Joseph Barbera ápr. 25. 11:51:40
(87/87)
Lassan végéhez közeledik a műsor. András mindenkinél elrúgta a pöttyöst, ő lett az ország nárcisztikusa. Ahogy Petrával viselkedett, az nem méltó egy diplomás emberhez, aki azért nívós körülmények között él, és talán kapott némi neveltetést otthon. Ez nem is vita kérdése. A nárcisztikus jelző nem a tudományos elméletek alapján értendő, hiszen nem vagyok pszichiáter, hanem a köznapi értelemben használják az ilyen tahó, önreflexióval nem rendelkező emberre. Petra csak lassan éledezik, talán már látja a helyzetét, viselkedését, és nagyon jól tette, hogy kimondta: nem lehet egyetlen bravúros, teátrális, közönség elismerésére bazírozó bocsánatkéréssel elintézni 6 héten át tartó viselkedést, ami méltatlan volt, közönséges, bunkó stb. Szerencsére végre elváltak útjaik.
A legutóbbi részben Gyöngyusz és Csabika árosa került górcső alá. Úgy tűnik, Csabi hajlana a házasság felé, Gyöngyi még vacillál. Őszintén nem értem Gyöngyit, ha úgy tűnik, megszerette Csabit, tetszik is neki, mire vár még. Elképesztő, hogy a két öregasszony a szexet emelte ki, meg a kémiát nyomatta. Persze nagyon fontos az is, meg is kell említeni. De mondjuk az sem mindegy, ha a férfi romantikus, meg van a vagyona és egzisztenciája és mondjuk valami közös értékteremtés szóba jöhet. Ha már fő műsor időben vetítik ezt a károsnak is mondható sorozatot (ami hamis képet mutat a fiataloknak több szempontból ), legalább az idős öregek mondjanak valami értelemeset is a testiségen kívül. Egyetlen értelmes közlendőjük volt hogy ha Gyöngyusz 35 évesen családban gondolkodna, akkor kezdjen igyekezni, mert 35 fölött idős szülésnek számít, és nem is jön össze egy kacsintásra a baba. Szóval próba cseresznye, én nem hagynám ki Csabit, aki eléggé jóravaló fiú, és olykor szexis is. 😊)
János és Nelli is elkínlódták magukat a végéig. Végül is egész intelligensen kibírták. Jánost megkedveltem a végére, bár nem választanám férjemnek. Nellit végig értettem, számomra nem lesz újság, hogy valószínűleg ők nem lesznek egy pár. Azért azon jót mulattam, hogy Nelli kritikusan megjegyezte a búcsúzásnál, hogy János lakásának még egy vacak erkélye sincs, forgalmas, zajos helyen van. (Ahogy levettem, talán a Keleti környékén lehet, valahol a Thököly út mellett…) Aztán Nelli hazaköltözött, és benyitott a saját tágas, nívós nappalijába, ahol egy igen méretes u alakú kanapéra ült le gondolkodni, hogy mi is legyen kettejükkel. Azért megnézném, hogy milyen fizetésből telik ma Magyarországon egy szociális gondoló munkavállalónak ilyen nívós lakásra…(örökség nem jöhet szóba, mert Nelli anyja még él…)
De ez már megint csak az én éles szemem, erős szemüvegem…csak azt nem szeretem, amikor látványos kamu dolgokkal félrevezetik a fiatal nézőket, akik el is hiszik, hogy a semmivel, befektetés nélkül csak úgy ölükbe pottyannak a dolgok. A fiatalokat edukálni kell, és nem hamis képekkel ámítani.
Ma várjuk egy másik páros végső megmérettetését. Szegény Enci valószínűleg ráadhatja A Petire :-D a kabátot, bár őszintén, őrá saját magára már rég ráadta Peti azt a kabátot….Laci és Hilda esetében csak remélem, hogy Laci eszénél lesz…
A Bogi- Geri páros érdekes eset. Ők emberileg elég szépen megbirkóztak a helyzettel, de azért Boginak elég súlyos kötődési problémái vannak, tehát Geri nem biztos, hogy jó vásárt csinálna. Bogi lassan gyógyul Geri mellett, más kérdés, hogy Gerinek ez megéri-e. Mondjuk Geri is furcsa így közel a 40-hez, kicsit számomra arc nélküli, vagy lehet, hogy tényleg ilyen birka türelmű. Nem lehet tudni, mikor robban…
Bonitó ápr. 21. 14:42:11 Előzmény Joseph Barbera
(86/87)
Húúú, de örültem amikor azt olvastam, hogy "mélyen egyetértek, több ponton is." A viccet félretéve, különösen annak, hogy hasonló lett a vélemény Hildáról! 😉
Miért?! Azért, mert ők voltak az egyik szimpatikus páros és péntekig tudták is ezt tartani. De a történtek után, hirtelen jött a kiábrándulás! Ez azért is volt furcsa számomra, mert én nem szoktam ilyen nagy hirtelen ellenvéleményt formálni az emberekről. (Nem mintha a való életben nem találkoztam volna még olyannal - a több, mint hét évtized alatt - , akiről egy idő után megváltozott a véleményem. Akár pozitív, akár negatív irányban?!)

Pénteken azonban beivódott a retinámba, ahogy Hilda és Laci ültek ölelkezve és hagyták erőlködni, saját levében főni szerencsétlen Petrát! Nos, ezért örültem a megerősítésnek!
Aki tényleg áspiskígyó módjára viselkedett. És szemrebbenés nélkül rúgott bele Petrába, amikor az erőtlenül próbálta sokadszorra bizonyítani igazát. (Egyébként ha jól emlékszem akkor meglepetésemre még Boginak volt egy-két keresetlen szava Petra mellett. (Kapott is tőlem ezért egy piros pontot!)

Hilda és Laci kapcsolatában volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, hogy kamerák nélkül bizonyára összejöttek?! De a pénteki nappal azonban összeálltak a puzzle darabkái! 😮
Hildában is van egy bizonyos fokú rosszindulat, immáron nem először láttam. Mindent úgy tesz, hogy az a maga javára váljon. Törtető és számító. Ezért esze ágában sincs a semmiért nyitni Laci felé. Pláne a " lovarda ajtaját!" Csak ha fél Kecskemét a nevén lesz! 😯

Így a műsor vége felé nekem a János - Nelli párosa továbbra is olyan, mint a fekete ló?!
János már az első jelenetnél kínos helyzetbe került, köszönhetően Nellinek. Az egész műsor folyamán úgy festett, mint egy "csókot követelő erőszakos " férfi, holott megadta Nellinek a tiszteletet. Igen tudom, hogy tett erotikus célzásokat is, lásd fagylalt evés, de az dobja rá az első követ, aki nem tett még ilyet. Sajnos Nelli is borzasztóan rosszul kezelte elejétől kezdve az egész helyzetet. Akár egy kis fruska, ötvenévesen! Úgy megbotránkozott mindenen, mint egy szűzlány!

Most a végére egyre több információ hangzott el János gyermekkoráról. Gyermekotthonban nőtt fel. Amikor 18 évesen ezek a fiatalok kikerülnek az intézmény falai közül, csak akkor szembesülnek azzal, hogy milyen is a kinti világ?! Sokan elvesznek benne, sajnos. János jól tartja magát. Ezért úgy gondolom, hogy nem az alkoholba menekült, ami az eddigi életét illeti?! Még a rossz házasságból sem. Van benne valamiféle, ami számomra megfogalmazhatatlan (talán valami virtus féle?!), amit a gyermekotthonból hozott magával. Hiszen ott meg kellett küzdeni, hogy életvitelszerűen jól érezze magát, hogy fent tudjon maradni társai között. Ha már nem élhetett családban, szeretetben.
Bemutatkozáskor, nagy szeretettel viselkedett a fiával, és a fia is vele szemben. Úgy érzem, hogy az élet Jánost nem hordozta a tenyerén, ami a nőket illeti. Nála vannak sokkal rosszabb tulajdonságokkal élő férfiak is. De János azért keresi magában a hibát. A ráaggatott sok negatív jelző ellenére, kezdem Jánost megérteni, elfogadni. Nem rosszabb ő a többieknél, Nellinél meg pláne nem!

Nellit mikor mutatták a bemutatkozó filmjében, az idősek otthona lakóival, akkor olyan szimpatikus volt. De ahogy az anyakönyvvezető előtt álltak, és ahogy viselkedett, nekem óriási csalódás volt. Ez Jánosnak nagyobb pofon volt, mint Gerinek az, hogy Bogi rágózott és az akv. kiköpette vele a rágót!
Nelli igen válasza, meglepően hamis volt! Nemet vártam!
Nelli és János a legidősebb pár. Ergo Enci akár a lánya lehetne mindkettőjüknek. (Azt viszont nem tudom, hogy Nellinek van-e gyermeke?! Mert ha nincs, akkor még lesújtóbb a véleményem róla!) Nelli hiába akarja sugallni mindenki felé, minden szinten ezt a "szemérmetes Erzsók" stílust, szinte mindegy! Ez a stílus nem az övé!
Meglepődtem, hogy egy közös beszélgetés kapcsán Nelli milyen faxságokat mondott tanácsként Encinek. Sőt, helyeselte viselkedését. Nelliről is még sokat lehetne írni, de nem koptatom a klaviatúrát! Mert a végén úgyis csak azt az egyet írnám, hogy Nelli egy fa3,14.......! És punktum. 😠
(Bizisten néha volt egy olyan érzésem, mintha Nelli a munkahelyi "idős embereknek" játszott volna a sorozatban?!)

Apropó Enci! Olvastam valahol, hogy addig még Peti itthonról, Enci külföldről küldött információkat. (Kutakodtam a cikk után, de nem találtam, szerettem volna, mint linket mellékelni.) És erről az jutott eszembe, hogy Enci belecsöppent ezekbe a sorozatokba. A "gazdával" is csodálatos helyeken jártak külföldön, hónapokig szerepeltek a tv-ben. Most itt Petivel is. Úgy látszik, hogy most már arra gyúr, hogy sorozatról sorozatra tudjon röpködni. Rosszindulatú vagyok, ha azt feltételezem, hogy ez a hölgy nem szeret dolgozni?! 🤣
Péter pedig már napokkal ezelőtt bevette a "lexarom" gyógyszerét és éli világát. Nyilván megvan a helye (akár a sztárvilágban is a barátai között), ahol a munkájával helyt tud állni.
Bevallom, csupán azért "izgulok," hogy Enci vajon ráadja-e a kabátot Petire?! 😮
Joseph Barbera ápr. 20. 21:52:03 Előzmény Bonitó
(85/87)
Haha, mélyen egyetértek tőbb ponton is. Sem a szakáll sem a tetkó nem jöhet szóba alapból nálam sem. Nyilván, ha érzelmileg megszeretek egy embert, akkor csak emiatt nem kukázom. Igen, Gyöngyiről pont ezt gondolom én is, butácska, de összességében jólelkű. Azt azonban nem értem, miért nem álltak ki a lányok Petra mellett. Mondjuk Enciről lerí az irígység, hogy nem fogja megvédeni Petrát, nehogy jó legyen másnak, ha már neki nem jó.. De Bogi, Nelli és Gyöngyi markánsabban kiállhattak volna Petra mellett. Igen, a néző is láthatta, milyen áspiskígyó Hilda, aki még bele is rúg az amúgy is porban fekvőbe. Laci sem volt valami gavallér, mert hagyta, hogy Petra szenvedjen, mikor pontosan tudta, hogy Andris is fogdosta Hildát a csere- randevún. Valóban illik óvatosan bánni manapság a nárcisztikus kifejezéssel, mert kvázi elcsépelt. Közben pedig megérdemelten mondjuk az arra érdemes manipulatív, önző, önreflexióra képtelen, erőszakos, empátia mentes érzelmi analfabétákra. Miért is kellene óvatoskodni Andrással vagy Encivel? Ők sem óvatoskodnak, azt kapják, amit megérdemelnek. András t€nyleg masszív terápoára szorul és Enci is. Igazából Petra is, de ő más miatt. Boginak meg szerencséje van, mert Geri maga gyógyulás felé vezető út.
Bonitó ápr. 20. 12:22:30
(84/87)
A tegnapi napról az alábbiak jutottak eszembe:

Hilda tudja, hogy igaza van Petrának! Petra igazát Laci is meg tudná erősíteni, ha akarná. De nem akarja! Inkább hagyják ezt a szerencsétlent még jobban elsüllyedni. Lehet, hogy Hilda még élvezi is, hogy Petra fő a saját levében?! És ezért csak azt hajtogatja, hogy "Petra bepróbálkozott a férjénél." De a néző azt is tudja, látta, hogy Hilda is az első alkalommal megadta Andrásnak a telefonszámát. Az sem volt smafu, csak feledésbe merült.

Sajnálom, hogy Laci is így kibeszélte Petrát! Andrásról nem is beszélve. ( Pfu, ha emellé az ember mellé egy okos, szókimondó, vagány csaj került volna, helyre rakta volna - még a tanult szakemberek helyett is! -, ezt a senkiházit! Vagy! Kivágta volna, mint macskát kakkantani! Miatta néztem csak félig a műsort tegnap, mert elég volt belőle!)
Egyébként, nagyon ritkán használom a nárcisztikus szót, azaz csínján bánok vele inkább. Napjainkban, már nagyon-nagyon elcsépelték. De András..... az én vagyok az áldozat..... a másik a bolond .......... és főleg a legjobb, hogy hurrá, ezt mindenki látja........ Le sem tagadhatja, hogy minden egyes megmozdulása egy esettanulmány!

Sokan szidják az ismétléseket, amelyből egyre többet játszanak be a műsorba! (Azt hiszik a néző is be van "diétázva?!" Ezért nem értem továbbra sem, hogy bakker azt miért nem játszották be végre, hogy Petra tényleg, őszintén elmondta Hildának a "kacérkodását!" Hilda nem szégyelli magát azért, hogy a néző tudja, hogy hazudik?!) Szép lassan, de a végére nekem ez a Hilda, kígyóvá fog avanzsálni.........

Nem is gondoltam volna, hogy ezt fogom írni egyszer erről a műsorról! De jelen helyzetben még a kicsit butácska Gyöngyi szimpatikussá vált! Néha butácska, néha idegesítő, de értékelem benne nagyon, hogy nincs benne a rosszindulatnak még a csírája sem. Nem keveri a fekáliát, nem mártírkodik, mint Enci.

És még utoljára csak annyit - habár tudom a kutyát sem érdekli -, de nagyon nem szeretem a szakállat, csak a sima arcbőrt. A tetoválásnak pedig, a legkisebb és legcukibb formáját is "úúúútálom!" Csak úgy mondom. De egyébként meg világbéke! )
10/10
zsuzsi63 ápr. 19. 23:42:02 10/10
(83/87)
Lacit eddig kedveltem, de ma este nagyot csalódtam benne. Azt állítja magáról, hogy akkora úriember, hogy az egyéjszakás kalandjairól sem beszél. Nos nagyon csúnya volt, ahogy azt a szerencsétlen Petrát kibeszélte a többiek előtt. András egy kis mocskos féreg. Úgy pofán bírnám verni , hogy egy hétig egy irányba szaladna.
omama2 ápr. 19. 18:52:45
(82/87)
Kezdtem nézni ezt a műsort, de abba hagyom!! Ennyi undoító tetovált testű férfit még egy helyen nem láttam Gusztustalan. A nők közül a testkép zavarral küzdő csaj hát mitmondjak színtén undorító! Az a "nyalókás" jelenet gyomorforgató volt. Szerintem a csaj zugívó vagy drogos, mert tiszta fejjel egy nő így nem viselkedhet!! Ha ezt valaha visszanézi valószínű szégyelni fogja magát !!!
Joseph Barbera ápr. 19. 11:16:37
(81/87)
Én egyáltalán nem tudom, a forgatókönyv mennyire kötött. Azt hiszem, hogy bizonyos mozzanatai igen, viszont az alap reakciók, jellemek nem előírhatóak. Sok mindenben nyilván vezetett szálak vannak, de az egyes megnyilvánulások, beszólások spontánok, és az alap jellem és emberi karakterek is nagyon jól levehető a műsor során.
Na, hát a csütörtöki rész tényleg meglepően izgalmas volt. Ezúttal a terápia mélyre ment, és komolyan mondom, egy tökéletes bepillantást láthattunk a nárcisztikus személyiségzavar mozgatórugóiba, illetve, hogy hogyan torzul a kép, és hogy miképp lehet dolgozni rajta kemény munkával, hosszú éveken át, vezetett terápia mellett.
János, akit kifejezetten nem bírok, mert egy erőszakos, provokatív személyiség – és nyilván való, hogy Nelliből is ezért vált ki ellenállást és agressziót – már második alkalommal csal könnyeket a szemembe. Tiszta röhej, hogy ilyenformán kellő türelemmel a műsornak is van némi értelme számomra.

Szóval János az elmúlt részek egyikében kifejtette árvaházi múltját, és hogy apja verte, mivel alkoholista volt - tehát sokszor kontroll vesztett és agresszív - ezért rengeteg kárt okozott Jánosnak. Már akkor is tisztult előttem, hogy egy ilyen háttérrel kezdődik a személyiségtorzulás. Most azonban az is kiderült egy mondat erejéig, hogy János igenis észlelte magán, hogy a kapcsolatai tönkre mennek, és ennek ő az oka, mert „rossz ember és rosszul lát dolgokat” – így fogalmazott könnyek közt. Valójában arról van szó, hogy nem rossz ember, nem rosszabb másnál, csak a rossz környezetben nevelkedő embereknél beindul az énvédő mechanizmus, aminek során tényleg rosszul kezdik LÁTNI a dolgokat, saját magukat is és a környezet reakcióit is. Védekezésül agresszióval lépnek fel, erőszakosak (így próbálják felhívni magukra a figyelmet – sikertelenül), és becsukódnak mások érzései iránt, mint ahogyan az ő érzéseiket sem vette figyelembe gyermekként senki…Ez a dinamika nagyon jellemző a legtöbb sérült embere: kompenzálnak, mert nem látnak rá a helyzetükre.
Messze nyúlna a pszichológiai eszmefuttatásom, de ebben a műsorban hétről hétre nyomon követhetem a nárcisztikus karakter gyógyulását apró lépésekben, ahogy nagy nehezen képes magára rálátni valamennyire, erőlteti, elé megy. A nagyobb baj, hogy ez a karakter a legritkább esetben önreflektív, nemigen akar gyógyulni, úgyhogy nagy respekt Jánosnak, aki legalábbis próbálkozik…Amit meg az öregedésről és a kapcsolati tartalmak megtalálásáról mond, az nagyon helytálló. A közös mondanivaló, hullámhossz, ami megtarthat egy kapcsolatot…abszolút igaz. A külső egy idő után huszadrangú kérdés lesz.Csak sajnos lehet, hogy ehhez 50 évesnek kell lenni…hogy rádöbbenjünk.

Csabi aztán igazán nagy meglepetés volt, mert mindig is világos volt, hogy egy értelmes krapek, de hogy érzelmileg, szellemileg is ennyire topon van, azt nem gondoltam volna. Tökéletesen leírta, milyen pilléren kell egyensúlyozni egy kapcsolatban, hogyan lehet gyengéden kapcsolódni, és működtetni egy kapcsolatot. Őszintén ki nem néztem volna belőle – mert a külső alapján ítéltem. Egy kicsit azt sajnálom, hogy egy ilyen jó „alapanyag”, mint Csabi megfelelő környezetben milyen sok tanuláson mehetett volna keresztül már eddig is, de alapjaiban így is eléggé rendben van a fickó. Megértette, hogyan kell gyengéden körül venni Gyöngyit, és ezt már többször is hangsúlyozta, hogy ez egy igazi pasi dolga. Pedig elsőre neki sem jött be Gyöngyi. Úgyhogy Andris tanulhatna tőle igazán….

Azért, hogy Enciről ne feledkezzünk meg – nyilván meg is sértődne :-D – ő a másik eklatáns példája, vagyis tankönyvi esete a nárcisztikus személyiségzavarnak, aki az önreflexió teljes hiányán túl még egy oltári hamis képet vetít magának. Az a sajnálatos, hogy a személyiségtorzulás ilyen fokán erről nincs tudomása. Bárki szembesítené így nyersen, azt hinné, bántásból mondja az illető, csakúgy, mint a környezet. A néző világosan látja, hogyan vetít magának Enci, és milyen kellemetlenül hadakozik mindenkivel, pedig egyre nyilvánvalóbb az önhazugsága. Számomra egyértelmű, hogy vagy nagyon elkényeztették, vagy nagyon elhanyagolták gyerekként, mert ez a két szélsőség indítja be azt az épített, álarcos személyiséget, aki önhazugságban él és csak magára fókuszál. Ő szegény egy egészséges külsővel megáldott beteg lélek, és tényleg egyetlen esélye a gyógyulásra, ha a Peti iránti érzelme túl tud lépni az önzésén. nem is értem, hogyan képzelte egy pillanatig is, hogy a lány partin majd ő bevezényeli a többi felnőtt résztvevőt a medencébe. Úgy képzelte, hogy az ő vezényszavára, majd mindenki örömtáncot lejtve bulikázik...Teljes képzavarban él!
Mondjuk Peti tömbössége sem százas, nyilván neki is lazítania kell egy hangyányit, nem lehet mindig ugyanazon indok mögé bebújni, mert a túlzott merevség is megbetegítő. Értem, megértem, hogy számára vége az Encivel való kapcsolatnak, de ha nem lazít, nem dolgozik magán, csak betömbösödik, nem lesz kicsit rugalmasabb, hanem olyan, mint a teste – egy beton – akkor egy későbbi kapcsolatban ugyanúgy problémája lehet a merevségéből. Szóval egy párkapcsolaton ketten kell dolgozni, nincs hibás és hibásabb, minden valami és valaki miatt is van.... Ahogy János mondta, meg kell próbálni küzdeni, mert komoly haszna lehet: a gyógyulás akár bármelyik félnek. (Más kérdés, hogy mondjuk a jelenlegi Enciért én sem tennék keresztbe egy görbe fűszálat sem, sajnos, ha pasi volnék...)

Vidámabb vizekre evezve…ez a rész tényleg hasznos volt számomra a mélyebb megértéshez, analízishez, és most valójában tényleg várom, hogyan alakul a ma este a maradék párosokkal…Hiszen ebben a részben nem sok szó esett Laciról, Hildáról és a Petra-Andris párosról sem…Úgy érzem, lesz még háború bőven…

Bonitó ápr. 19. 09:54:21
(80/87)
A  műsor első felében a feleségek egymás közt szórakoztak, a férjek szintén. A feleségek jól kibeszélték a dolgokat,  majd jó női szokás szerint megkezdődött a klikkesedés! És mily meglepő! Enci volt a központban. Mindenáron pozitív visszaigazolást akar kicsikarni  a hölgyektől, úgy mint mindig Petitől is. Ja, és az öndicséret sem maradhatott el, node akkor nem Enci lenne az Enci. A férfiak közös jelenetei sokkal jobban tetszettek! Barátibbak, emberségesebbek voltak, szerintem.

A műsor második felében jött az elmaradhatatlan a közös párterápia: Szokás szerint jöttek sorba a párok, hol szimpatikusak voltak, hol nem. A szakemberek szintúgy.

- Az András - Petra páros már fáraszt. Annak ellenére, amit már sokszor írtunk is, hogy egy forgatókönyv szerinti sorozatot látunk.De  ahogy András viselkedik egy nővel, ergo Petrával, az felháborító. És önkéntelenül is az jut az ember eszébe, hogy Mo.-on, ahol a nők sok helyen még mindig nehezen tudnak kiszabadulni egy bántalmazó kapcsolatból, és nem kapnak megfelelő segítséget, leadják ezeket a jeleneteket. Ahol konkrétan "eljátszatnak" egy teljes lelki abuzálást és a három pszichológus szakember ezt hagyja! Egymásra nézve hallgatnak és összemosolyognak! És még véletlenül sem szólnak Andrásra, hogy nem kell azért így beszélni egy nővel! Vagy akár rászólhatnának szigorúbban is, hogy hogy képzeli mindezt?!Viszont ahogy a végén Petrára mondanak negatív jelzőtt, András undorító módon felugrott és így szólt a többiekhez, hogy "látjátok most már, hogy én miről beszéltem?!"Ezért adtak alá lovat a mesterek?! Elkeserítő. 😠

Egyébként, ha ezt kell játszani jelenesetben Andrásnak és Petrának, akkor lehet, hogy jó színészek?! Vagy inkább botrányosan rosszak? Vagy direkt így vágják a filmkockákat a "nézettség" miatt?! Mindentől függetlenül, nekem továbbra is az a véleményem, hogy Andrisról süt az undor, a lenézés "felesége" irányában. És ezt támogatja a három szakember, a sok tudományos cafrangjával!  Mondhatom, hogy jó példa mindez a fiatalság felé. Petráról leírtam már mindent. Azt továbbra sem értem azonban, hogy miért jó, hogy ország-világ előtt így lejáratja magát?! Ha átadták neki a forgatókönyvet, akkor olvas után miért nem ellenkezett, hogy ő ezt nem vállalja be semmi pénzért sem, mert ciki??!! (Vagy már az is elég volt mindkét félnek, hogy reklámozhatták az edzőtermet, és a DJ pultot?! )  Nos ez az amit sosem fogok megtudni!  

- Péter és annak a "szívem csücske" felesége már-már sorra levágta biztosítékokat és áramkimaradást csinált nálam! Ez a nő egy kígyóóó!yfHa valamelyik szakember Petit merte dicsérni, a feleség sírni próbált, könnyek nélkül! (Vagy mégis lehet könny  nélkül sírni, ha fáj a szív?!) Ha a legnagyobb megdöbbenésemre  éppen Encit vették a tudósok a szárnyuk alá, azzal, hogy próbál változni??!! Akkor Enci tényleg szárnyalt! Teljesen megvette, hülyének nézte a tudósokat! Ilyenkor mosolygott rájuk, bólogatott, köszönte a nincs mit! Peti bánatos arca azonban mindent elárult. És igen! Megsajnáltam a férjet!Nagyon szívesen megnéztem volna azt, amikor levetítik nekik Enci irogatásait Andrisnak, és azt is, hogy kinek-, mit beszélt összevissza!  És ha jól összevágták ezeket a jeleneteket, a levetítésnél szeretném látni Enci fejét!  Attól az állandó szövegétől, hogy "Ő tükörbe tud nézni! Értsetek meg! Az éremnek van másik oldala!!! " már sok(kk!) 😒

Amikor ott ültek a vallató díványon, az elején Peti elmondta gondolatait, amit többször hallottunk, hogy ő nem tudja hogy lesz még, és mi lesz velük?! A kígyó egyből már támadott, nehogy szégyenbe maradjon. És fújta, hogy ha ő nem kell valakinek, akkor ő kinyitja az ajtót, és mehet az illető Isten hírével! És mondta, mondta, kézzel, lábbal...Én meg azt mondom, hogy ne engedj Peti az elveidből!  Tarts ki! De inkább, csináld azt amit anno a filmben Forrest! Fuss Peti! Fuss! 

Jaaa, lassan már Laci és Hilda kettőse is nagyon mesterkélt! (Vagy ezt az utasítás kapták!) A végére egyértelművé válik, hogy ők az egyetlen páros, ahol minden happy! Laci feje sem tetszett! A mély feketére festett haj és a szakáll már röhej. 
A három szakember a végén megjegyezte, hogy most volt így együtt a csapat utoljára. Ha ma este befejeződik  a műsor, bizisten nem fogok sírni! 
Bonitó ápr. 19. 09:48:55
(79/87)
Talán nem először, de ismét egyetértek a gondolataiddal. Ha itt-ott néha másképpen is gondolkodunk, az olyan kulturáltan, tisztelettel van leírva, hogy még olvasni is jólesik az embernek. Egyébként ha tiszteletben tartják/tartjuk mások eltérő véleményét, és az hasonló stílusban van leírva, az nagyon melengeti a lelkemet! Bármelyik platformon is legyen.)😉
- Encivel kapcsolatban, ha szimpatikus maradt volna, mint ahogy az elején hittem, igen lehetne akár bájos is. (Egyébként ő bizonyára biztos abban, hogy a nők közül ő néz ki a legjobban, És szinte már hallom is, ahogy sorolja, hogy miért?
- Az, hogy csak én látom azt, hogy Enci a műsor végére elhízott volna az bánt egy kicsit. Hogy miért?! Azért, hogy már ennyire figyelmetlen vagyok?! Tudom, hogy az elején sem volt egy nádszál, de a műsor végén ahogy megérkezett a közös programra a lányokhoz, és odaállt a könyöklős asztalhoz, olyan feltűnőn nagynak találtam Enci hátsó fertályát?! Vagy! Lásd az "estélyi ruhát" ami, mint kiderült nem is az volt, csak egy gatyószerűség. 😮

(Csak érdekességként! Szembe jött velem most, ami a műsor múlt heti nézettségét illeti. " A házasság első látásra továbbra is nagy siker (toronymagasan nyert mindkét korcsoportban) a TV2-n, ami azt is jelenti, hogy Az álommeló nem igazán tud labdába rúgni mellette. A Hazatalálsz 2. évada még mindig nem teljesít túl erőteljesen, de a hét második felében folyamatosan erősödni tudott. " ( Úgy "erősödött," hogy az 50 részre tervezett 2. évad a jövő héten a 30. epizóddal véget ér, befejezik!)
Szerettem volna megtudni, hogy ez a műsor meddig fog tartani, "hamár ennyire népszerű és sikeres," de nem sikerült kinyomozni! )
Joseph Barbera ápr. 18. 17:21:15 Előzmény Bonitó
(78/87)
Nagyon jól megfogalmaztad Andrásról, ami a lényeg. Csak abból a sztoriból fog tanulni, ahol érintett. Most Petrának nem osztottak lapot, nem ő fogja a leckét tanítani Andrásnak, hanem egy olyan nő, akiért majd meggebed, és az szinte undorodva eltaszítja. Reméljük, kap az élettől ilyen lapokat is, hogy okulhasson. Tényleg roppant férfiatlan és gyermeteg a nyafogásával, és a görcsölésével. Nincs könnyű helyzetben, hiszen ki nem állja „feleségét” Petrát, de azért viselkedhetne úriember módjára, hiszen nem egy börtöncellában vannak összezárva. Alapvetően egy játékról van szó, nem kell olyan véresen komolyan venni, mint egy halotti menetet. Laci valóban sokkal elegánsabb volt, bár kibicnek mindig könnyebb…
Én nem vettem észre, hogy Jánosnak mi és hol lógott ki. 😊)) Épp elég volt elszenvednem ezt az idióta játékot: 50 évesek az óvodában, az ugráló várban: egyáltalán nem életszerű. Az öltözködésen amúgy is kiakadok mindig. Egyik pillanatban táncórára megy Geri egy atlétatrikóban, máshol meg Petra nagyestélyiben vonul fel egy kávéház teraszán délután. Mondjuk Encin nem volt nagyestélyi, hanem csak egy krinolin pántos szoknya-nadrág. Igaz, az olyan hosszú volt, hogy látszik: taxival hozta őt a helyszínre a stáb, mert abban menni nemigen lehetne az utcán. Szóval ezek az állandó mell(tartó) villantások, és a testiség fokozatos hangsúlyozása egyáltalán nem értékteremtő, tekintve, hogy egészen fiatal korosztály is nézheti a műsort, konkrétan gyerekek, akik még azt hiszik, ez a normális.
Enci valószínűleg tényleg úgy érzi, hogy ő a legőszintébb és legcsodásabb, legtisztább lelkű nő a világon. Remélem, a terápia végén szembesíti valaki azzal, hogy manipulatív, hisztériára hajlamos, erőszakos, meglehetősen nárcisztikus típus, és ebből sok jó nem fog kisülni, csak ha kezelteti magát. Én nem látom kövérebbnek, mindig is malacka volt, szegény. Ettől még persze lehetne bájos, ha az lenne.
Továbbra sem értem, Petrának miért van csukva mindig a szeme- azon kívül, hogy így jól látszik ugyan a csillogós szemhéjfesték, de konkrétan a szeme nem látszik. Ja, ha ez a nyalókás produkció része - akkor én is értem. :-D
Ma lemaradok a kövi részről, mert egyéb ügyem van, de holnap bepótolom, már csak az elemzés miatt is. Még szerencse, hogy egy adag szr-ról is tudok disszertációt írni, így evickéltem túl életem néhány vizsgáján is anno, azokat, amiknek amúgy sem volt sok értelme…😊))
Bonitó ápr. 17. 23:27:24
(77/87)
Ma többek között az egyik feladat az volt, hogy mindenki mással randizott. 

Laci nagyon szimpatikus volt, ahogy próbált jófej és udvarias lenni Petrával. Szinte átjött a képernyőn, hogy érezhetően, halál kínos neki ez az egész. És nagyon jó tanácsot adott Petrának, hogy álljon ki magáért végre! Akinek leesett azért, hogy Laci csak udvariaskodik vele, mert a szíve és a helye Hilda mellett van.
(Emberekkel foglalkoztam, így "munkahelyi ártalom" maradt, hogy érdekel az emberek egymáshoz való viszonya, hogy adott helyzetben hogyan viselkednek egymással, reagálnak különféle dolgokra. stb.  De akár a fórumokon is figyelem, látom,  hogyan közlik véleményüket, hogyan bújnak a nicknévvel egy álarc mögé, hogyan ugrálnak egy-egy fórumban frusztráltan és tombolják ki a mérgüket a beszólásaikkal. Node hála az Univerzumnak, nem vagyunk egyformák, és így halad a világ tovább előre.)
Mai rész rávilágított arra, hogy András 35 évesen miért is szingli?!  Sokáig ilyen is fog maradni egészen addig, amíg az élettől nem kap egy nagy pofont. Mert ő is lehet még teher egy olyan ember számára, akiért két kézzel kapaszkodik majd, de  mindhiába. ( Egyébként a "csererandin" Hilda jól megmondta Andrásnak!  Egy igazi férfi nem beszél így egy nőről sem.) 

Jó kis "ugrálós" helyet találtak Jánoséknak. A stáb igazán szólhatott volna Jánosnak, hogy kilóg a fürdőgatyából mindene. A látottak, bele is égtek a nézők retinájába. Nem hiszem el, hogy így ment el a randira. (Mint később is rövid gatyába ment a "csere randira" Gyöngyihez is?!)  Addig tegnap Enci meg  estélyi ruhába ment biliárdozni?!) Apropó Enci!

Neki Gergővel volt találkozója. Szegény Gergő! Egy mondatot nem tudott befejezni, sőt, még elkezdeni sem a végén! Gerit azért rakták a pszichomókusok Enci mellé, mert  neki birkatürelme van.  Ennek ellenére igen furcsa volt az arca, amikor Enci azt mondta, hogy " Nálam tisztább lelkű nő, nem biztos, hogy van a világon?!" Hogy nem szakadt le a plafon! Dehogy szegény egy szólást nem tud összepárosítani, az már mindennek a csimborasszója!

Petra nyalókás vagy milyen jeleneténél muszáj volt óbégatni, hogy Jéééézusss gyere le!  Azóta már oké minden, csak nem értettem, hogy Petrának miért van mindig csukva a szeme, és miért szopogatja olyan hülyén azt k***a nyalókát?! 🙄😢

A végén külön szórakoznak a férjek, külön a feleségek. Hildának sikerült a bulin jól felcukkolni Encit!  Úgy látszik, hogy Hilda ma mindenkit jól kiosztott?! Enci meg úgy tűnik, mint aki napról napra kövérebb?!
A mai rész is igen gyengére, ötletnélkülire sikeredett. Eklatáns példa erre, hogy nem múlhat el adás a sok SMS és visszaemlékezések nélkül! Mintha elfelejtené a néző a tegnapelőtti történéseket. Node állítólag a holnapi adás rendkívül izgalmas lesz........ vagy mégsem....... 😯😂
Joseph Barbera ápr. 17. 09:49:07
(76/87)
Én úgy nézem a műsort, hogy egy kicsit hátra lépek. Azon nemigen van mit háborognom, ami nyilvánvaló. Persze lehet, hogy leírva talán jobban belerágható az emberek szájába – hátha nem vette észre valaki :-D - hogy pl. ciki az olyan jelenség, hogy a semmittevésből mégis van pénz szájfeltöltésre, és hogy annak bármi értéke volna. Számomra tök ciki, hogy egy idő után semmi témájuk nincs (vagy nem lehet témájuk) a szereplőknek. Azt kell néznünk, hogy versenyre vasalnak, vagy próbálnak kitakarítani egy olyan lakást, ami berendezett új és még egy könyv sincs benne. Ezek a dolgok nyilván valóan blőd, nevetséges marhaságok, és a kínosság határát feszegetik. Ráadásul rettenetesen rossz mintát adnak a mai fiataloknak, akik a beépített műkörmüktől még egy vizes ruhát sem tudnak megfogni. Egy tartós kapcsolat elhal, ha nem tudunk értéket, tartalmat, mondanivalót belecsempészni. Az is ciki, hogy állandóan csak a wellness, meg a fotózás, mintha az élet, a közös élet ebből állna. Pláne kínos, hogy tényleg mindenki legyezi magát - mert bár döglesztő kánikula volt 2023. nyarán, de azért légkondícióra telhetne egy ilyen produkciónak, vagy legalábbis az óbudai luxusvendéglőnek. Nevetséges, hogy alkotásnak számít Bogi és Geri irogatása, ami színvonalban épp csak annyit ér, mintha gyors sms váltásban lennének. Nyilván nem ezért nézem, hanem azért, hogy megismerjek emberi jelenségeket, kapcsolódási, kötődési nehézségeket, jellemeket, karaktereket. Ki hol tart az önismeretben, mennyi az önreflexió, önbecsapás stb. Műbalhé? Egyértelműen, de alapvetően minden film műbalhé: egyáltalán nem fedhetetlen erkölcsű színészek eljátszanak egy kitalált sztorit, ami vagy jó, vagy nem, és százezrek nézik. Én filmeket is szeretek nézni, szakítok rá időt, mert érdekel. 😊
Az viszont valóban több mint kínos, bántó, és érthetetlen, hogy a szakértők miért hagyják szenvedni értelmetlenül a Petra-Andris párost. Azért írom, hogy értelmetlen, mert Nelli és János sem fognak zöldágra vergődni, de legalább nem kínozzák egymást ilyen rettenetesen bántóan. Andris egy teljesen érzéketlen fazon, ami a kapcsolatot, empátiát illeti. Lehet, hogy szeretne kötődni, és a kényszer most már agresszív kényszerpályára állította őt, de patológiás eset, ahogy viselkedik. Petra nagy küzdő, rengeteg akaraterővel, amiért tisztelem, de a folyamatos bántások 35 évesen már nem segítenek ajta, sőt még mélyebbre taszítják lelkileg. A szakértők valóban sekélyesen teszik oda magukat, talán a színvonaltalan műsorban nem szeretnék terhelni a bárgyú nézőt :-D, pedig annak legalább lenne értelme…
1/10
Imádomezt ápr. 16. 16:11:43 1/10
(75/87)
Ennyire ráértek nézni ezt a f..t?? Te jó ég,nekem elég volt ebből a műbalhéból 1/2 rész.
Bonitó ápr. 15. 22:42:45
(74/87)
Enci azt mondta, hogy " ő azért hordja a jegygyűrűt, mert ő bele tud nézni a tükörbe?!
És ha nem hordja?! A jegygyűrűt nem hordani kell! Hanem úgy viselkedni, hogy - akár hordja a gyűrűt, akár nem! - , bele tudjon nézni a tükörbe, szerintem. Fogalma nincs, hogy sokszor mit akar mondani, hogy miről beszél! Csak hű legyen a stratégiájához, hogy Petit ne hagyja szóhoz jutni! Attól fél, hogy a végén még mond valami olyan jogos érvet a férj, amivel nem tud mit kezdeni.
Enci kirúzsozta a száját, a monológja a következő volt: " Ha már fel van töltve a szám, valami haszna legyen. " Peti továbbra is pozitív csalódás, jól látja a helyzetet, nagyon rendben van a srác, szerintem. Már ott tartok, hogy János és Nelli párosa is szinte már felüdülés Enci után!

Bevallom, én nem értem a három szakembert!
Még András a szerencsétlen akit sajnálni kell? Ezek vezetik a párterápiát?! Néznek, néha furán. Mosolyognak, bólogatnak. ÍAddig Petra már szinte minden szinten volt alázva Andris által. Milyen empátiát keresnek ebbe az emberbe?! Amikor egyértelműen, láthatóan, és kimondottan ez az ember allergiás Petrára.!
Én is látom azt is, hogy Petra pedig beteg! Vagy szedálva van, vagy lóg a szeren és iszik rá, vagy bármi más. De felháborító, hogy mindezt engedik, hogy András ország-világ előtt így beszéljen!
Szerencsétlen nő mellől kiszáll a kocsiból, mint "férj," mert szinte felfordul a gyomra tőle?!
Nekem meg attól, ahogy ott ül a három szakember tehetetlenül és ráerőszakolják egyiket a másikra, ez szégyen mindhármójuk szakmájára! Vagy a nézettségért mindent?!

Úgy látom, hogy lassan már mindenki legyezi magát?! Mióta megy a műsor egyfolytában! Lassan már én is legyezem magam, pedig nincs is fűtés. Nem találtak olyan helyiséget, ahol működik a klíma?! A kreatív csapat is csak dísznek van!
Joseph Barbera ápr. 13. 23:02:10
(73/87)
Számomra úgy alakul a dolog, hogy Andris egy totál érzéketlen, empátia mentes tuskó. Tényleg nem értem, hogy lehet ilyen bántó és faragatlan Petrával. A nő nyilván valóan komoly testkép zavarral küzd, anorexia nervóza. Talán nem egy teljes baráti társaság előtti megdorgálással kellene őt kezelésre küldeni. ( Azt mondjuk nem értem, hogy nem tűnt fel a pszichológusoknak Petra nyilván való zavara, hiszen csont és bőr!) Andris kimeríti a lelki bántalmazás tipikus esetét.
A többiek hozták a szokásos formát
Peti lassú, makacs, tipikus bika természet. Enikő meg egy kis trampli, nyomul, és nem érzi, hogy most nem osztottak neki lapot. Amerikás Csabi és Gyöngyi egyszerű figurák, talán még egymásra találhatnak. Igazából sem Andrisnak sem Boginak nem való párkapcsolat. Teljesen maguknak való figurák, mindenkit sajnálnék, aki kiköt mellettük. Gerit kedvelem és Lacit is. Hilda száraz, semmitmondó nő. János stílusát továbbra sem kedvelem, bár Petrával kapcsolatban nagyon emberi volt a megnyilvánulása. Nelly egészen értelmes, csak sajnos se teste, se lelke nem kívánja Jánost. Laciról- ha tehetném - levakarnám a rémületes tetkókat - és nyugodtabban aludnék. :-D
Bonitó ápr. 13. 20:28:35
(72/87)
Ismét közös beszélgetésre, vacsorára érkeztek a párok. Enci egyedül érkezett!

De szomorkodni sem volt ideje, mert rögtön jól kiosztotta Andris-Petra párost, és máris ő volt a központban. Szokás szerint.
Andris köpni nyelni nem tudott, nem is tudta megvédeni magát nagy meglepetésében. Lényeg, hogy Enci megmondta a tutit, hogy ő tükörbe tud nézni, Andris meg nem?! Ilyen nagypofájú nő mellett, mint Enci, András nem beszélhetett volna úgy vele, mint tette ezt minden pillanatban. Petrával. Egyébként Andrásról bárhol szó volt, minden platformon úgy kezdődött róla a kritika, hogy "hányingerem van ettől az embertől!" Azt, hogy a FB-on mit írnak, nem tudom, mert nem vagyok "fent!"

Azt olvasta és írta valaki Andrásról, hogy "belenéztem a live-jába és ő továbbra is állítja, hogy ez így helyes és nem bánja a viselkedését." Na, ez a legnagyobb probléma! Amikor kívülről láthatta magát, és annak ellenére sem látja be, hogy hibázott folyamatosan. Szerintem. Ezért hiába sajnálgattam Petrát időnként, az is biztos, hogy 34 éves nő létére, nem így kellene viselkednie. Ország-világ előtt lejáratja magát a saját viselkedéséért, és azért is, hogy tűri, hogy egy férfi így bánjon vele.

János és Nelli, mint a legidősebb pár. de azért az sem semmi, hogy a szelfi megszállottjai?!

Amerikás Csabi és Gyöngyi hol elvannak, hol vitáznak..... Csabi pedig örül, hogy a "szerelmesek," azaz Peti és Enci civakodnak, " mert ő megmondta, hogy megmondta..."

Gergő és Bogi házasságában pedig láss csodát! Gergő híres türelme, mintha fogyna......?!

Laci és Helga a legvidámabb páros továbbra is. Szerintem. Helga (" Risztov Éva - Baukó Éva szerelemgyereke" - ezt loptam, mert tetszett! -), viszont továbbra se szerelmes, állítja?! Jah, nem...

A három szakember szerepét továbbra sem értem! Összerakták az elején a párokat (a forgatókönyv szerint), majd magukra hagyták. Akkor lépnek közbe, amikor egyik vagy másik fél, ki akart lépni a "házasságból," azaz a műsorból. Személyesen se dicséret, se dorgálás, se komoly és ha kell szigorúbb vélemény nuku! A párok csak főnek saját levükben ha gondjuk van, illetve látványosan szenvednek, a néző meg mégjobban!
A három pszichológus pedig ténylegesen, mint három szurikáta csak les, mint a moziban, Közben dünnyögnek egymásnak valamit az orruk alatt??!! A nagyik bölcs, életszerű megjegyzése sokszor többet ért, mint a szakemberek hárman együttvéve!

Egyébként meg, a 12 ember (ergo hat házaspár) közül, egyik sem különb a Deákné vásznánál! Ettől függetlenül legfeljebb egyik szimpatikusabb, mint a másik, persze szubjektíve....
Bonitó ápr. 11. 19:52:19
(71/87)
A tegnapi résszel kapcsolatban, ha jól akarom érezni magam, akkor nem teszem fel a kritikus szemüvegemet! Így csak egy pár mosolygós jelenet maradt meg számomra a pároknál, úgy mint:

- Gergő a családjához látogatott el Bogival. Együtt főztek. Majd Bogi és Geri a tóparton múlatták az időt. Bogi a csilivili fürdőruhájában sokat mosolygott, nem sírt, és hála az Univerzumnak, keveset is beszélt!
A látogatásról el is mondott mindent: " A munka nagyrészét sikerült megúszni...... szerencsére!"
Bogit a krumplihámozás folyamatában, a kés és a krumpli zavarta egyedül! (Utálom a műkörmöt! Ez a divat, oké! De amikor mutatják a "főzős műsorokat," benne a lógó hajakat, meg a , műkörmös kezeket, vizuálisan látom a folyamatot......Jujjjj!)
(Azon mosolygok, hogy a műsor elején volt egy olyan érzésem, mintha Gergő "beépített ember" lenne, merthogy már polgárpukkasztó nyugalommal viseltetett Bogi iránt.😀 )

- János és Kornélia páros nekem megmaradt fekete lónak! Nelli már mosolyog ugyan, de valahogy még a mosoly sem áll jól neki.... Minden pasinak örül (csak Jánosnak nem!), mint például tegnap is ahogy örült János volt főnökének, aki Dániából érkezett. (Talán még párjának is el tudta volna képzelni az illetőt?) Amikor János úgy döntött az elején, hogy kiszáll a "játékból," nagy kár, hogy nem engedték! Mi a ferde fityfiritty miatt kellett erőltetni azt, ami nem megy?!

- Amerikás (maflás) Csabi és Gyöngyi párosa tegnap volt a legmélyebb ponton. (Talán az ő jelenetük volt a legmegrendezettebb. Habár Gyöngyi alakítása hitelesnek tűnt.) Csak mosolyogtam kínomban, hogy mit is akar Csaba?! Érintse meg a feleség, vagy ne érintse meg? Mert közeleg a műsor vége és már késő, vagy mi vaaaan?! 😮

- Péter és Enikő tegnap volt úgy, hogy egyértelműen a válást választják, a látottak alapján. Tetszett ahogy Enikő a beigazított pózba dobta magát az ágyon, és telefonált a papának. Aki, egy sörrel a kezében, mondta neki a magáét.. Papa kiosztotta Enikőt! ....... Enikő nem értette..... nem akarta érteni papát és csak ordított vele........ így már én sem akartam megérteni Enikőt! 😠

- András és Petra tegnap naná, hogy vitával indították a jelenetüket! Én csak lestem, mint keszeg az új stégre, hogy mi a vita forrása?! Tudom, mert elhangzott, hogy Petra késett. Majd sírt. Majd megsajnáltam sokadszorra. (Node nem lehet, hogy Petra bátorságot öntött magában egy kis itallal?!) András egyáltalán nem volt vicces, mire volt úgy oda erre a dj - re? Micsoda hatalmas nagy munka, ez hi-hi-hi haliho..........

- László és Hilda többek között fotózásra mennek. Laci a legjobb fej továbbra is. Tetszik a szívből jövő nevetése. (Emlékeztet nagyon a fiatalabbik fiam nevetésére, és egyidős is lenne Lacival, ha....... jajjj, de nehéz!)

Egyébként az eddig látottak alapján az alábbi párosítást hajtanám végre!
(Gergő - Gyöngyi, Laci - Petra, Csabi - Bogi, János - Enikő, András - Hilda,
és jobb híján, mert nem maradt más, kényszerből tehát, Péter - Nelli)😏

Szóval, azért nem hiába szinglik ezek az emberek, szerintem.
Joseph Barbera ápr. 11. 19:47:36 Előzmény Bonitó
(70/87)
Én még a B elején vagyok, ha ez számít.😃 Igazán fiatalok nem nézik ezt a műsort szerintem, a tévé kiment a divatból, az elemző hozzászólás is. Hogy mit csinálnak helyette? Jobb azt nem tudni...😃Ma izzítok a következő epizódra!😂😅
Bonitó ápr. 11. 18:45:19 Előzmény Joseph Barbera
(69/87)
" Magam a B oldalon játszom már, úgyhogy egy multifokálissal nézem a világot......."

Joseph Barbera Kedves, ha a "lemez" B oldaláról beszélünk, akkor szintén zenész! A B oldal végéről inkább. Azt hittem egy fiatal fórumozó van "itt a vonalban?!" De ezek szerint, tévedtem?! 😯😀
Joseph Barbera ápr. 11. 09:31:59
(68/87)
Sikerült megnéznem az elmaradt epizódot – jó sok reklám árán – a netről, és láttam a tegnapit is.
Azért mielőtt 100%-ban utálnánk Encit, egy kicsit lépjünk hátra, és nézzünk rá másképp. Nézzünk rá úgy, hogy ez egy létező viselkedés, ami bár nem túl tisztességes, de nagyon is ösztönös, zsigeri, őszinte. Ne feledjük, hogy a műsorban szereplők sosem jártak önismereti terápiában- ez látszik is- és vajmi kevés az önreflexiójuk. Szóval itt Enci és Peti esetében - számomra kezd tisztulni a terep – arról lehet szó, hogy két alapvetően nagyon különböző habitusú és lendületű emberről van szó, és míg az idősebb 32 éves Peti egy szimpatikus, higgadt, nyugodtan viselkedő, már-már „bikásan tömbösödő” fazon, addig Enikő egy szilaj, vad csikó, 24 éves, tüzes, és persze kissé butuska, műveletlen, szóval egy igazi vadóc. Na igen, erkölcstelen is mellé, de valljuk meg, ez a fiatal években sajnos így van. Lehet itt fennhangon játszani az erkölcscsőszt, de akkor nem lenne a sok válás, megcsalás társadalmunkban, ha mindenki a morál tetőfokán állna. (Gondoljunk csak a ma már legálisan plakátoló puncs oldalra.)
Fiatal bulis éveimben egy halom ilyen eset volt fű alatt, hogy „felhívta, elszerette, mással hált…”. Zenészeknél, csapatéptőn, de még munkahelyen vagy bárhol előfordulhat, bulizni sem kell hozzá…hiszen ez egy nagyon is valószerű dolog. Itt arról van szó, hogy Enci mást akar: tüzes udvarlást, szenvedélyt, izzó szerelmet, (sok szexet, ami valljuk meg ebben a korban tök normális…) és amit nem kap meg a hűséges, korrekt, lassú víz partot mos…és mondjuk ki, kissé unalmas Petitől. Tehát itt „rés van a pajzson” méghozzá túl korán, és oda bárki beférkőzhet…A nagyszerű Peti bizonyára tökéletes férje lesz majd egy idősebb, korrekt nőnek, aki értékeli majd ezt a realista, hétköznapi fiút. Enci persze addig is jobban tenné, ha terápiába járna, hogy kilásson magából, rálásson magára, a viselkedésére, hogy mire benő a feje lágya, addigra kordában tartsa majd szenvedélyeit, és helyén kezelje a dolgokat. Csitulna a rosszindulatnak tűnő kétségbeesése, fájdalma, és csalódottsága is helyre billenne.
Gergő szerintem is cuki, jól viseli border Bogit, bár gyanítom, egy egyszerűbb, kevésbé gondterhelt lány nagy ajándék lenne neki. Egy kissé gyermeteg a jólelkű Geri, aki nehezen nő fel (39 már), és kívánok neki egy olyan nőt, aki mellett érdemes felnőnie- mondjuk az apasághoz. Ja, és egy dolgosabb lányt, aki nem sápítozik ha krumplit kell hámoznia a méteres műkörmével…
Sajnálom szegény Petrát, akinek amúgy is béka s@gge alatt az önértékelése. Kifogta ezt a nárci Andrást, aki maximalista és abszolút száraz, mint a legkeserűbb bor. Petra meg tömény szeretetvágy, és olyan, mintha pont ezzel kerülne mindig szembe. Talán, ha Petra rendbe jön majd magával, és elfogadja magát, akkor egyensúlyba kerülnek itt is a dolgok, és talál egy hozzá hasonlóan érzelmes fickót, aki értékeli majd őt, mert nagyon is van miért. Embertelen akaraterő , kitartás van benne …és jussunk túl a nevetésén, a műszempilláin és műkörmein, az olykor csukva tartott szemein…szerethető, kedves nő- sok sérüléssel.
Nekem Laci a kedvencem - bár megzavarodom ettől a sok tetoválástól – humoros, jólelkű, toleráns és kitartó (vagy nagyon sok pénz áll abban a szerződésben). Fene sem küzdene egy ilyen sablon Sarkakatáért (berkimazsiért), aki, száraz és fantáziátlan. Csak azt sajnálom, hogy ebben a műsorban nincs szó egy értelmes témáról, kíváncsi vagyok, hogy Laci a fotogén figuráján kívül rejt-e még elég értelmet, tudást magában.
Összességében megállapítom a sorozat ezen szakaszában, hogy a pasik egytől egyik szerethetőek számomra (mondjuk Jánostól ver a víz :-D ), viszont a nők kivétel nélkül rettenetesek. :-D