Magamtól nem tudtam eldönteni, hogy volt-e bármilyen elõzetes megbeszélés a falubeliekkel, de a wikipédia szerint nem volt, ez a sztori tényleg a "véletlen ajándéka" lett. http://hu.wikipedia.org/wiki/Fotogr%C3%A1fia_(film)
Természetesen 10/10

Megnéztem, mert nem tudtam, mi az. Te olvasod?

Húha. :) Hát – nagyon örülök, hogy válaszoltál, jócskán meglepõdtem. Írok hát én is, bár igyekszem rövidre fogni. Úgy látom, erõsen a hajdani népi-urbánus törésvonal köré rendezõdtünk, és számomra kissé meglepõ, hogy ez még ilyen elevenen létezik.
Hiszen a mai városlakóknak nagyon nagy százaléka menekül ki „falura”; amik ugyan már inkább csak lakóparkok: zöld, meg kert, meg McMenemy Márk a Deko tévén.
De hogy ezekben a kisebb lakóközösségekben valóban közösségek jöjjenek létre, azt olyan amcsi sorozatok is propagálják, mint a Született feleségek és a Gilmore girls. Fõképp az utóbbi olyan, mint egy tanmese arról, hogy a kis településeken élõ amerikaiaknak milyen jó, mert rendezhetnek lakógyûlést, és mindenki ismeri a másikat stb. Ez egy TREND, csak szólok, nehogy lemaradj :)

De ha nagyon belemászok ebbe, akkor azt kell mondjam, a másik sikersorozat, a Lost is valami hasonlóra épül: egy kis falura való ember reked összezárva egy szigeten – meg kell ismerniük egymást és muszáj összefogniuk, mert csak közösen boldogulhatnak, egyedül nem megy; és a veszélyt az ismeretlenek jelentik. Amit/akit megismernek, az már nem is olyan veszélyes, bele tud integrálódni a csapatba, és szövetségessé válik, a közös ismeretlen, a közös veszély ellen.

De komolyan: eszembe jutott, hogy van egy olyan elmélet, miszerint a történelemben (és a mûvészetben) egymást követik az avantgarde és a klasszikus (vagy ahogy hallottam: a reneszánsz és a manierista) korszakok. Tehát van egy idõszak, ami szellemi forradalmat hoz, és aztán van egy nyugalmasabb kor, ami ezt valahogy feldolgozza. Ha ez igaz (miért is ne), akkor a mostani korszak mindenképpen a klasszikus, konzervatív idõhöz sorolható. Amikor nincs nagy szellemi földindulás (volt éppen elég a 20. sz-ban) – hanem mindazt a változást, amit az okozott, fel kell valamiképp dolgozni, elrendezni, klasszicizálni. Utoljára talán a 19. sz. második fele volt ilyen nyugalmas idõszak, amikor nem sok új történt, csak az addigi eredményeket terjesztették (na jó, mondjuk a festészetben éppenséggel akkor kezdõdött egy földindulás). De ha Arany Lászlóra vagy Csehovra gondolok, akik azt érezték, megállt az idõ, nem történik semmi… azok voltak a „boldog békeévek”. Aztán az egész 20. sz., egészen a nyolcvanas évekig, egy iszonyatos lázadás volt, hihetetlenül gyorsan bomlott föl és alakult át az emberiség addigi szellemi horizontja. Erre akkor gondoltam, amikor mostanában megnéztem Xantustól a Rocktérítõt – Pajor kegyetlenül durva volt benne, ilyen lázadó rockzenész ma nem is létezik. És Bret Easton Ellis is a nyolcvanas években írta az Am. pszichót és a Vonzás szabályait. (Az utóbbi a kilencvenes években pite filmekké gárgyult.) Szóval, az jutott eszembe, hogy nyilván a nyolcvanas évek volt az utolsó lázadó évtized. Annak egyelõre vége. A Rocktérítõben még természetes volt, hogy Xantus szürreális filmbetéteket használ. Ma viszont már anakronisztikusak Jancsó Kapa-filmjei. Ez nem ugyanaz a kor. Nem lehet Jancsó filmnyelvével feldolgozni. Most össze kell rakni azt, amit a 20. sz. szétdúlt. „Kizökkent az idõ, óh kárhozat, hogy én születtem helyre tólni azt.” Ez itt most a Hamlet-szín, aki azért élt, szegény, hogy megpróbálja helyrehozni, amit az elõzõ nemzedék elbaszott. Ez van.
Nézd meg a mostani magyar filmeket, filmírókat. Ki akar most szürreális filmeket csinálni? És ha csinál, az mirõl szól, mit ad hozzá a jelenhez? (Az idén két „mûvészfilm” készült összvissz, a Delta és a Londoni férfi. Tarr filmje talán jó, de a Delta nem szól semmirõl). A fiatal filmesek a sztori és hõs központú, hagyományos filmnyelvet tanulmányozzák, azon akarnak valamit kifejezni és elmondani, be akarják tartani a szabályokat, és az az elvük, hogy nincs egyéni vélemény, csak közös diskurzus van; mindenki egy csoport véleményét teszi magáévá. Eszük ágában sincs lázadni, szembemenni, bomlasztani.
És ez nem csak a rohadt kapitalista pénzeszsákok és a piacorientált kultúrplacc miatt van (amiatt is, persze). Hanem azért, mert ez itt most a KONZERVATIVIZMUS ideje.

Gondolj bele: miért küzdenek most a liberálisok, milyen célokat akarnak elérni? A buziházasságot, a sorozatgyilkosok szabadlábra helyezhetõségét és a kábítószerek legalizálását. Kb. ennyi, ez a cél, azon túl, hogy romboljunk szét minden közösséget (azaz pl. a falvakat, vagy épp az államot). A liberalizmus jelen pillanatban teljesen üres szellemi irányzat. Nincsenek pozitívan elérendõ céljai. Szerintem, ha most egy régi liberális feltámadna – mint Mikszáth Zrínyije – és látná, miért harcolnak mai utódai, helyben összecsinálná magát. És azonnal konzervatívvá válna. Mert ugyanakkor érdekes – a konzervatívok sokkal impulzívabbak, sokkal radikálisabbak, ki se fogynak a célok felsorolásából, amiket el akarnak érni.
Emiatt a liberalizmus – amihez köthetõ a század eleji ún. urbánus szellemi mozgalom is – jelen pillanatban KORSZERÛTLEN. Egyszerûen nem trendi, és ezt szerintem egyszer te is megérted. Amiket írtál, nagyon régi érvek. Olyanok, amiket azóta bõségesen megcáfolt a tapasztalat. Ezeket még Ceaucescu hangoztathatta, amikor lerombolta Románia falvait. De ez a korszak elmúlt, most nem a panel, meg a Szomszédok, meg a Surda a divat, hanem mondjuk a Gilmore girls. Vagy a Farm, ahol élünk (nézd meg a topicját, rengeteg huszonéves írt bele, akik ezen nõttek fel és imádják). És azt te is tudod, hogy Bp. népessége az utóbbi években kb. félmillióval csökkent. Egyszerûen divat a kisebb közösség, most nem a tömeg a menõ. Pl. a kereszténységben nem a nagy történelmi egyházak, hanem a kisebb, intimebb közösségek. A hetvenes évek üres, magányos tömegszórakoztatása is a múlté. Hatalmas diszkók, koncertek helyett kisebb bulik, filmszínház helyett házimozi. Még az internet is a személyességet erõsíti, például ez a fórum, ahol a nézõ visszaszól és értékel. És ahol egy idõ után mindenkinek arca lesz. A televíziózás a közösségteremtés felé mozdult: interaktivitás minden módon, a nézõk bevonása…a személytelenség, arctalanság már unalmas.


És különben is – akárhol, akármilyen helyzetben, akármilyen céllal is jön létre egy közösség, az mindig hasonló problémákkal néz szembe: a megismerés, az irányítás, a hierarchia, a közös tevékenységek megszervezése stb. Mindegy, hogy ez egy iskolai osztály, egy munkahely, egy vallási közösség, egy baráti társaság vagy egy faluközösség – ezektõl a jelenségektõl egyik sem menekülhet, és senki sem kerülheti el, mert nem váltogathatja tetszése szerint a környezetét.
Egyébként az komoly szociológiai felmérés eredménye, hogy a nyolcvanas években Magyarországon követték el a százalékos arányban a legtöbb öngyilkosságot. Azon belül is nagyobb százalékban a városokban, azon belül is nagyobb százalékban a nagyvárosokban, azon belül is legnagyobb százalékban a lakótelepeken. Ezt felmérték, tutira nem ugyanakkora az arány a faluban és a városban.
Egyébként úgy általában is – a filmeknek, az irodalomnak egy jelentõs része szól arról, hogy egymás számára idegen emberekbõl hogyan kovácsolódik össze, hogyan jön létre egy közösség. Egymás megismerése óriási erõt szabadít fel. Ez nem úgy van, hogy akit már ismersz, az unalmas, ezért mindig ismeretlenekkel kell lenned, mert azok érdekesek. Hanem inkább úgy, hogy minél jobban ismered a sakkot, annál jobban tudsz játszani; és minél jobban tudsz játszani, annál inkább szeretsz játszani.
Egy faluban, ha ismered a többieket, az nem azt jelenti, hogy azok unalmasak vagy lehúzóak lennének. Lehetnek azok is, de legalább ugyanakkora vagy még nagyobb a valószínûsége annak, hogy erõforrássá válnak, olyan ismerõsökké, akikkel jó megosztani az idõt, az élet egy kis darabját.



Az Álombrigádban, többek között, nekem az is tetszik, hogy megjeleníti a munkát. Hiszen az élet több mint egyharmada a munkával telik, és a filmek mostanában ezt elfelejtik. Pedig a jó filmek a munkáról is szóltak: a Makra, az Egészséges erotika, a Mephisto stb.

Amit a Húsz óra és a leveshús kapcsán leírtál –nos figyelmedbe ajánlom Gelléri Andor Endre prolikról szóló novelláit. Bármelyiket, mert mindegyik a két vh. közti pesti prolik kiszolgáltatottságáról, nyomoráról szól. Gelléri z s i d ó volt, ezt most azért hangsúlyozom, mert ugye a korabeli felfogás szerint a zsidók uzsorások, mások vérét szívják stb… Gelléri viszont maga is lakatosinas volt, proliként élt, és a saját munkás élményei alapján írt. Aztán meghalt Auschwitzban. Imádom a novelláit, érdemes egyet-kettõt megismerni (ez itt a reklám helye volt).


Amit a megesett lány megbélyegzésérõl írtál – nos, ez évezredek óta törvény (gondolj a Kõszívû Plankenhorst Alphonsine-jára, õ aztán nem faluban élt).
Nem kezdem el ecsetelni ennek az elõnyeit. Mert úgyis a lányoknak kedvez, ha a férfiaknak vállalniuk kell a gyereket, ezt te nyilván nem tudod ilyen pozitívan értékelni. Az, hogy a lány jogosan várta el, hogy aki le akar vele feküdni, az elõbb vegye feleségül - persze, hogy számodra ez csak borzalmas gúzs :D :P Errõl írtad: „Ez nem diktatúra?
De igen, a legrosszabb...én még szívbõl örülök is a felbomlásának!”
Na persze :D
Ne haragudj a hahotázó jeleknek, de nyilván mosolygok, mert persze hogy nem gondolsz arra, a keményen betartatott szexuális korlátoknak mennyi védõ funkciója volt. Most, hogy ezeket a korlátokat kidobtuk az ablakon, a problémák egyszerre zúdultak az emberiségre: a fertõzések, a népességfogyás, a népességrobbanás, a nyomor (a Másik bolygó c. filmben, ahol gyerekmunkásokat mutatott a kamera, azok többször is azt mesélték, ha pénz nélkül mennek haza, megveri õket az a n y j u k. Apáról már nem is esik szó…Iszkának se volt apja, József Attilának se.) Ha a férfiak (és a nõk) csak a jogaikat hangoztatják, de nem vállalják fel a gyerekeik iránti felelõsséget, az testi-lelki elnyomorodással jár.
Luther Márton pl. 16 gyereket nevelt föl. Abból hat volt a sajátja, a többi pedig elhalt rokonoktól lett „begyûjtve”. De miatta aztán nem lett megesett egyetlen falusi leányzó se…Mert ugye a megesett lányok nem magukat ejtették teherbe. És ha azt mondod: miért ne lenne joga egy hajadonnak megesni – ezzel azt mondod: miért ne volna joga egy srácnak felelõsségvállalás nélkül teherbe ejteni egy lányt, mit se törõdve a következményekkel.


Kiterjesztett öngyilkosságot legutóbb éppen egy budai, multicégnél dolgozó topmenedzser követett el. Hol van õ már a falusi, patriarchális világtól?


Az egyházak negatív ideológiájával egyet kell értenem. Most éppen a zsidó-arab konfliktushoz asszisztálnak, annak ideológiai alapját megteremtve: a zsidóknak joguk van Kánaán földjérõl kiirtani az õslakókat, mert azt a földet Isten örökre nekik adta. Az nem zavar senkit, hogy a Biblia mást ír, és az egyházak pont azt csinálják, mint amikor a háborúkban megáldották a fegyvereket –most a zsidó rakéták vannak megáldva, amikkel bombázzák a gázai egyetemet stb. Pedig az Isten nem ilyen, ez nem az õ terve. Ez pont olyan sötét, gyilkos gonoszság, mint a keresztes háborúk.


Az igaz, hogy a kommunizmus hozta el az alkoholizmust a falvakba. Ezt Kopp Máriától olvastam, és hát õ az ország no.1. szociológusa. Csenger községben végeztek erre vonatkozó vizsgálatokat még a háború elõtt és után –és kiderült, hogy a téeszesítés után a falusiak depresszióssá és alkoholistává váltak.

Gyurcsány apjához nem kellett titkos spicli – eléggé nyíltan látszott rajta az életmódja. Meg hát a részeg gázolást nem a titkosügynökök jelentik…a kmk-t is minden rendõr azonnal láthatta a szig. alapján. Esetleg a nagymérvû eladósodás nem volt azonnal látható. De hogy az öreg Gyurcsányra titkosrendõröket, besúgókat állítottak volna…na, ezen vihog a vakbelem.