Téma: Frank

5/10
cinemad 2023 nov. 22. - 21:27:06 5/10
(18/18)
Hát nehéz hova tenni, kb. a feléig úgy voltam vele, hogy nagyon leszedem róla a keresztvizet, de aztán egészen felkeltette az érdeklődésem. Egyértelműen nem vagyok annyira sznob, hogy áradozzak erről a filmről, de egy picit azért valószínűleg én is az vagyok, mert a maga szürrealitásában és elvontságában egész érdekes tartalmat is találtam végül. A mondanivaló szót nem használnám, mert nagyon nem tudtam megfogalmazni, hogy mi is lenne az. Alternatív művészekről készítettek alternatív alkotók egy filmet. Ha valaki egy könnyed szórakozásra, vígjátékra, kiszámíthatóságra, zenekari filmre stb vágyik, az messze kerülje el. Ha a különleges, nem szokványos, "kattant" dolgok érdekelnek, akkor fogsz benne találni értéket. A film egyébként az underground kontra mainstream témakörét boncolgatja elég sokszor a szereplők történetén keresztül. Na ugyanez igaz a filmre is, olyanoknak szól, akik csak azért sem szeretik a közönségfilmeket, mert ezzel különböztetik meg magukat a pórnéptől. Aki viszont azokat szereti az kerülje el. Nekem egyszer nézhető volt, nem volt rossz, de nem érzem, hogy valaha kedvet kapnék még egyszer elindítani, mert művészieskedés ide-oda nem volt számomra szórakoztató.
2/10
mf5hd 2015 okt. 04. - 22:51:48 2/10
(17/18)
A film talán legnagyobb baja, a gyenge zenei anyag mellett, hogy nem igazán tudja eldönteni, mi is akar lenni valójában, dráma, vagy vígjáték, egy kicsit ide is, oda is próbál húzni, de végül egy fura katyvasz lesz az egész. Egyébként az embernek az a benyomása, hogy inkább a vígjáték vonalat kellett volna erõsíteni, a karakterek is inkább erre lettek volna alkalmasak, bár a film egyik fõ gondja, hogy nincsenek normálisan kidolgozva, ráadásul hiába tudjuk, mi a lényeg, mire akar utalni a film, de a sztori egyáltalán nem elgondolkodtató, a nézõnek pedig ahelyett, hogy kicsit is beleélné magát, az alter zenekarok fura, de szerethetõ világába, inkább végig az az érzése, hogy a szereplõk egyszerûen elmebetegek. Emelett még Frankrõl is alig tudunk meg valamit, a többiekrõl meg aztán végképp semmit, de Maggie Gyllenhall is nagy baklövés volt, hiába jó színésznõ, egyszerûen nem szép, sõt kifejezetten csúnya, így viszont bármit is tesz, az teljesen hiteletlen. Összegezve ez a film egy kihagyott ziccer, lehetett volna egy kicsit buggyant jóféle kisköltségvetésû, független filmek szép hagyományait folytató vígjáték, egy folyton önmagát keresõ, hibbant alter bandáról, és annak lökött frontemberérõl, ehelyett egy unalmas, szájbarágós drámaszerûség lett, néhol egy-két poénnal, bár még bõven a nézhetõ kategóriából, kár, mert az ötlet amúgy nem rossz. 10/5
10/10
Molten 2015 ápr. 15. - 13:43:34 10/10
(16/18)
SPOILER
Erõsnek érzem azt a kijelentést, hogy Jon össze akar jönni Claraval... a film jó részében gyûlölik egymást. A Frank iránt érzett "szerelmük" nem is tette ezt lehetõvé. Clara pedig nem szexi. Se szép, se jó, se szexi.
***SPOILER VÉGE***

Ami engem illet, teljesen más filmre számítottam. Azt vártam, hogy ez egy elvont, mókás, vicces vígjáték lesz, Ehelyett kaptam egy elvont, szomorú és tragikus filmet. Nem mondom, hogy bánom, nagyon tetszett a film, de a végére valami fájdalmasat éreztem mélyen belül.

***SPOILER***
Nincs feloldás, Frank soha nem lesz szerethetõ, hiába a tehetség, Jon pedig soha nem lesz híres és tehetséges. Túl könnyû volt azonosulni, azt hiszem
highbatman 2015 jan. 17. - 15:41:20
(15/18)
Lehet hogy én vagyok a maradi, de ez a film egy alacsony költségvetésû alternatív valami. Nagyon nem nyerte el a tetszésemet. A vígjátéktól nagyon messze áll. Azt kell mondjam elpazaroltam rá 1,5-2 órát.
Redfield 2015 jan. 05. - 22:47:04
(14/18)
Szatíra. És annak kiváló. Még sosem láttam ilyen filmet a zenérõl, amiben a csoportdinamika egy ember dilemmáinak és egy kulturális jelenségnek is felfogható, de mondanom sem kell, hogy remekül editál vele, van üzenete és szórakoztat, az idei év egy rendkívül pozitív csalódása volt.
5/10
deadscott 2015 jan. 05. - 22:11:03 5/10
(13/18)
ez egy nagyon szép és érdekes film, tele eredetiséggel és jó zenékkel.
7/10
10/10
KNYK fr 2014 dec. 26. - 15:02:18 10/10
(12/18)
Végre egy jó film. Az igaz, hogy nem tömegszórakoztatásra készült.
kissgabesz3@gmail.com 2014 dec. 26. - 14:45:56
(11/18)
Méghogy vígjáték? Egy nagy lufi az egész film, ami nem kipukkad, hanem SPOILER!!! összetörik, mint a fõhõs papírmasé álarca. SPOILER VÉGE. Vajúdtak a hegyek és egeret szültek. Én nem is tudtam, hogy vígjáték, mert egy ismerõsöm töltötte át nekem pendrive-ra és volt felesleges másfél órám és haboztam, hogy Frank vagy Lucy. Hát, Franket néztem meg végül. Utóbb tudom, hogy Lucyt kellett volna választanom :) Jómagam is zenész vagyok, de a vörös hajú srácon kívül(Domhnall Gleeson) senkivel sem tudtam azonosulni. A Gyllenhall lány szerepeltetése pedig végképp nagy árnyékravetõdés volt az alkotók részérõl. Nyomasztó a film hangulata szinte végig. Az az érzése az embernek, hogy mindig valami nagy baj lóg a levegõben, ami bármikor a nyakunkba szakadhat. Amennyiben ez volt az alkotók szándéka, akkor tökéletes munkát végeztek. A papírmasé álarc nem hordoz számomra semmilyen üzenetet, mert enélkül is maszkosok között élünk. Bár az is lehet, hogy nem én vagyok a célközönség. Véleményem szerint ez a film nem jó. Max 4/10.
1/10
HDman 2014 dec. 25. - 23:09:16 1/10 Előzmény pereputty92
(10/18)
Maximálisan egyetértek. Ez egy katasztrófa. Itt szó sincs érzelmekrõl. Ez egy bazi nagy átverés, amit a sznobok benyalhatnak. Meg is érdemlik. Viszont elvettekk az életembõl másfél órát és még jól fel is húztam magam ezen a semmitmondó, semmirõl sem szóló nagy kamuról. Ha valaki még nem nézte meg, ne is tegye!
3/10
pereputty92 2014 dec. 21. - 16:43:26 3/10 Előzmény o-l-i
(9/18)
Hát hallod... :D Én zenész vagyok, de hogy ez a film egy kalap trágyát nem ért, az is biztos. Nem azért ül le az ember filmet nézni, hogy tanulságokat vonjon le, meg érzelmeskedéseket nézzen, hanem azért, hogy kikapcsolódjon. Ez a film egy tökéletesen kikapcsolódó alváshoz volt elég.
1/10
Mozikritikus 2014 dec. 20. - 11:29:37 1/10 Előzmény o-l-i
(8/18)
hm.. elég fos kis film. elalváshoz ajánlom.
10/10
o-l-i 2014 szept. 23. - 00:30:44 10/10 Előzmény scottish
(7/18)
Hát aki ezt a filmet ennyire rossznak ítéli, az nem lehet valami érzelmes ember. :) Ne haragudj, de annál büszkébb vagyok rá, hogy nekem tetszett. Gondolom a 300 második része jobban tetszett neked nem? Bocs, nem akarlak kritizálni, meg béke veled, és mindketten megmaradunk az internet anonimitásában, de gyalázat ilyet ide írni, hogy ez egy rossz film, meg vallatni lehetne vele. Akkor te tényleg nem érted a filmmûvészet lényegét. Jó persze, ez szubjektív, de azért van egy egységes elképzelés egy jó filmrõl, és ebben elég sok érzelem, tartalom, és a legfontosabb; egyediség volt ahhoz, hogy így degradáld. Nézzétek meg bátran, ne hallgassatok erre az Aladárra! Zenészeknek, és efféléknek meg egyenesen kötelezõ lesz, amint ismertté válik a film. Ezt fogják ajánlani egymásnak. ;)
offtopic
scottish 2014 szept. 22. - 10:26:05
(6/18)
Nem ez volt életem legrosszabb filmje, de ezzel vallatni lehetne. Egyetlen kellemes momoentum a végzene. De ez a film Fasbenderestõl Fasbender nélkül is nagyon szenvedõs volt.
Saját vélemény
-NOMAD- 2014 szept. 12. - 01:01:59 Előzmény Borisska
(5/18)
Fassbender végre a vidám arcát mutatja nekünk. :)
Eléggé várós a szinkronos verzió.
Pikacsu 2014 aug. 02. - 22:40:07
(4/18)
Ilyen filmeket megéri megvenni a mozinak?
10/10
Borisska 2014 júl. 31. - 15:49:08 10/10
(3/18)
Náloam 10 pontos! Láttam a Rooftop Cinema vetítésen és mindenkinek ajánlom. Fassbendernek meg külön örültem! :)
filmimádóó 2014 júl. 14. - 09:46:18
(2/18)
filmimádóó 2014 júl. 13. - 16:30:04
(1/18)