Téma: Harag

barna pólós 2014 okt. 24. - 22:12:00
(47/427)
Önmagában Lengyelország és Franciaország (és néhány kisebb útba esõ ország), Jugoszlávia, a Balkán és a Szovjetunió elfoglalása nem feltétlenül világháború, pláne, hogy nagyon gyors is volt a folyamat, a szovjet háborút leszámítva. Világháborúvá az angolok belépése tette a kontinentális háborút, ill. az USA belépése fõként Japán és Németország ellen. De végülis ezek csak elnevezések. Lényeg, hogy nem lett volna akkora baj az angolok, amerikaiak és a kommunisták nélkül. Az áldozatok nagy része egyébként nem a nyugati hadszíntéren esett el, többségük orosz és kínai volt.
xamax 2014 okt. 24. - 22:01:30
(46/427)
Lentebb már írtam a filmmel, illetve a film beharangozójával kapcsolatban, amitõl õszintén szólva kinyílt a bicska a zsebemben. Egyesek szemrehányást tettek, illetve kifejtették, hogy lehettek olyan lokális helyzetek, ahol a németek voltak fölényben, és a film bizonyára egy ilyen helyzete dolgoz fel. Nos,lehettek ilyen helyzetek, de hogy 1945 áprilisában nem ez volt a jellemzõ, az biztos. Ha a film egy ilyen szituációt akart feldolgozni, akkor a legkevesebb, hogy konkrét személyek, konkrét idõpontok és helyszínek vannak benne, azonban ez a film nem dokumentartista jelleggel készült, hanem háborús fikcióként. Ha elfogadjuk, hogy nem készülhet mindenfajta háborús szituációról film, márpedig nem készülhet, akkor talán nem állok távol az igazságtól, ha azt mondom, hogy egy ilyen fikció felállítása felér egy történelemhamisítással. Miután ma megnéztem a filmet az elsõ szó, ami eszembe jutott az a szégyen. Olvastam olyan kritikákat, amik korszakosnak nevezték a filmet, szerintem pedig egy az amerikaikakat heroizáló a németeket pedig á komplettó háborús bûnösként, és komplett hülyeként beállító filmek hosszú sorában, amikkel már tele van a padlás. Ezt még el is lehetne viselni - mert ahogy már lentebb is írtam - nem várható el, az amerikaiaktól, hogy az ellenséget heroizálják, de a film zárójelenete, amelyben Brad Pitt mint amolyan modernkori Leonidasz, teljesen logikátlanul és értelmetlenül feláldozza magát és csipetcsapatát, miközben németetek százait kaszabolják le, annyira hiteltelen volt, hogy szabályosan a rosszullét kerülgetett. Szóval lehet mentegetni ezt a filmet, meg le lehet írni, hogy milyen érzékletesen mutatja be a háború szörnyûségeit - ez mind igaz is - de a zárójelenet mindent tönkretett, így pedig ez a film nem ér az ég világon semmit. (Elnézést, ha lelõttem a poént, de másként nem tudtam leírni a véleményemet, ami kikívánkozott belõlem.)
offtopic
Sz Peter 2014 okt. 24. - 21:04:58
(45/427)
Ilyen alapon minden offenzíva "lokális balhé" volt ami egy adott területen zajlott.
7/10
offtopic
LookAtMe 2014 okt. 24. - 20:31:42 7/10
(44/427)
Egyszernézõs film, a története nem túl izgalmas. Akciófilmnek is megteszi, de inkább drámának éreztem. Az akciójelenetek persze jók voltak. Színészek nagyon rendben, valójában az igazi értékét a film abban adta, hogy jól ábrázolta a II. világháborús idõszakot, hogy milyen borzalmakat kellett átélnie egy katonának. Így aki szereti a háborús filmeket, nézze meg.
barna pólós 2014 okt. 24. - 18:38:51
(43/427)
Ez érdekes, mert ezt a németek is mondhatták volna, hogy elõttük meg amazok csináltak valami turpisságot. (Pl. az oroszok a kommunizmust, amit védtek is.) A lényeg, hogy a versailles-i békediktátum volt az eredendõ bûn, és továbbra is azt hazudják, hogy a gyõztesek tömeggyilkosságai szükségesek voltak. Ez is jellemzõ, hogy a gyõztesek a történelmi, ok-okozati összefüggésekben az általuk kiválasztott pontról indulnak. Ott kezdõdik, hogy a németek - biztos poénból - megtámadták Lengyelországot (és más ország ugye nem, ill. ez lényegtelen), aztán biztos el akarták foglalni az egész világot, és mindenkit el akartak pusztítani magukon kívül. (!)
barna pólós 2014 okt. 24. - 18:19:01
(42/427)
A Lebensraum Keleten lett volna, és csak elmélet volt. Az is lokális balhé volt, a németeknek nem volt választásuk, az oroszok támadtak volna, és 2 évvel a brit hadüzenet után indultak meg a németek. Persze a németek sem voltak bûntelenek, még ha el is törpültek a bûneik a szövetségesek bûnei (60 millió halott, 100 millió a kommunizmusban) mellett.
offtopic
Sz Peter 2014 okt. 24. - 17:59:44
(41/427)
Szerintem kifelejted a "Lebensraum"-ot. Kis, lokális háború? :)
9/10
kardio@freemail.hu 2014 okt. 24. - 17:39:29 9/10
(40/427)
Nos, nem a Halál 50 órája, de ha az 10 pont, ez is megér nyolcat!
barna pólós 2014 okt. 24. - 17:31:26
(39/427)
Vagy egyáltalán nem is tanítanak egy-egy történelmi eseményt (ill. csak nagyon keveseknek), vagy jelentéktelennek állítják be, vagy máshogy állítják be. Így lesz Németország a felelõs, miközben neki üzentek hadat... Vagy így lesz Drezda és az atombomba szükséges, elkerülhetetlen rossz, miközben egy gonosz mészárlás volt semmi több.
barna pólós 2014 okt. 24. - 16:21:27
(38/427)
Történelmi témákban csak elfogultság van, a gyõztesek írják a történelmet. Ezért enyhe a megítélése a kommunizmusnak, és ezért engedik a vörös csillagot. Ezért nem tanítják a lengyel-német konfliktust, a szövetséges bombázásokat, koncentrációs táborokat (Auschwitz, csak németeknek), csak kizárólag azt, ami a németeket negatívan állítja be.
8/10
NN153 2014 okt. 24. - 15:31:11 8/10
(37/427)
Kifelejtettem a szuper akciójeleneteket. Kicsit szándékosan.
Dermesztõen jók voltak, de nem ezek tetté naggyá a filmet.
Nem is a történelmi hûség avagy a hitelesség. Ezek amúgy nem voltak rosszul megoldva, de a fõ érték szerintem az volt, hogy milyen különbözõek az emberek származásuk, helyzetük, jellemük alapján. És a jellemük fejlõdése ebbõl pluszban kiemelkedik.
Óriási a vallási vonal is. Külön figyelmet érdemel.
barna pólós 2014 okt. 24. - 15:25:06
(36/427)
Mindenki elfogult ilyen kérdésekben, csak az nem, akit nem érdekel. De egyébként nyilván morális kérdésekben az erkölcsösebb embereknek van igazuk legtöbbször, tehát ebben a kérdésben nem a kommunistáknak vagy más szövetségeseknek, hanem a németeknek.
8/10
NN153 2014 okt. 24. - 14:56:36 8/10
(35/427)
Közben bénaságból 8-ra szavaztam 9 helyett. Megtenné valaki, hogy eggyel jobbat ad, mint gondol, hogy kiegyenlítõdjön? (A rendszer magától nem enged javítani.)
8/10
NN153 2014 okt. 24. - 14:51:18 8/10
(34/427)
Elolvastam sok hozzászólást. Néhány elutasító volt. Próbálok vitatkozni egy kicsit. Én végig élveztem, hogy hogyan ütköznek a nézõpontok a háborút megjárt és nem megjárt között, a német polgár és amerikai katona között, a német nõ és amerikai férfi között, vagy hogyan jön szinkronba a német fiatal katona és az amerikai fiatal katona (ez többször is). Hogy egy reggelit hányféleképpen lehet felfogni, hogy milyen percek alatt változhat meg élet. Nagy erejû filmnek gondolom. A legjobb háborús filmek között van a helye. A vége nekem kicsit kevésbé sikerültnek tûnik. Talán mert ezt nem is lehet lezárni méltóképpen. Ezért csak 9/10.
barna pólós 2014 okt. 24. - 14:39:32
(33/427)
A németek csak egy apró, gyors, lokális háborút kezdtek, de az is inkább Lengyelország bûne volt, amely német területeket foglalt el korábban, és képtelen volt a kompromisszumokra (még tengeri kikötõt is kapott). A világháborút a britek és a franciák kezdték, õk üzentek hadat. Szó sem volt itt lengyel szövetségrõl, különben az oroszokat is megtámadták volna. Õk valójában Németországot akarták elpusztítani, ahogy az elsõ világháborúban. A cseh kérdés hasonló volt, Ausztria pedig egyesülni is akart. Tény, hogy a szövetségesek kezdték a háborút, és 60 (!) millió ember halt bele csak azért, mert le akartak számolni a németekkel, korábbi áldozataikkal. Egy igazságtalan békediktátum is elég ok a háborúra, és ez is a szövetségesek történelmi bûne volt. A szovjet katonákról annyit, hogy õk meg a kommunizmusért harcoltak a hazájuk helyett. (Hiszen a kommunizmusnál minden rendszer jobb.) A Bukás tényleg jó film. Hitlert és a nemzetiszocialistákat végre emberi oldalukról, nem propagandisztikusan mutatja be.

Ez ideológiai kérdés. Ha valaki liberalizálná a drogot, bevándorlók millióit telepítené be, egy szakállas, nõnek öltözött férfinek örvend az Eurovízión, helyesnek tartja, ha csak úgy elveszik egy ország 2/3-át, vagy azt, hogy miután túlerõben legyõztek egy országot, azt brutálisan megsarcolják, leszerelik a hadseregét, elvesznek területeit, megszállják az ipari létesítményeit, az nyilván a németeket nem kedveli, és ennek megfelelõen indokolja meg azt, ahogy az eseményeket értelmezi, és szelektálja, illetve ignorálja az egyes eseményeket. Egyébként már kulturálisan is felette állt Németország a keleti ellenségeinek, azaz a szövetségesek egyik felének. Az ellenségeskedés, háborúskodás, más országok elfoglalása sem Németországra jellemzõ történelmileg, hanem a franciákra, britekre és amerikaiakra. Lásd legutóbb az iraki háborút.
Csaba Várfalvai 2014 okt. 24. - 12:41:25
(31/427)
Nem nagyon volt választás...legalábbis, akinek drága volt a bõre épsége, az szépen beállt a sorba. Persze arról lehetne hosszan értekezni, hogy hogyan is alakult ki az a sor, mert Hitlert teljesen demokratikusan választották meg '32-ben...

Az ajánlott könyvet nem olvastam (de el fogom, kösz a tippet!), cserébe javaslom Antony Beevor: Sztálingrád (és õ írta a "II. Világháború történetét" is), mindkettõ objektív és tényszerû, viszont olvasmányos...ezzel párhuzamosan érdekes G. K. Zsukov: Emlékek, gondolatok címû könyve is (na ez viszont kicsit sem objektív munka), ha már a nézõpontokról beszélünk.

Azt nem tudom, mennyire szívesen néznék meg egy filmet, ami a "német katonát, mint katonát" mutatja be. Vagy bármilyen nemzetiségû katonát. Mi lenne benne az érdekes? Ha csak magát a katonát ábrázoljuk, kiragadva a korból, körülményekbõl, motivációkból, eszmékbõl, akkor mi marad? Egy ember, aki gödröt ás, zsákot cipel, fegyvert tisztít, jobbára unatkozik, aztán csatába kerül és egy 4km-rõl kilõtt gránát cafatokká tépi, esetleg õ lõ rá egy 200m-re a bokorban látszó valakire és vagy eltalálja vagy nem, persze a legvalószínûbb, hogy vérhast kap a szennyezett víztõl, vagy elfagy a lába télen és belehal a gangrénába. Mert a filmekben ábrázolt "hõs" katona nem volt jellemzõ soha, semmilyen korban és háborúban, néhány kivételtõl eltekintve. (remek könyv errõl John Keegan: A csata arca) A háború az csak a nyomorúságról szól és a halálról. Nem halottam/láttam/olvastam még veteránt nyilatkozni, hogy "nagyon király volt, szívesen visszamennék újra". Nagyapám, mikor hazaért a hadifogságból, a vitézi kardból konyhakéseket csinált és azt mondta, hogy soha többé nem vesz fegyvert a kezébe.
offtopic
cellasto 2014 okt. 24. - 11:57:21
(30/427)
"de bizony minden egyes katona felesküdött Hitlerre "

miért,tehettek mást?

egyébként,ha példul megfilmesítenék szóról-szóra theodor plievier-sztálingrád címû könyvét,akkor az hitelesen mutatná be a másik oldalt úgy,hogy közben nem lennének istenítve azok a gaz nácik..
de sajnos jelenleg ez elfogadhatatlan lenne,mivel nem lehet a német katonát csak katonának ábrázolni.
Csaba Várfalvai 2014 okt. 24. - 11:51:29 Előzmény barna pólós
(29/427)
"nem a németek kezdték a háborút" Ezt kifejtenéd bõvebben? Úgy tûnik hiányos a történelem tudásom, mert én úgy tudom, hogy 1939. szeptember elsején a náci Németország megtámadta Lengyelországot, akik szövetségben voltak a franciákkal és az angolokkal. Elõtte annektálták még cseh-morva országot, az osztrákokat...
Az kiváltó okokról lehet vitatkozni, hogy miért, de azt a tényt nehéz vitatni, hogy a németek kezdték az (európai) 2. világháborút, amiben összesen cirka 60 millió(!) ember halt meg. Egy (rossz)béke szerzõdés nem háborús cselekedet. Szeptember 1. viszont igen. És egy kocsmai bunyó sem úgy kezdõdik, hogy "elõször visszaütöttem"...

Az egyes német katonák hõsiességét be lehet mutatni, nem is mindegyik volt náci (aka. nemzeti szocialista), de bizony minden egyes katona felesküdött Hitlerre (meg persze a Német hazára). És ezek a katonák voltak ott Babij-jar-nál, ezek a katonák õrizték a szovjet hadifoglyokat (akiknek a túlélési aránya olyan 10%-körül volt...nesze neked Genfi egyezmény), stb.
Szóval összességében egészen sok nyomorúságot megúszott volna a világ, ha Hitler megmaradt volna a festészetnél a néphülyítés helyett és esetleg az én nagyapám sem húzott volna le 4 évet hadifogolyként a ruszkiknál (bár õ legalább hazajött...ellentétben sok mással).

De azért vannak jó filmek a német oldalt bemutatva: "Sztálingrád" (nem az új orosz borzalom, hanem a '93-as, rend:Joseph Vilsmaier), vagy a "Das Boot" ('81, Volfgang Petersen), a két kedvencemet említve...de érdemes mellétenni a "Vörös vihar(Joy Division) és természetesen a "Bukás (der Untergang)" filmeket is.
gera.agi 2014 okt. 24. - 11:02:21 Előzmény amerigomaster@gmail.com
(28/427)
Az ismertetõben "õrmester" van, nem õrnagy!??? Olvasd el figyelmesen!