FeHér ElepHánt Kulturális Ajánló Portál www.toptipp.hu

KAZOHINIA---Sopsits Árpád---Gyulai Várszínház

Szathmári Sándor regényének függelékeként, A szegény csepûrágó dalá-ban feltárja világlátásának, filozófiájának titkait, regénye még így sem könnyû olvasmány. Nem erénye a tömörség, az utópisztikus társadalmak nyelve pedig külön szószedetet igényel. A Gyulai Várszínház igazgatója, Gedeon József merész ötlete volt, hogy a gyulai születésû író mûvébõl színdarab szülessen. Vörös István és a rendezõ dramatizálása nem várt sikerrel gyûrte le a túláradó epika koloncát, karakterek, szituációk jöttek létre, vibráló dialógusok teremtik meg a színpadi megjelenítést.
A magyar származású angol hajóorvos hajótöröttként vetõdik Kazohinia szigetére, Gulliverként mutatkozik be az ûrlényekre emlékeztetõ bennszülötteknek. Pallós Nelli testre simuló fehér dressze, az áramvonalas sisak és a plexi válldísz félisteni szépséget kölcsönöz a
szigetlakóknak, adekvátan sugallja a csak oksági elven, szigorú racionalitásban mûködõ világot. Zatomon, Molnár Csaba következetes nyugalommal a "kazo" lét alapelemeire tanítja a jövevényt. A felvilágosult Európa fia, Jászberényi Gábor sokat értetlenkedik, fõleg mikor a tüzes elánú Gulyás Vivien, átöltöztetés céljából nyilvánosan vetkõztetni kezdi. A nõi nemmel amúgy is meggyûlik a baja, hiába próbálja költõi szép szavakkal megkörnyékezni a strandon napozó Kovács Vandá-t, az legszívesebben minden körítés nélkül, azonnal elkezdené a "Nemi Munkát". Orvosként halálos injekciót kell beadnia, a kazo protokoll az élet meghosszabbítása helyett a szenvedés megszüntetését célozza.
Az áttetszõ falak változó színekben fénylenek, lendületes ritmusban sorjáznak a jelenetek, a társulat összjátéka tökéletes. A robotszerû lények társadalmának érzelemmentes, bûn és bûnhõdés, zene és mûvészet nélküli, kizárólag a hasznosság elveit követõ nézeteit fantasztikus kórusok szólaltatják meg. Dübörgõ idõmértékes szólamokban, hatásos mozgáselemekkel dúsítva szinte beleverik fejünkbe az egyedül üdvözítõ törvényeket. Sok-sok eredeti gondolatot realizál, mégis elviselhetetlen ez a világ, Gulliver inkább a deviáns bolondok, a behinek közé kívánkozik.
Sopsits Árpád rendezése az elsõ rész következetesen megalkotott szerkezetével, mozgékony játékkal, sok humorral, nagyszerûen teremti meg szigorúan szabályozott, mégis kicsit csábító kazo-rendszer atmoszféráját, bravúros, ahogy a regény szellemes gondolatait elhomályosító szóömlenyeibõl kiindulva, robbanékony hatású teatralitás születik.
Megérkezünk a behinek közé, megnehezül az élet. Mindenki egyéniség, mindenki sajátosan cifrázott rongyokban jár, a hiszterizált közegben hars ideák, õrült ötletek, téveszmék örvénylenek. A köszöntés orrcimparángató "pricc-prucc" és far-vakarás, a behódolást láblengetõ "vaku-vaku" jelzi. Kavarognak az ismeretlen szavak: kona, kipu, beto, bikru. Érteni nehéz, ám a példásan komponált jelenetekbõl lassúdad kirajzolódik a megfejtés. Hõsünket egy szimpatikusabb behin, Orosz Ákos Zemöki-je próbálja beavatni a rítusokba, amíg egy másik, a sziszegõen rosszmájú Lendváczky Zoltán mindig keresztbe tesz. A kazo egyformaságban, behin szélsõségekben egyaránt jól rajzolt karaktereket formál Kõszegi Judit,
a hajlékony Szarvas Balázs és a komikus vénájú Bartus Marcell.
A látszólagos sokszínûséget Ivák Bence papagájtoll-lebernyegû diktátora manipulálja. Az igaz eszme a kocka! Le a kör-görcsölõkkel! Csak a közös ellenséget kell kitalálni, a tömeg rögvest harcias falanxba rendezõdik, dübögõ pantomimmel kíséri csatakiáltásait. Külön érdem, hogy a koreográfia közös alkotás, az együttes mozgáskészsége pedig lenyûgözõ.
Persze a szerelemmel itt is meggyûlik a bajunk. A "nemi munkának" nincs akadálya, de az aktus legmagasabb szintje, meglepõ módon: az evés, amit zárt ajtók mögött, titkosan kell kivitelezni. Mintha a Bunuel film, a Burzsoázia diszkrét bája idézõdne, ahol az asztalnál WC-ülõkék sorakoznak, míg a táplálkozás szégyellve zajlik a csempézett toalettfülkében!
A cselekmény fókuszában izzó, kiváló alakítást nyújtó Jászberény Gábor hiába is próbál megfelelni a "szellemiséget végezni" követelményeinek, a csalódott ara, Gyöngy Zsuzsi erejû kitörésben ismeri fel végzetét.
Talán mégis a tiszta értelem országa a vonzóbb? De mi lesz akkor dédelgetett individualizmusunkkal? Vagy mindkét lehetõségbõl kellene összeszûrni a megoldást? Ahogy a sakkjátszma végén Zatomon kérdezi: "Hogy éritek el, hogy mindkét fél nyerjen?!?"
Ahogy õrült behin világunkban is kéne...