Téma: Földindulás

10/10
Johann 2014 dec. 31. - 15:34:03 10/10 Előzmény surviver
(7/7)
Ezt a hozzászólást idén (2014) februárjában jegyezted, az elõadás bemutatója pedig jól láthatóan 2012. márciusában volt. Úgyhogy nem "igaz, hogy egy éve" ment akkor a darab, sokkal inkább már (csaknem) két éve.
De azzal teljesen egyetértek, hogy "mély dráma". Kodolányi munkássága jóval nagyobb figyelmet érdemelne. Egy ilyen elõadás sikerének esélyeit megítélésem szerint az is nagyban befolyásolja, hogy Kodolányi - sok más arra érdemes szerzõvel együtt - sajnos teljesen kiszorult a középiskolai magyartanítás keretei közül. Én magam is úgy érettségiztem le, hogy nem is hallottam róla. (Holott elég igényes és széles horizontú irodalomórákat tartottak nekünk, említésszintjén még Szabó Dezsõ is szóba került, a kötelezõk között pedig egyaránt megtalálható volt Rejtõ Jenõ és Sütõ András is (hogy a világirodalmat ne is említsem). Azt hiszem, ma Kodolányit tartom a legtöbbre azok közül, akiknek a nevét sem hallottam magyarórákon.
S végül érdekességként megemlítem, hogy látok némi (fõleg morális értelemben vett) rokonságot Kodolányi drámája és a Nemzetiben jelenleg is mûsoron lévõ Vitéz lélek között. Tamási példázatában - csakúgy, mint itt is - az egyik alapkonfliktus az egyén és társadalom/közösség kapcsolatában jelentkezik. Mindkét mû arra mutat rá drámai erõvel, hogy bizonyos helyzetekben a közösség nem segíti, hanem visszahúzza, már-már megfojtja az egyént; fõleg, ha az különbözik, kilóg a sorból (a Vitéz lélek fõhõse ezért lesz idõs szomszédasszonya szavaival élve "szárnyas hangya" az egyszerû hangyák között). Minden ilyen esetben az egyénnek morális kötelessége, hogy ne a közösség ("a tömeg") hangjára figyeljen, hanem saját belsõ meggyõzõdését, az erkölcsi törvényeket kövesse. Kifejezetten haladó, ha úgy tetszik modern gondolat, örök érvényû üzenet és kicsit sem vádolható nacionalizmussal.
8/10
surviver 2014 febr. 27. - 14:46:23 8/10 Előzmény Johann
(6/7)
Igaz, hogy egy éve megy a darab, de azért fél éve már csupán havi 1y adják elõ.
Egyébként mély dráma, érdemes megnézni.
10/10
Johann 2013 febr. 26. - 00:47:53 10/10 Előzmény dezol66
(5/7)
Teljes mértékben egyetértek soraiddal. A darab kiváló, és a színészi játékok is azok. Egy színikritikában azt olvastam, hogy Koncz Gábor korábbi apaszerepeit is felülmúlót alakít itt, a Földindulásban. Ezt nyilván nem tudom megítélni, hiszen ahhoz ismernem kellene az összes korábbi hasonló szerepét (egyedül Sarkadi Elveszett paradicsoma ugrik be, amiben láttam apát játszani és szerintem abban is nagyon jó volt), mindenesetre valóban remekül játszik ebben is, az egyik legerõsebb jelenlét az övé a színpadon.
Alighanem igazad van abban is, hogy indulatból, a színdarab és a színészek játékától teljesen függetlenül pontozták le sokan a darabot. Ilyen értelemben annak a viharos idõszaknak az áldozata ez az elõadás, bizonyára sokan csak azt keresték, hogyan kössenek bele az elõadásba és azon keresztül az "új Új Színházba". De nézzük a dolgok jó oldalát: milyen szerencse, hogy elmúlt egy év és a darab még mindig mûsoron van! Érdemes most megnézni, és elvonatkoztatni minden külsõ körülménytõl. Magát a darabot nézni. Megéri, elég jó.
És igen, aktuális is - fájdalmasan az. Bár azt örömmel hallottam a minap, hogy tavaly már több gyermek született, mint az azt megelõzõ években.
Végül pedig: azt nem teljesen értettem, hogy voltaképpen mirõl szólt ez a rövid eszmecsere kettõtök között. Melyik ismertetõben írták rosszul az egykézést? És miért fontos ennyire hangsúlyozni, hogy önkéntes volt? Szerintem a darab éppen arról szól (és tudvalevõ, hogy Kodolányi sokat foglalkozott a témával, talán hagyatkozhatunk rá ez ügyben), hogy nem minden esetben volt az. S eleve: mi számít annak? Ha a nyomor, a szegénység kényszerít, az minek számít?
10/10
dezol66 2012 ápr. 04. - 14:53:29 10/10
(4/7)
Igazad van az egykézés önkéntes , az ajánlóban úgy van ,hogy szabályozzák.
10/10
offtopic
kõmacska 2012 ápr. 01. - 03:16:46 10/10
(3/7)
Csakhogy hozzászóljak. Nem láttam, ezért nem is lehet róla véleményem. Csupán az ismertetõt olvastam el, és azon akadtam meg. Eddig úgy tudtam, hogy az egykézés önkéntes volt, nem felülrõl jövõ kényszer. Az egykézõ asszonyok maguk mondogatták: "Inkább lepedõt mosok, mint pelenkát." (Kovács Imre: A néma forradalom) Persze lehet, hogy ezt egész közösségekre rákényszerítették, Kodolányi János nyilván igazat írt, de a külsõ kényszernek a wikipédián sem leltem nyomát: http://hu.wikipedia.org/wiki/Orm%C3%A1ns%C3%A1gi_egyke
10/10
dezol66 2012 márc. 25. - 21:01:45 10/10
(2/7)
Én nem értek a színházhoz, de aki ezt a darabot pontszámokkal lehúzza,az büntetni akar....és a gyenge pontszámok nem a darabnak szólnak.
10/10
dezol66 2012 márc. 21. - 19:17:54 10/10
(1/7)
Remek darab ma láttam a fõpróbát. Volt aki elsírta magát. két háború közti vidéki nincstelen Magyarországon játszódik. Az akkori parasztság féltve a vagyon elaprózádásától 1 gyereket vállalt, ami egyfajta nemzeti öngyilkosság. Illetve már akkor elkezdõdött a külföldi bankok magyarországi " befektetései", amit egy amerikás magyar falubeli felvásárlásain keresztül láttat. Most nem hasonló a helyzet ?? 10bõl 10-et adnék neki mindenkinek ajánlom. Különösen Koncz Gábor szerepe telitalálat , aki egy zsugori ,önfejû öregembert , alakít.