00 Előzmény Fashion
(384/1660)
Szerintem nincs ezzel semmi probléma.
Nem biztos, hogy pillanatok alatt levetkőzhető az a szokás amit közel húsz éve csinál. Ne felejtsd el hogy ő egy gladiátor hagyományőrző. És ott bizony a győzelmet és életben maradást egy nagy küzdelem után nem egy csábos mosollyal szokták "megünnepelni".
Fashion 2019 ápr. 13. - 10:15:13
(383/1660)
A borotválatlan játékos esetében én inkább a győztes menete végén történő önkívületi üvöltését emelném ki. Még ha ez a kamerának is szól.
Ha egy emberből ilyen indulatot vált ki, az hogy sikeresen bedob egy lyukba egy labdát, akkor mit várhatunk tőle egy komolyabb kudarc esetén? Olyankor milyen indulatok tombolnak benne?
A telefonos beszélgetése viszont nem a kamerának szólt. Az élesbe mutatta a valós személyiségét.
Az ott elhangzott "szia kicsim" "ne haragudj, hogy eljöttem" a "nagyon ügyes vagy kicsim megcsinálod" mondatok sokat elárultak az igazi énjéről.
Ha nem mondják, hogy a párjával beszélget, azt hittem volna az anyja az.
Vídia. 2019 ápr. 13. - 10:12:49
(382/1660)
melyik bajnok férfira illenek ezek a nem éppen példaértékű, példamutató jelzők?:
gátlástalan, alattomos, sunyi, kétszínű, képmutató, alakoskodó, álnok, alamuszi, alattomos, orv, csalárd, gerinctelen, galád, álszent, számító, patkány, fondorlatos, köpönyegforgató, ravasz, sumák, alantas és hitvány
Monas 2019 ápr. 13. - 09:24:46 Előzmény Fashion
(381/1660)
És remélhetőleg olyan ember marad továbbra is, aki a felsorolt finomságokat soha nem fogadja el a csillogásért. És akkor olyan ember lesz aki beállhat azon kevesek közé akik még tisztességes emberek maradtak, még ha így nehezebb is az élet számukra.