idlosza 2010 máj. 06. - 22:40:33
(2495/6375)
Nem is értem...,amíg nem zajlott le az átadás-átvétel hogyan is lehetne bármit teljes bizonyossággal állítani az ország helyzetérõl. Egyébként a szövegkörnyezetbõl ez teljesen nyilvánvalón ki is derül, de nem is az érteni vágyás a te célod, hanem a támadás és még meg sem alakult az új kormány, még mindig a Bajnai kormány ténykedik, de ti már televagytok anti-konstruktív kötekedéssel. :)
idlosza 2010 máj. 06. - 22:35:20
(2494/6375)
Így tök rossz veled vitázni, hogy már itt lerágott csontoknak esel neki újból, ahelyett, hogy visszaolvasnád õket.
Az én ereimben is folyik némi zsidó vér, de,- hogy felhomályosítsalak utoljára, ahelyett, hogy Finkelsteinnek néznél utána-, ezeknek a mai kapzsiságoknak nem sok köze van a zsidóság szenvedéseihez. Ráadásul aránytalanul kevesebb szó esik azokról, akik nem zsidóként szenvedtek el szörnyûségeket.Ráadásul rajtam készülnek elverni a port,azzal, hogy az adó forintjaimból készülnek kárpótlást kapni,holott az én õseim is áldozatok voltak ugyanúgy,csak nem költöztünk ki Amerikába. Gondolod, hogy utána jártak, hogy kik között kell szétosztani és kik fizetnek?Ráadásul a mai Izrael állam nem nevezhetõ példamutató magatartásúnak és ezért nem csoda, hogy sok emberben- bennem is- visszás érzéseket kelt.
Ebben a témában csontig untam a szájkaratét, úgyhogy vagy járj utána vagy hagyj a h*lyeségekkel.
Egyébként pedig, tudom, hogy Magyarország elég sok pénzt fizetett ki a rendszerváltás után, ha nem is pont holokauszt kárpótlás néven szerepelt a tétel a könyvelésekben.
willinger 2010 máj. 06. - 22:03:16
(2493/6375)
Én leszálnék a zsidózás témáról ,de akkor nem kéne ilyeneket írnod:"reális annak a veszélye, hogy kialakuljon egy újabb globális válság és majdani felnõtt korukban fizetendõ adójuk jelentõs részét ebbe, meg holokauszt jóvátételekbe kell fizetniük lehet."
mert sajnos ez nemcsak abszolút irreális ,de ha más indoka is lenne ,hogy miért kéne egy magyar csecsemõnek majd felnõtt korában is holokauszt jóvátételt fizetni,mint a hangulatkeltés a zsidók ellen,akkor homályosíts fel róla ,mert szerintem ezt rajtad kívül mindenki zsidózásnak gondolja.
Mondom ,attól az apróságtól még el is tekinthetünk ,hogy a magyar nép még egy árva kanyit nem fizetett holokauszt jóvátételért.
willinger 2010 máj. 06. - 21:57:17
(2492/6375)
Tény:"nem ismerjük az ország valódi helyzetét"-holott õ minden jelentést megkapott,õ a költségvetési bizottság elnöke,és ellentétben a görögökkel ,az Únió soha nem kifogásolta ,hogy a megadott adatok nem igazak magyar részrõl.Nem is adtak volna hitelt,ha effelöl bármi kétség lett volna.Ez ügyben egyébként Orbán is hazudik,amikor egyenlõségjelet tesz közénk és agörögök közé.Az egész arra jó,hogy lám nem gondoltuk hogy ilyen rossz ahelyzet,ezért túró nektek ,nem aválasztási ígéretek betartása.Mert azt mégsem süthetik el mégegyszer hogy a választási kampány is más meg a kormányzás is más .Az nem volt elég a jónépnek,hogy átlásson rajtuk.
ha ezeket levonjuk,akkor mi marad?maradnak afelfújt korrupciós ügyek ,amelyek hol kötõdnek a szocikhoz, holnem .Ahol nem azt nem fújták annyira ld. varga tamás, és a többi fideszes korrupciók.A jövõben sem lesz ezeknek sajtója,de ez nem azt jelenti hogy nem lesznek ügyek,csak most ügyesebben titkolják mint a Tokaji közgyûlést ,Grippen kenõpénzt,Országimázst,beléptetõ rendszert,és sorolhatnám estig ,amit szintén elfelejtett a jónép.
idlosza 2010 máj. 06. - 21:36:27
(2491/6375)
"varga hazudozik"

Tényeket mondj, ne vagdalkozz!Mert ez így kevés.
idlosza 2010 máj. 06. - 21:31:54
(2490/6375)
Nekem lehetne nyíltan is, de persze a zsidózástól távol állok, mint Finkelstein.
Sõt távol áll tõlem egy bármilyen népet elítélni csak azért, mert egy vagy több tagját korsónak tartom, így a zsidó népet sem bántanám meg egy-két kevésbe sikerült tagja miatt.
De ezekrõl bõvebben olvashatsz idlosza korábbi hsz.-eiben, ha érdekel, ha meg nem szállj le a zsidózás témáról.
idlosza 2010 máj. 06. - 21:25:52
(2489/6375)
Nem keverem.
Olajválsáág?

http://index.hu/gazdasag/magyar/amcso081110/ < csak arra, hogy azt írod soha. Ugyan ez 2008. novemberi, de a hírek már 2008 szerptemberében beszámoltak Soros elemzéseirõl és arról, hogy a válság globális méretû lesz, sõt a FED: http://index.hu/gazdasag/vilag/recval080930/

2008 novemberében Gyurcsány pedig még a "válság prófétáinak" gúnyolta a Fidesz szakpolitikusait.

Egyébként a 2009 januári Gyurcsány válsággal kapcs. megnyilvánulásai fent vannak a YouTube-on.
willinger 2010 máj. 06. - 20:58:17
(2488/6375)
Meg még egy különbség van varga misi és szollár között,mégpedig az hogy varga hazudozik,szollár meg igazat mond.Ja és gratulálok a burkolt zsidózáshoz:nem mellesleg a holokauszt jóvátételt nem a magyarok fizették hanem a németek.
willinger 2010 máj. 06. - 20:54:42
(2487/6375)
Szerintem kevered az olajválsággal,mert akkor állították Kádárék ,hogy minket elkerüla válság.Gyurcsány soha nem állította, hogy minket elkerül a válság,dehát miért ne kenjen rá a mumusra mindent a HírTv és társai.
idlosza 2010 máj. 06. - 20:53:54
(2486/6375)
rendkívüli= megszorítás? :)
idlosza 2010 máj. 06. - 20:49:41
(2485/6375)
Dehogy ez a lényeg!
...Lehet, hogy a ballibeknek a lényeglátásukkal is súlyos gondok vannak? Nem. Nem lehet. Biztos!...

Kedvenc Gyurcsányod még 2009 januárjában is bõven, azt állította, hogy Magyarországot elkerüli a válság. Hát akkor egy Szollár Domokos? Biztos napszúrást kapott. Már a csecsemõk is tudják,reális annak a veszélye, hogy kialakuljon egy újabb globális válság és majdani felnõtt korukban fizetendõ adójuk jelentõs részét ebbe, meg holokauszt jóvátételekbe kell fizetniük lehet.
Tudod mi a különbség Szollár Domokos és Varga Mihály között?
Az, hogy Varga Mihálytól tény, hogy hatványokkal magasabb nagyságrendben tanulhatnál többet, mint Szollár Domokostól. :)
idlosza 2010 máj. 06. - 20:39:46
(2484/6375)
Nem állt szándékomban csesztetni, csak viccelõdtem.:)
Persze a Fidesszel kapcsolatos ilyen jellegû állításaidat csípõbõl tagadom mindig! :)
willinger 2010 máj. 06. - 19:51:23
(2483/6375)
István az ma nem trendi,ma Vitéz nagybányai a mérvadó,amikor 3 millió kitántorgott Amerikába és summások százezrei éheztek.
offtopic
kagylóhéj 2010 máj. 06. - 19:30:02
(2482/6375)
Azt hallottam, a boltok vasárnapi nyitva tartását akarják megszüntetni, a vasárnapi mise miatt. Ezt nem értem, már István korában is pont vasárnap, a mise után jártak vásárolni, ezt jelenti maga a szó is: "vásár nap".
offtopic
meszag 2010 máj. 06. - 18:46:21
(2481/6375)
Érdekes, mégis azt mondta varga mihály, hogy lesz adócsöjjentés. Bolondok ezek
offtopic
fredi60 2010 máj. 06. - 17:48:50
(2480/6375)
Mégegyszer a lényeg:

"A Fidesznek tudnia kell, hogy milyen a gazdaság helyzete, hiszen Varga Mihály a tényfeltáró bizottság vezetõje, a költségvetési bizottság elnöke volt, tehát az államháztartásról minden információt megkapott"
offtopic
fredi60 2010 máj. 06. - 17:47:30
(2479/6375)
Miközben Magyarországon nincs csõdhelyzet, a kormányra készülõk riogatnak ezzel, ami nem szerencsés - mondta Szollár Domokos. "Egy magyarázata lehet ennek a riogatásnak: a kormányra készülõ Fidesz már most tudja, hogy nem tudja betartani az ígéreteit. Az ígéretek betartásához pénzre van szükség, de ez a pénz nem áll rendelkezésre a szigorúan tervezett költségvetés miatt" - fogalmazott a kormányszóvivõ, hozzátéve, hogy ezért hallani vészhelyzetrõl a kormányra készülõ erõktõl. A Fidesznek tudnia kell, hogy milyen a gazdaság helyzete, hiszen Varga Mihály a tényfeltáró bizottság vezetõje, a költségvetési bizottság elnöke volt, tehát az államháztartásról minden információt megkapott" - közölte Szollár Domokos.
http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/komment/20100506-varga-mihaly-rendkivuli-intezkedesekre-lehet-szukseg.html
offtopic
kagylóhéj 2010 máj. 06. - 16:21:41 Előzmény idlosza
(2478/6375)
kipróbáltam teljesen értelmetlen blablával, és azt válszolta: "Ebben az idõpillanatben lehetségesnek tûnik" És "Igen, ez teljesen egyértelmû". Kösz. :)
2008 2010 máj. 06. - 15:38:02
(2477/6375)
Hahaha! Már megint rosszak voltatok.

Szégyelljétek magatokat!
moderator2 2010 máj. 06. - 14:36:46
(2476/6375)
Kedves Felhasználók!

Megkérlek titeket, hogy egymás álnevének és személyiségének boncolgatását helyezzétek át privát csevegésbe. Mert így mindenki életmûve el fog veszni (pláne ha onban írjátok), kidobott idõ, fáradság.

Köszönöm