10/10
dmajer700 jan. 25. 07:48:30 10/10
(20/20)
Még annyit:
Nagyon tetszettek az olyan pici részletekre való odafigyelések a történelmi hitelességben, minthogy ebben az időben még nincs jelen a brit lobogón az ír Szent Patrik-kereszt. Illetve - igaz, csak egy jelenetben, de - felbukkan Feketeszakáll valós lobogója is.
Valamint az is egy tényszerű pillanat a történelmi feljegyzések alapján, hogy Maynard kardja kettétört harc közben.

Egyébiránt csak mint történelmi érdekességként érdemes hozzátenni, hogy a legtöbb elhíresült kalózvezérnek, így Edward Teachnek sem volt hosszú karrierje. Mindössze 1,5 évig tartott pályafutása, mielőtt lekapcsolták - igaz, eseménydús idő volt. Ezzel beleillett a sorba, Calico Jack például 2 évig, míg mondjuk Thomas Tew nagyjából 2,5 évig űzte az ipart. Általában ezek a személyek nem ágyban, párnák között haltak.
Mellékesen Edward Teach maga is privatérként kezdte a hivatást.

És még egy apróság - a filmben látható kivégzési mód, miszerint egy deszkáról a tengerbe kell ugrania a fogolynak, az említett elásott kincshez hasonlóan beépült a popkultúrába, de - mint az elásott kincs esetén is -, csak egyetlen feljegyzett ilyen esetről tudunk.
10/10
dmajer700 jan. 12. 10:20:55 10/10
(19/20)
Mikor először megnéztük, nagyon tetszett. Tegnap másodszor is megnéztük, és a korábbinál is jobban tetszett.
Gyönyörű képi beállítások vannak benne a vitorlázó hajók széltépte lobogóiról, New Providence paradicsomi kikötőjéről, az érintetlen szigetek párával körülölelt hegyeiről.
Az egész látvány nagyon autentikus, mivel minden, amit látunk fizikailag ott van, semmilyen számítógépes utómunkát nem fedeztem fel benne. Számomra lenyűgöző, ahogy a nagyon autentikus látványt adó városképet ténylegesen is megépítették, belakták, igazi hajók forognak egymás körül, és a vitorlákat ténylegesen kilyuggatták, a fa részeket valóban szilánkosra robbantották.

Valóban nem nagyszabású film, mint A Karib-tenger kalózai, nincs benne emberi csontokból épített kalitkákban tikitakizó kalózlegénység, örvényben keringő hajók árbócain kardvívás, sem pedig guruló malomkeréken. (Egyébként azt is élvezem, de ez teljesen más stílus). Pontosan a visszafogottsága miatt sokkal életszerűbb és emberközelibb, hitelesebb ábrázolás a kalózok valódi képéről, ahogyan a XVII.-XVIII. szazadban ténykedtek.
A mód, ahogyan a kalózok harcmodorát, egy korabeli tengeri rablást megjelenítenek, dokumentarista pontosságú.
Valóban először azonosították a kiszúrt hajó hovatartozását, majd azzal megegyező lobogót húztak fel megtévesztésül. Mikor már olyan közel értek, hogy a kiszemelt áldozat nem menekülhetett el, felhúzták a kalózlobogót, jelezvén, hogy adják meg magukat, vagy meghalnak. (Ezt jelképezte a fekete szín, és a halálra utaló motívumok, ami egyébként minden lobogón más és más volt, lehetett átdöfött szív, maga a Halál ábrázolása, esetleg szárnyas homokóra is, vagy akár ezeknek kombinációi is.)
Páratlan pontossággal vonultatják fel a használt fegyvereket (amik egyébként általánosan a tengeri hadviselésben használtak akkoriban, nem speciálisan a kalózok), az ágyúk, pisztolyok, rövid tengerészkardok, csáklyák, szekercék, forgatható kéziágyúk, mordályok, gránátok mind hitelesen jelennek meg.
Valóban először ágyúzni kezdték a vitorlákat és a fedélzetet, leginkább kartáccsal, és nem a hajótestet (hiszen nem az volt a céljuk, hogy elsüllyedjen, hanem hogy elfoglalják a hajót), majd gránátokat hajigáltak át a másik fedélzetre, pusztítva a rajta felsorakozott ellenséges élőerőt, illetve pisztollyal, mordállyal, kéziágyúkkal lőtték, akit csak tudtak, és végül megcsáklyázták, majd átjutva rá pedig aki megmaradt, levágták.

Nagyon figyelmes apróság, hogy utalnak rá, miszerint léteztek privatérek (a szinkronban: partizánok), akik háborúk idején uralkodói felhatalmazással, legálisan tevékenykedő kvázi-kalózok voltak.

Nagyon hiteles és valósszerű a milliő, ahogyan ábrázolják egy korabeli angol kolónia kikötővárosát, lakóinak életét, a kalóztanyát, a kormányzói birtokot. Minden autentikus érzést kelt ebben.
Történémileg minden a helyén van, az apró részletekből áll össze egy élő egésszé, mint amilyen a kikötőben vasketrecben közszemlére tett, kátrányba forgatott kalózok teteme, ami valóban általános gyakorlat volt a kalózkodásért kivégzettek esetén.

Feketeszakáll, azaz Edward Teach életútja is nagy vonalakban - az ilyen jellegű kalandfilmektől nem megszokott módon - történelmi pontossággal került ábrázolása.
Mint általában a kalózok életéről, róla is nagyon kevés részlet dokumentált, így a filmben sok teret kap az alkotói fantázia, amivel a maradékot kitöltik, de amiket tudunk, azok nagyjából megjelennek, és úgy, ahogyan történtek. Bár összemosták Calico Jack életének néhány eseményével (ő volt, aki leváltotta az elégedetlenkedő legénység élén az addigi kapitányát, amikor elmulasztottak egy francia hajót elfogni, és vette át a helyét, majd őt és a hozzá hű maradt embereit csónakra tette, illetve hozzá kapcsolódik az a valós angol lépés is, hogy a kalózokat fel akarták kutatni a térségben, és vagy elfogni őket, vagy amnesztiával elfordítani őket ettől a tevékenységtől).

Valóban egy Robert Maynard nevű angol tengerésztiszt győzte le Feketeszakállt, méghozzá valóban úgy, hogy az alulmaradó ágyúpárbaj után a hajótestben bújtak el, majd az átcsalt kalózokat közelharcban gyűrték le. És valóban itt halt meg Edward Teach, méghozzá a bemutatott módon, több kardszúrás és pisztolylövés után is élt, majd végül lefejezték.

Az is igaz (legalábbis a legenda valós), hogy lőporral kevert rumot szeretett inni. És azt is hitelesen mutatja be a film, hogy feljegyzések szerint nem bántotta a fogságába került embereket. Valamint az is tényszerű, hogy legénysége körében demokratikusan irányított, mindent beleegyezéssel és szavazással végzett, a zsákmányt egyenlő részben osztotta szét, aki pedig lábát, vagy karját vesztette, fájdalomdíjat kapott, meghatározott díjszabás szerint.
Ami külön felkeltette a figyelmemet, hogy egy jelenetben (máshol egyébként nem) az Edward Teach által ténylegesen használt kalózlobogódizájn is megjelenik.

Érdekességként írom az egységes kalózlobogó hibás képe mellett a másik általános tévedést a köztudatban, miszerint a kalózok elásták a kincsüket. Valójában a kalózok nem ültek a zsákmányon (ami nem csak arany lehetett, sőt, az volt a ritkább, javarészt árucikkeket szereztek meg), hanem minél hamarabb elköltötték. Az egyetlen dokumentált eset - a filmben is említett - Kidd kapitányé, aki kapcsán feljegyezték ezt.

Persze a film nem tökéletes, a színészi játék, illetve a jelmez-, és díszlettervezés nagyon profi, de a hónalj alá "beszúrt" kardok nagyon low-budget hatást keltenek, azonban ilyet csak kettőt láttam, és a más téren megmutatkozó realizmus (a hajó bizonyos részeinek szilánkosra lövése) ellensúlyozza számomra ezt.

Az egyetlen dolog, ami fájt, hogy nagyon látszik, hogy csupán két-két ágyú van Feketeszakáll hajójának oldalain. Lehetett volna ezzel trükközni, nem mutatni az egészet ilyen direktben, illetve hely lenne többnek, így legalább hamis, pszeudó-lőréseket fel lehetett volna barkácsolni ideiglenesen, a közeli jeleneteknél pedig látszott volna csak a két ágyú, míg messzebbről úgy tűnne, több is van még a hajón. Csak ügyes kameramunka kellett volna hozzá. (A tehetség meg lett volna erre, mert néha elképedtem, milyen szép vágásokkal vezettek át egyik jelenet végéből a másik jelenet elejébe.)
Ez csupán az, ami kimondottan zavarta a szememet.
Viszont még így is megállja a helyét, mint egy érdekes korrajz, hiszen a legtöbb hajó nem volt nagy, az emberek fejében élő impozáns, több ágyúsoros hajók ritkák voltak.
2/10
Lámai Dala 2021 szept. 07. - 12:11:51 2/10
(18/20)
Borzalmas szarkupac. Még RC is nagyon tré benne.
orgyen 2014 jan. 11. - 12:57:35
(17/20)
Semmi baj sincs ezzel a filmmel. Külön elõnyös volt hogy nem volt telezsúfolva számítógépes animációval: így sokkal élet telibb, a számítógépes effektek lélektelenné teszik a filmet, köszönhetõen az egyen programozásnak.
A számítógép nagyon jó, de csak eszköz, nem cél.
Az is jó hogy kevesebb volt benne a mesés elem: így nem csak a gyermekeknek és a gyermetegeknek élvezhetõ.
Szerencsére a sikereik csúcspontján rég túljutott hírességeknek nem jutott túl sok szerep a filmben, az újak viszont jók voltak.
10/10
susan88 2010 okt. 23. - 16:29:17 10/10 Előzmény dtr
(16/20)
Én is csípem az ilyen történelmi összefüggéseket:)
A film maga tök jó, a történet kiváló, izgalmas, a színészek is megállják a helyüket, és nagyon jól alakítanak (az csak mellékes szerintem, hogy nem olyan híresek, mint a sztárok, de legalább tehetségesek és jók is).
Nem kell semmilyen más filmmel összehasonlítani, köze sincs azokhoz, a cím ellenére sem, hiszen az magában Fekete Szakállra vonatkozik.
Jól volt fölépítve a történet is, végre tényleg nem csupán egy gagyi kalandfilmet láthattunk, hanem egy izgalmas alkotást annak ellenére, hogy biztos nem volt rá annyi pénz. Szépen összehozták ezt a filmet:)
nofrit 2010 ápr. 16. - 20:29:17
(15/20)
Jéééé, Richard és Rachel újra együtt jártszik *-*
eynrg 2009 dec. 27. - 22:10:01
(14/20)
Semmi köze a Karib tenger kalózaihoz, csak a magyar címre fordítóknak a
mániája hogy minél hangzatosabb címet adjanak, nem törõdve az eredetivel.
Azok a filmek ehhez képest mesések, ez realistább és mindent tartalmazott
ami egy jó filmhez kell.
1/10
Lovag Úr 2008 okt. 27. - 20:39:38 1/10
(13/20)
Tipikus Hallmark Sz*r.Inkább idegesítõ mint szórakoztató, és rohadt hosszú.
GBalint 2008 júl. 16. - 22:07:25
(12/20)
Nem szégyellik magukat lekoppintani a nevet.Jó az alap de nekem nem tetszik annyira.
dtr 2008 jan. 14. - 00:13:53
(11/20)
Nekem tetszett, szerintem jó film. Bár a Hallmarkon állandó jelleggel megy, úgyh már láttam.
Vikke 2008 jan. 13. - 10:37:33
(10/20)
Én kisebb nagyobb kihagyásokkal néztem de már rögtön az elején lejött, hogy egy gyenge Pirates of the Caribbean másolat.
dtr 2008 jan. 12. - 21:32:41
(9/20)
Van történeti összefüggés, az hogy Feketeszakáll (eredeti neve Edward Teach) az 1700-as években élt és legendás hírnévre tett szert. Az akkori idõkben õ rendelkezett a legnagyobb hadiflottával és a legtöbb ágyúval és ezzel rettegésben tudta tartani a vidéket.
A filmben említésre került Kidd kapitány is létezett.

Nemrégiben találták meg Feketeszakáll zászlóshajóját, az Anna Királynõ Bosszúját a tengerfenéken, most azon munkálkodnak, hogy megpróbálják az állagát megõrizni.

Tök jó dolog a google =:))
.:*Bogi*:. 2008 jan. 12. - 11:34:36
(8/20)
Szerintem naon király!!!Én imádom mindegyik részét!
kevinspéci 2008 jan. 11. - 14:05:20
(7/20)
Nah, ez a manus volt a múltkori Spartacusban is. Úgy láccik, nagyon bevált a másodvonalbeli kalandfilmekben...

A múltkor láttam vagy felét ennek, dehát úgy összességében legföljebb 12 éves Homo sapiens sapiensis egyedek lelhetik örömüket ily alkotásokban. Szóval nem hiányzik majd senkinek, ki nem építi be elméjébe eme kreálmányt.

A Feketeszakáll szelleme c., Peter Ustinov fõszereplésével forgatott Disney-filmhez meg épp annyi a köze, hogy szerepel benne az említett kalóz. Történeti összefüggés nincs.
10/10
susan88 2007 dec. 27. - 11:00:36 10/10
(6/20)
Szerintem direkt jó volt,h. nem volt túldigitalizálva,mint a mai filmek.Igy álethûbb:)(Persze nincs gondom a mai modern technikával)
10/10
susan88 2007 dec. 27. - 10:57:47 10/10
(5/20)
Szerintem jó film:)Nekem tetszett.
Csak a cim az nem a legfrappánsabb.
Anubis 2006 dec. 09. - 20:58:45
(4/20)
En nem lattam, de ennek a filmnek van valami koze a Feketeszakall szelleme cimu filmhez vagy csak onnet probalt nepszeruseget szerezni?
Commandant 2006 dec. 09. - 19:58:37
(3/20)
A képi világ és az "effektek" alapján a 80-as évek végére lõttem be a film készítésének idejét. De kiderült h 2006-os - lehangoló...
Cris 2006 dec. 09. - 19:16:31
(2/20)
Kedves Wbite!

Ha így gondolod, sok szerencsét az RTL Klubon a Szombat esti lázhoz...

Cris
wbite 2006 dec. 09. - 16:49:09
(1/20)
Te jó ég, csak ennyi tellett a TV2-tõl szombat este? Elég gyengus