Téma: Lass Bea

torzsg 2023 márc. 08. - 09:33:34 Előzmény vénasszonyok:nyara
(8/8)
Ez 10 év után is primitív írás.
vénasszonyok:nyara 2013 febr. 21. - 18:27:04
(7/8)
Kedves Lass Bea!

Ha jobban körülnéz az internetes fórumokon, meggyõzõdhet róla, hogy szinte mindenki nicknevet használ. Ez a szokás és nem arról van szó, hogy vállalom e a nevemet, vagy nem. Meg aztán tucat nevem van, amit tömegével használtak magyarosításra is, tehát az sem jelentene több információt a személyemrõl, ha aláírnám a hozzászólásaimat.
Akkor nézzük sorban:
-azzal kezdtem, hogy nem láttam még színpadon, ezért nyilvánvaló, hogy nem is bíráltam a színházi alakításait,
pusztán az X-faktorban nyújtott színészi alakításáról mondtam véleményt, amit vállalok is: nagyon túljátszotta és híján volt minden természetességnek.
-a viselkedése alapján meglehetõsen ideggyengének tûnt, ezért a pszichiátert is indokoltnak tartom most is. Nem hiszem, hogy egy mûsorban indokolt lenne percenként sírva fakadni.
-a megjátszott éneklést is vállalom, bár az is igaz, hogy az meg a színészi tehetségét bizonyítja, hogy egy ideig el tudta hitetni a zsûrivel, hogy tud énekelni. Természetesen nem egy mezei halandóhoz mérve, hiszen úgy tudom a színmûvészetin alapfeltétel valamennyi énektudás, hanem mondjuk Antal Tímeához képest.
-valóban nem tetszett a frizurája sem. Nem tehetek róla, ilyen az ízlésem.

Ha azt hiszi, hogy azért bíráltam, mert én vagyok az egyik rosszindulatú vénember a Muppet Show-ból, akkor téved, Antal Tímeáról csak a csodálat és az elragadtatás hangján írtam mindig. Csobot Adélt sem tartottam egy óriási énektehetségnek, mégis azt mondom, hogy a színpadon a helye, mert egy olyan egyéniség, akinek van kisugárzása és egy igen kellemes színfolt.

Köszönöm megtisztelõ feltételezését is, hogy még életemben nem jártam színházban. Téved, mert 5 éves koromban elvittek a szüleim a "János vitéz"-re.

Üdvözlettel

õszinte híve:
vénasszonyok nyara

P.s. még egy jó tanács: ha ismert emberként is majd meg akarja õrizni a lelki nyugalmát, ne foglalkozzon magamfajta senkik véleményével különbözõ internetes portálokon.
lassbea@gmail.com 2013 febr. 21. - 17:12:27
(6/8)
Bocsásson meg mégy e mondat erejéig!
Tapasztalataimból kiindulva, könnyebb lenne az életem ripacsként.
Szép napot!
lassbea@gmail.com 2013 febr. 21. - 17:07:34
(5/8)
Kedves Vénasszonyok kara!

Tisztelettel megkérdezném - pusztán kíváncsiságból- ,hogy ha már nevét nem vállalja a véleménynek nem minõsítendõ rosszindulatú csapkodása mellé, akkor miért kritizál bárkit, és bármit olyanról, amit nem is igazán véleményezhetne elmondása alapján, hiszen, ha jól sejtem nemhogy engem nem látott még színpadon, talán mást se nagyon?
Nem látott még színpadon, igazi játék közben, de orvoshoz, és fodrászhoz feltétlenül elküld. :)
Kedves Vénasszonyok kara, ajánlom figyelmébe a színházi mûsorok, azon belül a Thália színház mûsorlapját, ahol engem is megtalál.
Tisztelettel várom azok után gyöngyszemnek beillõ kritikáit!
Ne aggódjon!
Addigra talán sikerül a fodrász projektet is megoldanom, eléggé megnõtt már a hajam.
Oh, majd elfelejtettem!
Olyan kíváncsivá tett az "éneklést megjátszó" mondatával!
Ha megjátszottam volna az éneklést, talán jobban sikerültek volna a produkcióim.
Talán nem kellett volna a torkomban zakatoló szívemmel törõdnöm, hiszen úgyis csak megjátszom!
Köszönök minden hozzászólást, még ezt is ,amit nem tudtam szó nélkül hagyni!
Én kérek elnézést ezért a levélért!
Minden szépet, és jót Mindenkinek!
vénasszonyok -nyara 2012 okt. 09. - 19:40:35
(4/8)
Nem láttam még igazi szerepben színészként. Az X-faktorban láttam rossz ripacs módjára eljátszani, hogy tud énekelni. Eljátszotta még "az én lelkem egy nagy égõ seb" magánszámot is. Nézõként én éreztem magam kényelmetlenül helyette is.
Idõs színészek szoktak annyira meghülyülni, hogy már a hétköznapi életben is szerepelnek és nincs egyetlen természetes gesztusuk, megnyilvánulásuk. Ez a szerencsétlen nõ már egész fiatalon eljutott ebbe a fázisba.
És nem ártana felkeresnie egy fodrászt. (meg egy pszichiátert)
user11 2012 okt. 09. - 18:58:37
(3/8)
Szerintem hamaroan teleírják az oldalát most, hogy a bulvár felkapta. Gyorsan a benyomásaim Róla: Még színmûvészetis vizsgadarabjaiban láttam, énekeltek (borzalmas)operát,amit a színpadról néztünk, Máté Péter dalokat, az rohadt jó volt, Játszott borzalmas sminkben(ahogy mindenki) Gogolt, néztem a padlás színpadán felülrõl õket a Bethlenben, ahol szinte végig fekve játszottak, stb. van fogalmam róla. Nem szokásom kritizálni, de egy elég jellegtelen osztályba járt, hiányoztak a nagy arcok, uncsik voltak. Õ viszont nagyon szimpatikus volt, engem meggyõzött arról, hogy a pályán a helye. Szépen beszél, természetes, jó a hangja, aranyos, abban az osztályban mindenképpen kiemelkedett, muszáj volt észrevenni.Diploma után nem láttam, de úgy tudom, az osztálytársaival együtt maradtak, és önálló produkciókat hoztak létre, azaz az alternatív léttel próbálkoztak, és õ is sokat játszott velük. Egy filmben is felbukkant, annak örültem, a Végtelen percek, ami önmagában is nagyon jó film, érdekes és nagyon kitalált, na, ott játszik talán ápolónõt, mutatják halottan, van szexjelenete, és abban a filmben is nagyon jó. Nem nézem azt a "tehetségkutatót", ahol most villog, de a bulvár szellõzteti, hogy milyen megosztó figura.Nekem felkészültnek tûnt, igazi színpadi alaknak, akit szakemberek meg is gyúrtak, és azóta megszerezte a kellõ rutint is. sok sikert neki
Prospero77 2010 okt. 29. - 13:24:09 Előzmény mulao
(2/8)
Mindenkinek megvan a saját fogalma a tehetségrõl. Szerintem tehetséges. Azt hiszem, hogy megvan benne az az áldozatkészség, vagy alázat, ami az elsõ lépés ahhoz, hogy jó színész legyen valaki, és az a kioldottság is, ami a hihetõ beleéléshez kell.
mulao 2009 aug. 29. - 06:04:32
(1/8)
Megválasztották "magyar Berrymoor"-nak, azt is írták, hogy tehetséges, én meg elhittem.:)