offtopic
mandulavirág 2010 febr. 28. - 22:20:11
(176/236)
Nem, de ez beleégett a nyelvbe, mint ahogy a metaforák is. Noha már senki nem gondol bele a jelentésükbe. És ahhoz mit szólsz, hogy D. Tóth Kriszta János Pál pápa temetésének közvetítésekor azt mondta: "Ebben a pillanatban elszabadult mögöttem a POKOL." És fogalma sem volt arról, hogy mit mondott, mert számára ennek a szónak egyáltalán nincs vallásos jelentése. Vagy egyik tanárom: "Ha Rómában járnak, feltétlenül nézzék meg azokat az ISTENTELENÜL szép templomokat." És õ sem tudta, hogy groteszk kifejezést választott, mert az õ számára sem tudatosult ennek a szónak a vallásos tartalma.
offtopic
mandulavirág 2010 febr. 28. - 21:47:00
(175/236)
"És ez saját ötlet vagy ír valahol ilyet a biblia? Hol van ebben a kereszténység, hol van a Jézus handabanda?" János evangélium 5:26: "Mert a miként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában"

"Az istennél elidegenedettebb akármit bajos elképzelni, nem is lehet." http://hu.wikipedia.org/wiki/Elidegened%C3%A9s Hogy kapcsolódik ide Isten? Nem értem.

"- A keresztény gyülekezet - vagy hogy hívják ezeket a szektás összejöveteleket, ahol kábítják egymást - kellõs közepén is lehetsz elidegenedett." Ez igaz.

"Nem értem miért beszélsz még istenrõl, amikor az öldöklõ angyallal (jó film egyébként) és a megszemélyesítésrõl kifejtett magyarázattal éppen az imént cáfoltad a biblia istenét. Beláttad, hogy csak jelképesen lehet istenrõl beszélni. A szimbolikus isten és a nem létezõ isten között pedig nyilvánvalóan nem sok a különbség." Nem, nem szimbolikusságról írtam. Nyilván angyal szórta szét a vírust.

"Végezetül felhívnám a figyelmed - és mások figyelmét is - egy apróságra. Ez a fórum (sõt ez a topic, a látszat ellenére) nem vallásos.
Az alapvetõen nem vallásos közegben a vallási szöveg hintése nem más, mint szemetelés, spam. Ami viszont kerülendõ." De a vallási semlegesség nem ateizmust jelent, mert az ateizmus is már egy nagyon határozott mentális hozzáállás a kérdéshez, szóval nem elfogulatlan.

"Ez természetesen vonatkozik a nyelvhasználatra is. Mert nincsen annál utálatosabb, amikor az ember a közbeszédbe keverten olyanokat hall, lát, olvas, mint: ige, igehely stb."
Jó, és hogy minden újság tele van horoszkóppal, nem zavaró? Az csak játék?

"(A stb. itt korántsem üres hozzátoldás. Mindenki ismeri az eklatáns példát, amikor a hírekben nagy vihar esetén ítéletidõznek.)
És ez egyáltalán nem vicc, véresen komoly. A nyelv ugyanis a gondolkodást befolyásolja." Minden vallás az idõjárást (mivel égi jelenség), isteni erõhatásoknak tulajdonította, és az égi jelenségeket megszemélyesítve istenként tisztelte.

"Tehát a köznapi és józan, egyszerû gondolkodás szerint a Biblia se nem túlvilági eredetû, se nem isten szava.
Aki mégis isteni igérõl beszél, arra jobb esetben egy kicsit ferdén néznek, rosszabb esetben nem tartják egészen komplettnek. Ez nekik is és a nem buzgó vallásos többségnek is csak kellemetlenség. Jobb a maga helyén, a templomban, a gyülekezetben hagyni a vallásos nyelvet." Na persze, ha az Avatar topicjában emlegetném az isteni igét, jogos volna, hogy nem vagyok komplett. Egyébként politkusok Izrael állam kapcsán elõszeretettel emlegetnek isteni igéket, isteni ígéreteket, amelyek Izrael államot sok mindenre jogosítják, hiszen õk az Itsen kiválasztottai.
De én nem vagyok politikus, ez itt nem az Avatar téma, viszont Jézus élete kapcsán meglehetõsen nehéz volna kihagyni az isteni ige kifejezést, tekintve, hogy a Biblia egyenesen azonosítja Jézust az Isten Igéjével. Ez az egyik meghatározása Jézusnak. Õ a testté lett Ige.
buba66 2010 febr. 28. - 19:19:19
(174/236)
Oké, hogy mindenki megírja a magánvéleményét a vallásokról és Jézusról, de azért a filmrõl is szívesen olvasnék itt, pont azon a fórumon, ahol a filmekrõl írunk véleményeket.
Szóval, milyen a film szerintetek? :)
fredi60 2009 nov. 10. - 11:45:54
(173/236)
Jézusról beszélni úgy, hogy közben kihagyjuk a hozzá köthetõ vallást..... eléggé furcsa lenne.
offtopic
mandulavirág 2009 nov. 05. - 13:40:54
(172/236)
:) oké, így már értem. Hát azért van utána, mert az Isten bizonyos LOGIKAI megfontolások miatt, amiket itt kifejteni hosszadalmas volna, úgy döntött, hogy a tökéletes világot csak több lépcsõben tudja létrehozni. A teremtéskor nem azt mondta: ez a világ tökéletes, csak azt: jó. Így éppen megfelelõ. És hogy mindenképp beinduljon az erjedés, még véletlenül se punnyadjon az ember a paradicsomban, gondosan odatette a kígyót is, hogy csábítson és rontson. Nehéz volna elmondani, de erre szüksége volt.
Végsõ célja az öröklét (ami nekem nem volna éppenséggel fontos); de ezt egy bonyolult játékban éri el.
Ha ezt megcsinálod, kicsit talán érthetõbb lesz: http://markyhennon.blogter.hu/162523/japan_iq_teszt
fredi60 2009 nov. 05. - 13:26:26
(171/236)
Arra gondoltam, hogy ha nincs "elõtte" akkor logikátlan, hogy ezzel szemben van "utána". :)
offtopic
mandulavirág 2009 nov. 05. - 13:26:11
(170/236)
"Ezek a babonások hisznek egyéb természetfeletti képzelgésekben, az angyalokban, az ördögben, Sátánban, az Antikrisztusban. Tisztára, mint a gyerekek, akik nem nõtték ki a krampuszt."
Ezt valahogy úgy tudnám megmagyarázni, hogy a Biblia sokkal személyesebben látja a világot, mint mi. Elég sok meglepõ megjegyzése van ezzel kapcsolatban: pl. amikor Jézus megszólítja a fügefát, mintha személy volna. Nem azt mondja: ezt a fügefa száradjon ki; hanem ezt: "Gyümölcs TE rajtad ezután soha örökké ne teremjen." Mintha a fügefának tudata és értelme volna. A zsoltár pedig azt írja: a mezõ fái tapsolnak, a hegyek ujjonganak Isten elõtt. Vagy egy csata kapcsán megjegyzi, hogy Isten angyala éjszaka lekaszabolta az ellenséges sereget. Errõl a csatáról Hérodotosz is megemlékezik, õ azt írja, a seregben egérvész pusztított. Tehát vírus ölte meg az embereket, de a Biblia ezt egy öldöklõ angyalnak tulajdonítja. Máskor is azonosítja a járványt egy angyallal, amikor Dávidot Isten a népszámlálás bûnéért (sic) bünteti meg; egy angyal hetvenezer embert öl meg a népbõl. Persze az egyiptomi kivonuláskor is angyalok ölik meg az elsõszülötteket.

A mi kultúránk ezzel ellentétben, tárgyiasít, személytelenít. Annyira, hogy maga az ember is elszemélytelenedik. A Bibliában pl. nagyon fontos volt a név. Ma pedig sokszor még a nevét sem akarjuk tudni a másiknak; fogalmunk sincs, ki a szomszédunk; a személytelenség, idegenség, tárgyiasság a vonzó. Ez a kultúra az elidegenedés kultúrája, az arctalan tömegember tömegtermelésének, tömegfogyasztásának és tömegmédiájának kora; számunkra felfoghatatlan az a bensõséges személyesség, ami a Biblia sajátja.

Szóval ott emiatt személy minden és mindenki. Számunkra viszont szörnyen idegen. Nekem is sokkoló volt; máig nem barátkoztam meg a szellemvilág, szellemlények létezésének tényével. Ezen ne idegeskedj; fogd fel úgy, mint különös egzotikumot és kész.

Amit írtál az antropomorf Istenrõl, jórészt persze igaz, de némileg kiigazítanám: az Isten sokszor nem emberi alakban jelenik meg. Pl. a hívõkben alaktalan szellemként lakik. Vagy lángnyelvek formájában jelenik meg. Vagy tûzoszlopként, felhõoszlopként. Vagy galambkként. Vagy bárányként. Vagy azt mondják róla: Júda oroszlánja. Vagy sashoz hasonlítják. Vagy benne lakik a frigyládában. Vagy égõ csipkebokorból beszél. Szóval bonyolultabb a dolog, minthogy szimpla antropomorf megjelenítéssel be lehessen kategorizálni.
offtopic
mandulavirág 2009 nov. 05. - 12:02:21 Előzmény fredi60
(169/236)
Na ja. Persze hogy logikátlan, ha az egész világ úgy mûködik, hogy mindennek van egy ELEJE, minden ELKEZDÕDIK valamikor. Természetesen belátom, barátom, rendkívül logikátlan az a gondolat, hogy az emberi életnek is van kezdete. Még szerencse, hogy megkérhetlek, logikus férfiként javítsd ki ezt a szõkenõs beszólást.
fredi60 2009 nov. 05. - 09:30:50
(168/236)
"Hogyhogy mi van elõtte? Miért kéne, hogy legyen elõtte? Nem elég, hogy utána még folytatódik?"

Ez legalább annyira logikátlan, mint véleményed szerint a reinkarnáció.
offtopic
mandulavirág 2009 nov. 04. - 23:05:30
(167/236)
Isten definíciója: akinek élete van önmmagában.
Ennyi pont elég hozzá.
Rahel 2009 nov. 04. - 21:59:16
(166/236)
-Akkor legyen Ámen!!:DD
Nofri 2009 nov. 04. - 21:55:13
(165/236)
Hagyd.Vak.
Nofri 2009 nov. 04. - 21:48:18
(164/236)
Odanemfigyelésembõl fakadóan feltételeztem,hogy ebben a topikban nem a szokásos ostobáskodás,magamutogatás folyik. Tévedésemet belátva továbbra is megtartottam véleményemet a korlátolt,álszent,gyáva szentfazekakról. Most is csak annyit kérek-igazodva az alpári stílushoz- az itt buzgó Terézanyától,hogy személyemet illetõen kuss legyen. Ámen.
Rahel 2009 nov. 04. - 21:32:42
(163/236)
"Tulajdonképpen minden ember Isten fia.
Ha nemzõm Isten-én is az vagyok?!"

"Bár az igaz, hogy én se figyeltem, nem szülõt írt...szóval az apját kellett volna emlegetnem.
Kissé pszichotikus, aki Istent emlegeti nemzõjének."

-Ha nekem az apád szót említetted volna, az sem nyerte volna el a tetszésemet, mert az illetõ csak kérdezett, ami nem is olyan nagy csoda, mivel a vallás egy igen elvont valami, és erre Te anyázni kezdtél, és utána még oda is vágtad, hogy az apját kellett volna megemlíteni!

-Nem kosher valakinek a szüleit emlegetni, fõleg ha az illetõ semmilyen bántó szándékkal nem közeledett a téma felé!!
offtopic
mandulavirág 2009 nov. 04. - 21:14:05
(162/236)
Olvass vissza, drága Ráhel, erre volt válasz:
Nofri | Válasz
nov. 03. 23:47 | 152/172
"Tulajdonképpen minden ember Isten fia"
Ha nemzõm Isten-én is az vagyok?!

Bár az igaz, hogy én se figyeltem, nem szülõt írt...szóval az apját kellett volna emlegetnem.
Kissé pszichotikus, aki Istent emlegeti nemzõjének.
Rahel 2009 nov. 04. - 20:16:04
(161/236)
-Szerinted a hit tényleg csak anyuci emlegetésérõl szól??:))
offtopic
mandulavirág 2009 nov. 04. - 17:54:51
(160/236)
Hát igen, a lélek eleveníti meg az anyagot, így kezdõdik a Biblia. De mindenkinek csak egy élete van. Hogyhogy mi van elõtte? Miért kéne, hogy legyen elõtte? Nem elég, hogy utána még folytatódik? Én gyakran szívesen kihagynám az örökélet-projektet. Méghogy elõtte...
Egyébként tisztán logikus az egész; a reinkarnáció viszont logikátlan. Amúgy létezik a karmához hasonló dolog a valóságban: a szülõk hülyeségei miatt a gyerekek sérülnek. Egy csomó idõ azzal telik késõbb, hogy feldolgozzák ezeket a sérüléseket, károkat, amiket az elõzõ nemzedék okozott.
De a karmának más alapja nincs. Az a logikus, hogyha van ítélet, akkor pontosan tudd, miért és hogyan kapsz ítéletet. A reinkarnáció ilyen szempontból szörnyû nagy katyvasz, olyan, mint egy koncepciós per, ahol sosem tudhatod, mikor mivel vádolnak és annak mi a következménye. Ez értelmetlen. Azonkívül ostobaság a testet és a lelket mereven elválasztani; ez ellentmond a tapasztalatnak és a józan észnek is.
kocamama 2009 nov. 04. - 17:39:20
(159/236)
Az anyag önmagában véve halott dolog, kell, hogy valami magasabb energiaszintû tudat vagy lélek szabályozza.
kocamama 2009 nov. 04. - 17:34:45
(158/236)
Ha nincs elõzõ élet, akkor mi lehet?
offtopic
mandulavirág 2009 nov. 04. - 17:30:49
(157/236)
Magadból kiindulva értelmezel.