Egyszer láttam pár éve, megvolt dvd-n. Azért írom, hogy "volt", mert az elsõ adandó alkalommal elajándékoztam. Még a borítójára sem bírtam ránézni. És nem azért mert nem tetszett. Kicsit furcsa leírni most ezt a szót: "tetszett", mert mi tetszene bárkinek is ebben a történetben? Barbárság, kegyetlenkedés, közöny.
A színészi játék jó, de képtelen lennék mégegyszer végignézni, ezért inkább elajándkoztam. Gyorsan.

Igazából nehezen tudom megfogalmazni, hogy mit érzek. Dühöt, bánatot, elkeseredést, szánalmat, vagy mindezt egyszerre.
Nem szeretek állatkerbe sem járni, azóta, amióta láttam egy jegesmedvét: állt egy helyben, és "dölöngélt" amikor náhány óra múlva arra jártunk, még mindig ugyanott, ugyanezt csinálta. Valahogy annyira szomorú látvány volt, hogy azóta nem tettem be oda a lábam. Kicsi volt a helye (õk nagyon sok km-t gyalogolnak naponta), csúnya a bundája. Nagyon rossz emlék még így pár év elmúltával is.
Én szeretem az állatokat, és nem gyûlölöm az embert. Sok jó embert ismerek. Ezért régen nagy mártírként úgy gondoltam, majd én megpróbálok mindenféle emberrel megértõ lenni, és megérteni mit miért tesz. De nem ment. Próbáltam a facebookon segíteni - több száz állatszeretõ emberrel együtt - az állatokon, de azt vettem észre, hogy már egész nap ezzel foglalkozom, a páromnak csak "fújtam" a magamét, csak errõl beszéltem, sírtam, szitkozódtam, izgultam napokig egy-egy eset miatt. Reggel ahogy felkeltem már a facebookon indult a napom, és éjfélkor még ott ültem elötte. Egyszóval nem ment. Hetekig tartott mire "kihevertem" egy-egy elpusztult állat hírét, örültem ha sikerült megmenteni egyet, de rögtön jött a következõ tíz-húsz bajba jutott. Nem bírtam csinálni, szó szerint nem bírtam lelkileg.
Úgy döntöttem, hogy nem nézek ilyen képeket, nem lépek be a facebookra (az itteni környeztemben lévõ állatoknak segítek, ahogy tudok) stb.stb.
Rájöttem, hogy nem tudok nem látni ilyeneket. Elég ha kilépek az utcára.
(Pár hete kint álltunk a párommal az erkélyen (városban lakunk az 5. emeleten) és a szemünk elött ütöttek el egy kutyát, mert a gazdája nem pórázon sétáltatta, és a kutya nem volt épp szófogadó. Ezt onnan is tudtam, hogy kb elötte egy héttel, vasárnap is erre sétáltatta a kutyát, szintén póráz nélkül, és a kutya kirohangált az útra. A gazdinak szinte toporzékolva kellett visszahívnia, még mondtam is a páromnak akkor, hogy ez egy b...m, egyszer baj lesz belõle. Akkor csak azért nem volt, mert vasárnap nincs akkora forgalom.
A kutyus nem pusztult el, sõt fel is állt, pedig nagyon csapott rajta a kocsi (aki meg sem állt!!!!!!!). Azóta persze pórázon látni a kutyust sántitva. Nagyon felelõtlen volt a gazdája, és majdnem rossz vége lett. Rohadt nagy szerencséje volt, hogy ilyen olcsó volt a tanulópénz..)
Ezért nem szeretek kocsiba ülni, mindig attól félek elütünk egyet. De az is megvisel, ha látok egy állatot kiterülve az utcán. Persze, ez sokszor nem megoldható, de mindig végigizgulom az utat. Ez van.
Ezért kérem a páromat, hogy költözzünk el, olyan helyre, ahol nincsenek, csak esetleg jegesmedvék a jégen, vagy farkasok az erdõben..vagy.. mindegy, csak ne lássak ilyet többet.
Persze, tisztában vagyok vele, hogy elkerülhetetlen, fõleg itt. De ha már nem kell attól félnem, hogy kiontott belû állatot látok..
Több ezer éve velünk vannak, és kevés ez az alig több mint száz év ahhoz, hogy tudják, kerülni kell az utakat, amin ezek a fémdobozok száguldoznak. Régen nem voltak ilyen veszélynek kitéve, csak amióta mindnkinek autója van, és mindent behálóznak az utak. Ma rengeteget gázolnak halálra. A legszörnyûbb az, amikor látni, hogy még át is hajtanak rajta sokszor. Úristen! Mi ez ha nem barbárság? Egy állat képes lehúzni az útról a sebesült/halott társát!
És akkor még nem említettük a szándékos állatbántalmazásokat, amibõl szintén rengeteg van. Õket nem tudom megérteni, és nem is akarom. Azt akarom, hogy keressék meg, és büntessék meg. (én az akasztást javaslom)
Akikkel megpróbáltam megértõ lenni, õk a "közömbösek". Egyszerûen nem értem. Jó ne menjen utána, én sem teszem - bár igaz én más okból, mert nehezen viselem lelkileg, de ha a szeme elött van, hogyan képes közömbös maradni? Ha lát egy állatot, aki fél, szenved, fájdalmai vannak, vagy egyzerûen csak kint fekszik az esõben a földön - látja, hiszen van szeme, akkor hogy képes közömbös maradni? Nem értem, egyszerûen nem értem. Pedig próbáltam, de nem tudok rájönni hogyan képes rá, és én miért nem tudok az lenni?!