kovimari 2019 ápr. 16. - 11:17:00 Előzmény Pancsi2
(420/1660)
Tudom hogy sokszor nyer. Neki is pont ez a problémája.
Előzőekben kifejtette, hogy a célja most a játék megnyerése, természetesen a címért, természetesen a pénzért, végül is mindannyian azért vannak ott.
De a legfőbb célja, hogy kilépjen az örökös második szerepéből.
Nagyon bántja, hogy még nem tanult meg győzni. Ez így van a versenyeken, az életben és a munkában./Sajnos nem biztos hogy a sorrend így volt, de ezeket a szavakat használta./
A részteljesítmény mindig jó, mindig eljut a végsőkig, de a végén, az utolsó csatában a győzelemért veszít, így ő az örök második.
Tegnap erre valahogy Palik célzott és rá is kérdezett, és Péter megerősítette, hogy a cél változatlan, és nagyon bízik a sikerben.
Hát igen, én is ismerek pár informatikust. Igen, eléggé elvont figurák. Talán azért mert okosak, és jól látják az összefüggéseket, és kicsit úgy érzik nincsenek kellően megbecsülve.
kovimari 2019 ápr. 16. - 10:34:30 Előzmény Fashion
(419/1660)
Na, ennyire mélyen azért nem merülnék el a témában. Ehhez sem időm, sem kedvem. De köszönöm a reakciót. Te legalább nem hülyéztél le./Kicsit féltem tőle, de vállaltam azt is./
Igazság az, hogy nem nagyon szoktam kommentelni, van amelyik fórumon olyan hangnemet használnak, hogy abban nincs kedvem részt venni.
Itt normális a hangnem. Tudjuk be a sportnak.
Fashion 2019 ápr. 16. - 10:17:00 Előzmény kovimari
(418/1660)
A véleményed miatt most megkapod.
Jó fele kapiskálsz.
Keresgéld csak: Russ Hudson, Don Richard Riso enneagram elméletét
Pancsi2 2019 ápr. 16. - 10:04:05 Előzmény Fashion
(417/1660)
Egyébként a te beszédmódod ("azé", "pézé") is legalább olyan mű mint Peti üvöltése.
Pancsi2 2019 ápr. 16. - 10:03:01 Előzmény Fashion
(416/1660)
Én azt nem értem minek nézed. Szidod a műsort, a szereplőket, mindent (a szabályok szarok, a műsor uncsi, a csodasportoló gyerek is unja, a nyeremény szar, a csatorna manipulátor, a szereplő mű, a szereplő párja is mű, stb.) Negatív vagy és irritál téged a műsor. Ami ennyire idegesít meg untat, azt érdemes átkapcsolni. Beszélgessetek a családdal vagy társasozzatok helyette, ha ennyire minden csak szar az Exatlonban ne nézd.
Fashion 2019 ápr. 16. - 09:52:37 Előzmény Pancsi2
(415/1660)
Ebből az jött le, hogy a gyerek azért nem nézi a műsort, mert nem lóvé a nyeremény.
Gratulálok! Aha igen azé. És a pézé is sportol. Annyit elárulok, nem focizik. Tele van pléh plecsnikkel.
A tovább olvasás csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott.

A játék elejétől fogva az arcunkba üvöltötték, hogy a főnyeremény húúúsz millió forint. Az első hetekben a futam győztese is pénz jutalmat kapott.
Ez a nagy nyereményeső így a vége fele homokozásra és fagyizásra avanzsálódott.
Valaki is eltudná képzelni a legyen ön milliomos játékban azt a fordulatot, hogy az emelkedő összegeket lecserélik gombóc fagyikra meg marcipán figurákra?
Ez megint csak a menet közbeni szabály módosítgatás?
Fashion 2019 ápr. 16. - 08:35:41
(414/1660)
Péterrel kapcsolatban megfogadtam a tanácsot és gondolkodtam ezen a gladiátor hagyományőrzésen.
Azt látom, hogy a pálinka magyar eredetű ital, ezért annak a készítése és az ivása a mi hagyományunk.
Ezzel szemben mondjuk a bonsai-hoz meg semmi közünk, így az nem lehet a mi hagyományunk.
Ebből kifolyólag hogyan őrizhetnénk azt, ami nekünk nincs? Mint a szlovák történelem.
De ettől függetlenül mások is ihatnak pálinkát, viszont készíteni már nem lehet! Bonsai-al is lehet foglalatoskodni, hobbinak hívják.
A borotválatlan az üvöltözésével azért lett egyeseknek közröhej tárgya és azért néznek rá értetlenül, mert egy olyan dolgot akar nagyon őrizni, aminek nem mi magyarok vagyunk a gazdái.
Mint egy nagyra nőtt kisfiú. Erre utal a párjával történt telefonbeszélgetés is.
Bemutatkozás után azonnal a szerepükbe ugrottak. Szipogó kisfiúként kért bocsánatot, hogy eljött otthonról a játékba. A párja meg úgy beszélt vele, mintha az anyukája lenne, "jól vagy kicsim?" "ügyes vagy kicsim" "jól van kicsim, tudom hogy megcsinálod".
Az világos, hogy Péterke a kamerának produkálja magát, na de "anyuka" miért?
Pancsi2 2019 ápr. 16. - 08:28:03 Előzmény kovimari
(413/1660)
Egyébként nem mindig második. Tegnap is első lett. Azt mondanám, nem direkt nem nyer általában, hanem amikor nem nyer ő abból is viccet csinál. Ő egy komolytalan ember, szerintem a környezete agyára mehet a hétköznapokban a sok túlzott poénnal meg reakcióval, de nem rosszindulatú vagy ilyesmi.
Pancsi2 2019 ápr. 16. - 08:23:33 Előzmény kovimari
(412/1660)
Peti informatikus, én lehet emiatt nem tartom furának, ugyanis ahány infós kollégám volt mindegyik fura alak volt :) :) De tényleg, volt köztük idegbeteg, volt őrült és volt a szimplán "fura". Peti egy egyéniség, akár pozitív akár negatív, de biztos hogy élvezi ezt az egészet. Neki a hobbija a gladiátor viadalozás, hát egy átlag sportkedvelő tuti nem azt választja élete sportjának :)
kovimari 2019 ápr. 16. - 08:04:14
(411/1660)

Most ezt bevállalom, mert fogok kapni a véleményemért, az tuti.
Pancsi2 a hozzászólásod alapján jöttem rá,hogy szerintem mi zavar engem Petiben .
Mindenekelőtt elnézésedet kérem, ne tekintsd személyeskedésnek.
Azt írod, te irodista vagy, úgy érzed azért nem viselkedsz így.
De Kata pl szintén irodista és minden reggel fut, nem sokkal marad le a versenyben az eredménye Petitől. Ha győz örül, ha veszít elkeseredik. De mindezt emberi módon. Mert Ő a sportért sportol.
Jodi személyi edző, Neki is életeleme a sport. Tud győzni, tud veszíteni. Mert a sportért sportol.
Az igazi sportember az eredmény közzétételét rábízza az eredményjelző táblára.
Peti mit tesz. Az amúgy is karakteres arcára randa, de figyelemfelkeltő arcszőrzetet növeszt, hát ezt nézzétek emberek. Jó tudom, az "őserdőben" vannak, de mindannyian, ez nem arról szól, ez valami alűr.
Ha győz, üvölt, a szemei kocsányon lógnak, ver a mellét, mert szerinte ez így jó, ő ezt élvezi meg félelmetes.
Hát nekem nem jó, meg nem is félelmetes, hanem visszataszító. / de úgy tűnik nem csak nekem./
Az az érzésem, itt valami más gond van a sráccal, ha így kell az emberek figyelmét magára vonnia.
Nem mellesleg mentálisan és fizikálisan is tönkre teszi magát.
Hát nem tűnt valami happynek, amikor úgy a 10. aznapi párbaj után eljátszotta ezt az üvöltős jelenetet aztán vánszorogva, minden porcikájában sérülten eljutott valahogy a pihenőhelyig.
Na én ezért sajnáltam akkor meg őt, és ezt nem néztem akkor tovább. Mondhatja ő, hogy ez így jó, meg élvezi meg stb, de akkor ne a szememnek, hanem a fülemnek higgyek?
Szó-szó így is meglehet egy ember nevét jegyezni. Ja a Peti az Exatlomból? Ja az az őrült./Bocsi/
Mellesleg Rami is azt nyilatkozta kiesése után amikor Petiről kérdezték, hogy nem sokat tudtak beszélni, de neki az jött le, hogy egészen normális, jópofa srác, de amikor kamerát lát átvált és
már csak szerepelni akar.
Na ennyit a sportemberről. Lehet, hogy ezért mindig második, mert neki a szereplés, és nem a sport az elsődleges?
Tudom, hogy kikapok, de ez az a fórum ahol véleményt lehet cserélni.
Ez az én véleményem, de mivel nincs nálam a bölcsek köve természetesen nem állítom, hogy ez az igazság. Az igazság meg ugye relatív.

Pancsi2 2019 ápr. 16. - 06:57:05 Előzmény Fashion
(410/1660)
Nagyon meglepőt fogok írni: vannak emberek, akik egy kellemes délutáni sütizésnek is tudnak örülni, nem csak az egymillának. Pláne olyan emberek, akik életeben ez az egész egy nagy kaland és minden pillanatát élvezni akarják. Én erre tanítanám a gyereket is. Nem arra hogy ja, nincs lóvé csak "nyiminyami" akkor az uuuuncsi.
Addig örüljünk amíg olyam emberek is vannak akiket egy helyi cukrászdai kikapcsolódás is feltölt, nem csak ha lóvéval tömik!
Fashion 2019 ápr. 15. - 22:11:20
(409/1660)
A gyerekem aki elkezdte nézni, mert benne volt a bajnok példaképe, ezen a héten már nem várta meg a műsor végét. A felénél elment lefeküdni. (Edzés után van, ő is országos ifi magyar bajnok). Ma már a felét sem nézte s meg sem kérdezte mi volt előző nap a vége. A család minden tagja otthagyta a tv-t egyedül én hallottam fél füllel, hogy valami nyimi-nyami a nyereményük és mint a dedósok úgy ujjongottak neki.
Fashion 2019 ápr. 15. - 21:32:40
(408/1660)
Az első hetekben pénz nyeremény volt. A győztes vitt 1milliót.
Most meg?
Elmehettek fagyizni.
Vaaagy! Nagggyon titokzatos vagyoook!
Elmehettek táncikálni.
Vaaagy! Nem is tudom már olyan szenilis vagyok!
Homokozhattok az óceán partján!
Hát ezt mire véljem?
De most tényleg, ez komoly?
elizawarner 2019 ápr. 15. - 20:51:56
(407/1660)
Ez a Mischinger... Üvölt mint valami elmebeteg meg veri a mellét mint valami náci... Nem szimpatikus, nagyon nem...
Pancsi2 2019 ápr. 15. - 16:02:07
(406/1660)
Vannak sportemberek és extremitást kedvelő hobbi-sportolók, akik ezeket a helyzeteket szeretik. Irodista vagyok de vannak pl. személyi edző kollégáim, akik minden Spartan meg egyéb versenyre jelentkeznek mert imádják feszegetni a testük határait, legyőzni önmagukat újra és újra. Sárban kúszás, medencébe csapódás, farönkön futás - nekik ez olyan mint a tunyábbaknak az évadzárók az imádott Trónok harca sorozatukból.

Ezt arra írom, hogy nem kell annyira sajnálni őket, hogy embertelen meg stb. Peti ezt élvezi látszik rajta. Vidám maradt és energikus, az ilyen embereknek ez lételem. Nem csak a pénzért csinálják. Hanna a pénzért csinálta, ki is borult, nem is bírta. De akinek ez izgalmas kihívás, az nem fog. Eleget mozgok ilyen emberek között akik az ilyen szitukat konkrétan imádják.
new face 2019 ápr. 15. - 10:59:13
(405/1660)
3 hónap alatt sem tudta kitapasztalni, hogy kell dobni? Ugyan.
Az a baj, hogy ezek élvezik, hogy átverhetnek, mert a népnek cirkusz kell, és így ő(készítők) nem tehetnek róla.
Cirkusz kell, de az igazi cirkusz.
A reality az, amikor egy ember 24 órában, vagy 12 órában felveszi magát és azt mutogatja.
Itt mások vágnak emberről napi 25 percet(amíg jelenete van), szóval ez szubjektív, nem a valóság.
Verseny? Értekezlet is van? Vagy ahogy itt előttem remekül leírták, egyszerűen belevezetik az embert a bukásba.

Két verziót veszek én is, mint a másik tévénél is.
Rendezett, a főbb sorrend is.(végső győztes, kint a népszerű)
A bajnokok méltó elmenése, a kékek emberi érzelmei.

a) Kellet egy nagy kinti hír is, a robbanás vég előtt, egy kis szerelem helyzettel.
Hanna-Máté.
A Hanna randiról ömlik be.(kiszívták a témával)
Minden látszik rajta(akár színjátszás), eljátssza a show fő pillanatát, egy önvallomást.
Remegve, reszketve távozik.
Mindig az első szett a fontos egy aznapi hithez, de elengedi a Renit 1-0-ra, nem kéri a védelmet.
Eközben Reni azt is tudja, hogy neki segít is a Timi.

b)Valós hierarchia.
Timi-Reni vs Hanna-Dorka.
Végig érezni lehetett a kapcsot, mint amikor a végén két evezős megy majd egymásnak.
Egyértelmű, hogy ha Dorka van, egymást segítve erősebbek.
Hannát senki nem kísérte fel a rajthoz, nem adott neki védelmet, egyszerűen előtte annyit ment, és nyert, hogy elsírta magát közben, azért mert félre értékelte magát, a lehetetlent várta, és látta előre hogy ez nem megy.Áldozat vagyok, de magára fogta.





new face 2019 ápr. 15. - 10:37:50
(404/1660)
Amikor a Palik azt mondja,hogy véget ért számodra a játék, búcsúzz el a társaidtól..
akkor indul be ez a zene, és mutatják a régi jeleneteit is.

Nem a Time.
Az Audiomachine átnézésénél tartok, egyszer megtalálom:)
kovimari 2019 ápr. 15. - 08:12:05
(403/1660)
Természetesen a véleményét elfogadom, hiszen ez egy fórum. Azért van hogy véleményt cseréljünk.

A tájból sajnos nem sokat láttunk, szívesen megnéztem volna. Képeket néztem róla másutt, valóban szép vidék, kár, hogy ezt sem mi sem a játékosok nagy része nem láthatta.

A pályák: nekem az ami egy sárga iszappal töltött terület, az pocsolya. Le a kalappal a játékosok előtt, hogy miután ebből kimásztak úgy, hogy szemük szájuk tele volt vele futottak és dobtak, úgy hogy nem is láttak.
Rohangáltak, mert lélekszakadva futottak többször is, némelyik már céltalanul, mert vesztésre állt, de nem adja fel, mert sportember, és a versenynek akkor van vége, amikor vége van.

Mint jeleztem, leegyszerűsítve, objektíven nézve értékeltem így a pályákat, mint látvány.
Elismerem, hogy ezt én is akadálypályának tekintettem, a rajta való rohangálást pedig akadályversenynek, mert én is néztem, mert sok száz emberrel együtt engem is manipuláltak .
Mert látom amit látok, tudom, hogy a játék végén az ügyességi játékkal manipulálják az eredményt, mégis nézem, sőt szurkolok, sőt kommentelek.
Azt, hogy az eredmény manipulált, azt látjuk. A verseny során mindenről statisztikát vezetnek, így tudják melyik pálya, melyik végjáték kinek megy illetve nem megy. Tudják pl. hogy Máté nagyon gyors, de nem precíz, így kap olyan pályát a döntőben, ahol ha elkapkodja vagy leesik, vagy vissza kell mennie. Tudják, hogy alulról nem tud dobni, csak felülről. Láss csodát, ilyen a pálya. / hát mondták már, hogy el kéne mennem májvizsgálatra, mert rossz a májam./
Sőt Petit, akinek végül is nem is szurkoltam megsajnálom azért amit mint emberrel művelnek vele, egy darabig nem is nézem, míg az tart.

Én nem voltam katona, de természetesen halottam róla ott mik történtek.
Sőt, sokszor hallom ez ma sem ártana, hiszen ott állóképességet, fegyelmet, egymás iránti megbecsülést, tanultak.
Ön ezt megkapta, ehhez gratulálok.
Ezt ezek az emberek a sport révén tanulják meg, de nem mindenki ilyen szerencsés.

Remélem nem sértettem meg, nem volt szándékomban.
További szép napot, és a hátralévő pár napra mindannyiunknak még jó szurkolást kívánok, mivel mi még nem tudjuk az eredményt.
Fashion 2019 ápr. 14. - 22:11:04 Előzmény kovimari
(402/1660)
Amit írsz, ahhoz csak hozzátenni tudok. Mikor elkezdődött már akkor megfogalmazódott bennem, ezt 20millió ft-ért csinálni? Másik vetélkedőben cirka fél óra alatt van hasonló nyeremény. Akkor még nem is sejtettem, hogy hónapokról van szó. Az idő előrehaladtával egyre erősödött bennem a kérdés, mi ez a ****? Nem sűrűn, de ha találkozok majd az egyik ismerős játékossal rákérdezek.

Ilyen szívatásban részt venni. Faházban esténként fagyoskodni. Egy hálózsákot képtelenek adni nekik, hogy legalább normálisan kipihenjék magukat. Hideg vízben fürdés. Leizzadva, a tábortűztől megfüstölődve hetekig bűzleni. Az étel sem minőségileg, sem mennyiségileg nem volt elfogadható. A dög unalomról már nem is beszélve. Ráadásul kitették magukat a leszereplés veszélyének is.

Számomra az egyetlen nagy tanulság, hogy a célba dobálás a legtöbb embernek igen nagy kihívást jelent. Nem gondoltam volna. Kerestem is a választ mitől lehet az, hogy egy labdajátékot magas fokon űző ember ilyen suta legyen ebben a szituációban. És van rá magyarázat.

Gyakorlatilag a pályáknak nem sok jelentősége volt. Hiába voltak gyorsabbak vagy lassabbak, a célba dobás tudás volt a meghatározó. Ezzel az erővel sakkot is tehettek volna be. A pályán megszakadhatsz, a végén úgyis a legjobb sakkozó nyer. Ezt a játékot kitalálóknak azért észre kellett volna venni, mert ennek így nem sok sport értéke van. Egyébként már a második napon kiakasztó volt, amikor a nem gladiátor ordította "megint a végjáték dönti el ki nyeri a futamot". Hát ugyan mi más döntené el?
kovimari 2019 ápr. 14. - 19:54:15
(401/1660)
Nem tudom miért offtopik, nem oda szántam..
Törölni már nem tudom, úgy hogy így marad.