4/10
King Diamond 2013 nov. 16. - 20:08:56 4/10
(58/78)
És hát igen, elérkeztünk a remek ötödik részhez. Elõzetesen errõl sem olvastam/láttam semmit, mert nem szeretek úgy filmet nézni. Kábé a film kétharmadáig vártam, hogy feltûnjön valami régi szereplõ (az elsõ két részbõl esetleg), de csak nem akart. Ez azért sokat elárul az egészrõl, hogy már senki sem vállalta a régiek közül. Charlie Sheen is már csak egy nyitó-(és záró)jelenet erejéig vállalt szerepet ebben az okádékban. A többi szereplõ elment, a két jó csajt legalább ki tudom emelni, mert mind Ashley Tisdale mind Erica Ash jók voltak (a Fekete hattyús leszbijelenetnek külön örültem, végre valami fel is dobta a filmet), jól is néznek ki, nem is kicsit.
Az itteni szereplõket eléggé összekeverte a Port, mivel sem Regina Hall (Brenda), sem Shawn Wayans (Ray), sem Craig Bierko, sem Anthony Anderson, sem Kevin Hart, sem Chris Elliott nem játszik ebben a részben, helyettük inkább be lehetne tenni a két kislányt (Gracie Whitton-Kathy, valamint Ava Kolker-Lily), a házvezetõnõt (Lidia Porto-Maria), vagy mondjuk a baletttanárt (J.P.Manoux-Pierre), nekik még szerepük is volt valamennyi.
A legtöbb filmet itt is láttam, amiket parodizálni akar, a fõ szál a Parajelenségek, de van itt Ház az erdõ mélyén, Majmok bolygója, Fekete hattyú, Gonosz halott, Eredet, Insidious, stb. Némelyiknél itt-ott lehet nevetni, de nem soknál sajnos. A magyar szinkron elment.
A bevételbõl remélem a készítõk is rájönnek, hogy nem nagyon kéne már ezt a Horrorra akadva szériát folytatni. Már eddig is több rész készült, mint kellett volna. Véleményem szerint a fantasztikus elsõ részt már a második sem tudta megközelíteni, és így ment egyre lejjebb és lejjebb a színvonal a további részeknél. Remélhetõleg nem lesz több rész.
4/10
7/10
JetiRulez 2013 nov. 01. - 10:17:19 7/10 Előzmény Grigorij
(57/78)
Õszintén szólva el sem olvastam még az ismertetõt. :D
8/10
Grigorij 2013 okt. 14. - 10:32:38 8/10
(56/78)
Most tényleg csak engem zavar - vagy senki sem veszi észre??? -, hogy a filmhez írt ismertetõnek semmi köze sincs a filmhez?
Kb. azt is írhatták volna, hogy akkor kezdõdött, amikor a pesti villamosok csilingelni kezdtek
Milyen újszülött?????????
A testvérének eltûnt és ZOMBISODOTT HÁROM (3!!!!!) gyerekét viszik haza, mely között nincs is újszülött...
HOPPÁL PÉTER szint!
1/10
Viktor6665 2013 okt. 07. - 14:41:30 1/10 Előzmény JetiRulez
(55/78)
Én meg pont fordítva, meglepõdtem, hogy lehet ilyen magas(3,4-es) pontszáma az imdb-n. Ott a helye a bottom 100-ban!
sipi79 2013 szept. 12. - 07:37:29
(54/78)
Ez egy igazi fos!
6/10
makovecz1972 2013 szept. 02. - 16:38:23 6/10
(53/78)
Annyira nem rossz mint gondoltam, egyszer meg lehet nézni, az elõzõ két részhez képest kimondottan jó! 10/6
7/10
JetiRulez 2013 szept. 01. - 05:30:47 7/10
(52/78)
Elõbb néztem meg a filmet, mintsem megtekintsem a Portot vagy az IMDb-t. Nagyon meglepõdtem, amikor láttam az oldalakon az alacsony értékelést. Nekem tetszett a film, ráadásul már nagyon régóta vártam is rá. Azt kaptam tõle, amit vártam. Megérdemli a 7 pontyot. :D
1/10
GMontana 2013 aug. 27. - 15:16:44 1/10
(51/78)
Minõsíthetetlenül sz*r film 90'-es évek beli poénokkal.. Ennek sem lesz folytatása szerintem.
5/10
nikato 2013 aug. 25. - 09:59:38 5/10
(50/78)
Nagyon rossz!!! Már az elsõ 5 percben szenvedek az unalomtól!!!!!!!!!
2/10
filmolvasó 2013 aug. 22. - 18:53:50 2/10
(49/78)
Ritka gyenge. Olcsó kivitelezésû film.
tommasi 2013 aug. 21. - 18:26:53
(48/78)
Nagy agyzsibbasztó egy alkotás,kb úgy 30-40 perc után kellett feladnom,addig bírtam elviselni a nyomort.
Kinõttem én már ebbõl.
14 év felett senkinek sem ajánlom.
1/10
kenee 2013 aug. 21. - 18:26:51 1/10
(47/78)
Nagyot csalódtam, nem is értem, a rendezõség hogy gondolhatta, hogy ez egy jó film... Sajnálom azokat, akik ezért fizettek a moziban, még szerencse, hogy én nem tettem. A poénok többnyire gagyik és ízléstelenek. 1/10, mivel a legkisebb, amit tudok rá adni, az 1 pont, egyébként 0-ra értékelném.
1/10
Viktor6665 2013 aug. 21. - 14:39:25 1/10
(46/78)
Minõsíthetetlenül szar. 20percnél tovább nem bírtam nézni, pedig az elsõ 4 horrorra akadva tetszett.
4/10
cellasto 2013 aug. 20. - 21:30:53 4/10
(45/78)
el sem tudom képzelni,milyen lehet cindy campbell nélkül egy scary movie...
Bigpapa 2013 aug. 20. - 21:27:44
(44/78)
Online néztem meg, de elvesztegetett idõ volt az életembõl. Volt 4-5 olyan poén, amin nevettem, de a többi egyszerûen én éreztem magam kellemetlenül, hogy ezt nézem. Esküszöm, a végén a bakiparádé jobb.
Több részt biztos nem nézek meg, pedig az elsõ zseniális volt, a kettõ még jó volt, a három nézhetõ, bár abban már érezhetõ, hogy kezdenek kifújni a poénokkal, de onnan mélyrepülés. Ezért kár volt.

Nem értékelem, mert 4-5 poénra mit adjak?
1/10
idõjós1010 2013 aug. 20. - 17:14:57 1/10
(43/78)
KB két (egyébként majmos) poénon sikerült nevetnem, mert a többi nagyon erõltetett volt, és ahogyan többen írták is már, elcsépelt. A film végére már el is aludtam. Az egész sorozatból én is az elsõ kettõre szavaznék inkább. A második részt még moziban láttam feliratosan, de rengeteget nevettem rajta még úgy is. Ezen viszont csak aludni lehetett.
4/10
Sadenal 2013 aug. 20. - 11:07:51 4/10
(42/78)
Az eddigi legrosszabb Scary Movie. Egyedül az tetszett amikor mutatják hogy este mi történik a házban a buli elõtt. Ennyi. A többi az nagyon erõltetett. Jól alább rakták a mércét Zucker-ék. :(



4/10
sanchez638 2013 aug. 19. - 14:20:16
(41/78)
Áhh ez egy kalap f...Ez a kamera váltás, és gyorsitás...
4/10
angelius 2013 aug. 19. - 14:18:05 4/10
(40/78)
Megnéztem de sajna csak néhány poén volt amin lehetett nevetni. Ha esetleg nem láttam volna nem hiányzott volna az életembõl. Az elsõ két rész a Wayans testvérekkel volt az igazi.
3/10
_Freddy_ 2013 aug. 18. - 13:44:14 3/10 Előzmény Sonic8
(39/78)
Na megnéztem, és tudtam nevetni néhányszor. :)
De ettõl függetlenül még egy borzalom az egész, nagylelkûen tudok adni rá 3 pontot. :D