10/10
Demolition Man 2009 nov. 28. - 20:38:26 10/10
(41/121)
Mozi ajánló – Julie és Julia
2009. november 21.

Mit is mondhatnék errõl a filmrõl? A Julie & Julia nem egy tipikus amerikai film. Már eleve kategóriáját is nehéz lenne meghatározni: életrajzi film, szerelmi történet, vagy vígjáték? Talán mind, mégsem nyûgözött le.

A(z igaz) történet 1949-ben kezdõdik a harmincas éveiben járó Julia Childdal (akit a frenetikus Meryl Streep játszik), akibõl nemsokkal késõbb Amerika elsõ számú szakácsnõje lett (majd 2004-ben, 92 éves korában el is hunyt). Késõbb színre lép Julia Powell (akit a kevésbé tehetséges Amy Adams alakít) is, azonban a történet már 2002-ben játszódik. A sikertelen írónõ elhatározza, hogy egy év alatt megfõzik az összes francia receptet, melyet Child asszony írt, majd élményt internetes blogján osztja meg.

A történet indokolatlanul túl hosszú – 2 óra 5 perc -, és emiatt a történet is vontatottá válik. A rendezés olyan amilyen, azonban a filmet csupán a ragyogó Meryl Streep káprázatos alakítása menti meg, azonban kétségkívül nem ez a legjobb filmje és valószínûleg az Akadémia sem fogja megszavazni neki a tizenhatodik Oscar-jelölését.

(Még több: Mészáros Márton blogján)
10/10
amacska 2009 nov. 27. - 14:54:50 10/10 Előzmény Ezüstróka
(40/121)
Tényleg nagyon jó! Fõleg ahogy Meryl beszél... sok filmjét láttam már és valóban igazi színésznõ. Sok arcát képes megmutatni :)
10/10
Lacika_ 2009 nov. 26. - 21:25:09 10/10
(39/121)
Sziasztok!

Nekem nagyon tetszett a film, bár én mindkettõ nõi fõszereplõt nagyon kedvelem, de a film is tetszett. 2 valós normális életrõl szólt, végre igazi emberek tûntek fel a vásznon az õ kisebb nagyobb hibáikkal.
Semmi erõszak, átverés stb. csak 2 "normális" ember élete játszódik a szemünk elõtt.
Én szeretek enni, fõzni nem tudok, de a film végig nézése után elgondolkoztam, milyen jó is lehet ha az ember a fõzésben is sikeres lehet.....

Bon Appetit

10/10
kobor42 2009 nov. 23. - 17:00:19 Előzmény vasquez
(38/121)
A nem vénnek való vidék sok oszkár díjat kapott, és - habár én a dark knightnak adtam volna mindet - jó is volt.
9/10
Phuria 2009 nov. 23. - 09:52:14 9/10
(37/121)
Aki szeret fõzni és enni, aki szeret mindent, ami francia, azoknak tetszeni fog ez a film. A férjemmel néztem és jól szórakoztunk, fél idõben nekiálltunk enni, mert meghozta az étvágyunkat. Amit a film elején fõz -már ki is próbáltam- a vajban ropogósra sült kenyér zöldségekkel, az isteni.
És igenis ki lehet borulni, ha nem sikerül a hosszas munka eredménye, bár a földön még nem hánykolódtam sírva. :)
lordo 2009 nov. 19. - 15:39:51
(36/121)
Szerintem nagyszerû film volt :) Nem bánom, hogy megnéztem, fõleg, hogy nagyon szerettem volna látni és nem is csalódtam benne :)
10/10
Ezüstróka 2009 nov. 18. - 21:11:53 10/10
(35/121)
Nekem bejött ez a film, nagyon kellemes hangulatú. Meryl Streep megint zseniális, akárcsak Stanley. Nagyon édesek együtt :)
10/10
Gabriella54 2009 nov. 17. - 02:48:23 10/10 Előzmény oomph
(34/121)
Miért kell mindenben tanulságot és katarzist keresni? Bár ha szerinted nem teljesítmény, hogy Julie Powell-nek sikerült megvalósítania önmagát, akkor tényleg nem tudom, mit tartasz annak. Vagy Julia Child is, ahogy mindennek ellenére elérte, hogy kiadják a könyvét...

Mindenesetre kedves, szórakoztató film, kellemes pillanatokat szerez és egyáltalán nem egyszer-nézõs. Egyetlen baja van: fogyókúrázóknak nem ajánlott :DDD
bencus11 2009 nov. 17. - 01:35:12 Előzmény vasquez
(33/121)
Akkor még mindig jól jártál,hisz a 2012 két és fél órát vett volna el az életedbõl,vacak egy film az..
2/10
vasquez 2009 nov. 15. - 10:26:16 2/10
(32/121)
Tegnap este néztem meg Arénában. Pénztáros csajt kérdeztem "ezt vagy a 2012 ajánlod"... Borzasztó volt. Elvett 2 órát az életembõl, nem is tudom min szenvedtem legutóbb ennyit, talán a nem vénnek való vidéken a mozi ünnepen. Nem értem hogy lehet majdnem 60 szavazat után 8.3 a film, szerintem az emberek elfelejtik , hogy nem a színészekre kell szavazni hanem a filmre. De ha ez a film 8.3 akkor elkezdek rendezni, mert ezek szerint akkor nem a story számít hanem a színészek. Egy két poéntól eltekintve 0 volt számomra, na meg a feliratról ne is beszéljünk, hihetetlen hogy 2009 ben nem tudnak angolul azok akik írják. A színészek benne zseniálisak. 2/10
9/10
Manda 2009 okt. 31. - 16:38:12 9/10 Előzmény oomph
(31/121)
jajj, hála istennek, azok az idõk már elmúltak, amikor a filmeket részben azért is vetítették, hogy a kötelezõ módon helyet kapó 'magvas gondolatok' és tanulságok szépen beleszálljanak az ember agyába.. Most itt csak arról lenne szó, hogy megnézek valamit, ami vagy tetszik, vagy nem. Mindegy is, hogy miért tetszik; jó a sztori vagy a színészek, a rendezés vagy csak megragadó a képi világ; a lényeg, hogy tetszik, és kész. Ez a film azért ennyire nem bonyolult; jó, teljesen jó film, a színészek brilliánsak - igen, Merylnek olyan a hangja, amilyen, de aki bármilyen kifogást is emel ellene, az inkább nézze meg az eredeti Julia Child-ot, és azután szóljon -

http://www.youtube.com/watch?v=TVdI85jb8xg

a sztori is teljesen rendben van. Nekem egy kis hiányérzetem volt ugyan a végén, hogy a két fõszereplõnk nem talált egymásra, és ez a "julia nem szeret" feeling egy kicsit szétmázolja a happy endet, de hát, ha így volt, akkor így volt, nincs mit tenni.

Aki még nem látta, nézze meg bátran!
10/10
hotyka 2009 okt. 29. - 23:23:51 10/10
(30/121)
Az igaz,hogy nem a nagy tanulsága miatt volt jó nézni ezt a filmet,de hát miért kell mindenben keresni tanulságot?
Egyszerûen a fõzés szeretete, a kellemes,elegáns poénok, (nem ezek az agresszívak,amik általában vígjátékokban szoktak lenni), a karakterek bája adták a film értékét. Hány olyan film van,amit szeretünk még és nem azért szeretjük,mert mekkora bölcsesség van benne...
5/10
oomph 2009 okt. 29. - 22:06:17 5/10
(29/121)
Lehet, hogy én vagyok az egyetlen, de nekem nem tetszett:( Eleve nem vártam sokat a filmtõl, inkább csak habkönnyû szórakozás végett néztem meg, amibõl 123 percnyi szenvedés lett.
Rettenetesen unalmas és vontatott volt. Azonkívül, számomra semmilyen pluszt nem adott, nem láttam a történetben tanulságot és nem is értettem, minek kellett errõl egyáltalán filmet gyártani. Egyik ismerõsöm szerint a tanulság az, ahogy Julie Powell kitartott és végre megvalósított valamit az életében. Számomra ennek nincs tanulság értéke. Mondani lehet, hogy a film a kitartásról és az akartról szól, de szerintem ez hülyeség. Unalmas volt a sztori és ha nem Meryl Streep a fõszereplõ akkor szerintem most sírva dobálnám magam a padlón...
10/10
Gabriella54 2009 okt. 28. - 21:44:38 10/10 Előzmény Bellavita
(28/121)
Julia Child - a másik hölgy volt Julie, Julie Powell :)
10/10
Gabriella54 2009 okt. 28. - 21:41:35 10/10 Előzmény boga0211
(27/121)
Sajnos nem tudok szavazni, már megint akadozik a port.hu, de attól 10/10 :)
Kellemes, szórakoztató, Meryl Streep egyszerûen zseniális, Stanley Tucci-nak minden megmozdulása emlékezetes, Amy Adams tüneményes, Chris Messina elbûvölõ pasi :)
Nekem nagyon bejött, hogy nem találkoznak - az annyira kiszámítható lett volna...
Egy picit sem volt unalmas - egy hátránya azonban volt: iszonyúan megéheztem alatta! Ilyen kajákat :DDD
10/10
hotyka 2009 okt. 27. - 13:25:20 10/10 Előzmény boga0211
(26/121)
Szerintem meg pont az volt benne a jó,hogy nem találkoztak a végén,az annyira sablonos befejezés lett volna, így viszont a közönség fantáziájára lett bízva a befejezés.
Egyáltalán nem tartottam unalmasnak, a miliõ, a fõzés(imádok fõzni talámn azért drm, vot nekem unalmas), a kellemes humor, a két nõ közt lévõ kontraszt teljesen élevezetessé tette a filmet. Merly Streep természetesen ragyogó, és Amy Adams egyéniségéhez is nagyon ment a szerep,jó választás volt.
10/10 pont nálam
2/10
karib-tenger 2009 okt. 26. - 21:29:42 2/10
(25/121)
Szeretem az életrajzi filmeket és egyik kedvenc színésznõm Meryl Streep, akinek ismét tetszett az alakítása.
Nem kell benne "dõlni a nevetéstõl", inkább kedves, természetes humor tarkítja a filmet.
Kissé hosszú, valóban, de egy esti kikapcsolódásnak jó.
Nagyra tudom értékelni a pozitív, lövöldõzés, erõszak, akció nélküli, könnyedebb, romantikusabb filmeket.
Aki hasonlóan vele, az nézze meg ezt a filmet!
(A Mamma Mia azért még mindig ezelõtt a film elõtt szerepel nálam a ranglistában.)
ZsuzsifromSzeged 2009 okt. 26. - 20:24:09
(24/121)
Szerintem az a baj a filmmel, hogy -indokolatlanul- túl hosszú, és ezért kicsit vontatott lett. Mégis van a filmnek hangulata, a két fõszereplõ is jó. Egy frappáns befejezés se ártott volna.
Morcheechen 2009 okt. 25. - 18:59:09
(23/121)
Egyetértek, Meryl Streep menti meg a filmet...egy ilyen isteni téma, és egy ilyen rossz rendezés...
Napicram 2009 okt. 23. - 22:37:18 Előzmény Ezüstróka
(22/121)
Hát ez elég durva... mármint az eredeti nõci, akit utánzott... megint egy nem gyenge teljesítmény Meryl Streeptõl. (: